Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-10 / 34. szám
1998. Firftuát 10.. K»b KOMMENTÁR Értelem és érzetem Csörnök Mariann Szerencsétlen szám a tizenhármas. Csak még nem tudni, kinek. Most éppen a Perion áll vesztésre. Igaz, nemrég azt mondták, ha az elsőfokú építési hatóság nem adja meg az engedélyt az immár tizenhárom éve tervezett monoki akkumulátorfeldolgozóra, akkor fellebbeznek. Hiszen már eddig is sokat költöttek a Makra-telepre. Tegnap viszont inkább azt hangoztatták, vannak települések az ország más részein, ahol szívesen fogadnák őket. Szóval mégsem veszítene (mindent) a Perion, van hová menniük. De nem mindenki ilyen szerencsés, nincs hová mennie például a környékbeli munkanélkülieknek, akik közül kétszázan(!) munkát remélhettek a beruházástól. Ezen a környéken óriási szám ez. Sokan ki is álltak az akkumulátor-feldolgozó mellett: hitték, a környezet nem szennyeződne sem ólommal, sem savval bíztak a beruházókban, nem is alaptalanul, olvasták a pozitív értelmű hatástanulmányt. Erre mondták a „borosok": a vevők (és a konkurencia) nem olvassák. Csak a híreket, hogy veszélyeshulladék-feldolgozó települt a történelmi borvidékre. Mások szerint viszont nem szabad érzelmi alapon dönteni súlyos kérdésekben. Valóban: veszélyes fölébe helyezni az emóciót a rációnak. De ki tagadná el a különleges védettség kiváltságát a tokaji aszú termőhelyétől, amit ugyebár, és ezt ünnepeken gyakran citálják, a Himnuszban is megénekelt a költő. A környék nektárja igenis megbecsülendő és védendő adomány. Védeni kell a rossz hírtől is. És nemcsak nemzeti érzelemtől hevülten, de racionális alapon is. Merthogy a piacról élünk. Kell-e itt felidézni: az elvesztett keleti vásárlók (lásd szovjet export) miatt felszabadult óriási mennyiségért nem álltak sorban a (beállt) nyugati piac vásárlói. (Ráadásul a szlovákok is használják a Tokaji nevet, ami mindenképp rontja az esélyeinket.) Az új piacokra be kell törni, majd meg kell ott maradni. És mivel a leendő vásárlók valóban mentesek az érzelmektől, ehhez hibátlan minőség kell. És makulátlan hírnév. Egyetemen megújuló honvédség Miskolc (EMHI) Együttműködési megállapodást írt alá Besenyei Lajos, a Miskolci Egyetem rektora Végh Ferenc altábornaggyal, a honvédség parancsnokával tegnap az egyetemen. A három hónap alatt létrejött megállapodás a magyar honvédség minőségi megújítását szolgálja. A közös munka az oktatás, a haditechnika fejlesztése és az ország védelmét szolgáló projektek területén folyik majd, mondta a szerződés aláírását követően Végh Ferenc. Az aláírást megelőző tárgyaláson az egyetem és a hadsereg képviselői megvitatták: a különböző karok milyen szerepet tudnak vállalni az együttműködésben. A következő lépésben a közeljövőben munkacsoportok alakulnak majd, amelyek kidolgozzák a konkrét terveket, foglalta össze a rektor. Besenyei Lajos hozzátette: ha a Miskolci Egyetem és a Honvédség szellemi kapacitása összeadódik, az az egyetemi oktatás és kutatás céljait is szolgálja. Végh Ferenc kérdésre válaszolva elmondta, más felsőoktatási intézményekkel is kötnek megállapodásokat. Besenyei Lajos rektor és Végh Ferenc altábornagy. Egyezségük mindkét fél érdekét szolgálja. Fotó: Vajda János A MEGYÉBŐL JELENTJÜK ÉsZAK-MAGYARtQRSZáe A gazdák (is) bírósághoz fordulnak Nem született kompromisszum a monoki akkumulátorüzem létesítése ügyében Monok, Tállya (EMPT) - A Monok határába tervezett használtakkumulátor-feldolgozó volt a témája a tegnapi monoki közmeghallgatásnak. E fórumon azonban a beruházás ellenzői és támogatói nem jutottak közös nevezőre. (Folytatás az 1. oldalról) A legmodernebb technológiára épülő ólomfeldolgozás nem járhat semmilyen káros következménnyel a környezetre - állította a vezérigazgató. A környezetvédelmi hatástanulmány-terv ezt messzemenően alátámasztja. Már csupán erre, az utolsó közmeghallgatásra van szükség ahhoz, hogy a környezetvédelmi hatóság meghozza végleges állásfoglalását. Ennek birtokában pedig az építési engedély kiadásának sem lehetne akadálya. Érdekek A Perion Akkumulátorgyár Rt. vezérigazgatója, Kéri József együttműködésre és megértésre szólította fel a fórumon résztvevőket. Úgy fogalmazott: „Környezetvédelmi szempontból ez a legalkalmasabb terület arra, hogy használtakkumulátor-feldolgozót helyezzünk üzembe. Azt azonban a végső döntéshozatalkor figyelembe vesszük, miként fogadnak bennünket ezen a tájon. Szeretnénk elnyerni a lakosság bizalmát, és nem akarjuk becsapni az embereket. Megvert kutya módjára azonban nem távozunk, hiszen a már eddig elfogadott szakhatósági engedélyeink arról tanúskodnak, hogy a törvényes előírásoknak megfelelnek terveink és elképzeléseink. Egy kétmilliárdos beruházást ugyanis nem kockáztathatunk felelőtlenül.” Ha valaki megakadályozza, hogy községünkben felépüljön az akkumulátorfeldolgozó, akkor kártérítési pert indítunk ellene, mert sokmilliós veszteség éri a települést - jelentette ki Csordás Ferenc, Monok polgármestere. Álláspontja szerint ugyanis kétszáz munkahelyet veszítenének el a környező falvak. Mint mondta: a gyár felépítése és működtetése Monok létérdeke. Forrponton A közmeghallgatás forrpontját Soós Győző országgyűlési képviselő nagy tapssal jutalmazott felszólalása után érte el: a honatya Zemplén és a nemzeti érdek, a tokaji bor piacának és hírnevének megőrzése érdekében választópolgárai nevében utasította el a Perion Makra-telepének létrehozását. Hangos bekiabálások azonban politikai manővernek minősítették a képviselő véleményét. Solti László, a Perion főmérnöke arra intette a képviselőt, hogy a Parlamentben politizáljon, és ne ártsa magát szakmai ismereteket igénylő problémákba. Állítása szerint a tokaji borvidékre semmilyen hatással nem lesz a megvalósítandó mű. Környezetszennyezésről beszélni sem lehet, mert mint a Perion Budapesten működő gyára is bizonyítja, az üzem területén kisebb ólomterhelést mérnek, mint a gyár előtti Váci úton. Nem az akkumulátorban lévő ólomtól, hanem a gépkocsik kipufogógázától kell tartania mindenkinek. A fórum helyszínéül szolgáló, zsúfolásig megtelt tornacsarnokban összegyűlt publikum kitörő tapssal fogadott minden neki tetsző megnyilvánulást. A monokiak az üzem létrehozását támogatók, a természetet, a tokaji bor hírnevét és piacát féltők pedig az akkumulátorfeldolgozót ellenzők hozzászólását tapsolták meg. A közmeghallgatást „levezényelő” Asbóthné G. Erzsébetnek, a Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársának mindvégig sikerült visszafogni az alkalmanként féktelen kiabálásba kezdőket. Állóháború Az akkumulátor újrahasznosító üzem körüli polémia végére egyelőre nem került pont. Maradt az állóháború, ki-ki görcsösen ragaszkodott álláspontjához. Kiss Csaba ügyvéd, a Tokajhegyaljai Hegyközségi Tanács, a Tokaj-hegyaljai Borút Egyesület és a Tokaji Nagyborok Egyesülete nevében bejelentette, hogy készek akár bírósághoz is fordulni, ha másképp nem lehet megakadályozni a Perion Monokra tervezett elképzelését. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség a közmeghallgatáson felvetett szakmai jellegű észrevételeket megvizsgálja, szakértőkkel véleményezteti, majd ezt követően hozza meg döntését arról, hogy környezetvédelmi szempontból a mű megépíthető-e vagy sem. * A közmeghallgatást megelőzően, Tállya önkormányzati képviselőtestülete a múlt hét péntekén megtartott rendkívüli ülésén egyhangúlag a monoki akkumulátorüzem felépítése ellen foglalt állást. JÓVÁTEHETETLEN KÁROKAT OKOZ a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéknek, ha megvalósul a Monokon építendő használt akkumulátorokat feldolgozó üzem - szögezi le Orbán Viktor, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke tegnapi nyilatkozatában. Véleménye szerint ugyanis a beruházás jelentősen csökkenti a tokaji borvidék versenyképességét hazánk európai uniós tagsága esetén. Történelmi borvidékünk olyan óriási hátrányt szenvedne a tervezett üzem miatt, hogy azt a későbbiekben nem lehetne jóvátenni. Az akkumulátorfeldolgozó több kárt okozna, mint amennyi hasznot hajtana azáltal, hogy munkahelyet, teremt a munkanélküliség sújtotta környéken. Közmeghallgatáson az akkumulátorfeldolgozó ügye. Mindenki a saját igazához ragaszkodott. Fotó: Puskár Tibor Munka után (kézimunka Svéd és magyar nők alkotásai a Miskolci Galériában Miskolc (EM - NyZ) - Háború idején a drága szőttesek voltak az elsők, melyeket biztonságba helyeztek a svédek - említette Rigmar Sylven Svantesson néprajzkutató, muzeológus a Hagyomány és változás a svéd és magyar nők népművészeti munkáiban című kiállítás megnyitóján tegnap délben a Miskolci Galériában. A svéd és magyar textileket bemutató kiállítás ötlete Svédország magyarországi nagykövetének feleségétől, Birth Lundviktól származik. A nagykövetné az elmúlt évben - a svéd kulturális napok keretén belül Miskolcon járva megtekintette a Miskolci Galériát, ezután pedig elkezdődött a svéd és magyar nők alkotásait bemutató kiállítás megszervezése. Az egymás mellett látható szövések, hímzések és kötések azonban nemcsak a két nép művészetének megismertetését és az összehasonlítás lehetőségét szolgálják, hanem a nők kreatív tevékenységéről tanúskodnak. A nők esélyegyenlőségét mutatja az, hogy egyre több esemény foglalkozik a nők történelmének megjelenítésével. Ebben a történelemben pedig a nők által alkotott kreatív tárgyak kordokumentumokká válnak - hangsúlyozta megnyitóbeszédében Lévai Katalin, a Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkárságának főosztályvezetője. A textil összeköt bennünket a múlttal és motívumai segítségével pedig távoli-közeli tájakra utazhatunk. De tudnunk kell azt is, hogy ezeket a szőtteseket, hímzéseket és kötéseket csak a mezőgazdasági munkák elvégzése után, fáradtságos munkával hozták létre az őseink - jellemezte beszédében a svéd textil történetét Rigmar Sylven Svantesson, a kiállítás svéd anyagának rendezője. A Pofosz az MDF-jelölteket támogatja Miskolc (EMEA) Három megyére szóló választási együttműködési megállapodást kötött tegnap Miskolcon a Magyar Demokrata Fórummal (MDF) a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz). A Pofosz az MDF jelöltjeit támogatja a májusi parlamenti választáson. A helyi megállapodás azt követően köttetett, hogy az MDF a múlt héten az országos együttműködésről már megegyezett a Pofosszal. Egy tegnapi miskolci tanácskozáson aztán a két szervezet borsodabaúj-zempléni, hevesi és nógrádi képviselői is ellátták kézjegyükkel az együttműködésről szóló okmányt. A részletekről Kis Péter, az MDF borsod-abaújzempléni elnöke elmondta: nemcsak arról van szó, hogy az MDF felveszi a területi listájára a volt politikai foglyok közösségének képviselőjét. Hanem arról is, hogy az MDF valamennyi képviselő-jelöltje felvállalja mindannak a képviseletét, ami a volt politikai foglyok számára is fontos, s amivel a jelenlegi kormányzat, hivatali ideje alatt nem sokat törődött. Családcentrikus, az ifjúság nevelésével, a vészesen fogyó tizenötmilliós magyarság gondjaival törődő politikát várnak a pofoszosok - jelentette ki Klibán András borsod-abaújzempléni Pofosz-vezető, aki arról is beszámolt: sokat gondolkodtak a megállapodás megkötése előtt, hogy szabad-e feladniuk szerinte hagyományosan el nem kötelezett pozíciójukat. Kis Péter bejelentette: pártja további társadalmi csoportok támogatását próbálja megnyerni, így várhatóan megállapodást kötnek a Munkástanácsokkal, illetve a mozgáskorlátozottak érdekvédelmi szervezetével is. Huszadik helyen a bajnok A Fidesz-MPP listás képviselőjelöltjei Miskolc (EM - BAL) - Harminchárom név áll azon a listán, amely a Fidesz-Magyar Polgári Párt (listás) parlamenti képviselőjelöltjeit sorolja fel. Az első 11 közülük megegyezik a megyei 11 egyéni körzetében harcba küldendő jelöltek nevével. Erről a párt tegnapi sajtótájékoztatóján számolt be Répássy Róbert listavezető, a Fidesz-MPP megyei elnöke. Már két héttel ezelőtt kialakult a névsor, a megyei választmány el is fogadta, ám az országos választmány csak múlt hétvégén szentesítette. A Fidesz- MPP megyei listájának első három helyére Répássy Róbert megyei pártelnök, Fónagy János ózdi jogász és Ódor Ferenc garadnai állatorvos került. Mint a tájékoztatón elhangzott, ők hárman vezetnék a majdani megyei fideszes országgyűlési képviselőcsoportot. Répássy Róbert dolga lenne a munka összehangolása, míg két társa reszortja a válságterületek, illetve kistérségek ügye volna. A megyei elnök a megválasztásuk esetén követendő elvek közül kiemelte: Borsod-Abaúj- Zemplén képviselőiként - tekintve, hogy Bős-Nagymaros vitája alighanem áthúzódik a következő ciklusra - mindenképp azt fogják szorgalmazni, hogy a vízlépcsős beruházás helyett a kormányzat az M 3- as autópálya régiónk számára fontosabb ügyét karolja fel. A Fidesz-Magyar Polgári Párt jelöltnévsorában egyébként a listavezetőkön kívül további ismert nevek bukkannak fel, például: a 19. helyen Juga György miskolci pártelnök szerepel, míg a 20. Repka Attila birkózó olimpiai bajnok, aki az előző két országgyűlési választáson is a fiatal demokraták színeiben indult. Halna-ügy: elnapolt tárgyalás Miskolc (ÉM) A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bíróság tegnap tárgyalta első alkalommal a megyei főügyészség kontra Diósgyőri Acélművek Rt. és Eurofém Halna Kft. ügyét. Az elmúlt év novemberében jogi személy közérdekű bejelentése alapján indított az ügyészség - magánjogi tevékenysége keretében - vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy a kohászati salakhálna adásvételi szerződése nem sért-e valamilyen jogszabályt, vagyis érvényes-e. Tegnap a tárgyalást március 4-ére elhalasztották, a bíró további bizonyítékokat kért a peres felektől.