Észak Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-01 / 51. szám
kiletíNAPLÓ LXXIII. ÉVFOLYAM, 5LSZÁM, ÁRA: 130 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 100 FT A szabadban az igazi a BETTS 16. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP KEDD 2016. MÁRCIUSI. A nap első felében még borongós idő lesz, többfelé újabb csapadékkal. Beleszeretett a kémiába TISZAÚJVÁROS, MISKOLC. Sajgó Mátyást már ismerhetik olvasóink, hiszen annak kapcsán írtunk róla, hogy Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpián járt Argentínában, ahonnan ezüstéremmel tért haza. Most pedig újabb siker kapujában áll, hiszen bejutott az Európai Unió Természettudományos Diákolimpia magyar csapatába.6. cm-he SAJGÓ MÁTYÁS FOTÓ: BUJDOS TIBOR Hitelesítették a kérdését Budapest. Hitelesítette Erdősi Lászlónénak a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Erdősi Lászlóné kérdése így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint - továbbra is zárva tartsanak vasárnap?”. MTI Külkereskedelem Külkereskedelmi termékforgalom Magyarországon 2015-ben, milliárd Ft Export Import Egyenleg GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH/MTI Tartalomból Hitelesítették a népszavazási kérdést2. Együttműködés a jövőért__________3. Autóbuszok éjszakája_____________5. Lesz „nyaralás”?__________________9. Észak-Magyarország www.eszak.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 502-900 9 770133 035026 1 6051 Mi díjazzuk a hűséget! 14. OLDAL MAGYAR Oscar-díj: a Saul fia is ott a legjobb filmek között „A film a bemutatója óta eltelt kilenc hónapban elképesztő világhírre tett szert.” Az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését. BUDAPEST: Oscar-díjat nyert Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában. A díjátadót magyar idő szerint hétfőn hajnalban tartották Los Angelesben. A győztesek egyebek mellett az előítéletek, a nemi diszkrimináció, a szexuális erőszak és a környezet pusztítása ellen emelték fel a szavukat a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt. A holokausztdráma az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését - harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve győzött. A díjat átvéve Nemes Jeles László a több mint háromezer fős közönség előtt köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a hímet. „Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film” - fogalmazott. Andy Vajna óriási sikernek nevezte, hogy magyar alkotás nyerte a legjobb idegen nyelvű hímnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László rendezése „a bemutatója óta eltelt kilenc hónapban elképesztő világhírre tett szert” - jegyezte meg a filmügyi kormánybiztos. /II. MTI Az alkotó a Los Angelesben tartott díjátadón kezében a trófeával FOTÓ: AFP Megerőszakolta a nyolcvankét éves nénit A férfi a ház előtt, az út közepén hagyta magatehetetlen áldozatát. MISKOLC: Előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki február 23-án hajnalban miskolci lakásába átcsalta 82 éves szomszédját, megverte a nénit, szexuális erőszakot követett el vele szemben. Az erőszakot követően a magatehetetlen, megvert nőt kivitte a lakásból, és a ház előtti négysávos úton, a Miskolc, tapolcai út felé vezető sávban, a felezővonalon hagyta. A néni a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bíróság álláspontja szerint amennyiben a büntetőeljárás során a gyanúsított bűnösségét jogerősen megállapítják, akkor a bűncselekmények súlyára való tekintettel akár 12 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá. Rács mögött marad A bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is és figyelemmel a mentális, pszichés állapotára feltételezhető, hogy szabadlábra kerülése esetén akár hasonló jellegű bűncselekményeket követhetne el. ém-szb Kopátsy Sándor köszöntése A Magyar Közgazdasági Társaság Megyei Szervezete és a kamara vezetői köszöntötték 94. születésnapja alkalmából Kopátsy Sándor közgazdászt a BOKIK-székházban Miskolcon. A program előadója maga az ünnepelt: Kopátsy Sándor volt. Előadásának címe: Gondolatok a magyar rendszerváltásról (a vállalati és a társadalmi érdek nem azonos). A neves közgazdásszal Hajnal József újságíró beszélgetett. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN