Észak-Magyarország, 2002. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-30 / 176. szám

2002. július 30., kedd Ésux-MMYiuimsu&a * CSUPA ÖTÖS / B Miskolc (ÉM) - Lapunk a va­káció közepette sem feledkezik meg azon kisdiákok teljesítmé­nyéről, akik jeles bizonyít­vánnyal zárták a tanévet: az Észak-Magyarország a Miskolci Vadasparkkal közösen, ajándé­kot kínál számukra.­ Felhívásunkra, melyben kértük, hogy azok a megyénkben általános iskolások, akiknek év végi értesítő­je csupa jeles, juttassák el bizonyít­ványuk másolatát és fényképüket, rengeteg levelet kaptunk. Olyan so­kat, hogy egyszerre nem is tudjuk közölni a szorgalmas és jól tanuló diákok fényképét, ezért a mai összeállításunkat folyamatosan kö­veti majd az újságban a többi. Amellett azonban, hogy a kitű­nők mindenki büszkeségére beke­rülnek az újságba, ajándékot is kap­nak: egy-egy ingyenes belépőt a Miskolci Vadasparkba, amit a hely­színen vehetnek igénybe, személy­­azonosságuk igazolása mellett. A kiválóknak szívből gratulálunk! Re­méljük, a szünidei programhoz az Észak-Magyarország ajándékaként eltöltött nap is hozzájárul. Az EM megjutalmazza a kitűnő tanulókat Mida Attila Mályi, Kölcsey út 5. Móra Ferenc Ált. Isk. 6.b. Csontos Lajos Sajólászlófalva, Kossuth u. 26. Kossuth L. Ált. Isk. Sajószentpéter l.a. Csernus Brigitta Ózd, Szent István u. 18. 2/2 Újváros Téri Ált. Isk. 4.a. Gulyás Olivér Hejőkürt, Szent István u. 81. Ált. Művelődési Kp. Tiszapalkonya 4.o. Újlaki István BŐCS, Hernád u. 10. Körzeti Ált. és Zeneiskola l.a. Dell Tibor Lak, Dózsa Gy. u. 13. A Körzeti Ált. Isk. Lak 6.0. Hegedűs Dénes Miskolc, Ládi telep 12 3/2 Komlóstetői Ált. Isk. 4.C. Horváth Petra Sajólád, Ady E. u. 54. Fráter Gy. Ált. és Műv. Isk. 5.a. Budai Enikő Tiszaladány, Petőfi u. 1. József Attila Ált. Isk. 4.0. Mezei Zoltán Nemesbikk, Dózsa Gy. u. 8. Móra F. Ált. Isk. Nemesbikk 2.0. Nagy Noémi Sajólászlófalva, Rákóczi u. 33. Hunyadi M. Ált. Isk. Sajószentpéter 4.b. Papp Ádám Alsózsolca, Kossuth L. u. 96. Benedek Elek Ált Isk. 4.a. • IP 1 Csorba Csilla Miskolc, Pallos u. 18. 6/1 Herman Ottó Gimn. 5/1. Tóth Balázs Miskolc, Szinva u. 15. Vörösmarty M. Ált. Isk. 1.b. Okos Márta Felsőzsolca, Rózsa u. 26. Szent István Ált. Isk. 5.b. Karsza Gábor Sajópetri, Kossuth u. 28. Szent István Ált. Isk. 4.C. Koczák Erzsébet Tolcsva, Bajcsy-Zs. u. 25. Tolcsvai Ált. Isk. 6.a. Mezei Dóra Nemesbikk, Dózsa Gy. u. 8. Móra F. Ált. Isk. Nemesbikk 2.0. Tóth Bernadett Varbó, Béke u. 26. Hunyadi M. Ált. Isk. Sajószentpéter 5.0. Király Károly Sajókápolna, Rákó­czi u. 29. Hunyadi Mátyás Ált. Isk. 4.a. Budai Zoltán Megyaszó, Donáth u. 10. Mészáros Lőrinc Ált. Isk. 5.b. Jánosik Hajnalka Miskolc, Békés u. 8. Móra F. Ált. Isk. 4.b. Páva Márton Miskolc, Hóvirág u. 17. Könyves Kálmán Ált. Isk. 3.a. Kelemen Dávid Szerencs, Malom­tanya u. 18. Bolyai János Ált. Isk. 3.a. Gregor Ildikó Bánhorváti, Ifjúság u. 48. Kazinczy Gábor Ált. Isk. 7.a. Nagy Petra Sajólászlófalva, Rákóczi u. 33. Hunyadi Mátyás Ált. Isk. 1.a. Zsigrai Bettina Encs-Abaújdeve­­cser, Fő u. 72/a Kazinczy Ferenc Ált. Isk. 4.a. Czentnár Andrea Hejce, Fő u. 64. II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 3.0. Feledy Fruzsina Felsőnyárád, Vásártér u. 12. Ált. Isk. Felsőnyárád 3.o. Tóth Anikó Sajólád, Kossuth u. 84. Fráter Gy. Ált. és Művészeti Isk. 7.a. Dojcsák Ágnes Szirmabesenyő, Erkel F. u. 12. Színyei Merse Pál Ált. Isk. 2.a. Goralszki Réka Miskolc, Költő u. 21. Könyves Kálmán Ált. Isk. 3.c. Tóth Enikő Sajólád, Kossuth u. 84. Fráter Gy. Ált. és Művészeti Isk. 1.b. Csatlós Petra Tárcái, Szondi lakótelep 10. Klapka György Ált. Isk. 3.b. Kozma Bettina Miskolc, Kis-Hu­­nyad u. 40. X/3 4.sz. Istvánfy Gyula Ált. Isk. 3.b. Ujj Ádám Miskolc, Bertalan u. 24. 4/3 Kaffka Margit Ált. Isk. 5.a. Margital Péter Bükkszentkereszt, Erdészkert 11. Bükkszentkereszti Ált. Isk. 2.0. Krajczár Alex Miskolc, Jósika M. 15. fsz/4. Széchenyi I. Ált. és Alapf. Műv. Isk. 2.b. Kiss Dóra Mályi, Fő u. 38. Móra Ferenc Ált. Isk. 6.b. Mercz Brigitta Aszaló, Rákóczi út 33. Göőz József Ált. Isk. 3.b. Élményt jelent a vadasparki látogatás Fotó: Bujdos Tibor Varga Norbert Sajópüspöki, Rákóczi u. 15. Vasvári Úti Ált. Isk. Ózd l.c. Barancsy Dávid Miskolc, Bornem­issza G. u. 35. Selyemréti Ált. és Kéttanny. Isk. 4.b. Pásztor Zsolt Szabolcs Tobolddaróc, Kossuth u. 20. Kazinczy F. Ált. Isk. 2.0. Márton Ádám Miskolc, Kiss tábornok 8. Diósgyőri Reformá­tus Alt. Isk. 6.0. Drizner Máté Dávid hejőpapi, Templom u. 10. Hejőpapi Ált. Isk. 2.0. Prion Barbara Sajósenye, Petőfi S. u. 19. Sajóvámos, Ált. Isk. 5.0. Nagy Enikő Tiszalúc, Szabadság út 3. Arany J. Ált. Isk. 4.c. Faragó Márk Ernőd, Rózsa u. 1. II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 1.b. Rigó Jordán Bánhorváti, Népközt. 9. Kazinczy G. Ált. Isk. 3.0. Hévizi Tibor Sajóvámos, Ady E. u. 58. Ált. Isk. Sajóvámos l.a. Fedor Áron Szikszó, Katona J. u. 11. Szepsi Cs. M. Ált. Isk. 2.b. Roósz Dávid Berzék, Petőfi u. 21. Perczel M. Ált. Isk. 4.0. Fiaskó Dorina Miskolc, Bertalan u. 26. 3/1 Könyves Kálmán Ált. Isk. 2.c. Juhász Dalma Dzsenifer Bánóé, Aktmáry u. 5. Minkó István Ált Isk. Eger 2.a. Gulyás Judit Tokaj, Bartók B. u. 14. II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 8/b Papp Eszter Alsózsolca, Kossuth L. u. 96. Benedek Elek Ált. Isk. 6.a. Szabó Ivett Kesznyéten, Dózsa Gy. u. 3. Ált. Isk. Kesznyéten l.b. Virág Eszter Hejőkeresztúr, Arany J. u. 34. Körzeti Ált. Isk. Hejőkeresztúr 5.0. Galbács Emese Rudabánya, Rózsavölgy út 51. Gvadányi J. Ált. Isk. 7.b. Szűcs Mária Szalonna, Újtelep 9. Ált. Isk. Szalonna 8.0. Haluska Barbara Tolcsva, Kossuth u. 94. Tolcsvai Ált. Isk. 2.b. Zsíros Bettina Sajószentpéter, Semmelweis u. 3. Kossuth Lajos Ált. Isk. 2.a. Gulyás Ádám Tokaj, Bartók B. u. 14. II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 5/b Papp Dóra Alsózsolca, Kossuth L. u. 96. Benedek Elek Ált Isk. 2.a. Ilpfc ijf J. y.f Juhász Györgyi Sály, Toldi u. 1. Ált. Isk. Sály 5.0. Lipták Gergely Miskolc, Melinda u. 10. 1/1 Vörösmarty M. Ált. Isk. 1.o. Gór Fanni Miskolc, Sík út 27. Arany J. Ált. Isk. 2.a. Zelena Adrienn Kurityán, Lenin út 19. Ádám Jenő Kp.-i Ált. Isk. 6.b.

Next