A Polgár, 1914. április (6. évfolyam, 14-17. szám)
1914-04-05 / 14. szám
VI. évfolyam. Szatmárnémeti, 1914. április 5. 14. szám. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre. . . 4 korona.^ Egy lap ára 10 fillér. Laptulajdonosok, kiadók és a szerkesztésért "*", felelősök: vas Északkeleti Könyvnyomda tulajdonosai. 3, V«’,.______________________1_______ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmárnémeti, Kazinczy utca 18. szám, (Zárdával szemben). Telefonszám : ,281 » 0—1—-----‘ Wiffe-4 Virágossnap. Tavaszi rügyfakadás idejében, a pompázni készülő természet első sóhajtásával köszönt be hozzánk Virágvasárnap. A Megváltó egy ily napon vonult be Jeruzsálembe. Útjában a nép örömmámora és határtalan lelkesedése kisérte. — Hozsánna! Áldott aki jött az Urnák nevében ! Földi hatalmas uralkodót, szabaditót vélt a bevonuló Megválban az emberiség. Azonban kimondatott a nagy, jelentőségteljes isteni nyilatkozat: — Az én országom nem e világból való. A Jézus a lelkeket jött megváltani a Szeretet képében. Földi salak, hiábavalóságok, csalóka fény, pompa nem kápráztathatta el az Istenember szemeit. S mert a Jézus földi utjának célja nem a világi királyság palástja megszerzése volt, a Hozsánna kiáltás csakhamar elnémult. Zúgó moraj kelt a néptömeg ajakán. Ökölbe szorultak a kezek és felhangzott a feszíttessék meg! Halál reá ! Nem értették meg Őt. Ma sem értik meg igen sokan. Hírnév, gazdagság, gyönyör kedves igen sokak előtt. Országok népei viaskodnak, uhu -inak, egymás vérét ontják csak azért, hogy valamelyiknek több jusson abból a földből, amelyen mindenki csak vándor, bujdosó. Kérész életű az ember e földön. Átél egy a mindenségben csak egy perceniétnyi időt, aztán megtér elődeihez. Eltörpül, semmivé lesz itt minden Lélek nélkül. Ezt bizonyítja, eléggé kiáltóan színesíti meg az első Hozsánna kiáltok tévelygése. Korunkban sem lehet állandó, nemes csak a hithű és igazán lelkes ember törekvése, alkotása. Eszmék diadalra csak a lélek isteni ereje által juthatnak. A tudomány és kultúra még el sem képzelhető isteni Lélek nélkül és csakis igy boldogíthat népeket és nemzeteket. Hányszor volt a magyarnak virágvasárnapja és utánna hányszor Pilátus beszéde. Odabünt a nép, bent a szanhedrin bömbölt. Száz rekedt hang ordítozza a halált, mint egy dörgő, rettenetes kardal. Csendesen, némán ült Pilátus a gabbatán, a helytartói széken. Hideg és kevély volt az arca. Úgy ült a lázadt indulatok közepette, mint egy őspogány isten. Acélos tekintetében rideg értelem sugárzott, de most valami szomorú, meleg, részvevő fény áradt ki belőle, arra felé reszketve, hol áll vala Názárethi Jézus. Vörös mosoly ragyogott Kaifás sötét, sátáni képén; Hánán, a volt főpap ég felé tárt karokkal ontotta az átkot; a farizeusok egyre dühödtebben rikoltoztak, úgy, mintha orkánok üvöltözték volna, hogy feszittessék meg . .. feszittessék meg a Názárethi Jézus! Ki állott csendesen . . Teste már roskadozott a kínoktól: hasonló volt egy valamely megostoroztatott koldushoz, kitől már elvétetett a a végső remény is. De a feje . . aranyszakállal és hullámos, göndör hajjal övezett feje nem tudott a föld felé hullni: hasonló volt egy valamely királyéhoz, kinek uralma és országlása a Naptól a Föld méhéig terjed! Egy, a papi fejedelmek közül előrohant, hogy arculveréssel illesse, de nem tudta megütni, mert Pilátus egyetlen tekintettel visszaparancsolta. Nagy kavarodás támadt. Az írástudók, a sikmi- és medukia-fareziusok és a templom fejedelmei orditó szájjal közeledtek a gabbatához. És Pilátus sima arca még merevebb lett, s hatalma jelvényét fölemelvén, intett, hogy hallgasson el a lárma s némuljon el még a suttogás is. . . Csend lett. Elnémult még a suttogás is. S most megszólalt Pilátus mélyen és zengően, mint egy római kürt: — Jöjj közelebb, Názárethi Jézus! Názárethi Jézus a gabbatához lépett s megállót előtte. Názárethi Jézus Pilátusra nézett; ez pedig az ő égnél kékebb, égnél mélyebb, szomorú szemébe. S még nagyobb jön a csendesség az igazságtevés haragvó házában; s nézi vala Pilátus, hosszan és némán a Názárethi isteni alakját . . . Szemében a nagy emberi részvét sugára lángolt s most az oroszlánfejes trónszéken hátradőlve, igy szól a zsidóság nyelvén: — Hallod-e, te Igazmondó, én nem szomjúhozom a te véredet, noha okom volna rá, minthogy a császárok ellen is szavakat ejtettél. Én tisztelője vagyok minden eszmének, mely hivatva van, hogy a világot előbbre vigye és nagyra becsülök minden küzdelmet, mert ez az a rugó, mely mozgást és lelket önt a tunya földbe, ez az a szárny, mely tisztultabb világnézetekhez emeli föl az embert. De hallod-e odakint a lármát? Ez azt jelenti, hogy: jaj azoknak, akik gondolkoznak! Szétnézett a terembe. A farizeusok némán füleltek. Arca megszigorodott s folytatta beszédét kemény szóval: — Minden gondolat Elohimnak egy-