Esze Tamás Népe, 1982 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1982-01-01 / 1. szám

A talpa-gulács-tivadari Esze Tamás Termelőszövetkezet lapja IX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1982. JANUÁR HÓ Számadás F­ebruár elején ismét zár­számadásra kerül sor. Ez már a huszonegye­dik. Erről beszélgettünk, és ar­ról, hogy az elmúlt két évti­zedben nagyot fejlődött a szö­vetkezeti gazdálkodás. Megmu­tatkozik ez a termesztéstech­nológiában, az eredmények­ben, a termelőszövetkezeti ta­gok élet- és munkakörülmé­nyében egyaránt. Csak az a baj, mondta a beszélgető part­ner; a gazdálkodás tegnap sem volt könnyű, holnap sem lesz könnyebb. 1982-ben példá­ul a szabályozók olyan mér­tékben szigorodnak, hogy em­ber legyen a talpán, aki ered­ményt tud felmutatni. A gazdálkodási feltételek változására példa is elhang­zott: úgymint a magasabb bankkamat, a biztosítás új mó­dozata, a gépjárművek utáni adózás, avagy a drága energia­árak. Mindez igaz. A tények­kel nehéz vitába szállni. Vi­szont ki lehet, sőt ki is kell mondani: a gazdálkodás szi­gorodása nem azért van, hogy a szakembereket bosszantsa. Sok ebben az olyan kényszerí­tő erő, amely a népgazdasági helyzetből, a külkapcsolatok alakulásából fakad, de van a szabályozókban ösztönző szán­dék is. Egyszóval most olyan pályán mozgunk, ahol szükség van a fegyelemre, a szigorú­ságra, az öntevékenységre, a takarékosságra és még egy sor hasznos emberi magatartásra. Egyébként gazdálkodni tény­leg sohasem volt könnyű. Ez kitűnik majd az idei zárszáma­dásból, számvetésből is. A me­zőgazdasági munkásnak ahhoz, hogy eredményt mutasson fel, nagyon sok akadályt kell leküzdenie. Nem egyszerűen csak földet művel az ember, de harcol az elemekkel, eső­vel, sárral, hadakozik a kárte­vők ellen. Mindez önmagában is sok, de nem elég. Nem elég, mert ügyelni illik a gazdasá­gosságra, jövedelmezőségre, arra, hogy a munka gyümöl­cséből mindenre teljen. Mire telik 1982-ben? Erről szintén szó lesz a zárszáma­dáson, hiszen az éves terv tárgyalásával együtt történik majd a számvetés. Ami biztos, a szigorúbb gazdálkodási fel­tételek közepette sem változ­hat néhány dolog. A termelés színvonala, a termelés bizton­sága, a termelés fokozása kö­vetelmény. Ehhez kapcsolódó­an a tagok jövedelme sem le­het kevesebb. El lehet ezt ér­ni? Minden bizonnyal. Már csak azért is, mert az új sza­bályozórendszer nemcsak az elvonásra, de a kedvezmény adására is vonatkozik. Javul például a gabona, a hús érté­kesítése. Ezért is már több bú­zát vetettünk, több húshasznú szarvasmarhát tartunk. Ezen felül is a melléküzemági ter­melés fejlesztése sokat lendít­het a szekerünkön. ÁRA: 1,80 FORINT A lap tartalmából December 19-én tartották meg termelőszövetkezetünkben az if­júsági parlamentet. Erről a lap második oldalán közlünk rész­letes beszámolót. Megkezdte munkáját az új ipari ágazat. A lap harmadik oldalán Tóth Elek nyilatkozik a páratlan és nagyértékű ipari műemlék fel­újításáról. A szárazmalom tavasszal búzát őröl. A ma­lomról szóló írás a lap negye­dik oldalán olvasható. Metszik a fákat Téli határjárás idegben, hótakaró alatt jól telel a búza Felemás volt ez a január. Az új év téli tavasszal köszöntött, ránk eső esett. Ez sok gondot okozott, 800 hektár őszi kalászos került víz alá. Fő feladat akkor a víz elvezetése volt, kevés si­kerrel. Mint azt Szécsi Zoltán termelőszövetkezetünk főmérnö­ke elmondta: tavaly minden víz­elvezető árkot kitisztítottak, de így sincs elfolyás. A termelőszö­vetkezet csatornáihoz csatlako­zó vízelvezetők befogadó képes­sége rossz, így a felszíni vizek­nek nincs hová elfolyniuk. A téli tavasz nem tartott so­káig, hóval, faggyal, kemény tél érkezett. Ez már jobb, kelleme­sebb a búzának, hótakaró alatt az áttelelés biztonságosabb. Egy biztos, tavasszal, olvadás idején megint számolni kell a felszíni vizekkel, ezért a vízelvezető csa­patoknak február végén, mácius elején is sok lesz a munkájuk. A határ pihen, az ember dol­gozik. Télen is sok a dolog. Ja­nuárban a legnagyobb feladatot a búza és a takarmánynövények fejtrágyázása jelentette. A hó­nap közepéig 300 hektárra szór­ták ki a nitrogént. Kitavaszodá­sig a fejtrágyázott terület 2500 hektár lesz. 1400 hektár kalá­szos és 1100 hektár kaszáló. Erő­teljesen végezték januárban a szerves trágya kiszállítását, rob­bantásos terítését. Szerves anyag van bőven, 500 hektárra elegen­dő, de tavaszig jó, ha 200 hek­tárra ki tudják szállítani. Bár a fakitermelés, erdőműve­lés ma már nincs évszakhoz kötve, a favágás ideje mégis csak a tél. Az erdőben január­ban naponta 30—40-en dolgoz­tak. A felfagyott utak kedvez­tek a szállításnak, így a gépko­csik viszonylag sok tűzi- és ha­szonfát hordtak be. A metszés, a gyümölcsfák téli ápolása a legnagyobb munkák­hoz tartozik. Január első napja­iban 50—60 ember jelentkezett munkára a kertekben. Ez kevés.­­Ahhoz, hogy a 216 hektár gyü­mölcsös rendbetétele időre meg­legyen legalább 100—120 metsző emberre lenne szükség. Remél­hetőleg — februárban — ha be­fejeződnek a disznótorok, ele­gendő lesz a munkáskéz az al­mafáknál. A téli munkához tartozik a gépjavítás is. Ez rendben tör­tént, alkatrészhiány egyelőre csak kevésszer akadályozta a munkát. Végül az állattenyésztésről. A tehenészetekben az év kezdése­kor a megszokott rendben foly­tatódott a munka. A takarmány elegendő és jó minőségű ahhoz, hogy a tejtermelés tervezett szintje meglegyen. Változás vi­szont, hogy a szabályzók hatásá­ra a hústermelés kifizetődőbb lesz 1982-ben, mint volt koráb­ban. Ezt a lehetőségekhez mér­ten hasznosítja szövetkezetünk. A több hústermelés egyik módja a hízóalap-felvásárlás a háztájiból és kívül­állóktól. Ed­dig 215 növendék állat megvéte­ a műtrágyát, lére került sor. Éves szinten ez 400—500 darab lehet. Természe­tesen a hizlaláshoz hely is szük­séges, ennek érdekében történt meg két régi istálló felújítása. Tél van, és télen is sok a mun­ka, a feladat. A gazdálkodás egy percre sem szünetel és akik helytállnak a hóban, fagyban, dicséretesen teljesítik kötelessé­güket. 36 ütemű a fakitermelés, szórják metszik a fákat Dermesztő volt a hideg január közepén, de a metszés nem szü­netelt. Amikor a kertben jártunk 50 ember metszette a fákat. Januárban sok volt a munkájuk a számviteli dolgozóknak. Készült a zárszámadás, az 1981. évi gazdálkodás mérlege. Új szervezeti felépítés Január 1-el módosult termelő­­szövetkezetünk szervezeti felépí­tése. Ebben lényeges vonás, hogy létrejött egy új ágazat, az ipari ágazat, továbbá a műszaki ága­zatból a gépüzemeltetés kivált. Az új szervezeti témával kine­vezésekre is sor került. A növénytermesztési főága­zatnál változás. Nagy Zsigmond a főágazatvezető és minden ága­zatnak önálló vezetője van. A kertészeti ágazat vezetője ifj. Kulcsár Károly, az erdészet ágazatvezetője Bardócz József, a növényvédelmi és talajerő­gazdálkodási ágazat vezetője Kopócs János, a takarmány ága­zat vezetője id. Kulcsár Károly. Az állattenyésztési ágazat élé­re Madai Gábort nevezték ki. A műszaki ágazatból kivált gépüzemeltetési ágazat vezetője Varga Gyula. Ehhez az ágazat­hoz tartoznak a jövőben a trak­torok, a tehergépkocsik, egy­szóval azok az üzemképes jár­művek, amelyek munkába irá­nyíthatók. A műszaki ágazat, amelynek vezetője Balla Károly, a gépek javításáért, szervizelé­séért felelős, de ide tartozik az energiagazdálkodás és anyag­­beszerzés is. Az ipari ágazat vezetője Tóth Elek. Az ágazathoz tartozik a kőbánya, az építő brigád, a szeszfőzde a gatterüzem, a láda­üzem, a fafeldolgozó. A szer­vezeti felépítés módosítására a gazdálkodás eredményének nö­velése és a jobb üzem- és mun­kaszervezés érdekében volt szükség.

Next