A Polgár, 1914. június (6. évfolyam, 23-26. szám)
1914-06-07 / 23. szám
VI. évfolyam. - Szatmárnémeti, 1914. június 7. 23. szám. 1 ....... 11 1 " ■ [UNK] [UNK]— . V—. ■.............. ■ 1 ■ ■ ■ "■ ■ ■ 1 '■ 1 ........ ...M.. i—. ■ ■ [UNK] [UNK].— ■ [UNK] [UNK] —' TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. ------------------------------------------------------------------------------------------Megjelenik minden vasárnap. Laptulajdonosok, kiadók és a szerkesztésért Előfizetési ár: Egész évre. . . 4 korona. felelősök: Egy lap ára 10 fillér, az Északkeleti Könyvnyomda tulajdonosai. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Szatmárnémeti, Kazinczy utca 18. szám, (Zárdával szemben). Telefonszám : 284, majd nem fogja az emberiség lelkét rövid időnként egy-egy ilyen katasztrófa megrázni. Ezer ember. Egy reccsenés, egy roppanás és ezer sikoltás száll a mennybe követként, hogy utat csináljon annak az ezer léleknek, amely követni fogja. Ezer lélek szállt át nyugalmas álomban az alvilág folyóján. Kicsit kavargott a víz, hullámot vetett a folyam, azután sima csobogással összefutottak, összetalálkoztak újra és ma már tovább kergetődznek, tovább hajszolják egymást mintha mi sem történt volna. Ezer ember pusztult el és a világ milliónyi embertengere is izgatottan hullámzott egy napig. Azután az embertenger is összecsukódott és ma már — valljuk be — ma már alig gondolunk az Empres of Irland szomorú utasaira. Ezer ember pusztult el véletelenek, szomorú esetlegességek folytán és a világ tragédiának veszi. De ez természetes. Mert ennek az ezer embernek a halálát semmiféle olyan törekvés nem okozta, amely az embereket előbbre vinné. Az emberek sajnálkoznak, hogy hiába és céltalanul elpusztult ezer ember, ezer lélek esett áldozatul véletlennek és ebből a véletlenből az emberiségnek csak kára, csak vesztesége volt. Ha ez az ezer ember a repülés, az ipar, a kultúra érdekében pusztult volna el, mindenki úgy tekintette volna, mint törvényes áldozatot. Mindenki a kultúra, a tudás, az emberi haladás vértanúinak tekintette volna őket és nem egy véletlen szerencsétlenség zsákmányának. Csak egyetlenegy dolog van még, a kultúra megkövetelt zsákmányán kívül, amelynek áldozatait nem gyászolja az emberiség, és ez a háború. Ha ezrek mennek is tönkre, ezrek pusztulnak is el egy háborúban, azzal nem törődik senki. Szomorú dolog, hogy az emberiség gondolkodásában a kultúrának és a legkultúrellenesebb dolognak a háborúnak, áldozatai ilyen egyforma értékkel bírnak, de ez ma a helyzet. És ez a helyzet csak arra mutat, hogy a kultúra ma még nincs kiforrva nálunk. Hogy a mi nemzedékünkben még küzd egymással egy atavisztikus erő és a kultúra és haladás utáni vágy ereje. Hogy ez küzd egymással azt épp ez a hajókatasztrófa bizonyítja. Ha a haladás iránti vágy elég erős volna, akkor nemcsak hatalmas óceán hajókat építenénk alkotnánk, hanem biztonsági berendezésekről is gondoskodnánk arról, hogy a sülyedő hajóról menekülni lehessen, gondoskodnánk arról, hogy a gépszig el ne kaphassa a munkást, hogy a villamos el ne gázolhassa a járókelőt, gondoskodnánk egyszóval mindenről, ami a megfizethetetlenül értékes emberi erőt megvédi. Ma még erre nem értünk meg. Ma még megelégszünk azzal, ha valami nagyot vagy hatalmasat teremthetünk, de annak védelméről, biztonságáról nem gondoskodunk pedig azért, mert még törekvéseink, vágyaink nem tisztultak ki. Ha majd idáig is elérkezünk — reméljük nemsokára — akkor is tisztaság entejta. A közegészségtan bebizonyítja, hogy az összes fertőző betegségek melegágya a szenny, a piszok; az ellenük való védekezésben pedig leghatalmasabb fegyverünk: a tisztaság. Tisztaság a lakásban, a levegőben, a táplálkozásban, a ruházkodásban, de elsősorban az emberi testen magán! Nem csodálatos dolog-e, hogy jómódú kultúremberek, akik hetenkint többször naponta fürdenek, nem gondolnak arra, hogy cselédségük: a szakácsnő, aki ételüket készíti, a dajka, aki a család szeme fényét táplálja, legalább egyszer hetenkint megfürödjenek? De mikor és hol fürödjék ez a házicseléd, akinek két hétben egyszer van pár órai kimenője? Hát az a péklegény, aki félig meztelenül dagasztja a mindennapi friss süteményünket, vajjon mikor fürdik? És a mészáros, a hentes, a kofa és soksok más szükségleteinket szolgáló ember szennyes vagy tiszta volta, közömbös lehet-e előttünk? Vagy azoknak a szegénysorsú gyermekeknek a testi tisztátlansága, kikkel gyermekeink együtt látogatják a népiskolát, velük játszanak a szünetben, nem hordoz-e állandó veszedelmet a többi, bármennyire ápolt, gondozott, tisztántartott gyermekre nézve? Ezeket a kérdéseket vetette fel dr. Weinberger Miksa nyolc