Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22-41. szám)
2007-02-09 / 28. szám
www.istergranum.hu Futótűzként terjedhet a lánglovagok bérkövetelése Az eddigi két tűzoltóság után mindenütt perre mehetnek a tűzoltók Folytatás az 1. oldalról Tavaly ilyen létszámbővítés volt például a tatabányai tűzoltóságon és idén júliustól is 500 újonc várja az éles bevetéseket. Arról, hogy jogos-e a győriek és kaposváriak mostani követelése, megoszlanak a vélemények, ugyanis a tűzoltók esetében nem egyszerűen munkaidőről van szó, annál összetettebb a dolog. A tűzoltás mindig is vonzó hivatásnak számított, nem utolsósorban azért, mert az egy napi szolgálatot két nap pihenő követi, így a lánglovagok bár különböző pótlékaikkal együtt sem keresnek többet nettó 80-100 ezer forintnál, lehetőségük van mellékállást vállalni, amivel szép számban élnek is. Kérdés persze, ki tudják-e így pihenni magukat a szolgálati napokra. Kövecs István esztergomi tűzoltóparancsnokhoz eddig nem érkezett túlórapénzt követelő szolgálati panasz, de nem zárja ki, hogy előbb-utóbb felmerül a kérdés Esztergomban csakúgy, mint az ország többi tűzoltóságán. Szerinte egyébként jogosnak is tekinthető a követelés, hiszen a munka törvénykönyve, bár bizonyos esetekben el lehet tőle térni, de 40 óra heti munkaidőt rögzít. A különbözet kompenzálását általában szabadidővel oldják meg. Olaj lenne a tűzre, ha valamelyik munkaügyi bíróság is a tűzoltóknak adna igazat, ahogyan ez nemrég Tatár Attila országos katasztrófavédelmi főigazgató kijelentette: kifizetik a tűzoltók túlóráit, pontosabban annak a plusz két órának megfelelő pénzt, amit a magyar jogszabályok által megengedett 48 órán felül ledolgoztak. Ezenfelül megvizsgálják, hogy mennyi a tűzoltók tényleges munka-, készenléti-, illetve pihenőideje, mert a szolgálati napok nem minden része minősül munkaidőnek. A 2007-es költségvetésben 1,930 millió forintot különítettek el a munkaidő-csökkentés fedezeteként, ebből kifizethetik a tavalyi második fél év és a júliusi létszámbővítésig idén feltorlódó túlórákat. történt az orvosok ügyeleti pénzének ügyében. Ráadásul a szakszervezet állítólag ugyanazt az ügyvédi irodát bízta meg, amelyik az orvosoknak is pert nyert. Siker esetén a kaposváriaknak 2004-ig visszamenőleg bruttó 120 millió forintot ítélhetnek meg, országosan pedig 7-8 milliárd forintra rúghat az elmaradt bér. • Szabó Hajnal Ácson pihen a német szemét Még mindig nem szállították el az ácsi telephelyről azt az illegális német szemétrakományt, amire január közepén bukkant a rendőrség névtelen bejelentés alapján. Mivel a szálak Bács- Kiskun megyébe vezettek, az ottani kollégák vették át a nyomozást a Komárom-Esztergom megyeiektől. A hulladék szerencsére nem veszélyes a környezetre, de a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a szemetet mielőbb visszaszállítsák Németországba. A rendőrség épp az efféle, illetve más hulladék-elhelyezéssel kapcsolatos bűncselekmények elszaporodása miatt úgy döntött: egy speciális zöldkommandót, azaz közúti, közterületi ellenőrző csoportot hoznak létre a határőrséggel és pénzügyőrséggel együttműködve. Kórházi kápolnára pályázik a kórház Vác: Pályázati támogatással épülhet meg a váci Jávorszky kórház területére régóta tervezett ökumenikus kápolna. A Váci Egyházmegye és a társult egyházak vállalnák a felmerülő költségeket, de az EGT és Norvég alap pályázat benyújtásához konzorciumi partnerként az önkormányzat is csatlakozik a kápolna és mentálhigiénés központ megépüléséhez. A város anyagilag ugyan nem járul hozzá az építkezéshez, de felajánlotta, hogy a szükséges 262 négyzetméternyi területet 99 évre ingyenes használatba adja az egyházaknak, illetve a Jávorszky Ödön Kórház vállalta, hogy fedezi a komplexum közüzemi díjainak és karbantartásának költségeit. Nehéz diákévek: sms-ben jön az értesítés a bukásról A szülők elektronikus úton kérhetnek információt gyermekük tanulmányi eredményeiről A Suli.INFO által működtetett információs szolgáltatás már közel öt éve működik, mégis most került az újságok címlapjára. Az érdemjegyekről és az iskolai eseményekről elektronikus úton történő adatszolgáltatást egyesek „besúgóhálózatnak” minősítik, mások örömmel veszik, hogy otthonról vagy az irodából is betekinthetnek gyermekük virtuális ellenőrzőjébe. A Suli INFO Iskolai Információs Rendszert működtető társaság ügyvezetője, Lantos Béla lapunk megkeresésére elmondta: az általános- és középiskolák, valamint a tanulók szülei közötti kapcsolatot szorosabbá, illetve a kommunikációt egyszerűbbé tevő szolgáltatás 2002-ben indult. Az oktatási intézmények a szükséges informatikai eszközök és feltételek megléte esetén teljesen ingyenesen csatlakozhatnak a rendszerhez, amely az elektronikus napló szoftverét, illetve a szülők számára sms-ben, e-mailben, illetve webes felületen való elektronikus kommunikáció lehetőségét tartalmazza. A hálózaton keresztül nemcsak az érdemjegyekről szerezhet tudomást a szülő, hanem valamennyi iskolai eseményről és határidőről is, de emellett a tanárral való kommunikációra is lehetőség nyílik. Lantos Béla az adatvédelmi szempontok, illetve a nebulók személyiségi jogai felől aggódók számára hozzátette: az adatvédelmi biztos állásfoglalásában mindent rendben talált a Suli.INFO rendszerrel kapcsolatban. A jelenleg 21 város több mint száz iskolájában elérhető, egyre bővülő hálózatban kezdetben az sms-ben kérhető információ volt a legnépszerűbb, mára azonban az internetes oldalon elérhető „virtuális ellenőrzőt” veszik igénybe leggyakrabban. A 400 - 2 ezer 150 forintos havidíjért megrendelhető szolgáltatást a szülők 20-30 százaléka kéri - mondta az ügyvezető. A Magyar Szülők Országos Egyesületének elnöke, Keszei Sándor kezdetben nem szimpatizált a rendszerrel, de miután megtudta, hogy a tárolt adatokat sem manipulálni, sem azokkal visszaélni nem lehet, megbarátkozott a Suli.INFO-val. Mint elmondta, a hagyományos naplót vezető iskolákban azzal adódik a legtöbb probléma, hogy a pedagógusok 1-2 hónapra visszamenőleg is beírhatnak jegyeket, így „félrevezetik” a szülőket. Mivel az elektronikus rendszernél ez az eljárás kizárt, ma már csak azt tartja aggályosnak az érdekvédelmi szervezet elnöke, hogy mindezért a szülőknek nem kevés összeget kell fizetni. Keszei Sándor szerint a felsőoktatásban használatos Neptun-rendszerhez hasonlóan az iskolák fenntartóinak kellene állnia az üzemeltetési költségeket, és mindenki számára hozzáférhetővé kellene tenni a szolgáltatásokat. Régiónkban még egyik oktatási intézményben sem vezették be a Suli INFO-t. Iványi Pálné, az esztergomi József Attila Általános Iskola igazgatója úgy véli, sok iskolában gondot okozhat, hogy nincs elegendő számítógép erre a célra, hiszen a meglévő komputereket inkább oktatási célra használják. Bár az igazgatónő a szülők és a pedagógusok közötti személyes kapcsolattartást féltené a rendszer bevezetésétől, nem zárkóznának el az információnyújtás ezen új formájától, ha a szülők közössége igényelné. • (gábor) Azonnali belépéssel felveszünk: • tehergépjármű javítási ismeretekkel rendelkező gépjármű technikust ügyfélszolgálati munkakör betöltésére • tehergépjármű alkatrész ismerettel és gyakorlattal rendelkező raktárost • gyakorlattal rendelkező tehergépjármű javításban jártas autószerelőket, valamint karosszéria lakatosokat vidékieknek szükség esetén szállást biztosítunk! Jelentkezni lehet: GALLA-TEHER KFT. 2800 Tatabánya, Tarjáni u. 1. Tel.: 341312-452, 6-14 óra között munkaidőben 2007. február 9., péntek • HÍDLAP Megméretettnek a környék borai Az Almásfüzitői Kertbarát Egyesület és az Almásfüzitői Borbarát Hölgyek Klubja idén is megrendezi az immár negyedszázados hagyományra visszatekintő IKR Rt. - Euroinvest - Bayer Cropscience Kft. Nemzetközi Nyílt Borversenyt. Azok a borosgazdák, akik részt kívánnak venni a megmérettetésen február 22-én, csütörtökön 9 és 19 óra között adhatják le a bormintákat a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A benevezett nedűkből három-három darabot kell leadni 0,7, vagy 0,75 deciliteres címke palackban mintánként 500 forintos nevezési díj ellenében. A bírálatra másnap, azaz február 23-án 13 óra 30 perckor kerül sor, amelyre a nevezők 500 forintért, az érdeklődők pedig ezer forintért válthatnak a verseny emblémájával ellátott kóstolópoharat is tartalmazó belépőjegyet. Mi A VÉLEMÉNYE? A „fiatalítás" utáni magyar válogatott felemás módon mutatkozott be a ciprusi bajnokságon. A házigazdáktól kikaptak, Lettország felett győzelmet arattak. Arról kérdeztük az embereket, hogy az ifjú gárda lesz-e a magyar futball becsületének megmentője. Istvánffy Zoltán (nyugdíjas) Figyelemmel kísér rém a magyar fociéletet, de az utóbbi években már nem nézek mérkőzéseket, régóta nem izgat. A lettek legyőzése már-már „hőstett”, megyünk felfelé. Vicc, hogy ha egy idegenlégiós magyar véletlenül rúg egy gólt, az már nagy esemény. Nem sok esélyt látok a fejlődésre. Szabó András (burkoló) Nagyon rossz véleményem van a maigyar fociról, a válogatott szégyent szégyenre halmoz, Kisoroszi csapata is megverné őket. A magyar focit utoljára a kilencvenes évek elején követtem, de azóta egyre kisebb reményt látok arra, hogy újra legyen egy nemzetközileg is bizonyító csapatunk. Muzslai Máté (tanuló) | A muzslai serdülő csapatban vagyok csatár, minden nap nézek focit, a magyar válogatott meccseit is meg szoktam nézni. Lehet újra aranycsapatunk, de szerintem ifikből álló csapat kell, és egy külföldi vezető, például a Manchester edzője, Sir Alex Ferguson megfelelő lenne. Segítség a CSEMADOKOT bemutató dokumentumfilmhez A CSEMADOK megalakulását és a szervezet 1949-69 közötti időszakát bemutató dokumentumfilmhez keresnek az alkotók olyan személyeket (riportalanyokat), akik személyesen vettek részt az eseményekben, vagy akik ismerik ezen személyeket, vagy ismerik a történéseket Az alkotóműhely keresi továbbá azokat, akiknek tulajdonában vannak olyan amatőr filmfelvételek, amelyek az 1949-1969-es évek kulturális, valamint Csemadokkal kapcsolatos eseményeit örökítik meg, azokat ideiglenesen - akár térítés ellenében is rendelkezésére bocsátanák. Információikat, tájékoztatásukat, segítségüket köszönik és a következő elérhetőségeken várják: Carisma TV, Druzstevná 1, 941 31 Udvard, Dvory nad Zitavou. T. sz. 0356 444 740, 0905 637 741. E-mail: carismatv @ stohline.sk. Gránátot robbantottak Lábatlan Nyeles kézigránátot találtak szerdán, Lábatlanon egy építkezés során. Az esztergomi rendőrkapitányság a bejelentést követően tűzszerészeket küldött a helyszínre, akik tegnap a lábatlani szeméttelepen felrobbantották a veszélyes szerkezetet. Ahogy azt a rendőrségtől megtudtuk, az ilyen jellegű bejelentések nem túl gyakoriak, annál több fel nem robbant rozsdás, de sok esetben még működőképes lövedék és bomba bukkan fel a Duna medrében, amikor alacsony a vízállás.