Északkelet, 1910. március (2. évfolyam, 10–13. szám)
1910-03-06 / 10. szám
I TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Erdőd—alsó-szopori vasút. — Dr. Veréczy Ernő. — Szatmármegyének egyik legtávolabb eső, nemzetiségi szempontból missiót teljesítő nagy bor- és gyümölcstermő tiszta magyar része vasúttal még mindig nincs összekapcsolva. Ez a vidék Erdődtől—Dobráig terjedő rész, amely mintegy mostoha gyermek, nem élvezi az előnyét hozzátartozásnak, de a közterheket épp úgy viseli mint az az édes gyermek, a ki a szülői szeretet melegében nő fel, a mely község véletlenül közelebb van az anyavároshoz. Dobra község Szatmár megye legszélén van, Szilágymegye határán tiszta oláh nemzetiségek között. Tiszta szin magyar, református község nagy gyümölcs és bortermeléssel. Utai járhatatlanok, piaca nincs. Krasznabéltek vagyonos nagy község szintén hasonló helyzetben van. Rákosterebes Szatmármegye legszélén, vagyonos nagy község, szintén járhatatlan rossz utakkal, úgy hogy kora ősztől késő tavaszig ki sem mozdulhatni a községből. Ez a vidék, a mely mintegy elszigeteli a nemzetiség összecsapását, mert egy védbástyáját képezi a magyarságnak, azonban az adott viszonyok között annak a veszélynek van kitéve, hogy önfentartásáról a piac hiánya miatt nem tudván gondoskodni, elpusztul, elszegényedik, önállóságát elvesztvén eloláhosodik. Piac kell tehát e vidéknek s szoros összeköttetésbe hozni Szatmárral. Égető ez azért is különösen, mert ez a gazdag vidék már ez idő szerint is természetszerűleg Szilágy megye felé gravitál, mert a vasúti összeköttetés Szilágy megyével már most megvan. Szatmár városnak is érdeke tehát ezen vidéknek hozzá való kapcsolása, mert minden naggyá lenni akaró városnak kell lenni piacának, vagy ha nincs, meg kell teremteni a piacot, ahol ipari termékeit értékesíteni tudja egyfelől, másfelől a honnan nyers termékeit beszerzi. Gazdasági szempontból tehát egyenesen vitális érdeke Szatmár városnak, hogy ez a vidék hozzákapcsoltassék. Ez a kapocs pedig miután az utak rosszak, a vidék távol van, nem lehet más, mint a vasúti összeköttetés. Ez a vasúti összeköttetés pedig könnyen s aránylag olcsón eszkö z kis cukros. Színházról írok, de nem színházi kritikát. Itt, az újság vonal alatti részén nem akarok belekontárkodni a más mesterségébe, a tárcámmal azonos című vígjátéknak francia vígjátéknak kritikája olvasható a lap további hasábjain. Én tárcát írok, ha úgy tetszik esztétikai tanulmányt, vagy művészeti esszét, ha úgy tetszik, emléksorokat egy bájos fiatal és igazi művésznőnek ajánlva. Sokan — különösen, akik bálványként imádják a klasszikusok nagy alakjait, — megcsóválják a fejüket, mikor a fiatalságot és az igaz művészetet együtt hallják emlegetni. Bizonyos kort, túlzással mondva bizonyos öregséget tételeznek fel a művészi szép ábrázolhatására. — Én a nagy szellemi különbség dacára is merem tartani a lélekrokonMint araii nyomtatányokat nagy genial, ízléses Wellen, legjutányosabb árért készít az „ÉlintETI HOBYMOfflM“ Szatmárnémeti, Lazinczy-utca (Mával szemben]. HIRDETÉSEKET legolcsóbb árért közöl az „ÉSZAKKELET“. ságot azzal a nemrég elhunyt lángeszű angol íróval, aki rövid életében végigélte az élet összes örömeinek és összes fájdalmainak minden fázisát, akinek sírja felett is undok rágalmakat károgtak a pletykára éhes hollók, aki egyik nap királya, másik nap koldusa volt az életnek. Ez a hasonlíthatatlanul nagy ember mindennél többre becsülte a fiatalságot. — Prózában verset írt a fiatalságról és a fiatalságot tartotta leginkább képesnek nemcsak a természetes, de a művészi szép megjelenítésére is. Már régen ez volt az én véleményem is, mielőtt még olvastam volna a Dorian Gray exotikusan bűbájos históriáját — és mielőtt még láttam volna Wirth Sárit egy Gavault nevű francia írónak „A kis cukros“ című vígjátéka címszerepében. Mert a fenti gondolatoknak a felidézésére és megrögzítésére a Wirth Sári művészete késztetett. A szeszélyes kis cukros szerepében látva ezt a bájos fiatal lányt, nem írom róla vállveregető jóindulattal, hogy nagy művésznő lesz belőle, ha már ilyen fiatalon, csaknem gyermekcipőkben is jól játszik, sőt azt sem írom kegyes elismeréssel, hogy milyen fiatal és máris művésznő, hanem azt merem ideírni, mosolyogva azokon, akik bizarrnak találják ezt a gondolatomat, hogy a Wirth Sári igazi, nagy művészetének a titka épen a fiatalságában rejlik. Ha majd nagy színházak elrabolják tőlünk ezt a szubtilis kis művésznőt, aki — amint én észrevettem, a közönségnek és kritikának dédelgetett kedvence — és egy jó néhány esztendő múlva valahonnan felülről lejön az ő kedves kis falujába, Szatmár városba vendégszerepelni, meggyőződésem szerint nem