Észak Magyarország, 2019. február (75. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-01 / 27. szám

2019. FEBRUÁRI., PÉNTEK Kényelmetlen kérdések nyomában Rendezte: Alexandra Pelosi Alexandra Pelosi doku­mentumfilmes átlépi Ale­xandra Pelosi demokrata választópolgár komfortzó­nájának határait, és ez így van rendjén. Mert helyte­len, ha a kíváncsiság csak addig terjed, amíg érve­ket találni valaminek az igazolása mellett. Helyes viszont, ha a kamera azt mutatja, ami valóban van, és ettől még nem kell úgy tennie az alkotónak, mint ha nem lenne saját vélemé­nye, világnézete, meggyő­ződése. Elmondható: a Kényel­metlen kérdések nyo­mában című dokumen­tumfilm a valóságfeltárás ethoszának szép példája, mélyre ható alkotás. Alexandra Pelosi az ame­rikai társadalmat véglete­sen megosztó kérdéseket veszi sorra: abortusz, fegy­vertartás, mexikói határ­kerítés, a múlt vállalása/el­­törlése és így tovább. Nem ábrázol, hanem megmutat­ja a másik Amerikát, ben­ne a másik amerikaikkal. Azokat, akikre az aktuális kormányzat hivatkozik. Azokat, akiknek a mostani adminisztráció a hatalmát köszönheti. Látjuk Donald Trum­­pot - az elnök azt mond­ja: nem ő tehet arról, ami van, Amerika már akkor megosztott volt, amikor ő hivatalba lépett. Be kell látnunk: ez így van. Trump elnök szerepe ebből a nézőpontból abban áll, hogy hangot ad mind­annak, amiről ez a másik Amerika úgy érzi: a politi­kai elit vele szembeni ér­zéketlensége. Hol ésszerű, hol az elvakultságig éssze­rűtlen, hol gyakorlatias és megszenvedett, hol ködös és elvont nézetek kapnak arcot és hangot - sértett­ség, mellőzöttség, lené­zettség. Polgárháború van, mond­ja egy férfi a megosztottság jellegét és mibenlétét meg­nevezve. És Alexandra Pe­losi szépen végighallgatja, majd megmutatja neki a sa­ját gyermekeit: a férfi logi­kája szerint ők is a szemben álló felet erősítik. Mi csak gyerekek vagyunk, és ho­mokvárat építünk - mond­ják a gyerekek, és tényleg. Látjuk a férfi zavarodottsá­gát, a szembesülés pillana­tában a nagyhangú eszme mögül felbukkanó belátást: mennyire hamis és kilátás­talan, sehová sem vezető, amiről az előbb még ragyo­gó arccal szavalt. Erős, a nézőhöz szóló pillanat ez: a megosztottság önmagában is borzasztó és tarthatatlan, de az egyik valóság és a má­sik valóság nem átjárhatat­­lan, az átjárás - a változás reményében - értelmes. Ezen az úton Alexandra Pelosi nagy lépést tett. ba Alexandra Pelosi - Kényelmetlen kérdé­sek nyomában, HBO, HBOGO DALLAM-kereső Láttalak, hallottalak, elkövetlek Szerző: Darvas Benedek-CzITROM ÁDÁM Vicces, de nem bántó. Nincs benne ájult tekintélytiszte­let, viszont szeretettel teli. A legszebb emberi viszony, amelyből a következő ge­neráció elmesélhet valamit az elődökről. Valamit, ami igazán fontos a számára. Kit ne tenne boldoggá, ha így őrizné az emlékezet. Darvas Benedek és Czit­­rom Ádám a magyar un­­dergroundban találta meg a nagy munkája értelmét. A Láttalak, hallottalak, elkö­vetlek végtelenül pontos, apró részletekig átgondolt zene: helyén van benne minden hangsúly és han­gulat, az összes széttört és világra kiáltó igaz és kusza verssor, valamennyi azono­sítható karakter. Nehéz elhinni, hogy nem eredetiben hallgatjuk a Bi­zottságot, a Csókolomot, a Balatont, a Trabantot, a Csík zenekart. Pedig nem. A lényeget értő, derűs és szórakoztató muzsika ez. Két zenész: a tudásukban mindaz, amit az underg­round tanítani tudott, plusz az elemelkedettség, amivel nevetni lehet és nevetni va­gyunk képesek rajta. A hallgatás élménye kü­lönleges: néven nevezhető egységes egész lesz a dalok összessége, nevezzük ezt magyar undergroundnak. De kihallatszik belőle az összes hang, rálátás nyílik a részletekre is: olyan zenei korszak kerül elénk újrafel­dolgozva, amelyben min­dennek és mindenkinek megvolt/megvan a helye. Sokszínű, de hogy men­­nyire az, hányféle irányból hányféle zenei felfogással fogalmaz, mennyi arculat mögül, hányféle életérzést üzenve tekint ránk, erre a gazdagságra enged rácso­dálkozni Darvas Benedek és Czitrom Ádám. BA Darvas Benedek-Czit­­rom Ádám: Láttalak, hallottalak, elkövet­lek. NarRator Records Kultúrtipp 13 Darkmouth-A legendavadász Shane Hegarty Szárnyas és szőrös lények, hegyes fogú fenevadak és gonosz manók: isten ho­zott Darkmouthban! Ezer­­egy oka van, hogy elláto­gass ide, és sok millió, hogy inkább menekülj innen. Vannak városok, ahol vé­kony a határ a mi világunk és a szörnyek birodalma között. Ilyen Darkmouth is. Finn családja generáció­kon át védelmezte a várost a vad, mágikus lényektől, a Legendáktól, így a tizen­két éves hú élete minden, csak nem unalmas, hiszen ő Darkmouth utolsó legen­davadászának ha. Nagy teher nehezedik a vállára, mert neki kell apja nyom­dokaiba lépnie. A baj csak az, hogy Finn a történelem legügyetlenebb és legros­­­szabb legendavadásza. Ám, amikor a sötét óriás, Gant­­rua azt tervezi, hogy egy titkos kapun át iszonyatos és kegyetlen legendákat szabadít Darkmouthra, Finn-nek nincs más válasz­tása: az apjával és a kot­nyeles Emmie-vel kényte­len harcba indulni. De mit tehet, amikor a szörnyek túlerőben vannak? És hogy viseli, hogy ő az emberiség egyetlen reménye? A Maxim kiadó ajánlata . A Félőlény a Kamaraszínházban A Félőlény című mesejátékot láthatja a közönség a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában február 6-án, szerdán délután 2-től. A képen: Farkas Sándor fotó: bujdos tibor A Miskolci Nemzeti Színház műsora, február ifj. bérlet Nagyszínház 1. péntek 19.00: Hunyadi László Bemu­­tató (Alap, Arany, Ezüst) bérlet 2. szombat 19.00: Hunyadi László Katona (Alap, Arany, Ezüst) bérlet 5 6 5. kedd 19.00: Három nővér Bérletszü­net 6. szerda 18.00: Hunyadi László Ferenczi 7. csütörtök 15-30: Határtalan Napok, néző­téri társalgó Kiállításmegnyitó - Szatmáriak Miskolcon. A ki­állító művészek: Muhi Sándor grafikusművész, Szemák Zsu­zsa grafikus- és festőművész, Nyíri Zoltán festőművész 16.30: Édes Anna Zrínyi ifj. bérlet 8. péntek 14.00: Határtalan Napok - A dzsungel könyve A szatmár­németi Északi Színház Harag György Társulatának vendég­játéka___________________ 19.00: Határtalan napok - A dzsungel könyve A szatmár­németi Északi Színház Harag György Társulatának vendég­játéka Kamaraszínház 1. péntek: 19.00: Ünnep Vörösmarty (Arany, Ezüst) bérlet________ 2. szombat 15.00: Ünnep Déryné (Arany, Ezüst) bérlet______________ 6. szerda 14.00: Félőlény Dömdödöm bérlet___________________ 8. péntek 19.00: Határtalan napok - A szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia kamarakoncertje Játékszín 2. szombat 19.00: Agave Bemutató előa­dás_____________________ 5. kedd 19.30: Lear halála_________ 6. szerda 19.30: Agave_____________ 7. csütörtök 19.00: Határtalan napok - Buruganda, avagy a maszk, a baszk meg a cucc. A temes­vári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Szatmár­németi Északi Színház Harag György Társulatának közös produkciója______________ 8. péntek 19.30: Határtalan napok - 15 próbálkozás a színészetre. A szatmárnémeti Északi Szín­ház Harag György Társulatá­nak vendégjátéka Programajánló napról napra Február 1., péntek 14:00 - II. Rákóczi Ferenc Könyvtár,Miskolc, Görgey Ar­túr u. ll. Bócz Sándor Opera­barátok Klubja. Borogyin: Igor herceg__________________ 18:00 - Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Miskolc, Egyetemváros B/2. épület. Slam Poetry verseny. A verseny kétkörös, az első kör témája: „...és akkor azt mond­tam: Miskolc”.____________ 18:00 - Szerencs, a Rákóczi-vár színházterme. A Hajnali Nép­táncegyüttes Farsangoló című bemutató estje.____________ 19:00 - Miskolci Nemzeti Szín­ház, Nagyszínház. Erkel Fe­renc: Hunyadi László. Opera. Bemutató előadás. Rendezte: Szőcs Artur. Február 2., szombat 19:00 - Miskolci Nemzeti Szín­ház, Játékszín. Mikó Csaba: Agavé. Kortárs magyar színmű Miskolcról. Bemutató előadás. Rendezte: Béres Attila. Február 6., szerda 16:00 - Tompa Mihály Könyv­tár, Miskolc, Gyöngyösi István u. l. Farsang a világ körül. Ve­títéses foglalkozás általános iskolásoknak, amelyen meg­ismerkednek a legérdekesebb farsangi szokásokkal, a far­sangi fánk történetével. Meg­hallgatják A vajas pankó című orosz népmesét, a kézműves foglalkozáson pedig farsangi meghívót készítenek._______ 16:30 - Kaffka Margit Könyvtár, Miskolc, Park u. 8. Alexander Bernát, a filozófiai intézmény­teremtő, Turbucz Péter: Válto­zások pergőtüzében állva című könyvének bemutatója. Ven­dég: dr. Perecz László egyetemi tanár, az MTA Filozófiai Tudo­mányos Bizottságának tagja és dr. Mester Béla, az MTA Bölcsé­szettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének tudomá­nyos főmunkatársa Február 7., csütörtök 15:30 - József Attila Könyvtár, Miskolc, Szentpéteri kapu 95. Lurkótanya.„Ecce neki, dári­­dom! A farsangot bevártam. - Busóálarc készítése papírból. Várják az alkotni vágyó gyer­mekeket_________________ 16:30 - Petőfi Sándor Könyvtár, Miskolc, Nagy Lajos király u. 16. Vértes a huszárok Dober­­dója - Bene János és Szebenyi István könyvének bemutatója Február 11., hétfő­ 19:00 - Művészetek Háza, Mis­kolc. Tűzvarázs bérlet IV. Hidas Frigyes: Oboaverseny, Anton Bruckner: V. (B-dúr) szimfónia. Vezényel: Rossen Milanov. Köz­reműködik oboán: Bartók Ta­más. Február 15., péntek 17:00 - Újbástya Rendezvény­centrum, Sárospatak. „Meny­asszony, vőlegény, de szép mind a kettő”. Kiállítás eskü­vői meghívókból a házasság hete alkalmából, beküldött meghívókból.____________ 20:00 - Boomerang Biliárd­szalon, Mezőkövesd. Az Eu­rópa Kiadó koncertje. Február 16., szombat 18:00 - Művészetek Háza, Miskolc. Farsangi koncert, Weiner: Farsang, Selmeczi György: Farsang, Liszt: II. Magyar rapszódia, Rossini: A sevillai borbély - nyitány, Leopold Mozart: Gyermek­szimfónia, Johann Strauss: Im Krapfenwaldt, Johann Strauss: Perpetuum mobile, Respighi (Rossini): A varázs­doboz. Vezényel: David Cur­tis. Február 22., péntek 15.30: - Miskolc, Szent István tér. Önkontroll koncert a Ko­csonya farsangon.__________ 17:00 - Miskolc, Szent István tér. A B.M.V. Rock Egylet kon­­certje a Kocsonya farsangon. 15:30 - Szent István téri parko­ló, Miskolc. Délhusa Gjon kon­­certje a Salkaházi farsangon. 16:00 - Erzsébet tér, Miskolc. Az Ildi Rider koncertje a Kocso­nya farsangon_____________ 17:30 - Erzsébet tér, Miskolc. Szécsi Viktória koncertje a Ko­csonya farsangon__________ 20:00 - Miskolc, Szent István tér. A Tátrai Band koncertje a Kocsonya farsangon. 22:00 - Erzsébet tér, Miskolc. A Disco Express koncertje a Ko­csonya farsangon__________ 22:00 - Miskolc, Szent István tér. A Paddy and The Rats kon­certje a Kocsonya farsangon. A képen: Délhúsa Gjon énekes, dalszerző. Ő is fellép a Kocsonya­farsang részeként, a miskolci Szent István tér parkolójában rendezendő Salkaházi farsangon, február 22-én, délután 3 órakor fotó: sipeki Péter

Next