Észak Magyarország, 2018. május (74. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-05 / 103. szám
északkeleti LXXV. ÉVFOLYAM, 103. Az én anyukám kedves és gondoskodó. Nagyon szeretem őt! ÁGOSTON MERCÉDESZ 5. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2018. MÁJUS 5. Nyárias időre van mig a Zi kilátás sok napsütéssel,délutáni U W gomolyfelhőkkel & REGGEL DÉLBEN ESTE Esküt tett az új polgármester NYÉKLÁDHÁZA Letette esküjét Nyékládháza új polgármestere, Surmann Antal a képviselő-testület legutóbbi ülésén. Az ünnepélyes eskütételen részt vett Tállai András országgyűlési képviselő is, aki gratulált az április 22-i időközi választáson megválasztott polgármesternek. Tállai András kifejtette, Nyékládháza szépen fejlődő település, hangsúlyozta, hogy a jövőben is szem előtt tartja a közös célokat és eredményes munkát kívánt a város vezetőjének. ÉM Az év rendőre: kell egy csapat! MISKOLC. Szent György napja a rendőrség ünnepe, ebből az alkalomból pedig kitüntető díjakat ad át a belügyminiszter, így öt kategóriában az év rendőre elismerést is. Ezt közlekedésrendészeti kategóriában idén Pitkó László alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály osztályvezetője vehette át. /4. Hl Pitkó László FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Tartalomból Új kormány „Ez a harcosok klubja” 2 Avas szálló: végtelen történet? 3 A Marsra szánt robotok_________6 Opera: ráérzel, nem szabadulsz 7 Észak-Magyarország www.eszak.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 502-900 9 770133 035064 1 81 03 Biuls üzen: gyere, forró nyár! 16. OLDAL „A legáldottabb kéz a földön A te két kezed, jó Anyám! Mindenki áldja közeledben: «|| Hát én hogy is ne áldanám?! ■ Tudom megáldja Istenünk is, Az örök Jóság s Szeretet! | Némán, nagy, forró áhítattal, Csókolom meg a kezedet!” Szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Vasárnap végre minden virágba borul, hiszen az édesanyáké és a nagymamáké lesz a főszerep. Ezen a napon a hangos szavak elcsendesülnek, míg az ölelések még meghittebbek és őszintébbek lesznek. Falucskai Mónika és Zente kívánunk boldog anyák napját! /5. fotó: Kozma István Drogszondával szűrik ki a bódult sofőröket Az ittas sofőrök mellett ma már a bódultan vezetők jelentik a nagyobb problémát. borsod-abaúj-zemplén. A megyei rendőr-főkapitányság szeretné csökkenteni a közlekedési balesetek - különösen a halállal végződők - számát. Dr. Vereckei Csaba megyei főkapitány elmondása szerint, az ittasan vezetők száma örvendetesen csökkent az utóbbi időben, de - és ez már kevésbé örvendetes - növekedett a bódult állapotban, azaz valamiféle kábító hatású anyag hatása alatt volán mögé ülők és közlekedési balesetet okozók száma. Négy olyan halálos baleset is történt tavaly a megyében, amelyet bódult állapotú vezető okozott. A megyei közgyűlés ülésén elhangzott: a megyei rendőr-főkapitányság olyan berendezést helyezett üzembe, amely az alkoholszondához hasonlóan a közúti ellenőrzéskor jelezheti a drogfogyasztást. szb Külföldön prostiként futtatta a nőket Hatrendbeli kerítéssel és kitartottság bűntettével vádolják a férfit Miskolc. A Miskolci Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hatrendbeli kerítés bűntette és kitartottság bűntette miatt indult eljárás. A gyanú szerint a férfi 2017. augusztusától 2018. májusáig több fiatal nő Magyarországról Németországba, valamint Svájcba utazását szervezte meg, majd szállást intézett nekik annak érdekében, hogy a nők „prostitúciós tevékenységet végezzenek”. Megszervezte „munkájukat” A gyanúsított az így lebonyolított üzleteket személyesen vagy telefonon keresztül ellenőrizte. A gyanúsított a nap végén a prostituáltakat elszámoltatta, a bevételük nagy részét elvette és ebből fedezte saját megélhetését. Elszökhet, elrejtőzhet A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta, döntését a gyanúsításban szereplő kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények miatti büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére alapította. Ezen túl a bíróság álláspontja szerint fennáll annak a veszélye, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén a tanúkat vallomásuk megtételében befolyásolná, megfélemlítené, vagy újabb bűncselekményt követne el. szb -20% KEDVEZMÉNY* Az akció érvényessége: 2018 május 7-31-ig. A hirdetésben látható kép illusztráció! *Más kedvezménnyel össze nem vonható. Gála Ruházati És Lakástextil Áruház Miskolc, Szentpéteri kapu 80. Tel.: 46/501-401 Megváltozott nyitvatartás: H. - P.: 8:30 - 16:30, Sz.: 8-12 HIRDETÉS Minden függönyre és szőnyegre Stadionavató, helyi rangadóval MISKOLC. Az NB I-es labdarúgó bajnokság 29. fordulója keretében ma 17 órakor kezdik a diósgyőri stadionban a DVTK - Mezőkövesd Zsóry FC találkozót. A megyei rangadón a kiesés elkerüléséért harcoló csapatok telt ház előtt csatáznak. /9. ÉM Nagy a tét fotó:ém Ballagok névsora a Borsod Online oldalán Megyénkben is megkezdődtek a ballagások - tegnap a Zrínyi Ilona Gimnáziumban követtük a középiskolás éveiktől búcsúzókat. Összegyűjtöttük a megye végzőseinek névsorát, ezt kiadónk portálján, a Borsod Online-on (www.boon.hu) találják olvasóink. /3. fotó: bujdos tibor