Esztergom, 1906 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-07 / 1. szám
XL évfolyam. Esztergom, 1906. január 7. 1. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Béke-e vagy harc? Esztergom, január 5. A rendes újévi üdvözlések alkalmával az idén is több loyális hallani. Pártállásra való nyilatkozatot lehetett tekintet nélkül mindenütt kifejlődött az óhajtás: bárcsak létre jönne már egyszer a hőn óhajtott béke s megszűnnék a harc' A nemzet és a király értsék meg egymást s ami félreértést gonosz tanácsadók okoztak, ami gyűlöletet ezek szítottak, az némuljon el, olvadjon fel és szűnjék meg a kölcsönös barátság és szeretet melegében. Egyetlen egy ellenzéki párt sem szeretné, ha a helyzet még élesebben alakulna ki, mint a minő stádiumban van ma, de viszont az alkotmányos alaptól sem hagyja magát eltántorítani egyetlen egy párt sem, akármilyen harcot proklamál ellenök Fejérváry és a Jakabok bandája. Az ősz generális a lapján, és a haladópárti Lányi üdvözölte újév miniszterelnök hogyan felelt kedves Jakabjának? Gyermeki faivsággal vetette föl a koalíció által már oly sokszor megokolt kérdést: vajjon miért is nem tett eleget a baloldali többség a maga többségi kötelességének és miért nem vette át a kormányt ? Fejérváry újévi nyilatkozata tehát ismét az a régi, farizeusi nyilatkozat, amelyet már akkor hangoztatott, amikor politikai szerepésének első lépését tette a januári válaszások után. A miniszterelnök abban látja egyedül a kibontakozás módját, ha a koalíció— lemondva természetesen a nemzeti követelményekről — mindjárt most vállalna kormányt. Csakhogy kedves miniszterelnök úr, méltóztatik tudni, a baloldali többség azért nem vette át a kormányt annak idején, mert nem adták át neki. Sőt mi több . . . meg se kínálták vele, elesett még a kormány vállalásának lehetőségétől is. Emlékezzék csak vissza, hisz nem oly rég történt e szomorú dolog. A kormányvállalásra igenis lehet joga minden többségnek, de nem lehet kötelessége, hogy e jogának érvényesítését amaz elvekről való lemondástól tegye függővé, amelyek alapján áll. Elvállalja báz a többség a kormányt, de adják is át neki minden feltétel nélkül, többségi jogánál fogva és a többségi elv iránt tartozó kötelességből. Íme a generális hirdeti a békét s nem tudja, hogy a »béke« hamis jelszava voltaképen még jobban szítja a harcot. alatt Ez nem a kibontakozás módja és lehetősége. Ám legyen Fejérváry úr! Ha más kibontakozást nem ismer, mint a nemzetnek jogos követelményeiről való lemondását, lássa a következményeket. A nemzet, a nép ma a koalíció álláspontján van. Bizonyítja az egymás után meghiúsult főispáni installációk egész sorozata, valamint a január 2-iki debreceni véres tragédia is. Hogy beszélhet valaki békéről, mikor minden cselekedetével rendszeresen provokálja a nép elkeseredését. A gyalázatos visszaélések, miket a Fejérváry kormány, ez az alkotmányellenes, törvénytelen Jakabhad végbe visz, folyton növelik az elkeseredést, az ember hajlandó volna hinni, hogy szándékosan és mesterségesen . . . Nem helyeseljük azt, ami Debrecenben történt, de érteni tudjuk. Az alkotmányos, nemzeti érzést manapság már nem lehet semmiféle erkölcsi kényszerzubbonyba beleerőszakolni. Vajjon megértik-e Fejérváryék, Kristóffyék, hogy az ő szereplésök a nemzetre csak veszedelem, rájuk nézve pedig csak gyalázat lehet? A debreceni eset mindenesetre rettenetes példa. Okulhat azon a kormány és mindenki, aki a nemzet ellen folytatott harcban irtózatos könnyelműséggel, nemzetellenes, hazafiatlan pribék-szerepre vállalkozik. Így történt ez a múltban is, valahányszor az udvari intrikusok Magyarország alkotmányára törtek, mindig »törvényszegő, rebellisei volt olyankor a magyar és »törvénytisztelők« voltak azok, akik az abszolutizmust akarták. A királyival elhitették, hogy ő akkor tartja meg esküjét, ha szembeszáll a nemzet alkotmányos akaratával, míg ellenben esküszegést követne el, ha a jogos követelményeket teljesítené. Ezen fordul meg a harc vagy béke sorsa. Jelenleg is csak így vagyunk. A »végtelen nyomor és szenvedés« küszöbén állunk. A hazafias, nemzeti érzelmű tisztviselők felfüggesztetnek; a szegény póttartalékosok családjuk, munkájuk, kenyér AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az eszménykép. Ugy volt az mindig, — ugy is marad, így mindenkinek, de különösen minden nőnek lelkében, vagy a fantáziájában van egy kép. )kszor csak olyan körvonalakban, mint mikor festő, mielőtt még ecsethez nyúlna, először snnel cirkalmozza ki körülbelül az alak testi táját. Ezek közé a vonalak közé bizony be lehet festeni akár a nagyapát is. A határvonalak 'gengedik. Természetesen csak a felületes lelkek lesznek meg ennyivel. Nekik elég a keret, tán nem bánják, sőt mindegy nekik, ha szőke, gy barna haj fogja díszíteni a fejet, elválasztva, 0r felfésülve. Az is tökéletesen mindegy nekik, fekete rövid, vagy kender-fehér, hosszú bajusz adt ki a pisze, vagy sasorr alatt. Még meknél sem követelődzek. Kis bandsitás is jól a lát »neki.« Sőt, ami még több, —… de ezt már s merem állítani, nyomtatásból olvastam valam a férfi, ha csak egy fokkal is szebb az égnél, már kedves nekik. — Hanem aztán tessék gondolni, hogy mindegyik beéri az ilyesanyka szénrajzzal. Oh, vannak ihletett fantáziák A kereteket olyan pompás színekkel s olyan hozott vonalakkal töltik ki, hogy festő legyen utána pingálja. Azt se tessék gondolni, hogy a munka hitvány kopirozás, amelyen X-nek fas homloka alatt Y-nak tüzes szemei villogs ezek közé X-nek szabályos orra van beisztva. Oh, az ihlet tetőpontján nem készül foltozás. Ilyenkor nemcsak külön faj, de külön nem formálódik, amilyen még nincs, csak ittlt megy — valahol . . . Nekik már nem mindegy, hogy savó színű-e a szem, vagy bogár-fekete. Annak határozottan olyannak kell lenni, mint a fekete gyémántnak. A csillogásával együtt. Aztán ezekbe a gyémántokba belefesti mindjárt a lelket is. Szóval nemcsak testet, hanem lelket is fest. Egész embert. És ez az egész ember az eszménykép, az ideál, aki után vágyódik. S ha történetesen akad a föld hátán olyan férfiteremtés, aki mintha ült volna ehhez a fantáziaképhez, okvetlenül kell, hogy megdobbanjon a szíve, ha mindjárt a világóceán választja is el őket egymástól. Ennek igy kell lenni, mert így irta meg Zengő Tódor a zagyváita »Tárogató«-ba, pedig a férfi szive egyet, de nagyot dobban, — természetesen nem kéthegyü-billentyű elégtelenség következtében — akkor annak a békéjét elfütyülte a rigó. Nem tud az már többé aludni, egy helyen maradni, annak a lábába beleszáll a mehetnék, megkeresni azt, aki őt lefestette. Néha bizony két talpalás, meg fejelés sem elég, akkora útra kergeti a cipőit, máskor pedig csak az ablakon kell kinézni s rögtön megláthatja a művésznőt. Az utóbbi esetben a cipészipart nem virágoztatja föl ... S ha végre valahára megérkezett a várva-várt s valamelyes eltérések mutatkoznak a kép és az eredeti között, a tévedést hajlandók betudni a tökéletlenségnek, mely nem engedi hűen visszaadni azt, amit kívánt, hogy az ecset élénkebb színeket vonz, mint akarta s ilyenkor megesik, hogy a kép arculatja, ha nem is teljesen, de lényegesen megváltozik . . . A jámbor olvasó azonban ne gondolja, hogy annyira jámbornak tartom, hogy midőn novellát akar olvasni s ilyen eszmefuttatást kap, dühbe ne gurulna. De hát ez épen ide tartozik. Mindjárt sorját ettem. A brezinai völgy ott az öreg Fátrában olyan szurdok, amelybe ha valaki belekerül, bátran gondolhatja, hogy most az Isten háta mögött van. Tessék elgondolni egy óriási katlant, amelybe szűk szoroson lehet bejutni: ez a Brezina-völgy. A katlannak falai fenyvesekkel vannak kibélelve, csak a Motika van csontig, azaz szikláig leborotválva. Nyugodt hely, ahol ember keze nem piszkálja az Isten művét. Csendes világ ez. Egyetlen fókusa a lármának a »Három tölgy.« Ha valaki ott eltüsszenti magát, az a tüsszentés nagy zajjal nekicsapódik a katlan szemközti falának, az meg olyan elemi erővel vágja vissza a másik oldalra, hogy, ha véletlenül tésztavakarcs volna, hát menten macesszé lapulna. Node Brezina lakója nem ér rá idejönni tüsszögetni. Ha még »kedves egészségére« kívánná, az egész más volna. Így hát a »Három tölgy« sem zavarja Brezina templomi csendjét. Ide, ebbe a szurdokba jött tavaly júliusban Bányokyné a lányával. Nem jókedvükből telepedtek itt meg. Kinek jutna eszébe ? Nagyfokú idegbajára ajánlottak az orvosok valami nyugodt, csendes, jó levegőjü helyet, ahol az özvegy táblabirónét nem bolygatják vizitjeikkel az ismerősök, nem zavarja a kocsi zaja, automobil böffölés, de még a légyzümmögés sem. Brezinán kivül ilyen helyet még keresve sem lehetne találni. Igy csöppent hát ide kénytelen-kelletlen, kisvilágba a nagyvilágból Bányokyné, meg a lánya Olga. Olgát ugyan nem kényszerítette magával, de ő