Észak-Magyarország, 1992. szeptember (48. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-01 / 206. szám
Figyelmeztetnek a cigányok Állásfoglalásukban leszögezték, hogy elítélik a törvénynek fittyet hányó cigányokat, de határozottan szembe szállnak azzal a tendenciával, hogy minden cigányt egy kalap alá vegyenek. 2. oldal Eladatlan boltok Ugyanakkor boltra mindenütt szükség lenne, hogy a liter tejért, a pár szelet felvágottért, friss zsemléért, kenyérért, háztartási cikkekért ne kelljen buszra ülni, kimenni a korai járathoz és hazatérni az egyetlen késeivel. 3. oldal Horkolók kerestetnek A jelentkezőknek „áldozataik” -házastársuk vagy szomszédjuk vallomásával, valamint a horkolásuk hangerejét bizonyító felvétellel kell igazolniuk képességeiket. 8. oldal Miskolci beszélgetések '92 Miskolc (EMME) - A fenti címmel kétnapos szakmai szemináriumot rendeznek szeptember harmadikén és negyedikén a Miskolci Egyetemen, melynek témája a termelési és raktározási logisztika. A program rendezője az egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszéke, társrendező a Gépipari Tudományos Egyesület, valamint a MAB Gépészeti Szakbizottságának Anyagmozgatási és Logisztikai Munkabizottsága. A tudományos ülésen a téma neves hazai és külföldi szakemberei tartanak előadásokat, emellett kiállítások és bemutatók is várják az érdeklődőket. Nemzetközi egyetem a volt szovjet laktanyában Kecskemét (MTI) - Újabb lépést tettek a Kecskeméten létrehozandó Közép-Európai Nemzetközi Egyetem megvalósulása felé: eredményesnek bizonyult a zártkörű tervpályázat. A Közép-Európai Nemzetközi Egyetem - mint ismeretes - az egykor a város tulajdonát képező, majd évtizedekig a szovjet csapatok által használt Rudolf laktanyában épül majd fel. A terület tulajdonjogát már bejegyezték az intézmény javára. A közép-európai nemzetek diákjainak képzésére, illetve posztgraduális oktatására hivatott, egyszersmind tudományos műhelyként működő egyetem létrehozásának anyagi feltételei azonban még hiányoznak. A szervezők a pénz összegyűléséig sem tétlenkednek. Erre példa az építési tervek elkészíttetése, azok nélkül ugyanis a közművesítés, illetve az építés engedélyezésével kapcsolatos hosszadalmas ügyintézés el sem kezdhető. Magyar diplomata halála Karacsi (MTI) Életmentési kísérlet közben halálát lelte Pakisztánban Regenye Győző magyar kereskedelmi tanácsos. Regenye Győző a napokban költözött volna haza feleségével Magyarországra. A kora délutáni órákban történt, hogy a vízisportokkal és a helyi fürdési viszonyokkal ismerős Regenye Győző a partról észrevette: utódjának fia, a 16 éves Szilasi András, veszélyes sodrásban úszik a parttól 30-40 méternyire. Regenye és Szilasi István a hullámok közé vetették magukat, hogy Andrást figyelmeztessék. Miközben azonban a fiatalembernek és édesapjának sikerült nagy nehezen partot érnie, a két életmentő közül az egyiknek - éppen a legtapasztaltabbnak - ez nem sikerült. Regenye Győző hirtelen eltűnt szem elől és csak a parttól 15 méternyi távolságra, a sekély vízben bukkant fel, de már nem volt benne élet. Szilasi István elmondotta, hogy a strandon többen részt vettek a kétségbeesett élesztési kísérletekben, közöttük németek és helybeliek. Perceken belül termett a helyszínen a mentőautó, amelyen azonban nem volt oxigénellátó berendezés. A magyar diplomatát újabb élesztési kísérletek után - a kórházban nyilvánították holtnak. A bátor ember halálhíre megdöbbenést keltett. A Új tanév - új iskola Cserépfalu (ÉMFG) - Végre sikerült. Mától az új iskolában tanulhatnak a cserépfalui gyerekek. Már évekkel ezelőtt megfogalmazódott az igény, hogy a közel százéves régi iskola helyett felépüljön a korszerű épület. Az előkészületi munkák a megyei tanács támogatásával már 1989 nyarán megkezdődtek. A község szülötte, Dósa Károly készítette el a nyolctantermes iskola terveit. Eredetileg 1991. július 31 -re kellett volna befejeződnie a munkálatoknak, de a csődhullám elérte a kivitelezőt, így újabb pályázatot kellett kiírni. Végül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 37 millió forintos és az Országgyűlés 17 millió forintos támogatásával, a helyi erők összefogásával, és nagyon sok társadalmi munkával elkészült a Hór-völgye egyik legszebb általános iskolája, így tegnap délelőtt Szabó István polgármester átadhatta használóinak az intézményt. Az oktatáson túl több funkciója is lesz az új épületnek. Nagyobb községi, közművelődési rendezvényeknek is helyt adhat az iskola, a korszerű tornaternet, az új sportpályát a falu minden lakója használhatja. A kétszáz személyes konyhában készül majd az óvodások, az idős korúak ebédje. A tegnapi ünnepségen talán a legjobban dr. Zádory András, az iskola igazgatója örült, hiszen 42 éves pedagógiai munkája, 34 éves igazgatói ténykedése, ezen belül negyedszázados cserépfalui működése után, a nyugdíjazása előtt egy évvel megérhette, hogy felépült az új iskola. Az iskolafoglalás... Isten dicsőségére és a haza javára Veni Sancte a mindszenti templomban Miskolc (ÉMFG) Ha egyelőre szűkös körülmények között, ha csak három első osztállyal, de szeptember 1 -től a Hunyadi utca 6. szám alatti épületben újra megkezdi, pontosabban negyvennégy éves kényszerű szünet után folytatja munkáját a Miskolci Katolikus Gimnázium és Diákotthon. Az idén még csak négy főállású pedagógus tanít az iskolában, a többi tantárgyat óraadó tanárok tartják , s a következő tanévtől folyamatosan feltöltik az üres álláshelyeket. Tegnap délután a mindszenti templomban megtartott ünnepélyes szentmisén dr. Seregély István, egri érsek szentbeszédében először azokat az elkötelezett keresztény családokat, pedagóguskat és diákokat köszöntötte, akiknek volt bátorsága az újrakezdéshez. Az érsek atya annak reményében nyitotta meg az iskolát, hogy a bátorság, az elkötelezettség és a mögöttünk álló mindenható Isten ereje kivívja majd ennek az iskolának is a megbecsülést.A katolikus iskola céljáról szólva elmondta, a legfontosabb feladata, hogy neveljen értelmében képzett, akaratában fegyelmezett, az emberi életet értékesen megvalósító nemzedéket. „Iskolánk ennek a magyar földnek, ennek a magyar múltnak, ennek a nemzetnek örökségét kívánja tovább építeni a növendékekben, és rajtuk keresztül a családokban is.”A katolikus gimnázium munkájának az alapja természetesen ugyanaz, mint a többi magyar iskoláé. Az itt szerzett bizonyítványt valamennyi főiskolán, egyetemen elfogadják. S nem attól katolikus, hogy hittant tanulnak a gyerekek, hiszen erre minden oktatási intézményben van lehetőség. Az iskola pedagógusai önmagában fegyelmezett embert fognak nevelni, akit nem kívülről kell utasításokkal irányítani, hanem tudja mi teszi értékessé az ember és az ország életét. Jöjj, Szentlélek Úristen... " Fotók: Dobos Klára Országgyűlés - miniszterelnöki felszólalással Budapest (MTI) Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésének keretében napirend előtt kért szót Antall József kormányfő. A miniszterelnök mintegy félórás beszédében elsősorban a közvéleményt napok óta foglalkoztató Csurka-tanulmányról szólt, de ennek kapcsán kitért számos belpolitikai összefüggésre is. A kormányfő mondandóját kezdve előrebocsátotta, hogy a a Magyar Demokrata Fórum alelnöke tanulmányát magánvéleményként közölte, mivel azt egyetlen pártbeli testülettel sem egyeztette. Utalt arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választmánya foglalkozott az írással, majd leszögezte: a koalíció pártjainak - beleértve az MDF-et is - éppen úgy kell tudni Csurka István képviselő úrral együttműködni, ahogy a párt a különböző politikai testületeinek igazodniuk kell a fő irányelvekhez. Különféle irányvonalak, programok vannak, ám a kormány önállóan, felelősséggel dönt, s ezt a felelősséget senki nem veheti át - hangsúlyozta Antall József, majd így folytatta: - A kormányt kritikák bőven érik, belülről és kívülről, amin nincs mit csodálkozni. A mai nehéz gazdasági, politikai, szociális helyzetben azonban a magyar kormány a leghatározottabban ragaszkodik a magyar nemzeti elkötelezettségekhez, a demokrácia, a jogállamiság, a szociális piacgazdaság értékeihez. Addig állok az MDF élén, megválasztóim bizalmából és saját elhatározásomból, továbbá a kormány élén az Országgyűlés megbízása alapján, ameddig a magyarság iránti töretlen elkötelezettségnek a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság alapelveinek eleget tehetek. De nemcsak az a kötelességem önmagammal szemben, hogy felállok, ha a követelményeknek nem felelhetek meg, hanem olyan felszólításoknak és célzásoknak sem fogok ijedtemben vagy rossz megítélés következtében eleget tenni, ami a hatalom átadását jelentette a történelem során Kun Bélának, Hitlernek vagy másoknak. Remélem, hogy a kényszer nem teremthet hazánkban még egyszer ilyen helyzetet, ehhez nem engedhetünk utat nyitni a parlamentáris rendszerben. -------KOMMENTÁR------S fty lefre&ie a vicctől Gyöngyösi Gábor Volt dő a szocializmusban, amikor még a kommunizmustól irtóztak az emberek. Akkoriban keletkezett az a vicc, amelyben a kommunizmusban élő gyerek megkérdi az édesapját: mondd apuka elvtárs, mi az a szocializmus ?. Tudod, kisfiam elvtárs,- válaszol az apa- az egy olyan átmeneti időszak volt a társadalom fejlődésében, amikor még az is előfordult, hogy az emberek hosszú sorokban álltak húsért, ahelyett, hogy dicsőséges népünk javára dolgoztak volna.- Érted, kisfiam elvtárs? Mire a fiú persze, hogy értem apuka elvtárs, csak még azt mondd meg, mi az hogy hús? Nos, a vicc azért vicc, hogy ne a teljes igazságot mondja ki, de azért tartalmazza azt a lehetőséget is, ahogy történhetnének a dolgok. Ebben az esetben a viccben elképzelt állapot nem következett be ugyan, de a húsárakat tekintve, amelyek most ismét feljebb kúsznak, akár be is következhetett volna.Sőt, ami a hús asztalra kerülésének gyakoriságát illeti - bár éppen most nem a kommunizmust építjük -, még előfordulhat, hogy kisfiúnk uram, akit még nem illik úrfinak titulálni, nem fogja tudni igazán, hogy mi az, hogy hús. Persze, mi bízhatunk abban, hogy a magyar kormány, meg az illetékes minisztérium megtalálja a megoldást a hazaiak- értsd határokon belül élő magyarok számára,import, támogatás, felvásárlási ár módosítás stb. révén, de az már nem valószínű, hogy a többi öt-hat millió határokon kívül élő magyar gondját is felvállalhatja.Mert az igaz ugyan, hogy azok egy részének nem lesz egyelőre ilyen gondja, de az is igaz, hogy egy másik részének, történetesen az Erdélyben élőknek máris van. Ott, ugyanis nyilvánosságra kerültek a romániai áremelkedések, amelyek szeptember 1-től néhány fontosabb élelmiszercikknél a következő árakat jelölik meg:685 lejbe fog kerülni egy kg. marhahús, 1150-be egy kilogramm csirkemell,965-be egy kiló parizer (párizsi), s hogy más terméket is emlegessünk, 1950 lejbe egy kilogramm egészségügyi vatta. Történik pedig mindez olyan körülmények között, hogy a nagyjából 8-10 ezer lejes átlagfizetésnek, lehet, hogy még a 70-80 százalékát is megkapja az éppen nem foglalkoztatott dolgozó,mert a foglalkoztatott még ennyit sem kap. Mindenesetre cz máris előre látható, hogy ha szeptemberben a gyerek netán véletlenül a hús iránt érdeklődik - amelyet eddig se nagyon látott-, apukának nem igen lesz kedve viccelődni. Megindult a termelés a diósgyőri kohászatban Miskolc (MTI) - Több mint három hónapos kényszerszünet után, a hét végén megindult a termelés a nagykohót üzemeltető Diósgyőri Nemesacélművek Kft.-ben. Mint ismeretes, a 6500 embert foglalkoztató társaság újraindulását az tette lehetővé, hogy a kormány két év alatt 3,9 milliárd forintot juttat a DNM felszámolását intéző Reorg Rt.-nek a folyamatos termelés biztosítására. Mint azt Varga Sándor, a felszámoló helyi megbízottja az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta: szombaton csapoltak először a nagyolvasztóban és vasárnap már 700 tonna acélt termelt a konvertermű. Ezt követően a Durvahengerműben is megkezdték az acél megmunkálását.