Észak-Magyarország, 2002. december (58. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-09 / 286. szám

2002. december 9., hétfő HÍRCSOKOR Vendég: Marék Veronika. Marék Vero­nika író-grafikussal találkozhatnak az érdeklő­dő gyerekek hol­nap délelőtt 10 órától Mis­kolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban.­­ Szélcsendben: Holló József: Szél­csendben című kötetének bemutatóját tartják holnap délután 4 órától Miskol­con a Rónai Művelődési Központban. A kötetet bemutatja: dr. Lázár István iro­dalomtörténész.­­ Emlékezés Kondorra. Kondor Béla a költő címmel rendeznek emlékülést a Miskolci Galéria Kondor-termében de­cember 11-én, szerdán délután 4 órá­tól. Köszöntőt mond dr. B. Supka Mag­dolna művészettörténész. Marton Éva dedikált. Marton Éva,­­ Kossuth-díjas operaénekes frissen megje­lent CD-jét dedikálta tegnap délelőtt Miskolcon, a Kazinczy könyvesboltban. A hangfelvételt az énekművész a Miskolci Szimfonikus Zenekaral együtt rögzítette. Fotó: Ádám János Kutyák hete Miskolc (KM) - Kutyás hetet tartottak a miskolci Petőfi Sándor könyvtárban. A Kutyahistóriától a Kutyagyárig tartó ese­ménysorozatot játszóház zárta, amelyen egész családokat foglalkoztattak. A rendez­vényhez rajzpályázat is kapcsolódott. A be­érkezett alkotásokból nyílt kiállítás de­cemberben tekinthető meg a könyvtárban. Alkotók és alkotások­Fotó: Bujdos Tibor Kodály-koncert. Kodály Zoltán születésé­nek 120. évfordulója alkalmából rendeztek koncertet az elmúlt hét végén Miskolcon az Egressy Béni Zeneiskolában. A hangverse­nyen a rendező iskola vegyes kara mellett a Fráter György Katolikus Gimnázium ének­karát és a Cardinal Mindszenti Kórust hall­hatta a közönség. Fotó: Ádám János Rajzokkal „behavazott” szerkesztőség Közel tízezer gyermekrajz érkezett lapunk karácsonyi képeslappályázatára Miskolc (ÉM­­­DK)­­ Sok gyerkőcöt „ihletett meg” a ta­valyi karácsonyi képeslap-pá­lyázatunk nyertes - kék tónu­sú - alkotása: ha most is ha­sonló hangulatú képet szeret­nénk, akkor is jó nagy anyag­ból válogathatnánk. De a kíná­lat ennél sokkal bővebb: a kö­zel tízezer beérkezett munka mind témában, mind techniká­ban igencsak változatos... Számtalan téli tájat ábrázoló kép „havazta be” szerkesz­tőségünket, sok-sok hóember vi­dám mosolya melenget bennün­ket. Néhányan még versikét is írtak a lapra, ezek különösen kedvessé tették a munkákat! Leginkább azoknak a rajzoknak örültünk, amelyek a karácsony­este hangulatát idézik: a betlehe­mi jászolban alvó Kisjézuska, az örömhírt hozó angyalkák, a ka­rácsonyfa körül ünneplő család képe... Sok gyermek azonban in­kább Mikulást rajzolt - hiába, most időben ő áll hozzánk köze­lebb. S voltak, akik keverték ün­nepünket az amerikai szokással, ahol Télapó a kéményen át be­jutva viszi a gyerekeknek az ajándékokat, vagy a jellegzetes Disney-figurákkal köszöntötték a Jézuskát. Néhányan angolul fo­galmazták meg a jókívánságot - szívesebben vettük a magyar szót, s a magyar karácsonyt áb­rázoló lapokat. Kár lenne elfeled­kezni régi ünnepi szokásainkról, a regölésről, a kántálásról, betle­­hemezésről... Nagy örömmel figyeltük, mi­lyen változatos technikákkal áb­rázolták a pályázók az ünnepet: volt itt havazás rizsszemekkel, hungarocellel, díszítik a rajzokat mákszemek vagy diódarabok, ké­szült montázs fotókból és színes papírokból, rajzol grafittal, tollal, festékkel. S mindegyik munkából sugárzik a karácsony várás... Biztosan sokan várják a rajzpá­lyázat végeredményét is, hiszen nem kis nyeremények ültették a rajzasztalhoz az óvodásokat, isko­lásokat. Szeretnénk hinni, hogy ha kisebb lenne a jutalom, akkor is sok munka érkezett volna, hiszen rajzolni minden gyerek szeret, s a karácsony mindenkinek nagyon fontos ünnep. A rajzok feldolgozá­sa még folyamatban van, de a hét közepétől már minden bizonnyal látható lesz egy részük kiállításon a Szinvaparkban. S az eredménye­ket is hamarosan közzétesszük. Válogattunk... Fotó: Dobos Klára NM­­KGY Kovács István színművész Született: 1944. Színházai: Vígszínház, József Attila Színház, Thália Színház Főbb szerepei: 1964 óta áll színpadon, azóta többtucatnyi színdarabban, számos film­ben (Kárpáthy Zoltán, Egri csil­lagok, Allegro Barbara, stb.) és tévéjátékban (Abigél, Fe­lelet, Szindbád, Széchenyi, Szomszédok stb.) szerepelt. KULTÚRA / 6 SZÍNHÁZ „A tagság nem emblematikus érték” Kovács István tapasztalatokról, szerepekről „Az a közösség, akikkel együtt játszom” Oszter Sándor kötődésekről, elkötelezettségről Miskolc (EM­­­ML) - A Já­ték a kastélyban miskolci be­mutatóját megelőző hetekben előfordult, hogy két próba kö­zött hol Kecskeméten, hol Kör­menden, hol pedig Budapesten játszott. A miskolci előadás Almádyja, Kovács István szín­művész úgy mondja: a gyakori ingázás azért nem volt fárasz­tó, mert jó volt a miskolci pró­bákra visszajönni. Észak: A társulat tagjává lett er­re az évadra... Kovács István: A gesztus, ami­vel a színház vezetése felajánlotta a társulati tagságot, megtisztelő, ám ennek a mai világban nem csak itt, de sehol nincs jelentősé­ge. Presztízse van, de nem abban az értelemben, mint volt a pályám első szakaszában. Amikor 17 éven keresztül a Vígszínház tagja vol­tam, az rangot jelentett. A rend­szerváltozással együtt azonban átalakult a színházi struktúra. Ha ma valaki egy színháznak a tagja, annak közel nincs olyanfajta em­blematikus értéke, mint régen. A miskolci tagság gyakorlati jelen­tőségét abban látnám, ha nemcsak egy szerepet játszanék a szezon­ban, hanem szükség lenne rám más darabokban is. _ f Észak: Másként értelmezendő an­nak a színésznek a helyzete, aki közalkalmazott, és másként azé, aki szabadúszó? Kovács: A szabadúszói státust és a társulati tagságot ma már egy­más mellett kell kezelni. A gazda­sági kényszer váltotta ki, hogy a színházakban megszűnt a szó régi értelmében vett társulati tag pozí­ció. Egy színész, aki mondjuk a Madách Színház tagja, azt jelenti, hogy ott többet játszik... Észak: Megterhelő lehet, ha egy színésznek magának kell az életét megszerveznie, közben pedig jó alakításokkal felhív­nia magára a figyelmet... Kovács: Nyilván jó lenne egy menedzser, hogy nekem csak ar­ra kelljen figyelnem, hogy a szín­padon a legjobb képességeim sze­rint álljak helyt. Most azonban nem háríthatom el magamtól a „szervezés” számomra idegen és terhes kötelezettségét. Észak: A miskolci Játék a kastély­ban hányadik találkozását jelen­ti a darabbal? Kovács: 38. évemet töltöm a pá­lyán, és ez idő alatt a Játék a kas­télynak legalább háromszáz előa­dásában vettem részt. A legelső ta­lálkozás emlékezetes: abban a hí­res előadásban alakíthattam a Tit­kár szerepét, amelyben Ruttkay Éva, Páger Antal játszott. Később felléptem Túrásként, majd Gálként, most pedig Almádyként. Észak: Önben élnek azon kollégák alakításai, akikkel ennyi pro­dukcióban együtt dolgozott? Kovács: Három Almádyt lát­tam, mindegyik más alkat volt. A nagy elődöktől sokat lehet tanulni. A felfogását, a szerephez való vi­szonyát, gondolatait a szerepről. Mindezt át tudom menteni abba az alakba, amit én formálok meg. Ez nem egyszerű adaptáció, hanem a gondolkodásom megnyitása egy másik irányba, ami keveredik a szerepről alkotott saját elképzelé­seimmel. Ebből formálódik egy le­hetséges megoldás, amiről úgy ér­zem, hogy én ezt így képzelem el. Miskolc (EM­­­ML) - Színhá­zi zsoldosként jellemzi magát Oszter Sándor, aki, mint mondja, ha elvállal egy szere­pet, az élete attól a pillanattól kezdve arról szól. Most a Já­ték a kastélyban című darab főszerepéről, ami ebben az év­adban Miskolcra hozta. Észak: Miként fogadta, hogy erre az évadra meghívták a miskolci színtársulat tagjának? Oszter Sándor: A magyarorszá­gi színházakban megszűntek azok a kategóriák, hogy szabadúszó meg tag, mert a színészek egy-egy da­rabra szerződnek. Én például most arra, hogy eljátszom Molnár Fe­renc Játék a kastélyban című da­rabjának a főszerepét. Amikor pe­dig Kiss László, a színház igazga­tója föltette a kérdést, akarnék-e a társulat tagja lenni, nem is gondol­kodtam sokat. Készséggel egyeztet­tek azokban a darabokban, amik­ben Budapesten játszom, és hason­lóképpen tettek heti rádióműso­raimmal is. Feladataimat ingázás­sal meg lehet oldani. Észak: Az, hogy többféle elkötele­zettsége is van, nem válik egy-e­gy szerepvállalás hátrányára? Oszter: Teljesen normális, hogy a színész egy időfaktorban szimul­tán több mindennel is foglalkozik. Az én életem erről szól. Amíg fia­tal voltam, mindennap szinkronba jártam, bent voltam a rádióban, az­tán próbáltam, a próbáról rohan­tam vissza a rádióba, a rádióból a szinkronba, a szinkronból az elő­adásra. Hála Istennek, nem vagyok az a típus, aki minden áron csak színész akar lenni. Nem is érez­­ném jól magam, ha minden este színpadon kellene lennem. Észak: Ezek szerint nem tudná úgy elképzelni az életét, hogy le­­cövekel egy társulathoz? Oszter: Hogy hol cövekel le az ember és hol nem, ez nálam nem így vetődik fel. Nekem a legter­mészetesebb dolog, hogy a színház mindig ott van, ahol én vagyok. Ha én a Miskolci Nemzeti Színház­ban dolgozom, akkor nekem itt van a színház. Eszembe nem jut, hogy ez Budapesthez képest, vagy Hollywoodhoz képest, vagy a Broadwayhoz képest hol van. Észak: A társulat ön szerint nem jelent közösséget? Oszter: A társulat nyilván kö­zösség. Az ember viszont akkor ke­rül közel egy kollégához, amikor együtt játszik vele a színpadon. Az egymásra hangolódás már csak azért is fontos, mert minden da­rabnak megvan a maga stílusa, amit együtt kell eljátszani. Nem mi csináljuk az egész színházat, azt csinálja a gazdasági igazgató, meg a támogatók. A mi dolgunk az, hogy abban a darabban, az a tár­saság, aki együtt dolgozik, az kö­zösség legyen. Észak: Miként fogadták Budapes­ten, hogy a miskolci színházban játszik? Oszter: Azok az emberek, akik­kel találkozom a fővárosban, és megkérdezik, hol játszom, a leg­jobb véleménnyel vannak a Mis­kolci Nemzeti Színházról. A múlt­járól és a jelenéről. Az, hogy Mis­­kolcnak ilyen színháza van, az az országnak is a büszkesége. Kovács István Fotó: Dobos Klára Oszter Sándor Fotó: Dobos Klára NÉVJEGY Oszter Sándor Színművész Született: 1948. Színházai: Vígszínház, Nemze­ti Színház, 1997-től szabad­foglalkozású Főbb szerepei: nevéhez szám­talan színelőadás kötődik, de filmszínészként is ismert, hi­szen olyan filmekben volt lát­ható, mint például az Irgalom, a Vadon, az Erőd, a Nyolcvan huszár, a Rózsa Sándor, a Ta­nítványok, az ítélet, stb.

Next