Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-01 / 127. szám
XLVII. évfolyam, 127. szám 1991. június 1. Szombat óra: 7,30 Ft BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA fl köztársasági megbízottak megyénkben köztársasági megbízottak megyénkben Január 1-jétől működik a közttársasági megbízott intézménye. Az országot nyolc régióban összefogva kezdték meg munkájukat. A köztársasági megbízott államtitkárok havonta találkoznak, tanácskoznak a Belügyminisztériumban. A kifejezetten gyakorlati problémák megbeszélésére, a közös álláspont kialakítására regionális tanácskozásokat is szerveznek. Most, két fél napra megyénkbe látogattak a köztársasági megbízottak és helyetteseik, valamint az irodák vezetői. Csütörtökön délután Miskolc nevezetességeivel ismerkedtek, majd vidéki programon vettek részt. Pénteken a 3-as számú régió, a Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye köztársasági megbízott hivatalába látogattak, ahol dr. Gyulai Gábor államtitkár üdvözölte őket. Elmondta, köztársasági megbízottként első tapasztalata az volt, hogy a terület és a régió áttekintéséhez naprakész információk szükségesek. Az információáramlás új „terét” kellett kialakítaniuk: a helyhatóságok, a köztársasági megbízott és a kormányhivatalok között. Miskolcon egy team készítette el a hivatal informatikai rendszerét. Négy-öt hónapos munkájuk eredményeként már megvannak a rendszer „pillérei”. Tudomásuk van arról, hogy a továbbfejlesztéshez a köztársasági megbízott hivatalai összesen 40 millió forintot kapnak. Az ebből reájuk eső rész mellé még KSH-pályázat révén is szeretnék az információs rendszer továbbfejlesztését megvalósítani. A „bevezető” után Ardeleán Gábor, az információs team vezetője mutatta be a vendégeknek az ügyiratkezelést, a hatósági ügyintézést, a törvényességi felügyeletet segítő információs rendszert. A tájékoztató után a hatósági munkáról tanácskoztak a résztvevők. A vendégek a délutáni órákban utaztak el megyénkből. — faragó — Fotó: F. L. Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye köztársasági megbízottjának hivatalában, az információs rendszerrel ismerkednek a vendégek. SZDSZ-kivonulás a városi közgyűlésről „Aki szelet vet, vihart arat!” Miskolc város közgyűlése pénteken „elvetette” a szelet, a vihar pedig — várhatóan — a jövő héten törhet ki. Elfogadták ugyanis azt a randeletet, amely a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának drasztikus emeléséről szól. Bár a vitában hozzászóló képviselők egyetértettek abban, hogy ez a tervezet megfelelő indoklás, reális gazdasági számítások nélkül került a testület elé azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a város költségvetésének bevételét növeljék. A kereskedők érdekképviseletének nevében Számadó Endréné (SZDSZ-képviselő) elmondta: tudják, szükség van az emelésre, ám a mértéke (csaknem 500 százalékos emelésről van szó) elfogadhatatlan. Egy átmeneti időre szóló, 100 százalékos emelést tudnak elfogadni addig, amíg el nem készülnek a szükséges számítások. (Folytatás a 2. oldalon) Karbantartás a Távhőnél Június 1-jétől megkezdi szokásos nyári karbantartási munkáit a Borsod Távhő. — Sajnos, a hideg időjárás miatt újra be kellett indítani a fűtést, pedig az idő sürget, hiszen rengeteg felújítási, karbantartási feladatot kell elvégeznünk a nyáron — mondja Torma Iván, a vállalat főmérnöke. — Mennyire vannak elöregedve a rendszerek, van-e szükség valahol teljes felújításra? — Egy rendszer elméletileg 33 évig működőképes. A megyében azonban még sehol sincs ennyi ideje távfűtés. Egyébként sem várjuk meg aeljes elöregedést, folyamatosan, a feladatokat rangsorolva végezzük a felújításokat. A vállalat működésének tizenhárom éve alatt egyedül Ózdon volt szükség komolyabb munkák elvégzésére. — Milyen ütemterv szerint haladnak majd? — Először a fűtőművek (hőforrások) javítását tervezzük, majd kicseréljük a meghibásodott vezetékeket, s elvégezzük a hőközpontok, kazánházak felújítását. A nyári időszakban így szakaszosan szünetel majd a melegvíz-szolgáltatás. A nagyobb fűtőrendszereknél — Miskolc nagyobb lakótelepein például — általában két hetet jelent ez, míg a vidéki rendszereknél 2—6 nap alatt végzünk. Az időpontokról természetesen időben értesítjük fogyasztóinkat. — A felújítás során számolnak-e anyaghiánnyal? — Szerencsére ma már beszerezhette minden szükséges alkatrész, vezeték, stb., persze, jóval drágábban, mint korábban. Ezek összege be van építve a szolgálttatás költségeibe, magyarul a fogyasztói árba. — Igénybe vesznek-e külső segítséget a munkáknál? — A feladatok zömét saját dolgozóink végzik, az építészeti, mélyépítési munkáknál azonban szokás szerint számítunk külső segítségre. (ÉRÉV, KÉV METRO). — Ha a fűtési szezon beindulásakor hiányosságokra derül fény, megállapítható-e a felújítást végzők anyagi, erkölcsi felelőssége ? Hogyan szankcionálják ezt? — Természetesen megállapítható. Külső kivitelező esetében a bírósági út járható, belső berkekben fegyelmi eszközök állnak rendelkezésünkre. Az első megoldás hosszú időt vesz igénybe, a hiba kijavításával azonban nem várunk a kivitelezőre, a Távhő mindig hagy anyagi forrást az üzemzavarok megszüntetésére, elhárítására. — Mikorra fejezik be a karbantatási munkákat? — A tervek szerint szeptember 15-re végzünk, számolva azzal, hogy az időjárás miatt esetleg korábban kell indítani a fűtést. — Június 1-jétől emelkednek a fogyasztói árak. Pontosan mennyi lesz a tarifa? — A melegvíz köbmétere 31,50 Ft-ról 53,40-re emelkedik, egy fűtési idényre a fűités díja légköbméterenként 61,20 helyett 104,40 Ft lesz, a pótfűtésért pedig naponta, légköbméterenként 34 fillér helyett 58 fillért kell fizetni. -kj- Olasz borászati termékbemutató Tibolddarócon Ma délelőtt 10 órától Tibolddarócon, a Rákóczi Termelőszövetkezet pincészetében olyan kiállítás és vásár nyílik, amely minden bizonnyal megdobogtatja térségünk szőlő- és bortermelőinek a szívét. Hosszú ideje hiányolt, praktikus szőlőfeldolgozó és borászati kisgépekből, eszközökből láthatnak ugyanis a termelők gazdag választtékot. Ezek a gépek ma egy modern kisgazdaságban már nélkülözhetetlenek. A Modena Trade Italy, a Gualtiero Calo és Figli, a Spagni s. n. c., a Hueva Rossi, a Mezőkövesd és Vidéke Áfész és a Holitop Kereskedelmi Kft. közös rendezésében megnyíló bemutatón, vásáron különböző kovaföldes és filteres szűrőberendezések, palackozó gépek, üvegmosók, címjelzők, kis és nagy teljesítményű borszivattyúk, automata és kézi dolgozó gépek láthatóak, illetve vásárolhatóak meg, viszonylag elfogadható áron. A kiállításon, amely szombaton, hétfőn és kedden 10—16 óra között tart nyitva, a bemutatott gépekre előrendelést is felvesznek. Fotó: Laczó József Látogatás Valóban kedves vendégei voltak a múlt héten a Cserehátnak: érdeklődőek, közlékenyek, jókedvűek, nagyon hasonlatosak a magyar parasztemberekhez. Ám ők gondtalanok, jómódúak — és bár szinte valamennyien faluban, kisvárosban élnek, csak néhányuknak van többkevesebb köze a mezőgazdasághoz. Pontosabban: másutt keresik a kenyerüket, de a szívük még erősen húz a földhöz, a jószághoz. Többen is mondták, nagyszüleik még gazdálkodók voltak és ilyen szegények, mint a cserehátiak, ám a szüleik már gazdálkodókként is csaknem a mai színvonalon éltek. Villany, számítógép, víz, út, telefon, kiváló egészségügyi és kereskedelmi ellátás, széles kulturális lehetőség, nyaralás, autó . . . Adná az ég, hogy két emberöltő múltán a cserehátiak is ekként elmélkedhetnének! Mindössze fél napot töltöttünk együtt a hollandokkal, de mivel nyitottak, barátságosak, sok mindent megtudtunk róluk. Mindenekelőtt azt, hogy ezek a mai felnőttek az utolsók akik még meg tudják érteni a mi szegénységünket lelki világunkat. — Hollandiában már nincs gólya és nincsenek kempingek sem. Bár a gyerekeink is szeretik a természetet, de azért nem szívesen nyaralnának olyan helyen, ahol nem teljes a kényelem, nem úszhatnak, evezhetnek, teniszezhetnek. Ezért is gondolkodom azon, hogy legalább a sajátjaimat elhozom ide valamelyik nyáron. Legyen emlékük, valami kézzelfogható fogalmuk a múltból — mondja a 38 éves Wobbe Kateen, általános iskolai igazgató. (Folytatás az 5. oldalon) |||||| ||j glg || |||| Hl g|| y^ g g|g; M A tájmúzeumban