Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-25 / 121. szám
1990. május 25., péntek Döntött a Legfelsőbb Bíróság Eltoliatalnoka ”, a Bkinki Vendéglátó és a Borsodi Ruházati Vállalat „átalakulási lekéei (Folytatás az 1. oldalról) A három vállalat átalakítási törekvéseivel nem értett egyet a megyei tanács vb igazgatási főosztálya sem, így a BIK, a Bükkvidéki Vendéglátó és a BRKV vezetői a Kereskedelmi Minisztériumhoz, illetve a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak. A minisztérium döntését egy hónappal ezelőtt fogalmazták meg és helybenhagyták a megyei tanács vb igazgatási főosztályának határozatát, az pedig kimondta, hogy az állami vagyont térítésmentesen nem adhatják át kft-éknek. A három vállalat címére megküldött határozatból az is kitűnik, hogy fellebbezésnek immár nincs helye. Ugyanez a helyzet most, a Legfelsőbb Bíróság végzésével is. Tudomásul kell venni tehát, hogy a megyében hozott bírósági döntések megalapozottak voltak és azokat immár fellebbezés nélkül végre kell hajtani. A jövő hetek feladata marad, hogy az említett cégeknél az eredeti állapotot helyreállítsák, amit a bíróság rendel el, meghatározva a feladat idejét és módját. A visszaállítás után a „megkerült” állami vagyon befektetésként működik majd az üzletek kis kft-iben, amelyek sorsát, jövőjét sem a minisztérium, sem a Legfelsőbb Bíróság döntése nem érinti, legfeljebb az egyébként is kívánatos és szükséges önállóságukat erősíti. Az országos visszhangot is kiváltó átalakulási ügy aktáiba betekinthettünk a megyei bíróságnál, egyúttal a történtek hátteréről, a fontosabb részletekről érdeklődtünk dr. Szőjék Ferencnél, a Borsod Megyei Bíróság elnökénél. Megtudtuk, hogy addig teljesen szabályos volt a három vállalat korszerűsítése, amíg a bolti, vendéglői stb. önálló kft.-ék létrejöttek. Ezek szinte kivétel nélkül, rövid időn belül igazolták is létjogosultságukat, életrevalóságukat. A bolti vezetők, eladók tulajdonosok lettek a kft.-én belül a vagyonjegyek megvásárlásával és mint az eredmények mutatják, átalakult köreikben a kereskedői szellem is. — Csakhogy a vállalat vezetői itt nem álltak meg. — A további korszerűsítést egy viszonylag kis törzstőkével létrehozott kft. megalapításával tervezték. Ezzel párhuzamosan egy rt. is született, j ószerivel a vállalati központi feladatok ellátására. Utólag derült csak ki, hogy e két fantomszerveződés csupán arra volt jó, hogy az állami tulajdont magába áttranszformálja. — Mikor tűnt fel a szabálytalan lépés ? — Akkor, amikor az előbb említett fantom-kft. egyszer csak bejelentette, hogy a törzstőkét 100 milliókkal emelni kívánja. Érthetetlen volt, honnan ez a pénz, amikor még az eredmények sem voltak ismertek és az adózás sem történt meg. A cégbíróság vizsgálata kiderítette, hogy a vállalati vagyon eltűnt és a magánérdekeltségű kft.-ék részévé vált. További megállapítások is figyelmet érdemelnek, így többek között az is, hogy az állami vállalatok különböző szintű egykori vezetői a kft. tagjaivá váltak. Az első ügyvezetői funkciót az eredeti vállalati igazgató töltötte be. A tagok törzsbetétjeinek forrása túlnyomórészben az állami vállalat által kibocsátott és ellenérték nélkül juttatott vagyonjegy volt. Jogi személyként tagja lett a kft.-ének a részvénytársaság is. Ennek vezérigazgatója az állami vállalat egykori gazdasági igazgatóhelyettese. Miután az átalakítás a már többször emlegetett három vállalatnál azonos modell szerint készült, az események megközelítőleg azonos módon zajlottak le mindegyiknél. A szervezeti változtatás eredményeként így létrejött egy sajátos jogi és gazdasági kapcsolattal rendelkező háromszög, amelynek egyes pólusain az eredeti állami vállalat, a részvénytársaság és a kft., helyezkedett el. A vállalatokat alapító megyei tanácsokkal ragaszkodik az eredeti állapot helyreállításához, nem egyezhetett bele abba, hogy a jelentős állami tulajdon elvesszen, végleg kiessen az ellenőrzés hatósugarából. — A levonható és a levonandó tanulságokon túl, milyen teendőket fogalmaz meg a most zárult ügy a bíróság számára? — Mindenekelőtt fontosnak tartom elmondani: a privatizációra, az átalakulásra a magyar gazdaságnak, ezen belül a kereskedelemnek is elengedhetetlenül szüksége van, mert jelenleg ez hordozza magában a kibontakozás zálogát. Így ezt a folyamatot támogatni, a kezdeményezéseket bátorítani kell. De ellen kell állni minden törekvésnek, amelyik az állami, vállalati vagyon ellenőrizhetetlen elosztását jelentené. Ezért érzem úgy, hogy a Legfelsőbb Bíróság végzése, ami helybenhagyta az első fokú megyei bíróság döntését, gazdaságpolitikai súllyal bír, hiszen határozott eligazítást ad az átalakulás labirintusában kiigazodni akaróknak. Nagy József ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A Fidesz nem ígér sokat Az ország megismerhette az alakuló kormány programját. Az ellenzék — finoman kifejezve — nem volt odáig a gyönyörtől, hallván az új kormányfő elképzeléseit. Mint lassan megszoktuk, a leghevesebb ellenkezést a Fidesz frakcióvezetője nyilvánította ki. Talán érdekes ennek tükrében elolvasni, milyen főbb pontjai vannak a fiatal demokraták gazdasági elképzeléseinek. Az ismeretek a Fidesz miskolci csoportjától valók. Az inflációt, annak leküzdését a válságkezelő gazdaságpolitika tengelyének tartják. Nem így a szegénység felszámolását. A szociálpolitikának rövid időn belül nem lesznek erőforrásai a szegénység megszüntetésére legfeljebb a válság terheinek enyhítésére. Úgy, hogy a támogatásokat ne mindenki, hanem csak a leginkább rászorulók kapják. Erre úgy teremthető elő pénz, hogy megszűnjön a rendszer pazarló jellege — már ami az erőforrások felhasználását jellemzi. Az infláció, a munkanélküliség egymással szorosan összefügg — vélik a fideszesek. A veszteséges vállalatok felszámolása forrásokat szabadít fel, de növeli a munkanélküliek, a szegények számát. A Fidesz vallja, hogy vagy az inflációt szorítjuk vissza, vagy a szegénység csökken — a kettő együtt nem javítható. A fiatal demokraták célszerűnek látják kivenni az állam kezéből a munkaerőközvetítést úgy, hogy a munkaügyi szolgáltató irodák ne munkahelyet, hanem munkaerőt közvetítsenek. Végezzék ezt vállalkozási formában, s egy-egy munkát kereső révbe juttatásáért kapjon az iroda — nem túl szép kifejezéssel élve — ..fejpénzt”, mégpedig az államtól. A munkát kereső természetesen ingyen kapná a szolgáltatást. Megyénkben, ahol különösen fenyeget a munkanélküliség, az egyes nagyvállalatok olyan formában is gondoskodjanak munkásaikról, hogy akár kollektíven szervezve, külföldi munkalehetőséget szerezzenek számukra. Borsodra sajnos, jellemző az egy város egy nagy gyár helyzet. A fideszesek szerint ezt oldani kell új munkahelyek teremtésével. Ezzel szorosan összefügg, hogy azokon a helyeken, ahol fővárosi cégek leányvállalati, vidéki egységei dolgoznak, szorgalmazni kell azok önállósulását, gyarmati sorból való kiszakadását. Pénz híján nyilván nehezen megvalósítható, de valószínűleg helyeslésre talál: olyan technológiákra van szükség, amelyek csökkentik a káros anyagok kibocsátását a gyáraikból. A környezetvédelem szorosan összefügg ezzel. A fiatal demokraták még mindig jelképesnek érzik a környezetszennyezési bírságokat. Ezért szorgalmazzák ezek emelését, továbbá átutalását azoknak az önkormányzati közösségeknek, amelyek a szennyeződést elszenvedik. Az olyan komplex környezetvédelmi problémák kezelését, amelyet például a Borsodi Ércelőkészítő Mű jelent, regionális szakértői bizottságokra kellene bízni. A privatizációt a piacgazdálkodás, a szerkezetváltás elengedhetetlen feltételének tartja a Fidesz. A nyugati értelemben vetít piacgazdálkodás — vélik — feltétele a Nyugat-Európához való csatlakozásnak, így minél gyorsabban végre kell hajtani. Még akkor is, ha ennek gazdasági eredményeit egyelőre a társadalom egy szőkébb rétege élvezi csak. A fiatal demokraták elégedetlenek az eddigi spontán privatizációval, mert „a főnökök ugyanazok”, mint a korábbi, állami vállalatoknál voltak. Ráadásul, hogy vezetők maradhassanak, olcsón adják el cégüket a külföldieknek. Ez ellen hathatna a tőzsde, amelyen a már meglévő cégek részvényeit adnák el — piaci árakon — a külföldieknek, megakadályozva ezzel az áron aluli értékesítést. A tőzsdében egyébként nagy fantáziát lát a Fidesz, de egyelőre több az aggodalom. A miskolci csoportnál elmondták, a már működő cégeknek nem érdekük a tőzsdére kerülni. A bankok is jobban járnak, ha az emberek megtakarított pénzükön nem részvényt, tehát működő tőkét vesznek, hanem a bankok által kibocsátott értékpapírt, amit aztán a bankok használnak. Külön veszélyt látnak a brókercégek megjelenésében, amelyek olcsón vett részvények formájában olcsón adhatnak el egész vállalatokat a külföldi tőkének. A bankok közül a regionális felépítésűeket pártfogolják a fiatal demokraták. Mondván, hogy a helyi bankok ismerik igazán a körülményeket, ők dönthetnek érdemben a hitelek odaítéléséről. A vállalkozások serkentésére elsősorban a közvetett körülmények lehetnek mérvadók: az infláció, a hitelkamatok, az adó mértéke, és a kedvezmények, a támogatások, hitelek összege, a bürokratikus dzsungel, a gazdasági szabályzók állandósága, és a politikai stabilitás. úgy vélik, hogy ezek kedvező alakulása és nem a szavakban való biztatás lendítheti fel a vállalkozásokat. M. Szabó Zsuzsa de az megvalósítható A tiszabábolnai határban Földről, munkáról, politikáról Amikor elérik a távoli erdősávot, a tűző napsütés melegét enyhítő tavaszi szellő az országút felé hozza a kedveskedő hangot: — Győző, Győzőkém! Hóha! Fordulj szépen, úgy ni! Na, indulj! Szépen, lassan poroszkálnak, a dűlő országút felőli részénél parkoló gumikerekű szekérhez, amelynek platóján jó adag széna szárad, és a gazda fontos nadrágja, amit megáztatott kissé a néhány perce elvonuló futó zápor. A szikrázó májusi napfényben párát ereget a föld, odafent egy pacsirta zengi énekét, mintha megköszönné ezt a szemkápráztató gyönyörűséget, ezt az isten áldotta tavaszi napot. Föld, napfény, pacsirta. Lova nyomában komótosan ballagó gazda. Idilli kép. Mintha a harmincas években készült, a falusi, paraszti élet derűjét, a szántó-vető ember munkáját ábrázoló festményt nézegetnénk, csupán csak az árvalányhaj, a lobogó gatya, a villásszarvú ökör és a pörge kalap hiányzik. Ezen az emberen, ezen a mai gazdán, aki ezt a boronát húzó szép, formás lovat hajtja, nincs lobogó gatya, csupán egy rövid alsó, a pörge kalap helyett is sildes sapkát visel. És szól: — No, állj meg, Győző! Üdvözöljük a vendégeket, itt, a tiszabábolnai határban... Adjon Isten! Mi járatban? — Csak úgy nézelődünk. Ritkán látni manapság lovat, embert együtt a határban. — Már azt hittem, németek. Azok szoktak megállni, s fényképezni, mihelyt meglátnak egy lovat és az embert a földön,bizonyára olyan ez nekik, mintha a holdra csöppentek volna — mondja nevetve Lakatos Endre tiszabábolnai nyugdíjas parasztember, akivel, ha már ilyen szépen összeboronált a véletlen, igyekeztünk szót váltani földről, munkáról, politikáról, földosztásról, mert úgy véltük, ez utóbbiban ő például igazán illetékes. — Mármint ez az ezer négyszögöl, amit most boronázok? Mert apám azt mondta: „amikor a kukorica bujkál, ha megboronálod fiam, akkor annyi, mintha megkapálnád.'’ Igaza volt, én el is végzem mindig ezt a munkát. Egyébként ez a tag nem az enyém, hanem a feleségem unokatestvéréé, annak a megbízásából, de a saját hasznomra művelem, hogy ne legyen parlagon. Persze nehéz, mert 64 évesen már nem szívesen szaladgál, bukdácsol a szántásban az ember. Azelőtt az apámnak úgy 40 holdja volt, amíg be nem ment a téeszbe. Mert itt, Bábolnán, van ugyan téesz, de én nem itt dolgoztam, hanem a mezőkeresztesi Aranykalászban a nyugdíjig, mint állattenyésztő. — Endre bátyám, ha megengedi, így szólítom. Nyilván tud róla, hogy van egy párt, amelyik vissza akarja adni a földet, vagyis, hogy afféle új földosztást hirdetett meg. Itt, a faluiban, akarják-e az emberek a földet? — Is-is. Nem a földet, inkább a jogot akarják. Mert a földet azok az emberek, akik ittmaradtak a faluban, már nem képesek megdolgozni, öregek maradtunk itt. Aki képes volt a tanulásra, az elment. Valaha 1500 lakosa volt a községnek, most meg jó, ha van ötszáz. Fogy az erő és fogyatkozunk. Havonta kétszer-háromszor temetünk. — Hát akkor, mit hozhat a jövő? Mi lesz a földdel? — Mi lenne? A téesz csak megmarad, és aki onnan ment nyugdíjba, az megél. Viszont aki meg fiatal, és még itt van a faluban, annak meg nincs képessége, meg türelme sem a földhöz. — Ha fiatal lenne, visszakérné a földet? Belevágna a munkába? — Bizony, hogy bele! Sőt, mit mondjak, most is erősen gondolkodtam rajta. Voltam is bent a takarékszövetkezetben, hogy nem lehetne-e azt a 400 ezer forintos újrakezdési kölcsönt felvenni? Bementem Egerbe is, Miskolcra is, az Agrokerhez, traktort nézi. Mert ezzel az öreg, kedves jószággal, a Győzővel csak elbóklászgatok ezen a tagon, de mondjuk 20—30 holdon már gép, gépek kellenek. Meg még sok minden, amire azért gondolni kellene azoknak a „kérgeskezű” rózsadombi kisgazdáknak, mielőtt valami nagy baj nem következik be. Mert nem elegendő csak a földet újraosztani, ugyan mivel, kivel művelné meg a paraszt?! Igásállattal, ha lenne is elegendő, de hol vannak már a lovak, az ökrök, nem lehet megtűrni 15 —20 holddal. Ahhoz már gép kell. Amint én utánajártam, egy traktor, a szükséges tartozékokkal együtt, majdnem egymillió forintba kerül. Honnan ennyi pénz, ki adná azt kölcsönbe, és ha adná, ugyan milyen kamatra? Én szeretem a földet, szeretek dolgozni, járni is benne, mégis azt mondom, nagyon meg kell azt az új földosztást gondolni, mert a városból nézve könnyű meghirdetni, de megcsinálni, hogy kenyér is jusson mindenkinek az országban, hogy a föld is adja is majd a termést, az lenne a kunszt! Én például most egy hold föld termését kapom mint téesztag, Mezőikeresztesről, a nyugdíj mellett, az anyós nevén, mert még él az anyós, hál’ Istennek, még művelek két hold földet, ezzel a kedves jószággal, de a nagyobb erőt, a gépet, a szövetkezet adja. Ezt is, amiben most vagyok, a szövetkezet szántotta fel. — Endre bátyám! Ha már a segítséget említette, el tudná képzelni, hogy a szövetkezet segítse majd azokat a gazdákat, akik visszakérik a földet? — Kezdetnek nem volna rossz, de azért a magyar embernek csak az volt mindig a született adottsága hogy a maga udvarán szeretett söpörni, a maga földjét szerette dolgozni, a másét nem szívesen művelte senki. Csakis a magáét. Azért is vágnék én bele, ha fiatal lennék. Beállítanék, mondjuk, vagy tíz fejőstehenet, olyan mostani, ebben a rendszerben kialakult Holstein-fríz teheneket. Még ha 20—30 literit is ad naponta, abból is nagyon urasan meg lehetne élni. — De ahhoz legelő, takarmány kellene. Legelőterület van-e itt, Bábolnán? — A szövetkezet kezelése alatt van. — És a községi legelő? — Pont a múlt hetekben volt vita erről, mert minden községben úgy hagyták meg a legelőt, hogy az a faluhoz legközelebbi gyepes részen legyen. Itt meg úgy hagyták, hogy birkatanyán, birkatelepen-járáson hajtódott 6—7 kilométert a csorda úgy, hogy éhesebben jött haza a jószág, mint amikor kiment. Le is csökkent úgy az állomány, hogy csak 25 tehén maradt a községben. Sertés, kijáró nyár még szintén van, félidőben 20—30 anyakoca összesen. — Az édesapja jogán magának járna az a 40 hold. Ha ezt kivenné, ebből azért meg lehetne élni. — Nálam ez a föld nagyon szétszóródna, mert mi nyolcan vagyunk testvérek. Rám jutna úgy 4—5 holdnyi. Igaz, az apásnak volt tizenkettő, a feleségem meg egyes lány volt úgy, hogy lenne tizenhat holdam. És persze, a legjobb földet szeretném én is, mint mindenki. Bábolnán például a falu közelében vannak a legjobbak. Viszont a szövetkezet a legrosszabbat, meg a legtávolabbit adná mindenütt, így aztán nagyon nehéz lenne megegyezni, ha jönnének is a fiaalok, visszakérnék és megművelnék a földet. Mert szerintem csak annak kell visszaadni, aki megműveli, dolgozik benne! Mert a föld nem nyolc órát kér, akkor kell művelni, amikor eljön az ideje ... Szarvas Dezső