Eszmélet, 1992 (4. évfolyam, 13-17. szám)

1992 / 13-14. szám - A főváros közterületein elhelyezett politikai tartalmú képzőművészeti alkotások sorsáról - a Fővárosi Közgyűlés vitája és határozatai

172 DOKUMENTUM nem vállalható. A két szobor megtartását javasolják a kerület eltávolítási véle­ményével szemben. Az indítvány lényege, hogy az Osztapenkó kapitány szobor megy a szoborkertbe. Manninger Jenő (MDF): szintén javasolja, hogy a XI. ker. Osztapenkó kapi­tány szobra eltávolításra kerüljön. dr. Rubovszky György (KDNP): Elhangzott egy javaslat, hogy az Osztapen­ko kapitány szobor eltávolításra kerüljön, ugyanezt indítványozza a Steinmetz szoborral kapcsolatban. Tudomása szerint a főpolgármester urat is megkereste a Széchenyi Társaság, ezzel kapcsolatban szeretne egy olyan bejelentést tenni, hogy a Széchenyi Társaság a főváros területére egy olyan társadalmi akciót szervezett, amely szerint ingyen közreműködne minden térítés ellenében, szak­mai irányítás mellett a szobrok eltávolításában. A Gellért hegyi felszabadulási emlékmű kérdése megoldódott, a másik két szoborral kapcsolatban is megvan az ő felajánlásuk. Vas József (FIDESZ): Osztapenkó szobrával kapcsolatban a kerületi testületi határozat ismeretében - mivel indokolást nem tartalmaz a Kulturális Bizottság előterjesztése - szeretné tudni, hogy mi indokolná egyáltalán Osztapenkó szob­rának a fenntartását? Mint szovjet katonát és felszabadítót akarja-e a Kulturális Bizottság megtartani, vagy mint a szovjet hadsereg áldozatát? Ezt is el kell dön­teni. Úgy gondolja, hogy Osztapenko, ha valamiről híres mostanában, akkor ar­ról, hogy a város bejáratánál áll. Ugyanez vonatkozik Steinmetz kapitány szob­rára is. Javasolja, hogy a kerület álláspontját fogadja el a Közgyűlés. Ráday Mihály (SZDSZ): Az I. ker. Szentháromság utca 2. sz. kapu alatt el­helyezett emléktábla ügyében úgy gondolja, ami történelmi eseményre emlékez­tet - ott alakult meg a Munkás- és Katonatanács -, meg lehet hagyni, nem köz­téri szobor. A történelemnek a különböző emléktábláit nem tartaná helyesnek eltávolítani, mert azok történelmi tényeket rögzítenek. Az ilyen típusú emlék­táblák - elmondja, hogy a bizottsági szavazástól eltért a véleménye - szerinte meghagyhatók, külön szavazást kér erre a táblára. A Steinmetz és az Osztapen­kó kapitány szobor közül az utóbbi az, amelyik jobban a városhoz nőtt. Szemé­lyesen az Osztapenkó-szobor megtartása mellett dönt a kettő közül, bár mind a kettőt megtartásra alkalmasnak tartja, több okból is. Számtalan alkalommal le­írva, elmondva, megfestve elhangzottak legendák különböző szobrokról, azon­ban nincs mód kiválasztani, hogy melyik az igazi történet a sok közül. Egy do­log azonban történelem, ha a felszabadulási emlékművet elviszik, a felszabadí­­tási emlékszobrokat elviszik, a szovjetek dicsőségét hangsúlyozó emlékműveket elviszik, úgy gondolja, valamilyen módon mégiscsak meg kellene hagyni annak az emlékét, hogy ebben a városban és ebben az országban nem egy progresszív irányzat uralkodott. Nem a Szovjetunió támadta meg Magyarországot előbb, ha­nem Magyarország a Szovjetuniót, ebben a harcban a győztes nem egyedül a Szovjetunió, hanem az amerikaiak, az angolok és a franciák is közrejátszottak benne, legyőzték a fasiszta Magyarországot. Hogy itt maradtak 1945. április 4-e után, mint tudják, szintén egy legenda, egy másik kategória, de véleménye az, hogy valamilyen emléket hagyni kell a főváros területén; hogy ez a háború úgy ért véget, ahogy, ezt el lehet fogadni, vagy nem elfogadni, ez egy más kérdés. Úgy gondolja, hogy az Osztapenkó kapitány szobor egy találkozópont a város­ban. Az Osztapenkó kapitány szobránál szokták elhagyni a várost, ott szoktak bejönni, és nem kétséges az, hogy az megjelöli a városnak valamely határát, ahol a harcok kezdődtek, folytatódtak, tehát valami történt. Ezért az Osztapen-

Next