Északkelet, 1910. március (2. évfolyam, 10–13. szám)

1910-03-06 / 10. szám

I TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Erdőd—alsó-szopori vasút. — Dr. Veréczy Ernő. — Szatmármegyének egyik legtávo­labb eső, nemzetiségi szempontból missiót teljesítő nagy bor- és gyü­mölcstermő tiszta magyar része va­súttal még mindig nincs összekap­csolva. Ez a vidék Erdődtől—Dobráig terjedő rész, amely mintegy mostoha gyermek, nem élvezi az előnyét hozzátartozásnak, de a közterheket ép­p úgy viseli mint az az édes gyermek, a ki a szülői szeretet melegében nő fel, a mely község véletlenül közelebb van az anya­városhoz. Dobra község Szatmár megye leg­szélén van, Szilágymegye határán tiszta oláh nemzetiségek között. Tiszta szin magyar, református község nagy gyü­mölcs és bortermeléssel. Utai járha­tatlanok, piaca nincs. Krasznabéltek vagyonos nagy község szintén hasonló helyzetben van. Rákosterebes Szatmármegye leg­szélén, vagyonos nagy község, szin­tén járhatatlan rossz utakkal, úgy hogy kora ősztől késő tavaszig ki sem mozdulhatni a községből. Ez a vidék, a mely mintegy el­szigeteli a nemzetiség összecsapását, mert egy védbástyáját képezi a ma­gyarságnak, azonban az adott viszo­­­nyok között annak a veszélynek van­­ kitéve, hogy önfentartásáról a piac hiánya miatt nem tudván gondos­kodni, elpusztul, elszegényedik, ön­állóságát elvesztvén eloláhosodik. Piac kell tehát e vidéknek s szo­ros összeköttetésbe hozni Szatmárral.­ Égető ez azért is különösen, mert ez a gazdag vidék már ez idő szerint is természetszerűleg Szilágy megye felé gravitál, mert a vasúti összeköttetés Szilágy megyével már most meg­van. Szatmár városnak is érdeke tehát ezen vidéknek hozzá való kapcsolása, mert minden naggyá lenni akaró városnak kell lenni piacának, vagy ha nincs, meg kell teremteni a piacot, a­hol ipari termékeit értékesíteni tudja egy­felől, másfelől a honnan nyers termé­keit beszerzi. Gazdasági szempontból tehát egyenesen vitális érdeke Szat­­már városnak, hogy ez a vidék hozzá­­kapcsoltassék. Ez a kapocs pedig mi­után az utak ros­szak, a vidék távol van, nem lehet más, mint a vasúti összeköttetés. Ez a vasúti összeköttetés pedig könnyen s aránylag olcsón eszkö­­ z kis cukros. Színházról írok, de nem színházi kriti­kát. Itt, az újság vonal alatti részén nem akarok belekontárkodni a más mesterségébe, a tárcámmal azonos című vígjátéknak fran­cia vígjátéknak kritikája olvasható a lap to­vábbi hasábjain. Én tárcát írok, ha úgy tet­szik esztétikai tanulmányt, vagy művészeti esszét, ha úgy tetszik, emléksorokat egy bájos fiatal és igazi művésznőnek ajánlva. Sokan — különösen, akik bálványként imádják a klasszikusok nagy alakjait, — megcsóválják a fejüket, mikor a fiatalságot és az igaz művészetet együtt hallják emlegetni. Bizonyos kort, túlzással mondva bizonyos öregséget tételeznek fel a művészi szép áb­­rázolhatására. — Én a nagy szellemi különb­ség dacára is merem tartani a lélekrokon­Mint araii nyomtatán­yokat nagy genial, ízléses Wellen, legjután­yosabb árért készít az „Élin­tETI HOBYMOfflM“ Szatmárnémeti, Lazinczy-utca (Mával szemben]. HIRDETÉSEKET legolcsóbb árért közöl az „ÉSZAKKELET“. ságot azzal a nemrég elhunyt lángeszű an­gol íróval, aki rövid életében végigélte az élet összes örömeinek és összes fájdalmai­nak minden fázisát, akinek sírja felett is undok rágalmakat károgtak a pletykára éhes hollók, aki egyik nap királya, másik nap koldusa volt az életnek. Ez a hasonlíthatatlanul nagy ember mindennél többre becsülte a fiatalságot. — Prózában verset írt a fiatalságról és a fia­talságot tartotta leginkább képesnek nem­csak a természetes, de a művészi szép megjelenítésére is. Már régen ez volt az én véleményem is, mielőtt még olvastam volna a Dorian Gray exotikusan bűbájos históriá­ját — és mielőtt még láttam volna Wirth Sárit egy Gavault nevű francia írónak „A kis cukros“ című vígjátéka címszerepében. Mert a fenti gondolatoknak a felidézé­sére és megrögzítésére a Wirth Sári művészete késztetett. A szeszélyes kis cukros szerepé­ben látva ezt a bájos fiatal lányt, nem írom róla vállveregető jóindulattal, hogy nagy művésznő lesz belőle, ha már ilyen fiatalon, csaknem gyermekcipőkben is jól játszik, sőt azt sem írom kegyes elismeréssel, hogy mi­lyen fiatal és máris művésznő, hanem azt merem ideírni, mosolyogva azokon, akik bizarrnak találják ezt a gondolatomat, hogy a Wirth Sári igazi, nagy művészetének a titka épen a fiatalságában rejlik. Ha majd nagy színházak elrabolják tőlünk ezt a szub­­tilis kis művésznőt, aki — amint én észre­vettem, a közönségnek és kritikának dédel­getett kedvence — és egy jó néhány esz­tendő múlva valahonnan felülről lejön az ő kedves kis falujába, Szatmár városba ven­dégszerepelni, meggyőződésem szerint nem

Next