Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-25 / 121. szám

1990. május 25., péntek Döntött a Legfelsőbb Bíróság Eltoliatalnok­a ”, a Bkinki Vendéglátó és a Borsodi Ruházati Vállalat „átalakulási l­ekéei (Folytatás az 1. oldalról) A három vállalat átalakí­tási törekvéseivel nem értett egyet a megyei tanács vb igazgatási főosztálya sem, így a BIK, a Bükkvidéki Vendéglátó és a BRKV­ ve­zetői a Kereskedelmi Mi­nisztériumhoz, illetve a Leg­felsőbb Bírósághoz fordultak. A minisztérium döntését egy hónappal ezelőtt fogalmazták meg és helybenhagyták a megyei tanács vb igazgatási főosztályának határozatát, az pedig kimondta, hogy az ál­lami vagyont térítésmente­sen nem adhatják át kft-ék­­nek. A három vállalat cí­mére megküldött határozat­ból az is kitűnik, hogy fel­lebbezésnek immár nincs he­lye. Ugyanez a helyzet most, a Legfelsőbb Bíróság végzé­sével is. Tudomásul kell venni tehát, hogy a megyé­ben hozott bírósági döntések megalapozottak voltak és azokat immár fellebbezés nélkül végre kell hajtani. A jövő hetek feladata marad, hogy az említett cégeknél az eredeti állapotot helyreállít­sák, amit a bíróság rendel el, meghatározva a feladat idejét és módját. A vissza­állítás után a „megkerült” állami vagyon befektetésként működik majd az üzletek kis kft-iben, amelyek sorsát, jövőjét sem a minisztérium, sem a Legfelsőbb Bíróság döntése nem érinti, legfel­jebb az egyébként is kívá­natos és szükséges önállósá­gukat erősíti. Az országos visszhangot is kiváltó átalakulási ügy ak­táiba betekinthettünk a me­gyei bíróságnál, egyúttal a történtek hátteréről, a fon­tosabb részletekről érdeklőd­­tünk dr. Szőjék Ferencnél, a Borsod Megyei Bíróság elnö­kénél. Megtudtuk, hogy ad­dig teljesen szabályos volt a három vállalat korszerűsíté­se, amíg a bolti, vendéglői stb. önálló kft.-ék létrejöt­tek. Ezek szinte kivétel nél­kül, rövid időn belül iga­zolták is létjogosultságukat, életrevalóságukat. A bolti ve­zetők, eladók tulajdonosok lettek a kft.-én belül a va­gyonjegyek megvásárlásával és mint az eredmények mu­tatják, átalakult köreikben a kereskedői szellem is. — Csakhogy a vállalat ve­zetői itt nem álltak meg. — A további korszerűsí­tést egy viszonylag kis törzs­tőkével létrehozott kft. meg­alapításával tervezték. Ezzel párhuzamosan egy rt. is szü­letett, j ószerivel a vállalati központi feladatok ellátásá­ra. Utólag derült csak ki, hogy e két fantomszervező­dés csupán arra volt jó, hogy az állami tulajdont magába áttranszformálja. — Mikor tűnt fel a sza­bálytalan­­ lépés ? — Akkor, amikor az előbb említett fantom-kft. egyszer csak bejelentette, hogy a törzstőkét 100 milliókkal emelni kívánja. Érthetetlen volt, honnan ez a pénz, ami­kor még az eredmények sem voltak ismertek és az adózás sem történt meg. A cégbí­róság vizsgálata kiderítette, hogy a vállalati vagyon el­tűnt és a magánérdekeltségű kft.-ék részévé vált. További megállapítások is figyelmet érdemelnek, így többek között az is, hogy az állami vállalatok különböző szintű egykori vezetői a kft. tagjaivá váltak. Az első ügy­vezetői funkciót az eredeti vállalati igazgató töltötte be. A tagok törzsbetétjeinek for­rása túlnyomórészben az ál­lami vállalat által kibocsá­tott és ellenérték nélkül jut­tatott vagyonjegy volt. Jogi személyként tagja lett a kft.-ének a részvénytársaság is. Ennek vezérigazgatója az állami vállalat egykori gaz­dasági igazgatóhelyettese. Miután az átalakítás a már többször emlegetett három vállalatnál azonos modell szerint készült, az esemé­nyek megközelítőleg azonos módon zajlottak le mind­egyiknél. A szervezeti vál­toztatás eredményeként így létrejött egy sajátos jogi és gazdasági kapcsolattal ren­delkező háromszög, amely­nek egyes pólusain az ere­deti állami vállalat, a rész­vénytársaság és a kft., he­lyezkedett el. A vállalatokat alapító me­gyei tanács­okkal ragaszko­dik az eredeti állapot hely­reállításához, nem egyezhe­tett bele abba, hogy a jelen­tős állami tulajdon elves­­­szen, végleg kiessen az el­lenőrzés hatósugarából. — A levonható és a le­vonandó tanulságokon túl, milyen teendőket fogalmaz meg a most zárult ügy a bí­róság számára? — Mindenekelőtt fontos­nak tartom elmondani: a privatizációra, az átalakulás­ra a magyar gazdaságnak, ezen belül a kereskedelem­nek is elengedhetetlenül szüksége van, mert jelenleg ez hordozza magában a ki­bontakozás zálogát. Így ezt a folyamatot támogatni, a kezdeményezéseket bátoríta­ni kell. De ellen kell állni minden törekvésnek, ame­lyik az állami, vállalati va­gyon ellenőrizhetetlen elosz­tását jelentené. Ezért érzem úgy, hogy a Legfelsőbb Bí­róság végzése, ami helyben­hagyta az első fokú megyei bíróság döntését, gazdaság­­politikai súllyal bír, hiszen határozott eligazítást ad az átalakulás labirintusában ki­igazodni akaróknak. Nagy József ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A Fidesz nem ígér sokat Az ország megismerhette az alakuló kormány prog­ramját. Az ellenzék — fi­noman kifejezve — nem volt odáig a gyönyörtől, hallván az új kormányfő el­képzeléseit. Mint lassan megszoktuk, a leghevesebb ellenkezést a Fidesz frakció­vezetője nyilvánította ki. Talán érdekes ennek tükré­ben elolvasni, milyen főbb pontjai vanna­k a fiatal de­mokraták gazdasági elkép­zeléseinek. Az ismeretek a Fidesz miskolci csoportjától valók. Az inflációt, annak leküz­dését a válságkezelő gazda­ságpolitika tengelyének tart­ják. Nem így a szegénység felszámolását. A szociálpoli­tikának rövid időn belül nem lesznek erőforrásai a szegénység megszüntetésére legfeljebb a válság terhei­nek enyhítésére. Úgy, hogy a támogatásokat ne minden­ki, hanem csak a leginkább rászorulók kapják. Erre úgy teremthető elő pénz, hogy megszűnjön a rendszer pa­zarló jellege — már ami az erőforrások felhasználását jellemzi. Az infláció, a munkanélküliség egymással szorosan összefügg — vélik a fideszese­k. A veszteséges vállalatok felszámolása for­rásokat szabadít fel, de nö­veli a munkanélküliek, a szegények számát. A Fidesz vallja, hogy vagy az inflá­ciót szorítjuk vissza, vagy a szegénység csökken — a kettő együtt nem javítható. A fiatal demokraták cél­szerűnek látják kivenni az állam kezéből a munkaerő­közvetítést úgy, hogy a munkaügyi szolgáltató iro­dák ne munkahelyet, hanem munkaerőt közvetítsenek. Végezzék ezt vállalkozási formában, s egy-egy munkát kereső révbe juttatásáért kapjon az iroda — nem túl szép kifejezéssel élve — ..fejpénzt”, mégpedig az ál­lamtól. A munkát kereső természetesen ingyen kapná a szolgáltatást. Megyénkben, ahol különösen fenyeget a munkanélküliség, az egyes nagyvállalatok olyan formá­ban is gondoskodjanak munkásaikról, hogy akár kollektíven szervezve, kül­földi munkalehetőséget sze­rezzenek számukra. Borsodra sajnos, jellemző az egy város egy nagy gyár helyzet. A fideszesek szerint ezt oldani kell új munka­helyek teremtésével. Ezzel szorosan összefügg, hogy azokon a helyeken, ahol fő­városi cégek leányvállalati, vidéki egységei dolgoznak, szorgalmazni kell azok ön­állósulását, gyarmati sorból való kiszakadását. Pénz hí­ján nyilván nehezen megva­lósítható, de valószínűleg helyeslésre talál: olyan technológiákra van szükség, amelyek csökkentik a káros anyagok kibocsátását a gyá­raikból. A környezetvédelem szo­rosan összefügg ezzel. A fia­tal demokraták még mindig jelképesnek érzik a környe­zetszennyezési bírságokat. Ezért szorgalmazzák ezek emelését, továbbá átutalását azoknak az önkormányzati közösségeknek, amelyek a szennyeződést elszenvedik. Az olyan komplex környe­zetvédelmi problémák keze­lését, amelyet például a Borsodi Ércelőkészítő Mű jelent, regionális szakértői bizottságokra kellene bízni. A privatizációt a piacgaz­dálkodás, a szerkezetváltás elengedhetetlen feltételének tartja a Fidesz. A nyugati értelemben vetít piacgazdál­kodás — vélik — feltétele a Nyugat-Európához való csatlakozásnak, így minél gyorsabban végre kell haj­tani. Még ak­kor is, ha en­nek gazdasági eredményeit egyelőre a társadalom egy szőkébb rétege élvezi csak. A fiatal demokraták elége­detlenek az eddigi spontán privatizációval, mert „a fő­nökök ugyanazok”, mint a korábbi, állami vállalatok­nál voltak. Ráadásul, hogy vezetők maradhassanak, ol­csón adják el cégüket a k­ül­földieknek. Ez ellen hathatna a tőzsde, amelyen a már meglévő cégek részvényeit adnák el — piaci árakon — a külföldieknek, megakadá­lyozva ezzel az áron aluli értékesítést. A tőzsdében egyébként nagy fantáziát lát a Fidesz, de egyelőre több az aggoda­lom. A miskolci csoportnál elmondták, a már működő cégeknek nem érdekük a tőzsdére kerülni. A bankok is jobban járnak, ha az em­berek megtakarított pénzü­kön nem részvényt, tehát működő tőkét vesznek, ha­nem a bankok által kibo­csátott értékpapírt, amit az­tán a bankok használnak. Külön veszélyt látnak a bróker­cégek megjelenésé­ben, amelyek olcsón vett részvények formájában ol­csón adhatnak el egész vál­lalatokat a külföldi tőkének. A bankok közül a regio­nális felépítésűeket pártfo­golják a fiatal demokraták. Mondván, hogy a helyi ban­kok ismerik igazán a körül­ményeket, ők dönthetnek ér­demben a hitelek odaítélésé­ről. A vállalkozások serken­tésére elsősorban a közvetett körülmények lehetnek mérv­adók: az infláció, a hitelka­matok, az adó mértéke, és a kedvezmények, a támoga­tások, hitelek összege, a bü­rokratikus dzsungel, a gaz­dasági szabályzók állandósá­ga, és a politikai stabilitás. úgy vélik, hogy eze­k kedve­ző alakulása és nem a sza­vakban való biztatás lendít­heti fel a vállalkozásokat. M. Szabó Zsuzsa de az megvalósítható A tiszabábolnai határban Földről, munkáról, politikáról Amikor elérik a távoli er­­dősávot, a tűző napsütés melegét enyhítő tavaszi szellő az országút felé hoz­za a kedveskedő hangot: — Győző, Győzőkém! Hóha! Fordulj szépen, úgy ni! Na, indulj! Szépen, lassan poroszkál­­nak, a dűlő országút felőli részénél parkoló gumikere­kű szekérhez, amelynek pla­­tóján jó adag széna szárad, és a gazda fon­tos nadrágja, amit megáztatott kissé a né­hány perce elvonuló futó zápor. A szikrázó májusi napfényben párát ereget a föld, odafent egy pacsirta zengi énekét, mintha meg­köszönné ezt a szemkápráz­tató gyönyörűséget, ezt az isten áldotta tavaszi napot. Föld, napfény, pacsirta. Lo­va nyomában­ komótosan ballagó gazda. Idilli kép. Mintha a harmincas évek­ben készült, a falusi, parasz­­ti élet derűjét, a szántó-vető ember munkáját ábrázoló festményt nézegetnénk, csu­pán csak az árvalányhaj, a lobogó gatya, a vi­llásszarvú ökör és a pörge kalap hiány­zik. Ezen az emberen, ezen a mai gazdán, aki ezt a boronát húzó szép, formás lovat hajtja, nincs lobogó gatya, csupán egy rövid al­só, a pörge kalap helyett is sildes sapkát visel. És szól: — No, állj meg, Győző! Üdvözöljük a vendégeket, itt, a tiszabábolnai határ­ban... Adjon Isten! Mi já­ratban? — Csak úgy nézelődünk. Ritkán látni manapság lo­vat, embert együtt a határ­ban. — Már azt hittem, néme­tek. Azok szoktak megállni, s fényképezni, mihelyt­­ meg­­látnak egy l­ova­t és az em­bert a földön,­­bizonyára olyan ez nekik, mintha a holdra csöppentek volna — mondja nevetve Lakatos Endre tiszabábolnai nyugdí­jas parasztember, akivel, ha már ilyen szépen összeboro­nált a véletlen, igyekeztünk szót váltani földről, munká­ról, politikáról, földosztás­ról, mert úgy véltük, ez utóbbiban ő­­ például igazán illetékes. — Mármint ez az ezer négyszögöl, amit most boro­názok? Mert apám azt mondta: „amikor a kukori­ca bujkál, ha megboronálod fiam, akkor annyi, mintha megkapálnád.'’ Igaza volt, én el is végzem mindig ezt a munkát. Egyébként ez a tag nem az enyém, hanem a feleségem unokatestvéréé, annak a megbízásából, de a saját hasznomra művelem, hogy ne legyen parlagon. Persze nehéz, mert 64 éve­sen már nem szívesen sza­ladgál, bukdácsol a szántás­ban az em­ber. Azelőtt az apámnak úgy 40 holdja volt, amíg be nem ment a téesz­­be. Mert itt, Bábolnán, van ugyan téesz, de én nem itt dolgoztam, hanem a mező­keresztesi Aranykalászban a nyugdíjig, mint állattenyész­­tő. — Endre bátyám, ha meg­engedi, így szólítom. Nyil­ván tud róla, hogy van egy párt, amelyik vissza akarja adni a földet, vagyis, hogy afféle új földosztást hirde­tett meg. Itt, a faluiban, akarják-e az emberek a föl­­det? — Is-is. Nem a földet, in­kább a jogot akarják. Mert a földet azok az emberek, akik ittmaradtak a faluban, már nem képesek megdol­gozni, öregek maradtunk itt. Aki képes volt a tanu­lásra, az elment. Valaha 1500 lakosa volt a község­nek, most meg jó, ha van ötszáz. Fogy az erő és fo­gyatkozunk. Havonta két­­szer-háromszor temetünk. — Hát akkor, mit hozhat a jövő? Mi lesz a földdel? — Mi lenne? A téesz csak megmarad, és aki onnan ment nyugdíjba, az megél. Viszont aki meg fiatal, és még itt van a faluban, an­nak meg nincs képessége, meg türelme sem a földhöz. — Ha fiatal lenne, vis­­­szakérné a földet? Belevág­na a munkába? — Bizony, hogy bele! Sőt, mit mondjak, most is erősen gondolkodtam rajta. Voltam is bent a takarékszövetke­zetben, hogy nem lehetne-e azt a 400 ezer forintos újra­kezdési kölcsönt felvenni? Bementem Egerbe is, Mis­kolcra is, az Agrokerhez, traktort nézi. Mert ezzel az öreg, kedves jószággal, a Győzővel csak elbóklászga­­tok ezen a tagon, de mond­juk 20—30 holdon már gép, gépek kellenek. Meg még sok minden, amire azért gondolni kellene azoknak a „kérgeskezű” rózsadombi kisgazdáknak, mielőtt vala­mi nagy baj nem követke­zik be. Mert nem elegendő csak a földet újraosztani, ugyan mivel, kivel művelné meg a paraszt?! Igásállattal, ha lenne is elegendő, de hol vannak már a lovak, az ök­rök, nem lehet megtűrni 15 —20 holddal. Ahhoz már gép kell. Amint én utánajártam, egy traktor, a szükséges tar­tozékokkal együtt, majdnem egymillió forintba kerül. Honnan ennyi pénz, ki adná azt kölcsönbe, és ha adná, ugyan milyen kamatra? Én szeretem a földet, szeretek dolgozni, járni is benne, mégis azt mondom, nagyon meg­­ kell az­t az új földosz­tást gondolni, mert a vá­rosból nézve könnyű meg­hirdetni, de megcsinálni, hogy kenyér is jusson min­denkinek az országban, hogy a föld is adja is majd a termést, az lenne a kunszt! Én például most egy hold föld termését kapom mint téesztag, Mezőikeresztesről, a nyugdíj mellett, az anyós nevén, mert még él az anyós, hál’ Istennek, még művelek két hold földet, ez­­zel a kedves jószággal, de a nagyobb erőt, a gépet, a szövetkezet adja. Ezt is, ami­ben most vagyok, a szövet­kezet szántotta fel. — Endre bátyám! Ha már a segítséget említette, el tudná képzelni, hogy a szö­vetkezet segítse majd azo­kat a gazdáka­t, akik vissza­kérik a földet? — Kezdetnek nem volna rossz, de azért a magyar embernek csak az volt min­dig a született adottsága hogy a maga udvarán sze­retett söpörni, a maga föld­jét szerette dolgozni, a­­ má­sét nem szívesen művelte senki. Csakis a magáét. Azért is vágnék én bele, ha fiatal lennék. Beállítanék, mondjuk, vagy tíz fejőste­henet, olyan mostani, ebben a rendszerben kialakult Holstein-fríz teheneket. Még ha 20—30 literit is ad na­ponta, abból is nagyon ura­san meg lehetne élni. — De ahhoz legelő, takar­mány kellene. Legelőterület van-e itt, Bábolnán? — A szövetkezet kezelése alatt van. — És a községi legelő? — Pont a múlt hetekben volt vita erről, mert minden községben úgy hagyták meg a legelőt, hogy az a faluhoz legközelebbi gyepes részen legyen. Itt meg úgy hagy­ták, hogy birkatanyán, bir­katelepen-járáson hajtódott 6—7 kilométert a csorda úgy, hogy éhesebben jött ha­za a jószág, mint amikor kiment. Le is csökkent úgy az állomány, hogy csak 25 tehén maradt a községben. Sertés, kijáró nyár még szin­tén van, félidőben 20—30 anyakoca összesen. — Az édesapja jogán ma­gának járna az­ a 40 hold. Ha ezt kivenné, ebből azért meg lehetne élni. — Nálam ez a föld na­gyon szétszóródna, mert mi nyolcan vagyunk testvérek. Rám jutna úgy 4—5 hold­­nyi. Igaz, az apásnak volt tizenkettő, a feleségem meg egyes lány volt úgy, hogy lenne tizenhat holdam. És persze, a legjobb földet sze­retném én is, mint minden­ki. Bábolnán például a falu közelében vannak a legjob­­bak. Viszont a szövetkezet a legrosszabbat, meg a leg­­távolabbit adná mindenütt, így aztán nagyon nehéz lenne megegyezni, ha jön­nének is a fia­­­alok, vissza­kérnék és megművelnék a földet. Mert szerintem csak annak kell visszaadni, aki megműveli, dolgozik benne! Mert a föld nem nyolc órát kér, akkor kell művelni, amikor eljön az ideje ... Szarvas Dezső

Next