Észak Magyarország, 2010. június (66. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-01 / 125. szám
keleti NAPLÓ LXVI., ÉVFOLYAM, 125. SZÁM, ÁRA: 100 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 72 FT FÜGGETLEN NAPILAP KEDD 2010. JÚNIUSI. Ma borús, esős, hűvös időre számíthatunk. Segítünk Segítsünk együtt a rászorulóknak! MISKOLC. Az Észak-Magyarország és másik két informos laptársa, a Kelet-Magyarország és a Hajdú-Bihari Napló, valamint honlapjaik (a boon, a haon és a szén) is szeretne segíteni az árvíz sújtotta települések lakóinak, az érintett családoknak, ezért hárommegyés segélyakciót indítottunk. Internetes fórumainkon mindenki megteheti felajánlását a bajba jutott települések számára. Ugyanakkor várjuk az árvíz sújtotta lakók, a károsultak illetve hozzátartozóik kérését: milyen segítségre volna szükségük. Mi pedig elsősorban a kétoldalú közzététellel igyekszünk közreműködni abban, hogy az adományra szorulók és az adakozók egymásra találhassanak. Kérjük, írják meg, Önök mit ajánlanának fel, esetleg kinek mire volna szüksége, minek látnák leginkább hasznát. E-mailt is írhatnak a szaloczi@inform.hu, valamint a mariann.um@inform.hu címre, illetve nyitottunk egy fórum topicot, ahová felajánlásokat tehetnek a látogatók, vagy segítséget kérhetnek. Elérhető: http://forum.boon. hu/topic/2960-segitsunk/______ Az Inform Média Kft. olvasóinak, médiapartnereinek pénzadományát a Miskolci Lions Club számlájára várjuk: Miskolci Oroszlánok Közhasznú Alapítvány 11734004 20400268.___________________ A pénzösszeg odaítéléséről a katasztrófavédelem szakembereinek véleménye alapján döntünk. Az épített lakások száma Észak-Magyarország www.boon.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178 Telefon: 46/502-900 770 33 035026 10125 Grafika: ÉKN. Forrás: KSH Újra Falánk Szerda az Északkal Vörös riasztást kaptunk Vörös riasztás megyénkre: délután a szakemberek készültek a védekezésre. MISKOLC: A legmagasabb, vörös riasztást adta ki az Országos Meteorológia Intézet az északi országrészre, így megyénkre is, tegnap délután. Az előrejelzések szerint nagy mennyiségű, többfelé 12 óra alatt akár 50 millimétert meghaladó eső is eshet. Fokozódhat az ár-és belvízhelyzet, a kisebb patakokon is erős vízhozam-emelkedés várható - jelezték lapzártánk idején. A megyei katasztrófavédelem szakemberei délután már készültek a viharra. Az ügyeleten figyelemmel kísérték, merre halad a viharfelhő, felvették a kapcsolatot a tűzoltósággal, a polgárvédelemmel, valamint a megyénkbeli települések polgármestereit is tájékoztatták - tudtuk meg Kohánka Istvántól, a megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettesétől. Azt is elmondta: az elmúlt napokban próbálták pótolni a készleteket. A védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak, ha kell, azonnal be tudnak avatkozni - hangsúlyozta. A védelmi bizottságot nem hívták össze Miskolcon tegnap, de a városházán délután már egyeztettek a vörös riasztás miatt - tudtuk meg Veres Lászlótól, a városháza szóvivőjétől. ÉM 6. OLDAL A Muzsikás együttes tartott énekórát tegnap két miskolci iskolában, felvételünk a Görög Katolikus Általános Iskolában készült fotó: bujdos tibor Változtatnának a szemétdíj fizetésén MISKOLC. Több mint 17 ezer aláírást adtak át tegnap Orosz Lajos alpolgármesternek a miskolci lakásszövetkezetek elnökei. Azt szeretnék elérni, hogy a szemétdíjat is háztartásonként számlázzák. /5. ÉM Az aláírások átadásának pillanata FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Címlapon a gyermeknapom MISKOLC. Az év legvidámabb és legizgalmasabb vasárnapja volt a múlt hétvégi a gyerekek számára: a gyermeknap. Ez alkalomból az Észak-Magyarország is meglepetéssel készült. Kedves gyerekek! Mai lapunkban egy üres felületet találtok. Rajzoljátok le erre a címlapra, hogyan telt a ti gyermeknapotok! Bármilyen technikát használhattok (ceruza, zsírkréta, montázs), csak arra ügyeljetek, hogy az újságpapír vékonyabb, mint a rajzlap, ezért a vízfesték könnyen eláztathatja. Rajzversenyünket három kategóriában hirdetjük meg (óvodás, alsó, valamint felső tagozatos), s korcsoportonként az öt legszebb rajz készítőjét jutalmazzuk. / 8. ÉM Többséget szeretnének a miskolci piacban Közleményben cáfolta a miskolci polgármester, hogy bezárás fenyegeti a megyeszékhelyen a piacot. Miskolc: Úgy tudjuk, az elmúlt napok híreszteléseit a Miskolci Piac Zrt. többségi tulajdonosa, az Ikeron Zrt. és a kisebbségi tulajdonos, az önkormányzat közötti, a tulajdonrész mértékével kapcsolatos egyezkedések táplálták. Az önkormányzat a kereskedők védelmére hivatkozva tartja tulajdonosi pozícióit. Káli Sándor hétfői közleménye emlékeztet rá: a város jövőbeni tervei között a többségi tulajdon megszerzése is szerepel, és a Miskolc Holding „bekapcsolása”. Ez az ügy téma volt a miskolci közgyűlés napokban tartott ülésén is. Káli Sándor mostani közleményében az áll: az önkormányzat a kereskedők védelme érdekében felajánlott egy felügyelőbizottsági helyet a piacosoknak - úgy tudjuk: ezt a posztot olyan képviselőjük töltheti be, akinek érvényes bérleti szerződése van a piacon. Káli Sándor polgármester a kereskedőkkel találkozva cáfolta azt a híresztelést is, hogy a piac melletti parkoló helyére egy hipermarketet építene a város. Nem először röppen fel a hír A piac esetleges csődje nem új keletű találgatás. Lapunk tavaly nyáron is írt már erről, amikor a miskolci önkormányzat 85 millió forint tagi kölcsönnel sietett az anyagi gondokkal küzdő Miskolci Piac Zrt. segítségére. Káli Sándor akkori közleményében azt adta hírül: a piacot üzemeltető Miskolci Piac Zrt. anyagi gondokkal küzd, és 2009-ben nem tud eleget tenni sem a banki, sem a szolgáltatói kötelezettségeinek, vagyis működőképessége veszélybe került...” A többségi tulajdonos Ikeron Zrt. elnökvezérigazgatója, Wiandt Henrik András akkor azzal magyarázta a nehézségeiket, hogy már a tervezés és a beruházás idején megnőttek a költségeik. A hiány részbeni pótlására az Ikeron 250 millió forint tagi hitelt nyújtott a Miskolci Piac Zrt.-nek. Lapunk ugyancsak tavaly nyáron arról írt: az Ikeron 100 millió forinttal tartozik az alvállalkozóknak (a piaci beruházás kapcsán). Azt is állította Wiandt Henrik András, hogy a piac működtetése a kezdetektől rentábilis. A miskolci önkormányzat egyébként 2006-ban döntött arról, hogy külső tőke bevonásával, az Ikeronnal együttműködve fejleszti a Búza téri piacot. A döntést másfél éves pályáztatási és tárgyalási folyamat előzte meg. Az önkormányzat és a befektető a megújuló piac üzemeltetésére 20 évre hozott létre közös fejlesztési társaságot. ÉM Megvan a kutyagyilkos Megvan a vízaknába dobott döglött kutya gyilkosa, arló. Korábban írtuk: egy ózdi állatbarát kezdeményezésére állatkínzás miatt büntetőeljárást indított az Ózdi Rendőrkapitányság, mert egy kutyasétáltató egy vízaknában felakasztott kutyatetemeket talált Arló közelében. Az állatok maradványain olyan sérülések voltak, melyekből arra lehetett következtetni, hogy harci kutyák kiképzéséhez használt „áldozati kutya” szerepét töltötték be. Az adatgyűjtések során a rendőrség megtudta: néhány helyi fiú hozható kapcsolatba a cselekménnyel. Mikor meghallgatták őket, a fiúk elmondták, hogy egy középtermetű, fekete keverék kutyát akartak összeverekedtetni egy rottweilerrel, de az állatok nem bántották egymást. Többszöri próbálkozás után egyikük többször megütötte, majd felakasztotta az állatot, s ezután az aknába dobta. A fiút gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök az ügyben, de ő tagadta, hogy köze lenne az állatkínzáshoz. ÉM Iskolások busza ütközött MISKOLC. Három busszal indultak iskolai kirándulásra Tokajba a kistokaji iskola tanulói hétfőn reggel, amikor az egyik jármű a 37-es főúton, a Bekecsi leágazás közelében hátulról beleszaladt egy teherautóba. A teherkocsi azért hajtott az itt megszokottnál lényegesen lassabban, mert az úton a burkolat felmarása, javítása miatt 30 kilométer/órára korlátozták a sebességhatárt. Az ütközés erejétől a busz eleje összetört, jobb első ajtaja leszakadt. A rajta utazók közül a sofőr melletti lehajtható ülésen helyet foglaló hölgy, a gyerekeket kísérő egyik pedagógus sérült meg súlyosabban, de egyetlen iskolásnak sem lett baja. A sérültet nyílt karsérüléssel szállították kórházba, ahol megműtötték. ÉM Csúnyán összetört a busz eleje FOTÓ: ÉM