Észak Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-25 / 21. szám
2014. JANUÁR 25.,SZOMBAT Szikszó,Tapolca és a kocsonya Szikszó nem akarta elvenni a fesztivált, csak kiegészítő rendezvényekkel kapcsolódik a kocsonyafesztiválhoz. szikszó, Miskolc. A Karola Alapítvány működtetésében lévő Miskolctapolcán található egykori autós kemping ad otthont március 7-9 között a Miskolci Kocsonyafesztiválnak. Az alapítvány - amely egyébként Szikszó önkormányzatának a tulajdonában van - és a kocsonyafesztivál szervezői erről írtak alá együttműködési megállapodást január 16-án. Szikszó polgármesterétől, Füzesséri Józseftől megtudtuk, hogy a hajdani autós kempinget már harmadik szezonban működteti az alapítvány, elsősorban azzal a céllal, hogy a szikszói gyerekek, családok, idősek pihenését szolgálja. Az öthektáros terület adott eddig helyt a Szikszó Majálisnak, valamint a dél-abaúji városban élő diákok erdei iskoláinak. Az elmúlt év nyarán egy nagy érdeklődést kiváltó autós fesztivál is ezen a területen zajlott. Méltó helye Szikszó nem akarta elvenni Miskolctól azt a rendezvényt, ami a miskolciaké, bár Szikszó elég erős ahhoz, hogy egy ilyen nagyságrendű fesztiválnak megfelelő otthont adjon - jelentette ki Füzesséri József. Mivel Miskolc-Tapolcát méltatlanul felejtették el az utóbbi esztendőkben, ezért méltó helye lesz majd ennek a jelentős múltú programnak ezen a területen. Szikszó kiegészítő rendezvényekkel kapcsolódik a Miskolci Kocsonyafesztiválhoz. Március 1-jén a tavaly felújított Inkubátor Ház ad otthont a Kocsonyabálnak, március 14-én pedig Kocsonyagála lesz. Március 8-án pedig a Szikszói Városi Uszodában rendezik meg a II. Béka úszóversenyt, amelynek a fővédnöke Wladár Sándor, aki a moszkvai olimpián a 200 méteres hátúszásban olimpiai bajnok lett, Széchy Tamás csapatából elsőként. Új fertőtlenítő A Szikszói Városi Uszoda különlegessége, hogy vizét az úszóverseny idejére már nem klórral fogják fertőtleníteni. A REDO Water System Kft. 2013 nyarán települt Szikszóra, akik egyedi innovációjú vízfertőtlenítő berendezéseket gyártanak. A németországi székhelyű világcég ajánlotta fel az uszoda számára az új fertőtlenítőt, amelyet a nemzetközi úszóversenyre kívánnak üzembe helyezni. Füzesséri József, Szikszó polgármestere a bál és a verseny háziasszonyának a REDO Water System Kft. marketing igazgatóját, Nagy Anikót kérte fel. ÉM-EGY Szikszói gyerekek a tapolcai kempingben FOTÓ: ÉM Helyi vadászmúzeumot szeretnének alapítani A vadászok kezdeményezésére először találkoztak a kamarák vezetői. KAZINCBARCIKA: Az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete kezdeményezésére január 21-én először találkoztak a megyénkben működő kamarák vezetői a Magyar Turizmus Minőségi Díjat elnyert kazincbarcikai Ambrózia Étteremben. Kriston Nándor, a vadászkamara megyei területi szervezetének elnöke - akit az elmúlt év végén választottak meg - köszöntőjében elmondta, hogy a megye vadászai 1997-ben alakították meg szervezetüket. Ismertette a vadászkamara legfontosabb céljait, például a hivatásos és sportvadászok érdekeinek védelmét, képviseletét, a vadászati hagyományok ápolását, a vadvédelem elősegítését. Az elmúlt 4 évben 29 vadásznapot rendeztek megyénkben. A 31 éve alakult Miskolci Vadászklub tevékenységét is segíti a kamara. A terveikről szólva megemlítette Kriston Nándor, hogy szeretnének egy megyei vadászmúzeumot létrehozni Miskolcon, hogy az értékes trófeák ne bicskanyélként végezzék. „Riz Gábort, a megyei közgyűlés alelnökét megkerestük ez ügyben, aki azt tanácsolta, hogy jelezzük kérésünket a megyei fejlesztési tanácsnak. Ez megtörtént, a levelet már postára adtuk.” Varga István, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara megyei szervezete elnöke hasznosnak nevezte a vadászkamara kezdeményezését a kapcsolatfelvételre és reményét fejezte ki, hogy a jövőben folytatódnak a szakmai párbeszédek. Dr. Lengyel Béla, a Magyar Állatorvosi Kamara megyei elnöke szerint a praxistörvény problémákat is okoz. Szomorúnak tartja, hogy lassan már a ló is a kedvtelésből tartott állatok közé tartozik. Holló Csaba, a B.-A.-Z. Megyei Mérnöki Kamara elnöke sérelmezte, hogy bevételeik 40 százalékát elvonják, mivel a kiválóan bevált creditrendszert megszüntették. Dr. Csontos János, a B.A.-Z. Megyei Ügyvédi Kamara elnöke büszkén szólt arról, hogy az ő szervezetük a legrégebbi, hiszen 1875-től működik. Fodor László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara B.A.-Z. Megyei Igazgatósága igazgatója azt fejtegette, hogy a szemléletváltás értelmében nem a kamaráknak vannak tagjai, hanem a tagoknak van kamarájuk. ém bgy Dr. Székely László örökös tiszteletbeli elnök (balról), Tóth Á. Dénes titkár és Kriston Nándor fotó: buzafalvi győző ÉSZAK Megyei körkép 5 PÁRTHÍREK A MEGYÉNKBŐL MSZP: „A városháza állításával ellentétben 1,3 millió forint helyett 3 millióba került az a dr. Kriza Ákos által megrendelt óriásplakát-kampány, amelyet a fideszes városvezetés indított el Lenyomtuk az adósságot! címmel 2013 tavaszán” - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Földesi Norbert, az MSZP miskolci frakciójának vezetője. „A pontos összeg egy rendőrségi nyomozati határozatból derül ki, amelyet az MSZP feljelentése alapján indult. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a plakátkampány alvállalkozója a Fidesz volt pártpénztárnokának, a Közgép-tulajdonos Simicska Lajosnak az érdekeltségébe tartozó vállalkozás volt. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a fideszes városvezetés sorozatban félrevezeti a miskolciakat” - hangsúlyozta a Fidesz-KDNP. „Földesi, társai nevében, leginkább azt fájlalta, hogy a miskolciak óriásplakátok segítségével is tájékozódhattak arról, hogy a Kriza Ákos vezette miskolci önkormányzat megfeszített munkával, kormányzati közreműködéssel 2013-ra nemcsak a 36 milliárdos MSZP-s adóssághegyet tüntette el, hanem szűk három év alatt megteremtődtek a város gazdasági kibontakozásának az alapjai is” - reagált a Fidesz-KDNP frakció közleményben a szocialisták sajtótájékoztatójára. MSZP, Együtt-PM, DK. A baloldali összefogás két miskolci országgyűlési képviselő-jelöltjét mutatta be pénteken Bajnai Gordon, az Együtt- PM Szövetség vezetője és Gúr Nándor, a Magyar Szocialista Párt alelnöke Miskolcon. A rendezvény helyszíne előtt közel félszázan tüntettek Bajnai Gordon ellen. „Gordon, nekünk számít a rezsi”, „Együtt tettétek tönkre az országot”, „Gyurcsány bedarált, Gordon” ilyen és ehhez hasonló feliratú transzparensekkel fogadták a demonstrálók a volt miniszterelnököt. A sajtótájékoztatón kiderült: a megyeszékhelyen Nagy-Rózsa Juditot - az Együtt-PM politikusát - és dr. Varga Lászlót - a jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselőt - indítják. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: az összefogás értelmében egy közös demokratikus ellenzéki jelölt indul az áprilisi választáson. „Ez fontos szempont volt, hiszen a választás egyéni környezetekben dől majd el” - hangsúlyozta. Gúr Nándor bölcs döntésként értékelte az összefogást, amely - mint fogalmazott - tavasszal leváltja Orbán Viktort. Röviden Újfajta marhalevél. Új típusú, összevont hatósági bizonyítvány (marhalevél) kifejlesztését írja elő egy rendelet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal részére. Az újfajta marhalevél a Magyarországon regisztrált (importált) szarvasmarhák mozgását, tartóváltását kíséri nyomon. A korábban kiadott útlevelekkel 2014. június 31-ig lehet állatokat exportálni. A részletek megtalálhatóak a megyei kormányhivatal honlapján. Az ENAR ügyfélszolgálatát munkanapokon 8 és 16 óra között lehet elérni kérdésekkel, a 06-1-34-63-486 vagy a 06-1-34-63- 487 telefonszámon. Arcok a megyéből: Répási Bence Gyerekkora óta billentyűkről álmodik Folyamatosan tanul, és már tanít a fiatal kazincbarcikai zongorista. MISKOLC. „Nyolcéves korom óta tanulok zongorázni. Mindig is ezt szerettem volna csinálni” - mondta a 26 éves kazincbarcikai Répási Bence, aki most dolgozik diplomamunkáján, de már kezdő billentyűsöknek tanít klasszikus zongorát. Bár a családban jelenleg Bence az egyedüli zenész, a muzsika valószínűleg a zsigereiben van: „Nagymamám zongoratanárnő volt, de sajnos én már nem ismerhetem meg őt”- mondta. - Eleinte én is klasszikus zongorázni tanultam, aztán egyszer meghallottam, hogy másképpen, a kottában lejegyzetteknél szabadabban, sokkal színesebben és egyénibb módon is el lehet játszani egy darabot; azóta szeretem és tanulom a dzsesszt - folytatta. Első „mestere” Oláh „Tzumo” Árpád volt, a dzsessz alapjait tőle tanulta meg, majd felvételizett a Kodolányi Főiskola jazz-tanszakára. „Korábban Szabó Dániel is oktatott, de jelenleg főleg Nagy János növendéke vagyok. Úgy érzem neki köszönhetem a legtöbbet” - mesélte a saját vizsgalemeze előkészítésén dolgozó Bence. A dzsesszkedvelők körében jól ismert, majd húsz éve oktató Nagy Jánosnak komoly pódium-tapasztalata is van, s mivel Bence is ezen az úton indult el - játszik és tanít -, példaképének tekinti. Saját szerzemények - Már kikristályosodott, milyen számokat fogok feljátszani, a vizsgalemezem jórészt saját szerzeményeimre épül és dzsessz-sztenderdekből - tette hozzá. Ez utóbbiak jelentik talán a nagyobb kihívást, hiszen olyan klasszikusnak tekinthető jazz-darabokról van szó, amelyeket a legnagyobb muzsikusok is feldolgoztak már; az ilyen számokat a legnehezebb úgy előadni, hogy ne emlékeztessen egyetlen „nagy előd” stílusára sem. Répási Bence folyamatosan játszik, tehetségére, terhelhetőségére jó példa lehet, hogy a hétvégéket általában Budapesten tölti, ilyenkor az elegáns Centrál kávéház vendégeinek muzsikál. „A saját növendékeimről sem feledkezhetek meg közben” - tette hozzá Bence, aki a szeptembertől a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában tanít klasszikus zongorát általános iskolás gyerekeknek, ém-szp Répási Bence a zongoránál FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Nekrológ Dezső már nem találkozik az aranyhallal Életének 77. évében elhunyt Szarvas Dezső, az Észak volt gazdasági rovatvezetője. MISKOLC. Mi sem jellemzőbb a múlt század ötvenes, hatvanas éveire hogy az újságírók többsége valamilyen gyári, termelő, üzemi sorból, a munkapad mellől lett kiemelve, kiválasztva. Ez volt a hatalom szokása. Hogy jól választottak , vagy tévedtek az embere válogatja. Szarvas Dezső újságíró, barátom-kollégám sorsát nemcsak a szerencse vezérelte. A talentum egyenes utat tört magának. Egy nyitott, minden újra fogékony tehetséges tollforgatót nyertünk a személyében. Akinek könnyű volt szót érteni riportalanyaival úgy a bányák mélyében, mint a kombinátokban, hiszen maga is egy volt az ott dolgozók közül. Szarvas Dezső, 1955-ben fejezte be a bányaipari technikumot és rögtön Tatabányára vezényelték, ám betegsége miatt felmentették a mélyszíni fejtés alól. Miskolcon az országos takarékpénztárban kezdett dolgozni, ám a szíve mindig is az újságíráshoz vonzotta. A magas, szikár termetű fiatalember szakmai tudását először a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat által kiadott Borsodi Bányásznál kamatoztatta, de később a Borsodi Vegyésznél lett szerkesztő. Innen csábították el, igazolták le az Észak szerkesztőségébe, ahol természetes módon a gazdaságpolitikai témákban mélyült el. Alapos írástudó volt, aki a szakmát alázattal szolgálta. Utolsó beosztásában lapunk gazdasági rovatvezetője volt. Hivatást érzett a fiatalok, a pályakezdők tanítása iránt. Valóságos szerkesztői műhelyt alakított ki maga körül, és az ezredfordulón bekövetkező nyugalomba vonulásáig vezette. Betegsége miatt sokat sportolt, futballozott és asztaliteniszezett. Fáradhatatlanul edzette magát, hogy a fiatalon szerzett betegségét leküzdje. Az igazi hobbija a horgászat volt. A természetben érezte jól magát. Kedvelhették a halak is, - barátai szerint - mert nagy szíve volt, sokszor gondolt egy nagyot, és visszadobta a már az iszákjában ficánkoló pontyot. Csak annyit mondott, tudom, hogy nem te vagy az aranyhalam, de kapsz még egy esélyt. Az életre. Dezső barátom most az utolsót vesztette el. Hetvenhét esztendős korában váratlanul itt hagyott minket. Emlékét megőrizzük. SZÁNTÓ ISTVÁN szanto@inform.hu Szarvas Dezső fotó: ém