Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-28 / 73. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 ■Vf A művészetek felelőssége Egymás között az irodalomról városi pártbizottság által összehívott művészetpolitikai aktívák sorában hétfőn délután az irodalom, illetve az irodalompolitika kérdéseit vitatták meg az érintettek. A tanácskozást, melyen részt vett dr. Bíró Zoltán, a Kultu­rális Minisztérium főosztályvezetője és Fábián Zoltán, a Ma­gyar Írók Szövetségének titkára, Kovács László, a városi pártbizottság titkára nyitotta meg. Milyen az irodalom helyzete ma? — tette fel a kérdést dr. Bíró Zoltán vitaindító referátumában, majd nemzedékek szerint áttekintette a különböző alkotói csoportosulásokat. A harmincas évek nagy író­nemzedéke eltávozott soraink­ból, szinte pótolhatatlan űrt hagyva maga után — hangsú­lyozta a minisztérium főosztályvezetője —, s az úgynevezett derékhad legjelentősebb képviselői közül is (Nagy László, Váci Mihály, Simon István, Kamondi László) többen elhuny­tak. Bizonyos értelemben tehát megtört a kontinuitás. Napjainkban tulajdonképpen a fiataloknak kell felvállalniuk a népben, nemzetben való gondolkodást; nekik kell művész­ként és közéleti emberként megszólalniuk. A következőkben az irodalom intézményrendszeréről be­szélt dr. Bíró Zoltán, feltéve a kérdést, hogy hogyan lehetne nagyobb szellemi dinamizmust tükröző folyóiratszerkezetet létrehozni. Megállapította, hogy a vidéken szerkesztett folyó­iratok (Alföld, Jelenkor, Tiszatáj, Napjaink, Forrás, Életünk), egyre inkább képesek felvenni a versenyt az országos fóru­mokkal; a felsoroltak közül mindegyiknek sikerült kialakí­tania sajátos arculatát. A legfőbb törekvése a vidéken szer­kesztett fórumoknak az, hogy megszabaduljanak a partikulá­ris szemlélettől, egyetemes érvényű gondokra hívják fel a figyelmet. Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy előrelép­jünk ezeknek a vidéki orgánumoknak a terjesztésében, s hogy minél előbb eltöröljük azt a mechanikus kategorizálási rend­szert, mely megkülönbözteti a Budapesten, illetve a vidéki városokban szerkesztett folyóiratokat. Ezzel összefüggésben felmerült a vidéki könyvkiadás igénye, s a vidéki alkotó­­műhelyek eszmei, szellemi megerősítésének gondolata is. A vitában felszólalók is ezekkel a kérdésekkel foglalkoz­tak leginkább. A résztvevők hangsúlyozták, hogy mennyire nagy szükség van az irodalmárok (alkotók és irodalomszer­vezők) az eddiginél sűrűbb találkozására, eszmecseréjére. Minden felszólaló nagy örömmel üdvözölte a művészetpoli­tikai aktíva összehívását, mely alkalmat ad a vélemények kötetlen formában való kicserélésére, közös dolgaink megvi­tatására. Sok szó esett a Napjaink szerkesztéséről, terjesztéséről, az irodalmi és kulturális lap eddigi eredményeiről, s az orgá­nummal szemben támasztott követelményekről. A tanácsko­záson egyértelműen kiderült, hogy ennek a nagy megyének és városnak politikai és közéleti vezetői mennyire fontosnak tartják a Borsodban és Miskolcon élő írók és kritikusok intenzív jelenlétét. A még eredményesebb munkához — ezt szűrhettük le a ta­nácskozás végén —, folyóiratunk formátumának megvál­toztatása után arra is szükség van, hogy az alkotók formá­tuma is változzék; közéleti dolgaink iránt egyre fogékonyabb és minél erősebb tehetségű emberek szólaljanak meg egye­temes érvényű dolgokat mondva, nemcsak a megye, a város, hanem az ország számára is. Ehhez egyre inkább erő­síteni kell a Borsodban, Miskolcon élő irodalmárok alkotó közösségét, műhelymunkáját. Gy— A • 1979. március 28., szerda Tévé- és rádiófelvétel Bulgáriában az Edda Nincs sok szabad ideje mostanában az Eddának. A népszerű zenekar* rengeteget utazik egyik helységből a másikba, szinte nap, mint nap próbál és koncertezik. Budapest, majd Bulgária a következő állomásuk. Eluta­zás előtt kerestük fel a miskolci együttest „rejtekhe­lyén”. A Béla utca lakói talán nem is sejtik, hogy az egyik családi ház kamrahelyiségé­ben gyakorol délelőttönként az Edda. „Zsödséknél”, azaz Zselencz Lászlóéknál, a zene­kar basszusgitárosánál több száz decibel feszíti a falakat, amit gondosan hangszigetel­tek, így még a szomszédok haragja sem nehezíti felké­szülésüket. Dob, gitár, orgo­na, néhány hangfal, öt le­gény és már alig férünk. Rö­vid időre abbahagyják a gyakorlást, ekkor sikerül beszélgetnünk Pataky Attilá­val, az együttes vezetőjével. — Nagy hajtásban vagyunk — kezdi. . — Rádiófelvétel, bulgáriai turné, aztán ismét rádió- és tévéfelvétel. — Befutottatok — vetem közbe, de már el is hárítja. — Messze van még az. Iszonyatosan nagy a konkur­­rencia a hazai pop­ piacon, de nem adjuk fel. Szorgal­masan gyakorolunk, járunk koncertekre és azt szeret­nénk elsősorban elérni, hogy egyre jobban játsszuk a sa­ját zenénket és minél több fiatal találkozzon velünk a bulikon. Arra törekszünk, hogy koncertjeinken a kül­földi zeneszámok mellett sok saját szerzeményt is előad­junk. Szeretjük a dallamos, kemény rockot, amit újabban „fémzenének” is neveznek. Egy-egy dal közös munka, de nem hagyhatjuk ki csa­pattársunkat, Slamovits Pis­tit, aki a legtöbb dalunk ze­neszerzője. S ha már a neveknél tar­tunk, mutassuk be a zene­kart: Barta Alfonz (billen­tyűsök), Csapó György (dob), Zselencz László (basszusgi­tár), Pataky Attila (ének) és Slamovits István (gitár). Ez az esztendő talán meghozza az együttes számára a várva várt sikert. Pataky Attila­­ nem is titkolja — sokat re­mélnek 1979-től. — A sanzonbizottság négy számunkat elfogadta — mondja. — Kettőt a napok­ban vettünk fel, a másik kettő pedig április elején ke­rül szalagra. Közben kéthe­tes bulgáriai koncertsoroza­­­ton kísérjük Máté Pétert, majd nem sokkal később újabb felvétel , de most már a televízióban. Az Egy­millió fontos hangjegyben ke­rül sor a közeljövőben né­hány számunk lejátszására. Nyáron a Balatonon zené­lünk, ősszel pedig a Szovjet­unióban veszünk részt há­romhónapos turnén. Egy per­cet sem fogunk unatkozni, csak győzzük utazással és koncertekkel. — Persze, mindezekhez nemcsak szorgalomra és lel­kesedésre van szükség. — A mai követelmények­nek saját erőből eleget ten­ni szinte képtelenség. Ehhez megfelelő anyagi bázisra is szükség van, de ezt előte­remteni roppant nehéz. Tá­mogatás nélkül — megmond­juk őszintén — sokkal több időbe telik előrelépni, jóval nehezebb az élvonalba be­törni. A zenekar szép sikerekre jogosít. A fiúk bebizonyítot­ták: számolni kell velük. És törődni! Temesi László Az együttes Az elmúlt esős hetek rit­ka eseménye, mondhatni ajándéka volt a vasárnapi napsütés. Fényben ragyo­gott a Duna-kanyar, a me­redek partok között valóban óriási ezüst csíknak tetszett a folyó. A fővárosból erre vezető országút a nyári ba­latoni utak zsúfoltságát idézte. Dunabogdány hatá­rában karambol is történt, Trabant és Wartburg ütkö­zött, az előbbi fára futott fel, a másik is totálkáros lett. A többi autós csak né­hány pillantást vetett a szomorú esetre, a rendőrök gyorsan tovább is terelték a kocsioszlopot. Valószínű­leg­ ez bátorított fel más autósokat arra, hogy a rend­őrök elfoglaltságát kihasz­nálva, a Dunában mossák kocsijukat. Mert autómosó­kat is szép számmal csalt ki a napfény a vízpartra. Visegrád fölött a Silvá­­nus-szállóban és étterem­ben minden hely foglalt. A szerpentinről és a pihenők­ről ezrek gyönyörködtek a Duna-kanyarban. Az étte­remben a pincér széttárja a karját. — Kár asztalra várni, uram, a presszó is zsúfolt, s akik ott ülnek, már mind éttermi asztalra várnak. Szentendre utcáin százak és ezrek sétálnak. A mú­zeumvároska szikrázik a napfényben. Itt is, ott is fotografálnak, amatőr fil­mek születnek, megörökítik a gyerekeket egy-egy szép városrészlet előtt, mások a vendéglátóhelyek előtt tüle­kednek, de tele van a vá­ros minden múzeuma is. A Kovács Margit Gyűjte­ménybe igyekeztem először. Az elmúlt évben született egy kisfilm, Tisztelet az agyagnak volt a címe. Ab­ban hangzott el Kovács Margit csodaszép köszöntő­je, amellyel a gyűjtemény látogatóihoz fordult magnó­szalagon, s amely a kataló­gusban is olvasható. Ennek utolsó mondata: „Köszön­töm az agyagot és a belőle születő szép mesterséget.” Kovács Margit sajnos, már nincs közöttünk. De munkái ott vannak a szentendrei múzeumházban és ott van­nak szerte az országban és a nagyvilágban mindenfelé. A kis múzeumban csaknem kétszáz munkája látható. Faliképek, figurák, tálak, az agyag felhasználásának mindmegannyi művészi je­lentkezése. Nem e kis jegy­zet hivatott Kovács Margit immár az egész világon el­ismert művészetének mél­tatására, itt pusztán csak azt kell feljegyezni, hogy csak levett kalappal lehet belépni ezekbe a termekbe, ahol a falakon, az állvá­nyokon ott sorakoznak az agyagból születő szép mes­terség csodás gyermekei. Kovács Margit munkáit színes filmek, albumok, te­levíziós adások egész sora vitte már el szinte minden­kihez. Mégis ide kell eljön­ni, a szentendrei csendes kis utcába, hogy a Kovács Margit-i életmű teljességé­ről, sokszínűségéről igaz ké­pet kapjunk. Alig pár lépésre onnan a Ferenczy Múzeum mellett, nem lehet tovább mennünk. A Ferenczy­­ család gyűjte­ménye 1973-ban készült el Szentendrén, ahol élt és alkotott Ferenczy Károly, majd utódai, elsősorban Fe­renczy Béni és Ferenczy Noémi. A gyűjteményben Ferenczy Béni anyaga a leg­gazdagabb, itt van mintegy 1500 grafikai lapja, 87 szob­ra, és 82 érme. A kiállítás rendkívül érzékletes ke­resztmetszetét adja Feren­czy Béni munkásságának. Ferenczy Károlynál­ 10 festménye, 9 rajza, 18 ka­rikatúrája van a gyűjte­ményben. Ferenczy Noémi szerényebb képviseletet ka­pott, elsősorban korai kor­szaka ismerhető meg a ki­állított anyagból. Megte­kinthető még a Ferenczy Múzeumban Ferenczy Ká­roly édesanyjának egy váz­latkönyve, Ferenczy Károly feleségének, Fialka Olgának néhány lapja, és Ferenczy Valérnek két kis csendéle­te. A Pest megyei Múzeumi Igazgatóság ezt a múzeumot is úgy újította fel, bővítet­te új szárnyakkal, hogy az megfelelő keretet biztosít­son a jól szerkesztett tár­latnak, a Ferenczy család életműve, keresztmetszet­szerű érzékeltetésének. Nagyon közel van ehhez a házhoz Czóbel Béla háza. A nem egészen három éve elhunyt festő mintegy hét évtizedes munkásságának egészét képviselik az itt lát­ható festmények. Roppant érdekes, hogy élete vége fe­lé mennyire megváltoztak a színei, és 90. életéve körül alkotott képein mennyi friss, vidám szín,­derű, élet­igenlés jelentkezik. Érdekes széttekinteni a Templom térről a városka tetőire A templomok, a szerb hatás, a képzőművé­szek jelenléte szinte min­den épületen, minden utca­­kövön érződik. A napsütöt­te vasárnapon ezrek sétál­nak az utcán, tisztelettel nyitnak utat a fehér sza­­kállú mesternek, Barcsay Jenőnek, az itt élő öreg fes­tőművésznek. Egy boltocska vasárnap is nyitva van. Alig néhány négyzetméter, zsúfolódnak benne az emberek. Betola­kodtam. Antikvárium ugyanis a kis bolt, ráadá­sul magánantikvárium, a polcokon a könyvek olyan választéka, amivel ritkán találkozhat könyvbarát. Moldova György mellett Földi Mihány egykori regé­nyei, az 1910-es Mikszáth­­sorozat szomszédságában a Móra Kiadó nemrég megje­lent pöttyös és csíkos köny­vei, bőrkötéses imakönyvek, római katolikus és pravo­szláv liturgiával, az ötve­nes években kiadott külön­böző jellegű munkák, Mol­nár Antal professzor 1914- es zeneelméleti könyve, és sok-sok más munka mellett egy kék vászonkötéses, aranynyomásos sorozat: Tóth Tihamér művei. Hullámzik a tömeg. A fagylaltos mellett, a mú­zeumok szomszédságában egy fiatalember a járdán árulja giccses fakészítmé­nyeit. Senki sem vesz tőle ebben a környezetben. De mintha maga sem ambicio­nálná nagyon. A „Görög kancsó” vendéglőben szerb ételek illatoznak, de hely nincs. A napsütötte Duna­­part mindenért kárpótol. Csak ne úsznának a vízen az autómosás vegyszeres nyomai ... Benedek Miklós A napsütötte Szentendrén Tisztújítás i­lést tartott a III megyei eln­öksége Tegnap délután ülést tar­tott a Tudományos Ismeret­­terjesztő Társulat Borsod megyei elnöksége. Az ülésen megjelent Adam György aka­­démikus, a TIT országos el­nöke, Deme László, a megyei pártbizottság titkára, Kovács László, a városi pártbizottság titkára, Bujdos János, a me­gyei tanács elnökhelyettese, Csótai János, a városi tanács elnökhelyettese, Kiss Béla, az SZMT titkára, Hegyi Imre, a Hazafias Népfront megyei titkára és Lajtos Ilona, a megyei KISZ-bizottság tit­kára. Az elnökség tagjai elfogad­ták a megyei szervezet 1978. évi munkájáról készült tájé­koztatót, jóváhagyták a mis­kolci nyári egyetem szerve­zeti felépítését ismertető elő­terjesztést, majd személyi kérdések tárgyalására került sor. Az elnökség megválasztotta Papp Lajos költő személyé­ben az irodalmi szakosztály új elnökét, majd jóváhagyó­lag tudomásul vette dr. Pin­tér József egyetemi tanárnak, a TIT Borsod megyei elnöké­nek lemondását. ■ Dr. Pintér József évtizedes munkásságát Ádám György akadémikus, a TIT országos elnöke méltat­ta, majd további sikereket kívánva a debreceni egye­temre távozó szakembernek átnyújtotta a TIT aranyko­szorús emlékplakettjét. Ezek után Bujdos János javaslatot tett az új elnök személyére. A TIT elnöksége egyhangú­lag dr. Czibere Tibor akadé­mikust, a Nehézipari Műsza­ki Egyetem rektorát válasz­totta meg a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat Bor­sod megyei elnökéül. A me­gyei pártbizottság nevében Deme László, a pártbizottság titkára köszönte meg a távo­zó elnök eredményes tevé­kenységét, s gratulált a TIT újonnan megválasztott elnö­kének. Mongol szakemberek Miskolcon A Mongol Népköztársaság Építő- és Építőanyagipari Minisztériuma, valamint az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium megállapo­dást írt alá mongol szakem­berek magyar üzemekben történő betanításáról. A szerződés értelmében a na­pokban 9 mongol fiatal ér­kezett a Beton- és Vasbeton­ipari Művek Miskolci Gyá­rába, hogy a helyszínen is­merkedjen a téliesített tufa­­blokk gyártási folyamataival. A külföldi szakemberek be­tanítása a miskolci gyár bod­­rogkeresztúri telepén törté­nik, ugyanis itt készülnek a BVM szóban forgó termékei. A delegáció tagjainak a szakmai képzettsége olyan, hogy a gyártási folyamaton kívül a karbantartással ös­­­szefüggő ismereteket is elsa­játítják itt-tartózkodásuk alatt A mongol szakemberek je­lenleg elméleti oktatásban részesülnek, ezt követően ke­rül sor a gyártási műveletek begyakorlására Oktatásukat a gyár legkiválóbb szakem­berei végzik. A mongol fia­talok előreláthatólag májusig tartózkodnak a BVM Mis­kolci Gyárában.

Next