Észak Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-10 / 160. szám

2012. JÚLIUS 10., KEDD ÉSZAK Csupa ötös 7 Itt mindenki csupa ötös A kitűnő tanulók fényképe - a család büszkeségére - meg­jelenik a lapunkban. MISKOLC. A tablókat folya­matosan közöltük a nyár folyamán, de egyéb meg­lepetésekről is gondoskod­tunk: akik beküldik nekünk az Észak-Magyarországban megjelenő kupont a fény­képükkel, valamint a kitűnő bizonyítványuk másolatát, Szabadidő- és Kalandpark. Harsány ingyenes belépőt nyernek a harsányi Szabadidő és Kalandparkba (csónakázási lehetőség a tavon, botanikai túra - séta az erdőben, erdei játszótér). Akik szöveges értékelést kaptak év végén, a kiválóan megfelelt vagy a jól megfelelt minősítésű bi­zonyítványt fogadjuk el. A fénykép megjelenése után a Szabadidő és Kalandparkot a diákigazolvány felmutatá­sával lehet igénybe venni. Július végéig A kuponokat és a bizonyít­vány-másolatokat július 31- éig küldhetitek be szerkesz­tőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.). A borítékra írjátok rá: Csupa ötös. ém Ágos Panna Krisztina Komlóstetői Ált. Iskola, Miskolc 1.a Czibik László Dominik Fazekas Utcai Általá­nos Iskola, Miskolc 2.b Getzel Bence Kaffka Margit Ált. Iskola, Miskolc 4.b Gyöngyösi Dóra Imola Kaffka Margit Ált. Iskola, Miskolc 1.b Juhász Levente Balassi Bálint Ált. Iskola, Ragály 1.osztály Novák Nanda Csokonai Vitéz Mihály Ált. Iskola, Gesztely 3. a Rusznyák Patrik Újváros Téri Ált. Iskola, Ózd 6.c Török Ivett Bocsi Általános Iskola, Bocs 1.a Apró Tóbiás Tibor Szabó Lőrinc Általá­nos Iskola, Miskolc 3.a Csapó Alex Patrik Nyékládházi Ált. Isk. Nyékládháza 2.b Gönczi Bálint Arany János Ált. Iskola, Tiszalúc 2. a Homenszki Rita Zrínyi Ilona Ált. Iskola, Hejőbába 6. osztály Kisbíró Máté Tompa Mihály Ált. Iskola, Bánréve 3. osztály Nyárádi Zsuzsanna Eötvös József Ált. Is­kola, Bodrogkeresztúr 2. osztály Simon Vanda Zrínyi Ilona Ált. Iskola, Nemesbikk 1. osztály Traczik Dorina Szabó Lőrinc Ált. Iskola, Miskolc 2.n Balogh Enikő Berentei ÁMK, Berente 2. osztály Csipkés Máté Szent Imre Katolikus Ált. Iskola, Miskolc 1.c Kiss Kinga Alexandra Berentei ÁMK, Berente 2. osztály Ökrös Petra Hunyadi Mátyás Ált. Iskola, Miskolc 8. a Spekker Dorina Görömbölyi Ált. Iskola, Miskolc 4. osztály Ujfalusi Bianka Göőz József Ált. Iskola, Aszaló 3. osztály Baráth Lilla Hunyadi Mátyás Ált. Iskola, Tiszaújváros 6/3. Csorna Gabriella Eötvös József Ált. Is­kola, Bodrogkeresztúr 8. osztály Kupás Mátyás Ferenc Gárdonyi Géza Ált. Iskola, Halmaj 4. a Ökrös Réka Hunyadi Mátyás Ált. Iskola, Miskolc 6. a Stefán Mercédesz Zsuzsanna Kossuth L. Ált. Iskola, Sajószentpéter, 2. d '''íffl BU In^U Barcsai Barbara Koroknay Dániel Ált. Iskola, Mád 1. osztály Csorna Zoltán Eötvös József Ált. Is­kola, Bodrogkeresztúr 7. osztály Barcsai Evelin Koroknay Dániel Ált. Iskola, Mád 4. osztály Domonkos Fanni Jókai Mór Ref. Ált. Iskola, Miskolc 3.c Bezdány Zsolt Buda Széchenyi Ált. Iskola, Tiszaújváros 3/7. Durda Diána II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola, Bekecs 1. osztály Bodnár Luca Bem József Általános Iskola, Miskolc 1/1. Dr. Enyedy Andor Ref. Ált. Iskola, Mezőcsát 3. a Vajas Réka Hernádnémeti Ált. Iskola, Hernádnémeti 3.b Kupás Virág Gárdonyi Géza Ált. Iskola, Halmai 7. a Onda Botond Széchenyi Ált. Iskola, Miskolc 3.b Szakács Annamára Zrínyi Ilona Ált. Iskola, Encs 3. a Varga Virág Fráter György Ált. Iskola, Sajólád 8.b Izgalmas élményekben lesz része a gyerekeknek FOTÓ: EM Lengyel Péter Klapka György Ált. Iskola, Tárcái 4. a Pál Lili Tompa Mihály Ref. Á. Isk., Kazincbarcika 3. osztály Szűkösdi Erika Eötvös József Ált. Is­kola, Bodrogkeresztúr 1. osztály Vaszil Valentin Pollack Mihály Ált. Iskola, Kazincbarcika 2.b Martin Milán Könyves Kálmán Ált. Iskola, Miskolc 2.b Pásztor Petra Kaffka Margit Ált. Iskola, Miskolc 2.a Tokaji Marcell Arany János Ált. Iskola, Tiszaújváros 2/5. Venczel Luca Kölcsey Ferenc Ált. Iskola, Garadna 3. osztály Márton Tünde Kossut Lajos Ált. Iskola, Nyékládháza 3.a Petró Laura Szilágyi Dezső Ált. Iskola, Miskolc 8. a Tóth Ádám Miskolc-Diósgyőri Ref. Ált. Iskola, Miskolc 3.b Vigh Vince Miskolc-Diósgyőri Ref. Ált. Iskola, Miskolc 1.b Czerván Titanilla Vörösmarty Mihály Ált. Iskola, Miskolc 4.c Farkas Marcell Csokonai Vitéz M. Ált. Iskola, Gesztely l.a Gregóczi Réka Kazinczy Ferenc Ált. Iskola, Kazincbarcika 4. b Illés Máté Kossuth Lajos Ált. Iskola, Nyékládháza l.a Mihalik Nikolett Kazinczy Ferenc Ált. Iskola, Miskolc 8.b Porcs-Doszpoly István Eötvös J. Ált. Iskola, Sajókeresztúr 1. osztály Tóth Réka Bianka II. Rákóczi F. Ált. Iskola, Miskolc 4.b Vincze Gergő Mátyás Király Ált. Iskola, Hernádkak 1. osztály Czibik Lóránt Patrik Fazekas Utcai Általá­nos Iskola, Miskolc 2.b Funák Gábor András Lorántffy Zs. Ált. Iskola, Ónod 4. a Gulyás Márk Körzeti Általános Iskola, Baktakék 1. osztály Juhász Ádám Szent Miklós Gör. Kat. Ált. Iskola, Edelény 4. a Nagy Zoltán Hernádnémeti Ált. Iskola, Hernádnémeti 4.a Ronyecz Róbert Hernádnémeti Ált. Iskola, Hernádnémeti l.b Tóth Zita Kíra II. Rákóczi F. Ált. Iskola, Miskolc l.b Vincze Levente Mátyás Király Ált. Iskola, Hernádkak 5. osztály

Next