Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-01 / 153. szám
si VILÁG PROLETÁRJAI, EGreSÜLETEKI ESZAIHAGWIHSZKt AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK TAGJA XXXIV. évfolyam, 153. szám Ára: 80 fillér Szombat, 1978. július 1. Brezsnyev beszéde Vietnamról Leonyid Brezsnyev tegnap beszédet mondott Moszkvában, és méltatta a Szovjetunió és a Madagaszkári Demokratikus Kö Társaság kapcsolatainak fejlődését, majd így folytatta: ..Szeretnék még egy kérdésről szólni ma. Július elején ünnepli meg testvéri Vietnam népe, s vele együtt sok millió barátja a Vietnami Szociálist Köztársaság kikiáltásának második évfordulóját. Mi, szovjet emberek tiszteljük és szeretjük Vietnam népét, harcokban edzett vezetőit,elviségükért, a szocializmus eszméi iránti mélységes odaadásukért. Barátságunk Vietnammal azokban a nehéz években kovácsolódott össze, amikor ez a hősi nép az imperialista intervenciósok ellen küzdött. Ma e barátság új formákat ölt, elmélyül a békés szocialista építés feltételei között az egységes, szabad Vietnamban. Ma, amikor a vietnami népnek a durva és igazságtalan külső nyomással kell szembenéznie, ismét biztosítjuk a testvért Vietnamot arról, hogy határozottan támogatjuk az új társadalom építésére, a nép életfeltételeinek megjavítására, elidegeníthetetlen szuverén jogainak megvédésére, a Vietnami Szocialista Köztársaság, a szocializmus megbízható délkelet-ázsiai előőrse nemzetközi helyzetének megszilárdítására irányuló erőfeszítései Vietnammal voltunk, vagyunk és leszünk. Közös ügyünk, a tartós béke, a népek függetlenségének és a társadalmi haladásnak ügye, a föld sok milliárd embere létérdekeinek felel meg” — jelentette ki Brezsnyev. A vologdai hűség látogatásai A megyénkben tartózkodó vologdai szakszervezeti delegáció: Nyikolaj Ivanovics Kulikov, a Vologda megyei Szakszervezeti Tanács elnöke és Szergej Alekszandrovics Konorovi, a cserepoveci kohászati üzemek martinacélműve szakszervezeti bizottságának elnöke, tegnap délelőtt Tóth Józsefnek, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa vezető titkárának a kíséretében ellátogattak a megyei pártbizottságra. A vendégeket fogadta dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Újhelyi Tibor, a megyei pártbizottság titkára. Testvérmegyénk küldöttei átadták a vologdai párt- és állami szervek, a tömegszervezetek vezetőinek és a megye dolgozóinak üdvözletét. Kölcsönösen tájékozódtak a testvérmegyékben folyó politikai munkáról és az időszerű gazdaságpolitikai feladatok megoldásáról. A vendégek elmondották, hogy nagyon hasznos tapasztalatokat szereztek a borsodi ipari üzemekben és termelőszövetkezetekben. Beszéltek arról, hogy a vologdai dolgozók is sikeresen teljesítik az 1976— 80. közötti népgazdasági terv időarányos végrehajtását. Az elmúlt évi tervet a vologdai kollektívák két hónappal előbb fejezték be, a cserepoveri kohászati üzemek pedig az 1978. évi első negyedéves terv túlteljesítéséért elnyerte a Szovjetunió Minisztertanácsa Vörös Vándorzászlaját. Dr. Bodnár Ferenc elmondotta, hogy Borsod dolgozói is sikeresen teljesítik a XI. kongresszus határozatainak és az V. ötéves terv célkitűzéseinek végrehajtását. A jelenlegi időszakban az MSZMP Központi Bizottsága 1978. áprilisi ülésének határozata és a megyei pártbizottság májusi ülésének „félidős” értékelése után a legfontosabb feladat: a termelés hatékonyságának és minőségének gyorsabb ütemű fejlesztése. Előzetes megállapodás történt arról, hogy a jövőben sor kerül borsodi és vologdai szocialista brigádok kölcsönös látogatásaira. A szocialista brigádok a pihenés mellett több nap dolgoznak majd vologdai és borsodi üzemekben: kicserélik termelési tapasztalataikat, megismerik egymás módszereit. Augusztusban több mint 40 tagú vologdai kultúrcsoport, majd pártküldöttség látogat megyénkbe. (Folytatás a 2. oldalon) Amerikai szavazat Az amerikai szenátus megszavazta az Egyesült Államok és Kuba „minden diplomáciai és gazdasági kapcsolatának” megszakítását. Az elnök számára nem kötelező döntést a külügyminisztériumi költségvetés törvénytervezetéhez csatolt módosítás formájában fogadták el. Kádár János fogadta Le Shanh Dollit Kádár János, az MSZMP KB első titkára június 30-án fogadta Le Thanh Nghit, a Vietnami Kommunista Párt PB tagját, miniszterelnök-helyettest, aki a magyar—vietnami gazdasági, műszaki-tudományos együttműködési kormánybizottság VII. ülésszakán részt vevő vietnami küldöttség vezetője. lü ezer szövetkezeti tagot várnak Mezőkövesdre Az ipari, mezőgazdasági és fogyasztási szövetkezetekben megyeszerte készülődnek a szövetkezők közös ünnepére, a holnap, július első vasárnapján megrendezésre kerülő 56. nemzetközi szövetkezeti napra. Az idén Mezőkövesden, a szép hőfürdő területén rendezik meg az egész napos ünnepséget, szövetkezeti találkozót, amelyre több ezer résztvevőt várnak. A nemzetközi szövetkezeti nap műsora és a javuló időjárás is kellemes szórakozást, élményeket ígér azoknak, akik autóbuszokon, gépkocsikon érkeznek a megye távoli részeiből a találkozóra. A legtöbb vendéget a mezőkövesdi járás szövetkezeteiből várják. Reggel 9 órától zene fogadja az érkezőket. Az ünnepi gyűlés délelőtt 10 órakor kezdődik. Dr. Havasi Béla, a megyei pártbizottság titkára mond ünnepi beszédet. Amennyiben az időjárás mégis ismét esősre fordulna, az ünnepi gyűlést a mezőkövesdi művelődési ház nagytermében rendezik meg. Az ünnepi megemlékezés után késő délutánig tartó kultúrműsor szórakoztatja a szövetkezeti nap résztvevőit, akiknek ellátásáról a mezőkövesdi áfész gondoskodik. Váltás előtt az ifjúsági építőtáborokban Váltásra készülnek a KISZ nyári építőtáboraiban: az évadkezdő több mint 8200 fiú és lány leteszi a szerszámot és átadja helyét a tanulók újabb csoportjainak. Vasárnap újabb 11 tábor is megnyitja kapuit, így mind a 61 központi szervezésű önkéntes építőtábor benépesül. A fiatalok a mezőgazdaságban elsősorban a növényápolási munkákból vették ki részüket, de a cseresznye, illetve a meggy „szüreteléséért” is sokat tettek, szerepük volt abban, hogy a primőrgyümölcsök idejében a hazai és a külföldi piacokra kerülhettek. Ezen a nyáron csaknem 2300 szakmunkástanuló először végez szakmába vágó munkát Leninvárosban, a KISZ-védnökséggel épülő Tiszai Kőolajipari Vállalatnál, valamint a gördülőcsapágy művek diósdi építkezésén és Ajkán, az alumíniumkohó rekonstrukciójánál. Munkában a rendsodró Az esős időjárás akadályozza a szálas takarmányok betakarítását, sokat kell „forgatni” a rendeket, hogy száradjon a széna. A képen: Emődi Bertalan és Móré Zoltán az ároktői Dél-Borsod Tsz rendrevágott lucernáját rendsodrózzák a Pillangó-dűlőben. L. J. lein. ■ - Mai számunkból Spisin Fonó (S. oldal) Kök a csi Mátipba (5. oldal) Sportáor (11. oldal) Mindenki inp kaszálhat (12. oldal) A megyei tanács tegnapi üléséről Rendelet kitüntető laktól Tegnaptól kitüntető díjat kaphatnak azok a Borsod megyei írók, kritikusok, akik megyénk irodalmi életének fejlődését, irodalomtörténeti múltjának megőrzését és közkinccsé tételét országosan is elősegítik. A díjat minden évben egy irodalmár kapja, s átadására alkotmányunk ünnepén kerül sor. Többek között ezt is tartalmazza az a rendelet, amelyet tegnap, pénteken a Borsod megyei Tanács ülésén hoztak a megyei tanácstagok. A díszteremben megrendezett ülésen részt vett dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a Borsod megyei Pártbizottság első titkára. Az ülést dr. Pusztai Béla, a Borsod megyei Tanács általános elnökhelyettese vezette. A megnyitó után, első napirendi pontként a jelenlevők jóváhagyták Bakos Gáborné megyei tanácstaggá való kinevezését. Ezt követően elfogadták a lejárt határidejű tanácsi határozatokról szóló jelentést, valamint a vb 1977. évi működéséről elhangzott tájékoztatót. Az 1977. évi költségvetési és fejlesztési alap írásos zárszámadásához Rónaszegi Árpád, a megyei tanács pénzügyi osztályvezető-helyettese mondott szóbeli kiegészítést. Az elmúlt időszak eredményeinek ismertetése mellett elmondta, hogy megyénkben továbbra is gond az orvoshiány. Közel 10 százalékra tehető a betöltetlen orvosi állások száma. Ezen úgy próbálnak segíteni, hogy ösztöndíjat biztosítanak azoknak az orvosi egyetemre járó fiataloknak, akik a diploma átvétele után megyénkben kívánnak elhelyezkedni. A megyei tanácstagok jóváhagyták a már említett rendeletet a művészeti kitüntető díjakról. Az írókon, kritikusokon kívül, elismerést kaphatnak még a megyénkben tevékenykedő kórusok, színművészek, színházi rendezők, szakemberek is. Ugyancsak ez a rendelet tartalmazza az Erdélyi János Pedagógiai Díj elnyerésének feltételeit. Ezt azok a pedagógusok és a közművelődésben dolgozók kapják majd, akik a szocialista köznevelés terén kiemelkedő tevékenységet végeznek megyénkben. A díjat évente egy alkalommal három alsó- és középfokú intézményben tanító pedagógusnak, illetve az oktatásügy más területén dolgozóknak adják át a tanév elején. A Reményi Ede Díjat zeneművészek, a Dérynéemlékgyűrűt pedig színművészek nyerhetik majd el. A társadalmi munka elismeréséről szóló rendeletet egyhangúlag fogadta el a megyei tanács. Ebben a társadalmi munka fokozott megbecsülésére és elismerésére kitüntető jelvényt, valamint plakettet alapítanak. A meghatározott feltételek mellett elnyerhető jelvény és plakett elnevezése: „A közösségért”, s mindkettő arany, ezüst és bronz fokozatú. A megyei tanács ezután az időközi tanácsválasztások helyéről és idejéről hozott határozatot, valamint szervezeti kérdésekben döntött. A szénbányászok helytállása A szakszervezeti testületek és aktivisták munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a bányászat ágazatai az utóbbi két és fél évben energiahordozókból, ásványi nyersanyagokból lényegében megfelelő minőségben és választékban elégítették ki az ország igényeit — állapította meg a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége pénteki ülésén, amelyen részt vett Vas János, a SZOT titkára. Különösen nagy erőfeszítéseket tettek a szénbányászok, akik a terven felüli igények kielégítése érdekében — a kommunista szombatokat nem számítva — évi átlagban 7—8 szabadnapjukon* pihenés helyett dolgoztak. A bányászok életkörülményeinek javítását célzó központi intézkedések alapján előirányzott 10 ezer bányászlakásból az elmúlt két évben 2344-et adtak át, de 764 nem épült meg határidőre. A baleseti statisztikák tanúsága szerint egy pillanatra sem lankadó, nagy figyelmet kell fordítani a tömeges baleseteket előidézhető veszélyforrások csökkentésére, a biztonságtechnikai szabályok szigorú betartására, a fegyelmezett munkára.