Észak Magyarország, 2020. március (76. évfolyam, 52-73. szám)

2020-03-14 / 63. szám

8 Interjú Interjú Kovács István vágó, operatőrrel A madárkórház, és ami mögötte van Nemzetközi porondon is bemutatkozhat a Mályi Madármentő Ál­lomásról készült film. MISKOLC. A madármentésről eddig nem igazán készült film. A téma adta magát a nyékládházi származású, ál­latbarát Kovács István vágó, operatőr számára a közeli Mályi Madármentő Állomá­son. Az Ispotály című doku­mentumfilm március elejére készült el, és már bejárta a közösségi médiát. Májusban pedig a Gödöllői Nemzetkö­zi Természetfilm Fesztiválra nevez. Az alkotóval beszél­gettünk. Hogyan választotta a hivatását? Az Eszterházy Károly Egyete­men végeztem Egerben 2014- ben kommunikáció-média­­tudomány szakon, levelező tagozaton. Előtte tíz évig teljesen más területen dol­goztam 8-12 órás műszakok­ban egy multi cégnél. Amikor jelentkeztem az egyetemre, még nem kristályosodott ki bennem teljesen, hogy mivel szeretnék foglalkozni, de a mozgóképek, a filmek és a képalkotás mindig érdekel­tek. Beszippantott a média világa, és végzés után két évvel sikerült a szak­mában elhelyezkedni. 2015-ben Budapesten próbálkoztam, aztán úgy alakult, hogy itthon találtam meg a sze­rencsémet. 2016-tól Kazinc­barcikán dolgozom a városi televízió munkatársaként vágó, operatőr feladatkör­ben. Szabadidőmben pedig reklámokat és videóklipeket készítek külső megrendelés­re, és zenélek is. A film elején látható, ts-sel írt alkotói név szintén videós tevékenység­emből származik, és egyfajta azonosítóként szolgál. Milyen út vezetett a dokumen­tumfilmig? 2015-ben egy apró játékfilmet szerettem volna összehozni, amibe nagyon sok időt, ener­giát és pénzt invesztáltam. A stábbal kibéreltünk egy hétvégére egy nagyobbacska panziót, és ott próbáltunk maradandót alkotni. Nekem akkor tetszett a végered­mény, de most visszanézve már másképpen látom. Vi­szont nagyon-nagyon sokat tanultam belőle. A dokumen­tumfilm sokkal egyszerűbb Névjegy Kovács István Születési hely, idő: Miskolc, 1986 Tanulmányok: 2011-2014 Eger, Eszterházy Károly Főiskola, Kommunikáció- és médiatu­­domány 2012-2014 Eger, EKF, Mozgóképkultú­ra- és médiaismeret minorszak 2016 Eger, EKF Helyismereti dokumen­­tumfilm-készítő tanfolyam Szakmai állomások: 2016-tól vágó/operatőr, Kazincbarci­kai Városi Televízió Filmek: 2020 - Zenészek voltunk, Az ispotály 2017-2020 - Kolor fesztiválos rek­lámfilmek 2019 - „Eső után” (Brízi ft. NahajPee videóklipje), „Felhő” (Brízi ft. Fekete Sándor videóklipje) 2018 - „Várj!”, „Szólni Akarok" (Sky Fa­­­ natic videóklipje)____________________ 2017 - Messenger 2015-A vesztegzár Hobbi: trombitás fúvószenekarban, kertészkedés Családi élet: párkapcsolat Állatok: két tengerimalac (Fahéj, Pity­pang), két kutya (Blacky, Theodor) műfaj, mint a játékfilm, kevésbé zavarnak be a külső tényezők. Technikailag kön­­­nyebben kivitelezhető, hi­szen meg lehet mutatni ben­ne akár a mikrofonokat és az interjúhelyzetet is. Azonban kimondottan hosszabb léleg­zetvételű dokumentumfilmet még ez idáig nem forgattam. Bár a félórás Ispotály se nem tisztán dokumentumfilm, se nem kizárólag természetfilm, hanem a kettő határát súrol­ja, mert klasszikus vágási sza­bályokat és történetvezetést használ. Egyébként az elmúlt hónapokban párhuzamosan két egymással nem össze­függő filmen is dolgoztam. A 100 éves Megyaszói Fúvós­­zenekarról készítettem még dokumentumfilm-sorozatot három epizódban, amelynek első része a napokban fog megjelenni. Trombitás­ként magam is tagja va­gyok az együttesnek. Amióta a főállásom mellett szabadú­szóként is tevékenykedem, voltak közönségsikereim a filmjeimmel, de soha nem kaptam annyi figyelmet, mint az Ispotály kapcsán. A men­tőállomást működtető Mályi Természetvédelmi Egyesület olyan táborral rendelkezik a közösségi médiában, ami minden egyes bejegyzést nyomon követ. Többen vannak köztük, akik maguk is hoztak már be sérült, beteg állatot az állomásra. Számuk­ra emlékidézést is jelentett a film, és sokan megköszönték, hogy elkészült. Úgy érzem, hogy talán mostanra érett be az évek munkája, aminek szívből örülök. Miért éppen a Mályi Madármen­tő Állomás élete ragadta meg? Mindamellett, hogy zenélek és filmezek, természetba­rátnak is vallom magam. Szívemen viselem a bajba jutott állatok sorsát. A Mályi Madármentő Állomás 2012 decemberétől működik. Több mint két éve már, hogy figyelem a tevékenységüket a közösségi médián keresztül, de csak januárban tudtam időt szánni rá, hogy velük forgassak. Adta magát a dolog, mert Mályi nagyon közel van Nyékládházához, ahol laktam. Ráadásul remek filmes alapanyag a Lehoczky család munkássága. Szeren­csés vagyok, hogy dokumen­tumfilmet eddig még senki nem forgatott velük. Január 9-én írtam először az egyesü­letnek egy e-mailt a szándé­komról. Emlékszem, 20 perc sem telt bele, és Lehoczky Krisztián egyesületi elnök telefonon visszahívott, hogy benne vannak a filmezésben. Azonnal konkrét dolgokról kezdtünk beszélni, január 16- án pedig elindult a forgatás. A téli időszak miért bizonyult jó választásnak? Fő szempont volt, hogy ta­vasszal indul a filmes szezon, és szeretném mind hazai, mind a környező országok­ban - Szlovákia, Románia, Szerbia -, azaz nemzetközi porondon is megmutatni az Ispotályt, ezért angol fordítást is kapott. Már neveztük Vas megyében a Vép nevű település független filmfesztiválján. Emellett indul a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon is, ami május 29-31. között lesz. Április 11-én hoz majd döntést róla a szakmai zsűri, hogy beválogatták-e a végle­ges műsorba. Emellett a nyár teljesen más kihívásokat rejt magában a mentőállomáson, és így csak egy adott részét tudtuk megmutatni az ő tevékenységüknek. Éppen ezért szinte már biztos, hogy készül majd egy folyta­tás is, a sokkal nehezebb nyári időszakról. Most az év melegebb felét az egyesület nagy számú fotógyűjtemé­nyének segítségével illuszt­ráltuk, ahogy a komolyabban megsérült madarak esetét is. Szem előtt tartottuk, hogy ha nagyon beteg állat tartóz­kodik bent az állomáson, nem ér annyit a film, hogy felzaklassuk. Ugyanis ezek az állatok fokozott stresszt él­nek meg ilyen helyzetben. A archív felvételek egyébként az utómunkálatokat, elsősor­ban a vágást is segítették. Hogyan képzeljük el a forga­tást? Január 16-án tartottuk a fő forgatási napot, ekkor készült el a felvételek nagy része - ideértve az interjú­kat is. Először körülbelül 6-8 órát tölthettem a Mályi Madármentő Állomáson egyhuzamban. Krisztián előző este még éjfélkor egy kisemlőst mentett. Teljesen szabad kezet adott nekem, viszont a drónfelvételeket ő készítette. Lehetne monda­ni, hogy szerencsém volt, mert ezen a napon majdnem minden olyan mozzanatot filmre tudtunk vinni, amit korábban elképzeltem. Ilye­nek a madármentés, madár bejelentése és behozatala, kötözések vagy egy madár elengedése. Éppen akkor fokozottan védett állatok is voltak az állomáson. Például egy uráli bagoly, amelyet nagyon nehéz rehabilitálni. Pont a forgatás elején hozták be dobozban. Belső vérzése volt, a csőrében rengeteg vér­rel, és két nappal a forgatás vége előtt tudták elengedni. Az első kamerafelvételektől hat hétig tartott az egész folyamat. Röviddel az első forgatási nap után készítet­tem egy kedvcsinálót, ami megjelent a közösségi médi­ában. Rögtön láttam, hogy jó az irány - az emberek nagy örömmel fogadták, és vára­kozással tekintettek a filmre. Ezt követően még volt két kisebb utóforgatásunk, és az összes általam készített felvétel február 1-re leforgott. Február 12-én kezdtem el a filmet vágni. Február 26-án pedig elküldtem Krisztián­nak a végeredményt, hogy nézze meg. Apró változta­tásokat még átbeszéltünk, amiket másnap rendeztem, és pénteken nyilvánosságra bocsátottuk a filmet. Mond­hatni gyorstalpaló volt, mert szorított az idő, de azt gon­dolom, hogy az eredményen ez nem látszik. Milyen technikával készültek a felvételek? Minimalista megoldással, de mégis modern eszközökkel dolgoztunk. A felvételek nagyobb részét akcióka­merákkal vettük fel, ami azt gondolom, nagy szó, mert alapesetben ezeket a kamerákat nem ilyen célra találták ki. Előnyük, hogy olyan magas képkockaszámú képeket tudnak rögzíteni, amiket az utómunkánál na­gyon könnyedén és gyorsan lehet felhasználni, ezért költséghatékonyak. Egyfajta mobilitást, szabadságot is biztosítanak az embernek, mert nem szükséges vállra venni őket, hanem azonnal el lehet indítani a felvételt, amikor akció van, így a kész természetűim az új keletű DSLR-forgatási videós képes­ségeit és annak a praktiku­mát átemeli az akciókamerás filmezésbe. Még főiskolás koromban javasolták nekem, hogy ak­kor válasszak címet, amikor már elkészült a film. Sokat gondolkodtam rajta, de végül az Ispotály­nál marad­­ tam, mert nem akartam, hogy elcsépelt legyen. Angol fordításban ez Shelter, ami menedéket jelent. Az ispo­tály a történelemben a zarán­dokok, betegek és szegények számára felállított rögtönzött kolostori kórház volt, illetve a háborús időszakokban a keresztes lovagoknak is segítséget nyújtott. Ráadásul a szó már majdnem kiveszett a köztudatból, így próbáltuk kicsit visszahozni, hogy a mai tizenévesek is tudják kötni valamihez, és akár a film jusson róla az eszük­be. Szeretnénk, ha minél több mindenkihez eljutna a történet, illetve óvodákban, általános és középiskolákban oktatóanyagként is fel lehet­ne használni, ezért a filmet már most feltöltöttem a saját Facebook-oldalamra, és a Mályi Madármentő Állomás is megosztotta. Örülnénk, ha a nézők tudatosítanák ma­gukban, hogy ezek a gyakran fokozottan védett állatok a magyar állam, és ezáltal az emberek tulajdonát képezik. Felelősek vagyunk értük, és ha sérült madarakat látunk, akkor ne menjünk el mellet­tük, hanem kérjünk számuk­ra segítséget, hiszen most már van hová fordulni. Miben különleges állatokat filmezni? Ez a téma nálam új dolog volt, korábban még nem for­gattam állatokkal, de nagyon szeretem őket. Tehát nem kimondottan természetfil­mes szemmel készítettem az Ha sérült madara­kat látunk, akkor ne menjünk el mellettük... KOVÁCS ISTVÁN egészet. Bár nekem is vannak állataim, tengerimalacok és kutyák vesznek körül otthon. Inkább malacos vagyok, nálam ők a favorit. Viszont a film óta a madarak felé is különös figyelmet fordítok, etetem őket. Persze így, hogy Mályiban az állatok lábadoz­tak, nem szaladtak és nem repültek el, könnyebb volt felvenni a filmet. Ugyanakkor ez a Lehoczky család történe­te is. Azt gondolom, hogy a velük készült beszélgetések alapján lehetett még köze­lebb hozni a témát az embe­rekhez, hogy megértsék, mi történik náluk a háttérben, a színfalak mögött. Ékes példá­ja annak ez az apró szervezet, hogy Krisztián és a felesége, Alexandra önerőből elindí­tottak valamit, aminek most már országos híre ment. Ez hatalmas dolog, és mintául szolgálhat azon szervezetek­nek is, amik hasonló tevé­kenységet folytatnak. Mennyire tervezte meg a törté­net menetét? Egy dokumentumfilmben fontos szerep jut a dramatur­giának, és mindig az elmon­dott interjúk adják meg a vázát. Ezek mellett narrációt is használtam, Bánfi Kata színművész évfolyamtársam segítségével, hogy meg­bontsam a monotonitást. A történet nagy felütéssel veszi kezdetét. A néző egyből belecsöppen az események sodrásába, ami kíváncsivá teszi. Az én fejemben a mentőállomás udvarában várakozó ma­dárkák kedves, kissé meg­mosolyogtató közösséget alkotnak. Olyanok, mint egy nagy család, egészen addig, amíg ki nem repülnek, és szabadon nem engedik őket. Ezt a hangulatot igyekszik átadni a film zenéje is, amely a kilencvenes évek Nyúl Péter című népszerű tévésoroza­tának zenéje volt. Az eredeti előadó Miriam Stockley, de az Ispotályban Colin Towns angol zeneszerző betétdalá­nak a feldolgozása hallható. Ám ahogyan egyre inkább haladunk előre, látjuk a tragé­diákat és azokat az állatokat, amik küzdenek, hogy életben maradhassanak. A film máso­dik fele így már olyan érzelmi hullámvasúttá válik, ami fo­lyamatosan lefelé tart, és én ezt szerettem volna láttatni. Célom volt, hogy a történet mélyen megérintse a nézőt és felrázza. Erre szolgál a film végén elhangzó idézet is. Milyen céljai vannak még a jövőre nézve? Szeretem a munkámat, és szeretnék sokáig ebben dolgozni a jövőben is, amire most minden esélyem meg­van. Vannak témák körülöt­tünk, emberek, akik köztünk élnek, apró tettek és cselek­mények, amelyeket sokszor nem mutat meg a helyi vagy az országos médium. Egysze­rűen azért, mert nem abba a műfajba sorolható, de egy dokumentumfilm megteheti. Tervezem, hogy egy helytör­téneti filmet is készítek majd. A Zemplénben, nem messze Taktaharkánytól létezett egy Jajhalom nevű tanyavilág. Szeretném felkutatni a tanya területének múltját, amiből mostanra gyakorlatilag sem­mi sem maradt. DETZKY ANNA anna.detzky@eszak.hu Kovács István FOTÓ: ÉM Látogasson el hírportálunkra! BOON.hu ÉSZAK 2020. MÁRCIUS 14., SZOMBAT

Next