Észak Magyarország, 2019. április (75. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-13 / 87. szám

8 Ízvilág ÉSZAK ízelítő a Húsvétváró magazinból Káposztás pogácsa_______________ Hozzávalók: A pirított káposztához: 0,5 kg édes káposzta, 2 ek. olaj, 2 ek. kristálycukor, 1 kiskanál őrölt fekete bors, 1 ek. só A tésztához: 0,5 kg finomliszt, 1 ek. só 10 dkg margarin, 2 tojás, 1 dl langyos tej Elkészítése: A 2 dl tejet 1 mokkáskanál cukorral, 30 dkg élesztővel megfuttatjuk. Majd a többi hozzávalóval dagasztjuk. Meleg helyen kb. 50 percig kelesztjük. Majd 0,5 cm vastagságúra nyújtjuk. A megtisztított káposzta felét rászórjuk, majd balról jobbra behajtjuk. 10 percnyi pihentetés után újranyújtjuk, rákenjük a káposzta másik felét, hajtjuk, és megint 10 percig pihen­tetjük. Majd körülbelül másfél ujjnyi vastagságúra kihajtjuk, 6 centimé­teres pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, felvert tojással megkenjük, előtte a tetejét bevagdossuk. 180 fokos sütőben (légkeverésesben 160 fok) körülbelül 25 percig sütjük.__________ Berentés Jánosné (Sajókaza) Tormás virslileves Hozzávalók: 4 szál sárgarépa, 3 szál petrezselyem­gyökér, 1 közepes fej hagyma, 10 dkg szalonna, 2 pár virsli, 1 deci főzőtejszín vagy tejföl (ízlés szerint), 1-2 evőkanál liszt, só, leveskocka ízlés szerint, bors, petrezselyemzöld, 2 evőkanál reszelt torma____________________________ Elkészítése: A kockára vágott szalonnát zsírjára sütjük, a pörcöt kiszedjük. A szalon­nazsíron a nagyon apróra vágott hagymát üvegesre fonnyasztjuk, hozzáadjuk a leveszöldséget, felöntjük pici vízzel, puhára pároljuk, majd 1 liter vízzel felöntjük, beletesszük a leveskockát, a fűszereket. A tejszínt (tejfölt) elkeverjük a tormával, a liszttel, esetleg pici tejet is önthetünk hozzá, ezzel behabarjuk a levest. A felkarikázott virslit is hozzáadjuk, jól kifőzzük, a végén az apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk. Lehet beleszaggatni 1 tojásból készült nokedlit, így még tartalmasabb, laktatóbb lesz a leves. Fajcsákné Polgár Judit (Eger) Spenóttal töltött csirkemell szezámmagos bundában: Hozzávalók: 4 szelet csirkemell, 20 dkg spenót, 2 dkg vaj, fokhagyma, só, bors, a panírhoz: liszt, tojás zsemlemorzsa, szezámmag.______________________ Elkészítése: A vajon a spenótot megfonnyasztjuk, sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük. A csirkemellszeleteket enyhén kiklop­­foljuk, sózzuk, borsozzuk. Megkenjük a parajkrémmel, felgöngyöljük, ha szükséges, hústűvel megfűzzük. Liszt­be, tojásba, szezámmagos morzsába forgatjuk. Forró olajban szép pirosra sütjük. Mozzarellás paradicsomsalátá­val kínáljuk. Gallóné Korompai Ágnes (Miskolc) Tojáslikőr Hozzávalók: 6 db tojássárgája, 20 dkg porcukor, 2 dl 50 százalékos habtejszín, 2 cs. vaníliás cukor, 0,51 vodka, 2 dl 3,5%­­os zsírtartalmú tej Elkészítése: A tojások sárgáját a porcukorral jól kikeverjük. Beleöntjük a 2 dl habtej­színt, a 2 csomag vaníliás cukrot, a fél liter vodkát és a 2 dl tejet. Üvegekbe töltjük, és legalább egy hétig hagyjuk összeérni. Molnár Béláné (Miskolc) Tormás virslileves Spenóttal töltött csirkemell szezámmagos bundában fotók: Kozma István BW91 ÉSZAK KELET NAPLÓ EVŐ?_**0’ Már kapható húsvéti receptmagazinunk! Olvasóink házi receptjei szakmai zsűri válogatásában. ÉSZAK Miskolc, Zsolcai kapu 3. Receptmagazinunk az alábbi árusítóhelyeken kapható: Vegye Vigye Diszkont Abaujszanto Jaszaiter20. 109. ABC Miskolc Szeder utca 29. Márka ABC Alsóvadász Fő utca 4­6. 103.Szuperett Miskolc Szent István utca1. 401. Abc Coop Alsózsolca Kossuth Lajos utca 132. 140 sz. Unió Coop Miskolc Szentgyörgy utca22. Nemzeti Dohánybolt Bodvaszilas Kossuth Lajos utca10. 106. ABC Miskolc Szentgyörgy utca3. EZ+AZ Ajándékbolt Bogács Dózsa György utca 27. Eszter Abc Boldva Mátyás király utca 41. Élelmiszervegyesbolt Miskolc Szentpéteri kapu 66. 625. ABC Coop Bocs Rákóczi Ferenc utca 39. 107. ABC Miskolc Szolártsik Sándor tér 32. Vegyesbolt Bocs Ságvári Endre utca 7. 102.Szuperett Miskolc Thököly Imre utca 2. 435. Élelmiszer Bükkaranyos Petőfi Sándor utcáról 150. sz. Unió Coop Miskolc Vörösmarty M. utca 17. 540. sz. Coop ABC Edelény Borsodi utca 11. 806.COOPABC Múcsony Főutca 31. ,N,° nAM»bv?rnn„.Az Arany János utca 24 712.sz COOPABC Nyékládháza Szabadság tér 6. 720. MAXI COOP ABC Ernőd Vörösmarty M. utca 4. IM . x ., Nemzeti Dohánybolt Encsi Encs Petőfi Sándor utca 51. Élelmiszer Diszkont Nyekládháza Szent István utca 32. 826. Coop ABC Encs Petőfi Sándor utca 55-59 Nádas ABC Onga Nádas utcai. 405. ABC Felsőzsolca Bolyai utca 2. 420. Maxi COOP ABC Onga Sport utca 12. 400. ABC COOP Felsőzsolca Kassai utca 9. 804. Coop ABC Ónod Hunyadi utca 2/a Benzinkút Forró Széchenyi István utca 1. 507. sz. Abc Ózd József Attila utca 33. 602 sz. Maxi COOP Gesztely Szabadság tér 7. Belvárosi Italbolt és Lottózó Pálháza Dózsa György utca 142. Real Pont Élelmiszerbolt Göncruszka Főutca 51.­­ 403. ABC COOP Harsány Kossuth Lajos utca 72. 505. Gallya Coop ABC Parasznya Rákóczi utca 42. 600. ABC COOP Hernádnémeti Kossuth Lajos utca 66. 509. ABC Putnok Kossuth Lajos utca 18. 551. Coop ABC Kazincbarcika Derkovits Gyula tér 24. 817. Szupermarket Putnok Kossuth Lajos utca 19. 810. COOP ABC Kazincbarcika Dobó István tér 1. 408. ABC Sajóbábony Deák Ferenc utca 1/a Nemzeti Dohánybolt K.barcika­ Kazincbarcika Egressy Béni utca 27. 764. ABC COOP Sajólád Dózsa György utca 84. 809. Maxi Coop Kazincbarcika Egressy Béni utca 40. Nemzeti Dohánybolt S.péter Sajószentpéter Bercsényi Miklós utca 2. nSÍÍBC .nr Kazincbarcika Egressy Béni utca 52. Sajószentpéter Hark­a utca 16. 808. Coop ABC Kazincbarcika Eötvös tér 2. _ ’ . . . Nemzeti Dohánybolt K.barcika­ Kazincbarcika Mátyás király utca 49. Coop Sajószentpéter Kossuth Lajos utca 53. 803. Coop ABC Mályi Fő utca 18. Kis Ház Vegyes bolt Sajószentpéter Vörösmarty M. utca 16. Nemzeti Dohánybolt Mályil Mályi Fő utca 24. 454. Élelmiszer Sajóvámos Dózsa György utca 2. 770. sz. Szupermarket Mezőcsát Bajcsy Zsilinszky utca 5. 822. Coop ABC Sátoraljaújhely Széchenyi István tér 5-7. 63. Sz Coop Abc Mezőcsát Hősök tere 29. 511. Maxi Coop Szendrő Rákóczi Ferenc utca 5-7. ^iniBÖTM , “fff* Szent István utca 2. 818.Coop ABC Szerencs Rákóczi utca 74-80. Stereo Videotéka (Hírős Pogba) Miskolc Andrássy Gyula utca 35. A Új Bajcsy Csemege Miskolc Bajcsy Zsilinszky utca 36. 410. Maxi Coop Szikszó Kassai utca 14. 4H. 101. Árucsarnok Miskolc Búzatér 825.Coop ABC Szikszó Pázmány Péter tér 2. 120. Maxi Coop ABC Miskolc Fábián utca 6. 820. Coop ABC Tárcái Fő utca 78. 111. sz. Coop Abc Miskolc Fényesvölgyi utca 11. Élelmiszer Vegyesbolt Tárcái Sport tér 2. 827. Coop ABC Miskolc Győri kapu 149. 57. sz. Coop Abc Tiszakeszi Községháza utca 27. Pici Csemege Miskolc­i u‘=utca 2.0­ „. 601. ABC COOP Tiszalúc Hársfa utca 20. 105.ABC Miskolc Kisfaludy Károly u. 31-33. _. .. , r .. . 108. ABC Miskolc Kiss tábornok utca 4. 801. COOP ABC Tiszaújváros Árpád utca 29. 121. Maxi Coop ABC Miskolc Klapka György utca 27-29. Fanta Csemege Tiszaújváros Munkácsy Mihály utca 14. 130. Élelmiszer Mini COOP Miskolc Miskolci utca 77. 800. Coop ABC Tiszaújváros Szent István utca 14. Nemzeti Dohánybolt Miskolc, Miskolc Széchenyi István u. 107. 524. Élelmiszer Varbó Rákóczi Ferenc utca 4-6. 2019. ÁPRILIS 13., SZOMBAT kapható fotó: ádám János Megjelent a magazin Könnyen áttekinthető húsvétváró kiadványt vehetnek kezükbe olva­sóink. MISKOLC. „Nagyon szerettünk volna idén új színt vinni a magazinba, hogy könnyen áttekinthető legyen egy házi­asszony számára. Épp emiatt fontos szempont volt, hogy kategóriánként legyenek az ételek, aki például csak lo­csolóváró falatokkal szeretne készülni, annak ne kelljen az egész magazint átlapoznia” mondta lapunknak Illés Cin­­tia, a most megjelenő, meg­újult ünnepi receptmagazin marketingvezetője. Megjelent a húsvéti recept­magazinunk, amely szerkesz­tőségünk ügyfélszolgálatán és az árusítóhelyeken már megvásárolható. (Az árusító­helyek listáját az ezen az ol­dalon látható hirdetésben ta­lálja - a szerk.) Húsvétváró falatok Az idei kiadványban 90 ünne­pi étel és 90 ínycsiklandó fotó kapott helyet. Húsvétváró falatok, elő- és főételek, leve­sek, desszertek, likőrök - egy­szerűen kivitelezhető, mégis látványos konyhai kreációk születtek olvasóink receptje­iből. A vendégek lenyűgözé­­sére nemcsak hagyományos húsvéti ételeket, de modern remekeket, újragondolt tra­dicionális fogásokat is kínál. Ára 700 forint, de előfizető­ink 500 forintért juthatnak hozzá. „Idén a győztesek mellett különdíjasak is lettek, akik értékes nyereményekkel tér­hetnek majd haza” - tudtuk meg Illés Cintiától. Aki azt is elárulta, van egy különös kedvence a magazinban, mégpedig a Shrek gofri, ami egy nagyon ötletes, egyszerű módja annak, hogy a gyere­kek megkóstolják az egyéb­ként nem kedvelt spenótot. A magazinba három megye receptversenyére beérkezett pályaművei közül kerültek be a legjobbak. Megyénkben április 16-án (kedden) délután 3 órakor lesz a díjátadó. A dí­jazottak (őket telefonon már értesítettük) dr. Kóczi Rozá­lia, Lorger Károly, Béres Ber­talanná, Rozgonyi Renáta és Molnár Béláné. ÉM Tamás Henrietta kezében a húsvétváró magazin, a lap már lapunk ügyfélszolgálatán és az árusítóhelyeken is A tehetséggondozás: már nem mostohagyerek A magyar költészet napján került megrendezésre a Kelet-Magyarországi Tehet­séggondozó Konferencia Szerencsi Tankerületi Köz­pont Tehetségeiért „Csele­kedjünk Közösen - Hogyan kompenzáljunk a hátrányból előnyt” Konferencia, mely­nek a szerencsi Rákóczi-vár Színházterme adott otthont. Konferenciánk az össze­fogás jegyében zajlott, ahol az oktatásban részt vevő szervezetek minden képviselője jelen volt. A vendégeket köszön­tötte Szabó Árpád a Szerencsi Tankerületi Központ igazgatója, Koncz Ferenc és Deme­ter Zoltán országgyűlési képviselők, dr. Habil. Dávid Imre tanszékvezető egyetemi docens. A köszöntők után a szakmai előadások kö­vetkeztek, a teljesség igénye nélkül: Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Mi­nisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Rónaszékiné Keresztes Mónika magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztos, dr. Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felső­­oktatásért felelős helyettes államtitkára, Haj­nal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, prof. dr. Matthias Loh­mann edzéskutató, sportorvos, prof. F.J. Mönks, az European Council for High Ability örökös elnöke dr. Ba­logh László, a MATEHETSZ elnöke, s a köz­oktatásban résztvevő több neves szaktekin­tély osztotta meg gondolatait. A programot színesítette a Szerencsi Tan­kerületi Központ Művészeti Csoportjának lélekemelő műsora. A Művészeti Csoport 2016-ban alakult a tankerületi központ ki­magaslóan tehetséges tanulóiból, tagjai a tokaji, taktaharkányi, encsi, halmaji, sze­merei, ináncsi, forrói, prügyi, tarcali, csobaji, baktakéki, rátkai intézmé­nyeink legtehetségesebb tanulói. Szabó Árpád Tankerületi igazgató elmondta, hogy a tehetséggondozás már nem mostohagyerek a magyar oktatásban, éppen ezért a Szerencsi Tankerületi Köz­pont nagy gondot fordít a tehetséggondozásra és a tehetségek felkutatására. „Nemcsak a művészet te­rén, de a természettudomá­nyos tárgyak tekintetében is tehetséggondozó műhely­­foglalkozásokat és bemu­tató órákat valósítunk meg a Nyíregyházi Egyetem docensének segít­ségével. Idegennyelv-oktatásban is jelentős eredményeket tudunk felmutatni.” Egyedülálló kezdeményezést indítottunk el a szülők és a gyermekek közös bevonásával a sport, egészséges életmód, táplálkozás jegyében a „Mozdulj velünk, sportolni me­gyünk!” Primus-programsorozat keretében. Bármilyen nemes a kitűzött cél, a hozzá vezető út nem könnyű. Az oktatásnak vala­mennyi gyermek igényét ki kell elégíteni. Ez a konferencia is egy fontos lépcső volt a tehet­séggondozás terén megtett úton. HIRDETÉSEK 964236

Next