Észak Magyarország, 2015. április (72. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-08 / 82. szám

2 országban-világban észak Atomügy Egy évtizedig tartott a huzavo­na Irán körül. A perzsa állam vezetői mindvégig állították, hogy atomprogramjuk békés célokat szolgál, ezt azonban a nukleáris nagyhatalmak egy pillanatig sem hitték el. Aztán Teherán furcsa viselkedése - hol beengedték az országba az ellenőröket, hol nem­­ tovább erősítette a kétkedők gya­núját, miközben az Egyesült Államokkal az élen egymást fenyegették a felek. A tárgyalá­si kudarcokhoz szokott elem­zők ebből egyenesen arra a következtetésre jutottak, hogy Irán ügye hasonlít az izraeli­palesztin vitához, amelynek soha nem lesz vége. Aztán csoda történt a svájci Lausanne-ban, ahol meg­született a megállapodás, és hatására egyszeriben biz­tonságosabb lett a világ. Ezt állítják az amerikaiak és az oroszok, az angolok és a fran­ciák, a kínaiak és a németek, csupán az izraelieknek van ellenvetésük, de ez várható volt. A hirtelen összeboru­­lás okai világosak: Iránnak nagyon sokba került saját programja, ráadásul araszolva haladt előre, miközben az or­szág export-import tilalom és kőolaj-szállítási embargó alatt állt, vagyis gazdaságilag nem bírta az atomtempót. Most mindenki azért engedett, mert az érintettek hétköznap­jai így olcsóbbá váltak, s ez áll a „bolt” mögött - így ebben a véresen komoly kártyaparti­ban senki nem akar csalni... tamas.kolodzey@eszak.hu Jegyzet Kolodzey Tamás Szegénység ellen munka Budapest. A dolgozói szegény­ség csökkentése érdekében kezdeményezett egyeztetést hozta szóba a parlament keddi ülésén Schiffer András (LMP): pártjának javaslatai is vannak. A nettó minimálbér érje el leg­alább a létminimum szintjét, vezessék be a többkulcsos adórendszert; a családi adó­­kedvezmény a felsőoktatás­ban tanuló gyermek 24 éves koráig járjon; a közszférában legyen béremelés - ismertette ezeket. Czomba Sándor állam­titkár úgy fogalmazott: azzal talán a képviselő is egyetért, hogy a szegénység ellen úgy lehet küzdeni, ha több mun­kahely van. 23 éve nem dol­gozott annyi ember Magyar­­országon, mint most, döntő többségük a versenyszférában - mutatott rá. mti Romagyilkosság: másodfokú eljárás kezdődik BUDAPEST. Április 15-én kezdő­dik a másodfokú büntetőper a romák sérelmére több mint fél évtizede elkövetett sorozat­­gyilkosságok ügyében. Az ada­tok szerint Kiss Árpád, a test­vére, Kiss István és Pető Zsolt 2008-2009-ben kilenc helyszí­nen hajtott végre fegyveres tá­madást romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyer­mek meghalt, öten súlyosan Most már gyakrabban ellenőriznék a pilóták egészségi állapotát Berlin. A Germanwings légitársaság franciaországi katasztrófájá­ból okulva gyakrabban és alaposabban kell ellenőrizni a pilóták egészségi állapotát - sürgeti a német repülésegészségügyi szakor­vosok szövetsége. A Die Welt című lap szerint a német repülése­gészségügyi szakorvosi rendszer szinte teljes mértékben felügye­let nélkül működik. A szakorvosoknak ugyan háromévente meg kell újítaniuk engedélyüket, de ehhez csak egy 20 órás ismeret­frissítő tanfolyamon kell részt venniük és igazolniuk kell, hogy az utóbbi három évben elvégeztek évente legalább 10 repülésegész­ségügyi alkalmassági vizsgálatot. Az előzmény: a Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzetén 150 emberrel március 24-én délelőtt zuhant le Fran­ciaország déli részén, az Alpokban. A gép két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta szándékosan idézte elő a katasztró­fát. Korábban öngyilkossági hajlam miatt kezelték, mtt megsebesültek. MTI A légi katasztrófa helyszínének közelében fotó: afp Quaestor! Buda-Cash? A mai kérdésekre az előző kormányok rossz gyakorlata a válasz. parlament. Többször is szóba került az Országgyűlés keddi ülésén a brókerbotrány. Mikor vonják felelősségre? Harangozó Tamás (MSZP) a brókerbotrány, a Quaes­tor-ügy kapcsán sürgette a kárt szenvedett ügyfelek azonnali kártalanítását, az MSZP ezzel kapcsolatos javas­latának elfogadását. Szerinte a két érintett kormánytag, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Fazekas Sándor földműve­lésügyi miniszter politikailag már megbuktak. A kérdés az, hogy jogilag mikor vonják fe­lelősségre őket - firtatta. Répássy Róbert, az Igaz­ságügyi Minisztérium par­lamenti államtitkára szerint biztos nyelvbotlás volt, hogy az ellenzéki képviselő a Bu­da-Cash ügyfeleiért nem ag­gódik. A szocialista Burány Sándor azt kérdezte: hogyan kerülhe­tett 10 milliárdos nagyságren­dű közpénz a Quastorhoz? Lázár János, Miniszterel­nökséget vezető miniszter azt mondta, csodálkozik, hogy a Buda-Cashről egy szó sem esik, biztos nem azért, mert ott a szocialista pártnak ki­váló kapcsolatai lehettek, ha­nem azért, mert a károsultak 97-98 százalékát automatiku­san kártalanították. Reményeik szerint a Quaes­tor-ügyletekben érintett mintegy 32 ezer befekte­tőből 22 ezer kisbefektető a Befektető-védelmi Alap (Beva) döntésének megfele­lően megkapja azt az össze­get, amivel „kockáztatott” és amiben kárt szenvedett. Hozzátette: egyetlen jelentős tétel van a kockáztatás szem­pontjából, a Magyar Fejlesz­tési Bank (MFB) 17 milliárdos kölcsöne. Nagy érdeklődéssel várja, hogy a képviselő a gaz­dasági bizottság vizsgálóbi­zottságában, Erős Jánosnak, az MFB egykori vezetőjének felteszi a kérdést, miért adott Tarsoly Csabának 17 milliárd forintot - mondta. A szocialista Tukacs István szerint a kormányfő ösztö­nei helyett megfontoltságra lett volna szükség a Quaes­tor-ügyben. Értékelése sze­rint a kormány saját mesét gyárt, hogy mentesítse magát a felelősség alól. Lázár János jelezte, Orbán Viktor február 25-én adott utasítást a mi­nisztereknek. A Külgazdasági és Külügyminisztérium 3,8 milliárdnyi államkötvényt tu­dott ezt követően megmen­teni, a Tartalékgazdálkodási Intézet 410 milliójának sorsa ugyanakkor kérdéses. Fel­vetette: utóbbinál régi rossz gyakorlatról lehet szó, mert az előző kormányok alatt is 2,8 milliárd forintot tartottak brókercégnél. mti Quaestor-iroda Budapesten (illusztráció) FOTÓ:AFP Közleményben magyarázzák A külügy nem kíván részt venni „az ellenzék által kezdett politikai cirkuszban”. Budapest. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nem kíván részt venni „az ellenzék által kezdett politi­kai cirkuszban” - szögezte le a külügyi tárca csütörtökön a Quaestor-üggyel kapcso­latban az MTI-hez eljuttatott közleményében. Kiemelték: a KKM kizárólag a tényekkel foglalkozik. A Ma­gyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. Quaestornál el­helyezett tőkéje megvan. Sem a KKM, sem a háttérintézmé­nyei nem voltak semmilyen törvénytelen információ birtokában, következésképp semmit nem tudtak eltitkol­ni. A Quaestornál vélelmezett bűncselekmény gyanúja mi­att az MNKH Zrt. feljelentést tett - fejtette ki közleményé­ben a külügyi tárca. Az ellenzék szerint Előzőleg Tóth Bertalan MSZP frakcióvezető-helyettes azt mondta: pártja hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Quaestor­ügyben a KKM gazdálkodásá­val összefüggésben. A DK arra szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt és Ma­­tolcsy György jegybankelnö­köt, hozzák nyilvánosságra, hogy kik voltak azok a politi­kusok, akik - az eddig ismert adatok szerint - pénzt tettek be a Quaestorba. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakció­vezető-hely­ette­se közleményében azt írta: a Jobbik helyesli, hogy a nem­zeti kereskedőház feljelentést tett hűtlen kezelés miatt a Quaestor-ügyben, szerintük azonban azt is ki kell deríteni, hogy kinek adta el a Quaestor az állampapírokat. A Fidesz szerint A Fidesz-frakció reagálásában úgy fogalmazott: a szocialis­ták nemcsak szemet hunytak az évtizedes pénzügyi kor­rupció felett, hanem a törvé­nyek fellazításával még segí­tették is a csaló brókereket, „a Gyurcsány-Bajnai-kormány­­ban kormányzati pozícióba is kerültek a Buda-Cash-bróke­­rek”. mti .§> Stratégiai partnerség Szabó László miniszterhelyettes és Aszano Jaszuhiro, az IBIDEN Hungary Kft. elnöke aláírja a kormány és az IBIDEN Hungary Kft. japán autóipari vállalkozás közötti stratégiai együttműködési megállapodást Budapesten. A dunavarsá­­nyi székhelyű, dízel részecskeszűrőt gyártó cég a kormány hatodik japán stratégiai partnere. fotó: mti, Kovács tamás Az ELTE lett a legnépszerűbb Budapest. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bizonyult idén is a legnépsze­rűbb intézménynek, a több mint 105 ezer jelentkező közül minden ötödik felvételiző (22 182-an, az összes jelentkező 21 százaléka) ide adta be jelent­kezését. Első helyen 12 400- an jelölték meg az egyetem valamely szakát. Az egyetem statisztikáiból kiderül, hogy a legtöbb jelentkezés (5146) a bölcsészettudományi karra ér­kezett, tavalyhoz képest nőtt az első helyes jelentkezések száma a pedagógiai és pszicho­lógiai karon. mti 2015. ÁPRILIS 8., SZERDA Hatmillió helyett harmincmillió Budapest­ A Magyar Nemzeti Bank törvénymódosítást kez­deményez, hogy a Befekte­tő-védelmi Alap (Beva) által nyújtott biztosítás legfeljebb 100 ezer euróra (mintegy 30 millió forintra) emelkedjen a jelenlegi 20 ezer euróról (6 mil­lió forint) - közölte a jegybank kedden az MTI-vel. A jegybank javasolja az Országos Betétbiz­tosítási Alap (OBA) és a Befek­tető-védelmi Alap intézményi összevonását is. A tervezett módosítás lehetővé teszi, hogy a befektetők az Országos Betét­­biztosítási Alapnál megszokott gyorsasággal jussanak hozzá a kártalanításukhoz. Az MNB hivatkozik a befektető-kártala­nítási rendszerekről szóló eu­rópai uniós irányelvre, amely szerint a tagállamok nemzeti szabályozásának biztosítania kell, hogy a befektetők lega­lább 20 ezer eurónak megfe­lelő összegű kártalanítási ös­­­szegre legyenek jogosultak az irányelv által meghatározott esetekben. Hozzáteszik, hogy az irányelv nem zárja ki olyan nemzeti szabályok alkalmazá­sát, amelyek a befektetők szá­mára nagyobb vagy átfogóbb biztosítást nyújtanak. mti .§, így biztonságosabb Nikosz Kociasz görög, Ivica Dacic szerb, Szijjártó Péter ma­gyar és Nikola Poposzki macedón külügyminiszter, valamint Volkan Bozkir, Törökország uniós ügyekért felelős minisztere az Országházban folytatott találkozójukon 2015. április 7-én. Az egész térség energiabiztonságát, versenyképességét nö­veli a régió országainak együttműködése - mondta a magyar miniszter. fotó: mti, soós lajos Időről időre bekopogna majd a csődbiztos Budapest. A Keresztényde­mokrata Néppárt (KDNP) családi csődvédelemről szó­ló javaslata szerint akár 50 százalékkal is csökkenhet az adóssága annak, aki részt vesz a konstrukcióban, amely önkéntes alapon működne, ugyanakkor a kirendelt csőd­biztosok megtilthatnák pél­dául a nagyobb kiadásokat és elrendelhetnék az autó vagy a nyaraló eladását - derül ki az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának parlamenti államtitkárával készített in­terjúból, amely kedden jelent meg a Figyelő Online portá­lon. A 2016-tól élő törvény­­tervezet szerint a csődbizto­sok bizonyos időközönként személyesen is felkeresik az adósokat és ellenőrzik, hogy nem költekeznek-e túl. Rétvári Bence elmondta: az önkéntes alapon működő csődvédelmi rendszerben a lejárt tartozással rendelkező adósok csődbiztos bevoná­sával és a pénzintézetekkel együttműködve ütemezhetik át a tartozást. mti Devizaárfolyam © http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next