Észak-Magyarország, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-01 / 258. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLETEKI [SIUWUA AZ MSZMP BORSOD ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 258. szám Ara: 80 fillér Szerda, 1978. november 1. ny |<B ■ ■ | Szavat mellett és ellen A bagdadi arab külügyminiszteri értekezlet kedden saját kebeléből hattagú bizottságot delegált az államfői csúcstalálkozó munkaokmányának megszerkesztésére. A bizottságban Irak, Szíria, Jordánia, Tunézia és Kuvait külügyminisztere, valamint a PFSZ politikai osztályának vezetője kapott helyet. A csúcs az eredeti tervek szerint csütörtökön kezdődik. Közben a bagdadi lapok a külügyminiszteri értekezleten elhangzott felszólalások közül számosat ismertettek. Ezekből kitűnik, milyen választóvonalak húzódnak az arab világon belül. A konzervatív, Amerika-barát tábor képviselői nem óhajtanak radikális döntéseket. A kuvaiti külügyminiszter szerint a csúcs határozatainak nem szabad Egyiptom ellen irányulnia. A szudáni külügyminiszter kijelentette, hogy „nem ítélkezni jöttünk” valaki felett. Az Egyesült Arab Emírségek diplomáciájának vezetője azt hangoztatta, hogy az arabok ellensége — Izrael — ellensége Egyiptomnak is. Szemben a Szadatot mentő igyekezettel, a demokratikus Jemen képviselője sürgette a Camp David-i alku elítélését. A líbiai külügyminiszter hangoztatta, hogy Szadatot úgy kell kezelni, mint Izrael szövetségesét. Khaddam Szíriai külügyminiszter, líbiai kollégájához kapcsolódva, nagyon erélyes hangú beszédben mutatott rá, hogy az Arab Liga 1950. óta hozott határozatait mindmáig érvényesnek kell tekinteni, így azt is, amely előirányozza az Izraellel együttműködőknek az Arab Ligából való automatikus kizárását. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet a maga részéről szükségesnek mondotta, hogy a Közel-Keleten helyreálljon a stratégiai egyensúly. Más szóval értésre adta: ahhoz kell a feltételeket megteremteni, hogy a különutasság és az Egyesült Államok befolyásának növekedése kellő ellensúlyt találjon. Szovit javaslat az ENSZ előtt A Szovjetunió soha nem alkalmaz nukleáris fegyvert olyan államok ellen, amelyek lemondanak annak gyártásáról és beszerzéséről, és nem tartanak területükön ilyen fegyvereket — jelentette ki Oleg Trojanovszkij, a Szovjetunió állandó ENSZ- képviselője az ENSZ-közgyűlés egyes számú főbizottságának ülésén, amely hétfőn, a Szovjetunió kezdeményezésére megkezdte a vitát az egyik fontos napirendi kérdésről a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok biztonságát szavatoló nemzetközi szerződésről. A Szovjetunió — mondotta a szovjet ENSZ-képviselő — kész kétoldalú egyezmények megkötésére is ebben a kérdésben. Ugyanakkor úgy véli, hogy a nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok biztonságát teljes mértékben csak az szavatolhatja, ha a nukleáris fegyverrel rendelkező országok kötelezettséget vállalnak nemzetközi szerződésben rögzített garanciák betartására — hangsúlyozta Trojanovszkij. Ugandai támadás Tanzánia ellen Ugandai katonai alakulatok betörtek Tanzánia területére és az ország északnyugati részén, a Viktóriatótól nyugatra heves harcok folynak tanzániai és ugandai csapatok között — közölték kedden tanzániai kormányforrásokra hivatkozva a nyugati hírügynökségek. Az AB hírügynökség diplomáciai forrásokat idézve azt jelentette, hogy a harci övezetből elmenekültek beszámolói szerint a határmenti harcok már a múlt hét végén megkezdődtek, és hogy ugandai harci gépek a múlt héten bombázták Bukóba tanzániai várost. Idi Amin ugandai elnök múlt pénteken azzal vádolta a tanzániai fegyveres erőket, hogy egységeik betörtek ugandai területre. A Daily Nation című nairobi lap viszont hétfőn — ugandai forrásokra hivatkozva — azt írta, hogy Amin vádjaival azokat a híreket próbálta leplezni, amelyek szerint ugandai katonai egységek fellázadtak ellene. Az AFP nairobi tudósítója ezzel kapcsolatban „általában jólértesült forrásokra” hivatkozva tudni véli, hogy a tanzániai határ közelében fekvő Mutukula városában hétfő óta heves harcok folynak a zendülők és Amin hívei között. Koszorúk az emléktáblán Tegnap, kedden, az őszirózsás forradalom 60. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak Miskolcon, annál a Tanácsház téri háznál, amelynek erkélyéről 1918. november 1-én kikiálltották a polgári demokratikus forradalom győzelmét. A házon elhelyezett emléktábla előtt a fegyveres erők tagjai adtak díszőrséget, majd a Himnusz hangjai után megyénk párt-, állami, szakszervezeti és tömegszervezeteinek képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit. Az ünnepségen többek között jelen voltak: Deme László, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának titkára, Rózsa Kálmán, Miskolc város tanácselnöke, Kovács László, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának titkára, dr. Kardos Sándor, a Borsod megyei Tanács titkára, Török László, a KISZ KB tagja, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkára, dr. Járai János, az MSZMP Miskolc járási Bizottságának titkára, valamint Hegyi Imre, a Hazafias Népfront Borsod megyei titkára. A koszorúk elhelyezése után az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. A megyei, városi és a járási pártbizottság képviselői elhelyezik a megemlékezés koszorúit Fotó: Laczó József Mai számunkból Egy szárító lityin 13. oldal) Állóvíz (3. oldal) asszisztál»1. helyen, narim lenni (4. oldal) Élni és visszaélni (5. oldal) Ébred i város (5. oldal) Sporteredmények (7. oldal) Lakisii, Ózdon (8. oldal) Munkában a November 1. brigád A MEZŐGÉP Felsőzsolcai Gyárának November 7. szocialista brigádja szereli a Borsodi Ércelőkészítő Mű egyik óriási felszedőgépét. Az éves nagyjavításhoz kitűzött egyhónapos munkát határidőre befejezik. Német látogatása mellen Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására a Német Szocialista Egységpárt hazánkban tartózkodó pártmunkás-küldöttsége tegnap délelőtt megyénkbe érkezett. A küldöttség vezetője, Horst Wanzbutt, a NSZEP Központi Bizottsága alapanyagipari osztályának vezetője és a küldöttség tagjai: Christa Bertag és Thomas Volker, az alapanyagipari osztály munkatársai, Gisela Kiesow, a Gyógyszeripari Egyesülés pártbizottságának titkára, és Adolf Eiser, a bitterfeldi Vegyikombinát pártszervezője. A vendégek Heinz Neumann, az NDK budapesti nagykövetségének tanácsosa, Varga Imre, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, és Tolnai Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője kíséretében a délelőtti órákban ellátogattak a Tiszai Vegyikombinátba, ahol dr. Kovács Miklós, a Leninvárosi városi Pártbizottság első titkára, Csősz Gábor, a TVK pártbizottságának titkára és Szénási Tibor, a vállalat műszaki vezérigazgatóhelyettese fogadták őket Tájékoztató hangzott el az ott folyó gazdasági és politikai munkáról, majd a vendégek üzemlátogatáson ismerkedtek az olefinmű, a polipropiléngyár és a műanyagfeldolgozó üzem munkájával A vendégek a délutáni órákban ellátogattak a megye pártbizottságra, ahol fogadta őket Ujhelyi Tibor, et megyei pártbizottság titkára. Tájékoztatta őket a megye» politikai, gazdasági és társadalmi életéről, a pártmunka, elsősorban a gazdasági élet pártirányításának időszerű kérdéseiről. A német párti küldöttség ma délelőtt a Bökj sodi Vegyikombinát munkájával ismerkedik, majd utáni órákban elutazik megyénkből. A munkaügyi miniszter a BVK-ban Október 31-én, kedden a BVK-ban néhány nagy vegyipari vállalat vezetőinek részvételével, kerekasztal konferencia volt A konferenciát, amelyen dr. Tartal Ilona, a TAURUS Gumiipari Vállalat vezérigazgatója, Gyuricza László, a Fűzfői Nitrokémia igazgatója, Huszár Andor, a TVK igazgatója, dr. Lenyó László, a FORTE Fotokémia Ipar igazgatója és Körtvélyes István, a BVK igazgatója vettek részt, dr. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter tartotta. A megbeszélés tárgya a népgazdasági és vállalati érdekek egyeztetése, közvetlen véleménycsere és tájékozódás volt a vállalatok vezetői és a miniszter között. Mi újság az őszi határban? Befejezés küszöbén a búza vetése Még nagy értékek várnak betakarításra Megyénk mezőgazdaságában teljes lendülettel folynak az őszi munkák. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának október 31-én, tegnap készült felmérése szerint az őszi munkák egy részénél sikerült behozni az időjárás okozta kiesést, de a hátralevő napokban még így is igen sok a tennivaló. A vetőszántást a hét elejére megyeszerte befejezték. A tervezettnél valamivel több őszi magágy is készült, őszi árpával az előirányzatnál 8 százalékkal nagyobb területet vetettek be a gazdaságok A befejezés küszöbéhez érkezett az őszi búza vetése is. Az előirányzott vetésterület alig 2-3 százaléka várja még a vetőgépeket. A még hátralevő búzavetést most már inkább órákon, mint napokon belül kell elvégezni. A burgonyát és a szóját mindenütt betakarították a megyében, s a napraforgónak is csak mintegy 5 százaléka van még a határban. Ennél nagyobb érték van azonban még a cukorrépa-táblákon, ahol a termés közel 87 százalékát ásták ki a hét elejére. Meg kell gyorsítani a még a földeken levő zöldségfélék, főleg káposzta betakarítását is. A hét elején a termés még mintegy 20 százaléka nem volt biztonságban. íFolytatás a 2. oldalonj *