Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-22 / 15. szám
• HÍDLAP • 2005. január 22., szombat A Kisebb Testvérek Rendje 500 éve január 22-én hunyt el Temesvári Pelbárt Soha nem fogom elfelejteni 1974 szeptemberének tanévnyitó ünnepségét épp úgy, amint az azt követő négy esztendőt sem. Megszeppent elsősként kerestük a gyülekezőhelyünket megszeppent szüleink kíséretében az Ferences Gimnázium akkoriban mérhetetlenül nagynak és ódonnak tűnő falai között, amikor életemben talán először pillantottam meg egy igazi szerzetest. Addig csak festményeken láttam olyat, pedig papi berkekben családi indíttatásomból adódóan korántsem voltam járatlannak mondható. De ő valami egészen más volt. Barna ruhát viselt, oldalán egy fehér „zsinórral”, amelyet három csomó ékesített. Az volt az érzésem, mintha egy más korba, egy más világba csöppentem volna. Nem is sejtettem még akkor, mennyire más is volt az a világ. Szent Ferenc „kisebb testvéreinek” a világa, akik dacolva a körülöttük dúló diktatúrával vállalták, hogy nekünk, az előttünk járóknak és a minket követőknek úgy tanítsák az államilag előírt és diktált tudományokat, hogy közben vállalják benne a Krisztus tanítását. Szent Ferenc és a franciskanizmus szellemét, a tisztességesen tervezhető keresztény élet ideálját. Nem csupán tanítóink voltak ők, hanem szüleink, lelki vezetőink, az egész életre kihatóan utat mutató közöttünk élő barátaink is egyben. Esztergomban és környékén 1950 után ők, a ferencesek működtették az egyetlen államilag engedélyezett középiskolát -a többieket elűzték. Hősi küzdelem volt az életük, apostoli tanúságtétel, amelyet a hétköznapok minden nehézsége ellenére valami megmagyarázhatatlan derűvel és vidámsággal éltek meg. Mindjobban megismerve az „atyákat” nőttön nőtt a csodálatunk irántuk, hiszen mindeközben nem voltak ők mások, csak emberek, ám a szó klasszikus értelmében, nagybetűvel írva voltak azok. Nem kezdem el sorolni a neveket, hiszen méltatlan volna bárkit kihagyni közülük, tiszteletüknek adózva legyen elegendő annyit felemlegetni, hogy -amint a három „csomó” szimbolizálta az oldalukat övező kordán - éltek tisztaságban, szegénységben és engedelmességben Krisztus nagyobb dicsőségére és a mi javunkra. A mi javunkra annyira, hogy a rendiiskolai ünnepeken máig egykor volt diákjaik sokasága tiszteleg munkájuk és emlékük előtt, mert mind tudjuk, hogy velük és általuk tagjaivá lehettünk a világ ferencesei nagy családjának, amelyben a belső tagok és a kívül élő „gyermekek” boldog örömmel üdvözlik egymást, az együvé tartozás bizonyosságának érzésével. „Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium” - tanultuk meg az iskola nevét az első napokban. De ki is volt az a Temesvári Pelbárt, akinek halála 500-ik évfordulóját ünneplik az ősi alma mater egykori és jelenlegi lakói január 22-én szombaton? Talán nem is csupán történetírói hanyagság, hogy még a születése dátumát sem jegyezték föl, kérdőjellel jelzik, valahogy így: „élt 1453-1504. január 22.” Nem volt olyan fontos, hogy mikor született, hogy hívták vagy akár, hogy honnan származott. Ám annál lényegesebb az, amit életében alkotott. Tudjuk, hogy tanult Krakkóban, Pelbartus Ladislai de Temeswar néven, élt a budai rendházban, volt esztergomi házfőnök, végül visszakerült Budára és ott halt meg. Mindeközben prédikált és írt rendületlenül. Első műve egy tizenkét kötetes beszédgyűjtemény volt, amely a Stellarium nevet viseli, és a legnagyobb érdeme talán az, hogy igyekszik a papság és a prédikációkat hallgatók számára mind közelebb hozni, az akkor már jól ismert Szűz Mária-kultuszt. A beszédgyűjtemény másik nagy érdeme abban rejlik, hogy mintegy mintát ad a papságnak, miképpen szóljanak akár anyanyelven is! - a hívek legkülönfélébb rétegeihez. 1489-ben látott neki másik nagyszabású munkája, Pomérium (Gyümölcsöskert) mega írásának. Tíz esztendőn át dolgozott a Pomériumon, amely összesen 542 beszédmintát tartalmaz, külön kötetekbe rendszerezve a szentekről, állandó ünnepekről, vasárnapi evangéliumokról szólókat. Nem elhanyagolható az sem, hogy Temesvári Pelbárt írói és prédikátori munkássága révén mintegy előfutárává vált a magyarországi reneszánsz irodalom képábrázolásainak, hiszen egyes frázisai fellelhetők Zrínyi Miklós és Csokonai Vitéz Mihály műveiben is. Nem ír csupán, hanem természetesen prédikál, ilymódon jeles tanítója korának. Művei számos példányban láttak napvilágot nyomtatott formában akkor, a nyomdászat születésekor és nem csupán hazánkban, hanem német nyelvterületen is. Nincs lehetőség arra, hogy széleskörű tevékenységét részletesen áttekintsük, a fentiekért mindenesetre köszönetemet szeretném kifejezni Müller Tibor tanár úrnak. Temesvári Pelbárt különösen méltó arra, hogy neve ismert legyen jelen korunkban is, ha másképpen nem, hát az úgyszintén nagyhírű esztergomi iskola névadójaként. Az emlékév bezárására szombaton kerül sor a ferences templomban. Legyen nagyon boldog a kisebb testvérek nagy családjának e szép ünnepe! • Pedro Egy falat Szentgyörgymez csipetnyi Pengővel ízesítve Falu a vámban. Közösség, melyben erős az összetartó erő. A Szentgyörgymezői Olvasókör látogatói, klubtagjai hagyományokat visznek tovább, kapcsolatokat építenek, a Kárpátokon innen és túl élő magyarok kultúráját ápolják. Szombat este van, a program az aprók táncával indul, majd a zselizi Pengő zenekar tart kalotaszegi táncházat. Érkeznek a néptáncra vágyók, kinyit a büfé is. Pultját évtizedek óta koptatja népművelő, vagy éppen méhész könyöke. Zsíroskenyeret vételez egy kipirult hőig a 7 ötvenért. Az olvasókör irodájában többedszer ülve fogalmazódik meg bennem, ide mindig érdekes emberek járnak. Kérdések nélkül tudják a választ, melyekből körvonalazódik az a szemlélet, mely az Olvasókört működteti. Trexler Magdolna — az aprók táncoltatója „Mindig nótás fajta voltam, családomban pedig sok a néptáncos, édesanyám is a régi esztergomi ÁFÉSZ csoportban táncolt. Amikor mi fiatalok voltunk, nem volt sikk a népzene, a néptánc, a beat -és pop műfajok kerültek előtérbe. Végzettségem szerint testnevelő tanító vagyok, a néptánccal 1998- ban kerültem kapcsolatba. A Komárom-Esztergom megyei Pedagógiai Intézet indított egy tanfolyamot a NAT táncai címmel. Itt ismerkedtem meg a néptánccal, a népi hagyományokkal és játékokkal. Mára már hivatásommá vált, a táncoktatás és főfoglalkozásom mellett a Babits Mihály Általános Iskolában vezetem a Napsugár népijáték szakkört. Tanulmányaimat is folytattam, éppen a napokban fejezem be a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tánc - és drámapedagógia szakát. Hogy miért fontos a zene és a tánc? Mert magyar emberek vagyunk Ugyanúgy, ahogy kicsi korunktól tanuljuk a nyelvet, a néptánc és a népzene nyelvét is meg kellene tanulnunk. Sokkal egészségesebb, teljesebb lenne identitásunk.” A Pengő zenekar és Ölveczky Árpád „Kis szünet után tavaly novemberben indult újra a táncház, azóta havi rendszerességgel jövünk, minden alkalommal más tájegység táncait hozzuk el. Rév-Komáromban is minden hónapban táncházat tartunk, a Rév-magyar Kultúra Házában „Barangolás a Kárpát-medencében” címmel tanítjuk a táncokat. Szerencsére mindkét helyen sok az érdeklődő, az állandó társaság mindig kibővül egy-két új ismerőssel.” Krííger Viktor, nagybőgő: „A népzenét Magyarországon tanultuk, az alap zenei tudásunkat jászberényi, mosonmagyaróvári népzenei táborokban fejlesztettük tovább. Kétéves népzenész tanfolyamot végzett mindegyikünk, szintén Mosonmagyaróváron. Később eredeti felvételekről tanultunk, de magunk is gyűjtöttünk többek közt Kalotaszeg környékén, Marosszék tájain és Gömörön is. A Gömöri Hagyományőrző Népdalkör nemrégiben megjelent lemezén néhány zeneszám erejéig közreműködtünk, ennek éppen e héten lesz Berzetén a lemezbemutatója. Első önálló CD-nk felvételeit is a napokban fejeztük be. „Zenei barangolásaink a Kárpát-medencében” címmel gyűjtöttük össze a magyar vidékek zenéit.” Mézes Árpád, hegedű: „Nekem, vagyis nekünk a zenélés egy olyan belső hangulatot ad, amit máshol nem lehet megtapasztalni. A népzenével újra kinyílik egy régi világ, láthatóvá válik, honnan jöttünk. Diákkorunk óta nézegetünk át ezen a képzeletbeli ajtón, amiről soha nem lehet leszokni, akit egyszer megfogott, nem tudja abbahagyni.” Ág, Zoltán, kisbőgő: „A népzene iránti vonzalom idősebb korban alakul ki, amihez nagyban hozzájárulnak a családi hagyományok. A kicsi gyermek hallgatja szülőjét, s egyszer csak ott lesz a fülében, ott lesz a fejében a zene. Kialakul egy apáról fiúra öröklődött zenei ízlésvilág. Nálunk a felvidéken nincsenek népzenei táborok, Magyarországot járva tudtunk a már megtanult stílusokhoz egy kicsit hozzátenni, egy kicsit gazdagítani a hangzást”. Mézes Zsuzsanna, brácsa: „Mindegy, hogy felvidéki, vagy esztergomi közönségnek játszunk. A népzenéhez nem kell állampolgárság. Esztergomban egy kicsit másképp gondolkodnak az emberek, mint általában Magyarországon. Azon kívül, hogy nem csodálkoznak ránk, hogy mi tudunk magyarul, itt érezhetően erősebb a nemzet tudatossága. A néptánc és a zene közös múltunk, s nem kell hozzá hitvallás vagy politikai hovatartozás”. Az Olvasókör igazgatója, Polgár József nem szívesen vall érdemeiről, mint mondja, ő csak terelgeti az embereket. Szerinte könnyű dolga van, ha elmondja egy-egy ötletét, máris talál rá vevőt. Talán ennél több munka lehet a háttérben, mert működésének 6 éve alatt az addigi hat klubfoglalkozás tizennyolcra bővült, összeszokott, állandó közönsége van az Olvasókörnek. „Nincs olyan, hogy legnépszerűbb klub vagy szakkör, így nem lehet kategorizálni, mindegyiknek megvan a kialakult csapata, varázsa. Az állandó klubok szinte önszervezők, a többi foglalkozást minden évben újra össze kell állítani, meghirdetni. A Kertbarát Kör Egyesület az idén ünnepli 35 éves fennállását, szakmai programokkal, ünnepi közgyűléssel, kiállítással. Egy speciális nyelvtanfolyammal szeretnénk a jövőben színesíteni a palettát, illetve előzetes egyeztetések folynak egy esztergomi népzenei, néptáncos, kézműves táborról. A Helemba panzióban elszállásolt családok, vendégek egy hétig művelhetnék a csuhézás, kosárfonás, szövés, nemezelés, stb. tudományát, kiegészítve néptánc tanulással, kirándulásokkal. Emellett Temerin város Esztergomhoz fűződő szálait iparkodom szorosabbra fűzni. Reményeim szerint idén megrendezzük a temeriniek hetét Esztergomban, amibe beletartozik egy kiállítás a Vármúzeum Rondellájában, a két város kézilabda erősségeinek mérkőzései, kiegészülve zenei és egyéb kulturális bemutatkozásokkal. Hasonló lelkesedéssel szerveződik a temerini Illés-napi rendezvényen való részvételünk. Mindentől függetlenül egyre többen csatlakoznak a delegációhoz és keresik a barátságot a vajdaságban élő testvéreinkkel”. * • Lőrincz Zsuzsa