Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-01-22 / 15. szám

• HÍDLAP • 2005. január 22., szombat A Kisebb Testvérek Rendje 500 éve január 22-én hunyt el Temesvári Pelbárt Soha nem fogom elfelejteni 1974 szeptemberének tanévnyitó ünnepsé­gét épp úgy, amint az azt követő négy esztendőt sem. Megszeppent elsős­ként kerestük a gyülekezőhelyünket megszeppent szüleink kíséretében az Ferences Gimnázium akkoriban mér­hetetlenül nagynak és ódonnak tűnő falai között, amikor életemben talán először pillantottam meg egy igazi szerzetest. Addig csak festményeken láttam olyat, pedig papi berkekben családi indíttatásomból adódóan ko­rántsem voltam járatlannak mondha­tó. De ő valami egészen más volt. Bar­na ruhát viselt, oldalán egy fehér „zsi­nórral”, amelyet három csomó ékesí­tett. Az volt az érzésem, mintha egy más korba, egy más világba csöppen­tem volna. Nem is sejtettem még ak­kor, mennyire más is volt az a világ. Szent Ferenc „kisebb testvéreinek” a világa, akik dacolva a körülöttük dúló diktatúrával vállalták, hogy nekünk, az előttünk járóknak és a minket köve­tőknek úgy tanítsák az államilag előírt és diktált tudományokat, hogy köz­ben vállalják benne a Krisztus tanítá­sát. Szent Ferenc és a franciskaniz­­mus szellemét, a tisztességesen ter­vezhető keresztény élet ideálját. Nem csupán tanítóink voltak ők, hanem szüleink, lelki vezetőink, az egész élet­re kihatóan utat mutató közöttünk élő barátaink is egyben. Esztergomban és környékén 1950 után ők, a ferencesek működtették az egyetlen államilag en­gedélyezett középiskolát -a többieket elűzték. Hősi küzdelem volt az életük, apostoli tanúságtétel, amelyet a hét­köznapok minden nehézsége ellenére valami megmagyarázhatatlan derűvel és vidámsággal éltek meg. Mindjob­ban megismerve az „atyákat” nőttön nőtt a csodálatunk irántuk, hiszen mindeközben nem voltak ők mások, csak emberek, ám a szó klasszikus ér­telmében, nagybetűvel írva voltak azok. Nem kezdem el sorolni a neve­ket, hiszen méltatlan volna bárkit ki­hagyni közülük, tiszteletüknek adóz­va legyen elegendő annyit felemleget­ni, hogy -amint a három „csomó” szimbolizálta az oldalukat övező kor­dán - éltek tisztaságban, szegénység­ben és engedelmességben Krisztus nagyobb dicsőségére és a mi javunkra. A mi javunkra annyira, hogy a rendi­­iskolai ünnepeken máig egykor volt diákjaik sokasága tiszteleg munkájuk és emlékük előtt, mert mind tudjuk, hogy velük és általuk tagjaivá lehet­tünk a világ ferencesei nagy családjá­nak, amelyben a belső tagok és a kívül élő „gyermekek” boldog örömmel üd­­vözlik egymást, az együvé tartozás bi­zonyosságának érzésével. „Temesvári Pelbárt Ferences Gim­názium” - tanultuk meg az iskola ne­vét az első napokban. De ki is volt az a Temesvári Pelbárt, akinek halála 500-ik évfordulóját ünneplik az ősi alma mater egykori és jelenlegi lakói január 22-én szombaton? Talán nem is csupán történetírói hanyagság, hogy még a születése dá­tumát sem jegyezték föl, kérdőjellel jelzik, valahogy így: „élt 1453­-1504. január 22.” Nem volt olyan fontos, hogy mikor született, hogy hívták vagy akár, hogy honnan származott. Ám annál lényegesebb az, amit életé­ben alkotott. Tudjuk, hogy tanult Krakkóban, Pelbartus Ladislai de Temeswar néven, élt a budai rend­házban, volt esztergomi házfőnök, végül visszakerült Budára és ott halt meg. Mindeközben prédikált és írt rendületlenül. Első műve egy tizen­két kötetes beszédgyűjtemény volt, amely a Stellarium nevet viseli, és a legnagyobb érdeme talán az, hogy igyekszik a papság és a prédikációkat hallgatók számára mind közelebb hozni, az akkor már jól ismert Szűz Mária-kultuszt. A beszédgyűjte­mény másik nagy érdeme abban rej­lik, hogy mintegy mintát ad a pap­ságnak, miképpen szóljanak­­ akár anyanyelven is! - a hívek legkülönfé­lébb rétegeihez. 1489-ben látott neki másik nagyszabású munkája, Pomérium (Gyümölcsöskert) meg­a írásának. Tíz esztendőn át dolgozott a Pomériumon, amely összesen 542 beszédmintát tartalmaz, külön köte­tekbe rendszerezve a szentekről, ál­landó ünnepekről, vasárnapi evangé­liumokról szólókat. Nem elhanyagolható az sem, hogy Temesvári Pelbárt írói és prédikátori munkássága révén mintegy előfutárá­vá vált a magyarországi reneszánsz irodalom képábrázolásainak, hiszen egyes frázisai fellelhetők Zrínyi Mik­lós és Csokonai Vitéz Mihály művei­ben is. Nem ír csupán, hanem termé­szetesen prédikál, ilymódon jeles ta­nítója korának. Művei számos pél­dányban láttak napvilágot nyomtatott formában akkor, a nyomdászat szüle­tésekor és nem csupán hazánkban, ha­nem német nyelvterületen is. Nincs lehetőség arra, hogy széleskörű tevé­kenységét részletesen áttekintsük, a fentiekért mindenesetre köszönete­­met szeretném kifejezni Müller Tibor tanár úrnak. Temesvári Pelbárt külö­nösen méltó arra, hogy neve ismert legyen jelen korunkban is, ha máskép­pen nem, hát az úgyszintén nagyhírű esztergomi iskola névadójaként. Az emlékév bezárására szombaton kerül sor a ferences templomban. Legyen nagyon boldog a kisebb testvérek nagy családjának e szép ünnepe! • Pedro Egy falat Szentgyörgymez csipetnyi Pengővel ízesítve Falu a vámban. Közösség, melyben erős az összetartó­ erő. A Szentgyörgymezői Olvasókör látogatói, klubtagjai ha­gyományokat visznek tovább, kapcsolatokat építenek, a Kárpátokon innen és túl élő magyarok kultúráját ápolják. Szombat este van, a program az aprók táncával indul, majd a zselizi Pengő ze­nekar tart kalotaszegi táncházat. Érkez­nek a néptáncra vágyók, kinyit a büfé is. Pultját évtizedek óta koptatja népműve­lő, vag­y éppen méhész könyöke. Zsíroskenyeret vételez egy kipirult hőig a 7 ötvenért. Az olvasókör irodájában többedszer ülve fogalmazódik meg ben­nem, ide mindig érdekes emberek jár­nak. Kérdések nélkül tudják a választ, melyekből körvonalazódik az a szemlé­let, mely az Olvasókört működteti. Trexler Magdolna — az aprók táncoltatója „Mindig nótás fajta voltam, csalá­domban pedig sok a néptáncos, édes­anyám is a régi esztergomi ÁFÉSZ cso­portban táncolt. Amikor mi fiatalok vol­tunk, nem volt sikk a népzene, a nép­tánc, a beat -és pop műfajok kerültek előtérbe. Végzettségem szerint testne­velő tanító vagyok, a néptánccal 1998- ban kerültem kapcsolatba. A Komá­­rom-Esztergom megyei Pedagógiai In­tézet indított egy tanfolyamot a NAT táncai címmel. Itt ismerkedtem meg a néptánccal, a népi hagyományokkal és játékokkal. Mára már hivatásommá vált, a táncoktatás és főfoglalkozásom mel­lett a Babits Mihály Általános Iskolá­ban vezetem a Napsugár népijáték szakkört. Tanulmányaimat is folytat­tam, éppen a napokban fejezem be a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tánc - és drámapedagógia szakát. Hogy miért fontos a zene és a tánc? Mert magyar emberek vagyunk Ugyanúgy, ahogy ki­csi korunktól tanuljuk a nyelvet, a nép­tánc és a népzene nyelvét is meg kellene tanulnunk. Sokkal egészségesebb, telje­sebb lenne identitásunk.” A Pengő zenekar és Ölveczky Árpád „Kis szünet után tavaly novem­berben indult újra a táncház, azóta havi rendszerességgel jövünk, min­den alkalommal más tájegység tánca­it hozzuk el. Rév-Komáromban is minden hónapban táncházat tartunk, a Rév-magyar Kultúra Házában „Ba­rangolás a Kárpát-medencében” címmel tanítjuk a táncokat. Szeren­csére mindkét helyen sok az érdeklő­dő, az állandó társaság mindig kibő­vül egy-két új ismerőssel.” Krííger Viktor, nagybőgő: „A nép­zenét Magyarországon tanultuk, az alap zenei tudásunkat jászberényi, mosonmagyaróvári népzenei táborok­ban fejlesztettük tovább. Kétéves nép­­zenész tanfolyamot végzett mindegyi­künk, szintén Mosonmagyaróváron. Később eredeti felvételekről tanul­tunk, de magunk is gyűjtöttünk töb­bek közt Kalotaszeg környékén, Marosszék tájain és Gömörön is. A Gömöri Hagyományőrző Népdalkör nemrégiben megjelent lemezén né­hány zeneszám erejéig közreműköd­tünk, ennek éppen e héten lesz Berzetén a lemezbemutatója. Első önálló CD-nk felvételeit is a napokban fejeztük be. „Zenei barangolásaink a Kárpát-medencében” címmel gyűj­töttük össze a magyar vidékek zenéit.” Mézes Árpád, hegedű: „Nekem, vagyis nekünk a zenélés egy olyan belső hangulatot ad, amit máshol nem lehet megtapasztalni. A népze­nével újra kinyílik egy régi világ, lát­hatóvá válik, honnan jöttünk. Diák­korunk óta nézegetünk át ezen a kép­zeletbeli ajtón, amiről soha nem le­het leszokni, akit egyszer megfogott, nem tudja abbahagyni.” Ág, Zoltán, kisbőgő: „A népzene iránti vonzalom idősebb korban alakul ki, amihez nagyban hozzájárulnak a családi hagyományok. A kicsi gyermek hallgatja szülőjét, s egyszer csak ott lesz a fülében, ott lesz a fejében a zene. Kialakul egy apáról fiúra öröklődött zenei ízlésvilág. Nálunk a felvidéken nincsenek népzenei táborok, Magyar­­országot járva tudtunk a már megta­nult stílusokhoz egy kicsit hozzátenni, egy kicsit gazdagítani a hangzást”. Mézes Zsuzsanna, brácsa: „Mindegy, hogy felvidéki, vagy esz­tergomi közönségnek játszunk. A népzenéhez nem kell állampolgárság. Esztergomban egy kicsit másképp gondolkodnak az emberek, mint álta­lában Magyarországon. Azon kívül, hogy nem csodálkoznak ránk, hogy mi tudunk magyarul, itt érezhetően erősebb a nemzet tudatossága. A néptánc és a zene közös múltunk, s nem kell hozzá hitvallás vagy politi­kai hovatartozás”. Az Olvasókör igazgatója, Polgár Jó­zsef nem szívesen vall érdemeiről, mint mondja, ő csak terelgeti az embe­reket. Szerinte könnyű dolga van, ha elmondja egy-egy ötletét, máris talál rá vevőt. Talán ennél több munka lehet a háttérben, mert működésének 6 éve alatt az addigi hat klubfoglalkozás ti­zennyolcra bővült, összeszokott, állan­dó közönsége van az Olvasókörnek. „Nincs olyan, hogy legnépszerűbb klub vagy szakkör, így nem lehet kate­gorizálni, mindegyiknek megvan a ki­alakult csapata, varázsa. Az állandó klubok szinte önszervezők, a többi fog­lalkozást minden évben újra össze kell állítani, meghirdetni. A Kertbarát Kör Egyesület az idén ünnepli 35 éves fenn­állását, szakmai programokkal, ünnepi közgyűléssel, kiállítással. Egy speciális nyelvtanfolyammal szeretnénk a jövő­ben színesíteni a palettát, illetve előze­tes egyeztetések folynak egy esztergo­mi népzenei, néptáncos, kézműves tá­borról. A Helemba panzióban elszállá­solt családok, vendégek egy hétig mű­velhetnék a csuhézás, kosárfonás, szö­vés, nemezelés, stb. tudományát, ki­egészítve néptánc tanulással, kirándu­lásokkal. E­mellett Temerin város Esz­tergomhoz fűződő szálait iparkodom szorosabbra fűzni. Reményeim szerint idén megrendezzük a temeriniek hetét Esztergomban, amibe beletartozik egy kiállítás a Vármúzeum Rondellájában, a két város kézilabda erősségeinek mérkőzései, kiegészülve zenei és egyéb kulturális bemutatkozásokkal. Hason­ló lelkesedéssel szerveződik a temerini Illés-napi rendezvényen való részvéte­lünk. Mindentől függetlenül egyre többen csatlakoznak a delegációhoz és keresik a barátságot a vajdaságban élő testvéreinkkel”. * • Lőrincz Zsuzsa

Next