Esztergom, 1922 (27. évfolyam, 1-135. szám)

1922-01-15 / 7. szám

Ennélfogva a községek és a városok száma a megszűkített Magyarországon kevesebb, mint ahány község és város fekszik a Romániának megítélt magyar területeken. A pénzügyminisztérium nemcsak a városok vagyoni állapotát és bevételi viszonyait kívánja megállapítani az 1913-beli állapotokkal össze­kötve, hanem minden város és község köteles részletes adatokat beszolgáltatni arról is, hogy milyen költséges az adminisztrációja. Feltűnő jelenség a magyar pénzpiacon, hogy a fővárosi bankok az utolsó időben beszüntették a városi hitelek folyósítását, úgy hogy a meg­szorult városok és községek nem tudnak a ban­koktól kölcsönt kapni. A pénzügyminisztérium rendezni kivánja a városok hitelviszonyait és erre nézve megfelelő javaslatok készülnek. A jelek szerint megújul az akció, amely­ a községi takarékpénztárak engedélyezését kivánja. Dr. Neveísák János volt reáliskolai igazgató tanár síremléke, az Esztergomi Takarékpénztár; 100 K-t: Laiszky fivérek és Komlós Sándor Budapest; 50 K-t: Grósz Ferenc, Marosi Ferenc, Brenner József, Heischmann Ferenc, Farkas Jenő, Vajda Ármin, ifj. Matus Gyula, Brutsy Jenő, Szatzlauer Gyula, Mráz József, Tóth Ferenc tiszttartó Szihalom, Popper Ede, Pallovics Sándor Egervár és egy kaszinói társaság; 40 K-t: Reusz Ferenc; 30 K-t: Hartmann Péter és Ledergerber Pál Nyerges­újfalu ; 25 K-t: Dr. Walter Gyula püspök, Brenner Sándor és Bayer Károly; 20 K-t: Rudolf István, Berán Károly, Einczinger Ferenc, Cziglényi Elemér, Mayer József gépész, Szoláry János (Tát), Kaán Károly, Bérczy Endre, Nieberl József (Nagymaros), Oltósy Ferenc, Korencsy Mihály és ifj. Trexler Antal; 10 K-t: Tóth János molnár és 5 K-t: B. L. Esztergom, 1922. január 6.-án. I Bleszl Ferenc kir. tanácsos, takarékpénztári igazgató. A kérdéses számadásokat átvizsgáltuk és rendben találtuk. Kelt mint fent. Brenner József s. k. Reusz Ferenc s. k. mint felkért számvizsgálók. HIREK. Toborzó. „Csapj fel, öcsém, katonánál; !* (Petőfi.) Katona kell a hazának, Csapj fel, öcsém­, katonának ! Ne tétovázz, ne nézz másra, Legelsőül lépj a gátra! Nem kényszerít senki téged, Magyar szíved, lelked késztet; Hallgass annak szent szavára, Ne hozz szégyent a hazára! Te utánnad jönnek mások, A szomszédok, jó pajtások. Meggondolták, — önként jönnek, Vége már a bús közönynek. Nemzetiszín zászló selyme, Lesz majd, aki felemelje ! Csak legyen, ki alá álljon, Lobogni fog a határon ! Ellenségek, ránk ha néznek,­­ Lássanak csak mindig késznek , Bátorságuk mindjárt lankad És hazánknak békét hagynak ! Jobbulását kiktől várja Árpád apánk roncs hazája ? Idegen tán segít rajtunk­ . Hogyha mi csak tétlen alszunk . Fel hát pajtás, nem kell félni. Nem csüggedni, csak remélni! Tőlünk függ, hogy mi lesz velünk. Elveszünk-e, avagy élünk? Nem, a magyar el nem veszhet! Élni fog a magyar nemzet! Megmutatjuk a világnak !... Csapj fel, öcsém, katonának! Emlékeztető: H. I. Vasárnap 19 (este 7) órakor az ipartestület és a szentgyörgymezői kör színielőadásai. * Az Oltáregyesület közgyűlése és kiállítása. A helybeli oltáregyesület vasárnap, január­ 15.-én a vízivárosi zárdában a 3 órai litánia után tartja évi közgyűlését, mely alkalommal múlt évi munkájának eredményét, a foszlányokból hasz­nálhatóvá tett és átalakított egyházi ruhákat is közszemlére teszi. A kiállítással kapcsolatos köz­gyűlésre ezúton is tisztelettel meghívja tagjait valamint a szives érdeklődőket az Oltáregyesület. * Kinevezés: Dr. Lukács Béla párkányi já­rásbirót a csehszlovák iga­zságügyminiszter Ítélő­táblai biróvá nevezte ki. * Adóügyi jegyzőválasztás Dömösön. Döm­ö­sön az üresedésben levő adóügyi jegyzői állásra Laprez Boldizsár választatott meg. * A párkányi főszolgabíró Obresán Gyula párkányi főszolgabírót áthelyezése. áthelyez­ték Rimaszombatba, a zsupáni hivatalhoz. * Halálozás. Szakács Mihály nyug. herceg­primási uradalmi főgépész életének 68 évében f. hó 13.-án elhunyt. Temetése vasárnap délután fél 3 órakor lesz a szentgyörgymezői temető kápolnájából. A rokonszenves derék szenttamási polgár elhunyta széles körökben őszinte részvétet keltett. * A „Láthatatlan Vendég" javára. Szerdai számunkban megemlékeztünk már arról, hogy az Esztergomi Kereskedelmi Társulat és a Ke­reskedő Ifjak Önképző Egyesülete f. hó 28.-án a „Láthatatlan Vendég" akció javára tánccal egybekötött nagyszabású művészestélyt rendez a­­ „Fürdő" nagytermében. A régi boldog békeidők báljaira emlékeztet az a nagyarányú készülődés, amely ezt a mulatságot megelőzi. Az esztergomi kereskedő világ színe-java készül, hogy ez az Az őszinte kegyelet és hála érzelmeit követve, gyűjtést indítottam néhai nagyérdemű tudós tanárunk, Dr. Nemtsák János úr jeltelen sírhelyén felállítandó síremlék költségeire. A volt tanítványok készséggel támogattak a kegyelet eme kötelességszerű megnyilatko­zásában. Ali már a sírkő és hosszú ideig fogja hir­detni a tanári önfeláldozó nemes működést és a­­ tanítványok sírig tartó háláját, ami a sírkőbe vésett következő találó verssel van megörökítve: „Ki nékik adta lángoló Szivét és életét; Nevét hálás diákjai E kőbe vésetek." Amidőn az iskolatársaknak készséges támo­gatásukért, Hámor Imre szerkesztő­ úrnak pedig a sírkövön levő és a tanítványok háláját tolmá­csoló szép verses felírásért ezennel őszinte köszö­netet mondok, ez ügybeni számadásomat a követ­kezőkben hozom nyilvánosságra: Befolyt összesen 1730 korona, kiadatott a sírkőre, valamint a sírhely rendezése és díszí­tésére 1156 korona, maradvány 574 korona, mely összeg a síremlék további fenntartási és gondozási költségeire az Esztergomi Takarékpénztár 9724. számú betéti könyvére lett betéve és a köny­vecske ugyanezen intézet 8. számú letétébe helyeztetett. Az adományok névsorát a következőkben közlöm: Adakoztak 200 K-t: Bleszl Ferenc és levél mutatja, hazafiasságuk nemcsak hogy nem vallja kárát, sőt bennük azt nagy fokban ki­fejleszti. Ez intézetekben csaknem minden modern nyelvet elsajátítanak. A magyaron kívül minden szaléziánus pap kitűnően beszéli az olasz nyel­vet. Évekkel ezelőtt, 191 l-ben történt, hogy meg­látogattam Turinban, az ott tanuló magyar kis­papokat, kiknek egyike bevezetett Don Bosco utódjához, Don Rua rendfőnökhöz, hogy nála tiszteletemet tegyem. A kispap elmondotta ki vagyok és miért jöttem. Don Rua a kispaphoz ezt a kérdést intézte „ugy­e magyar vagy ? ”­­i­dőn Don Rua-val egyedül maradtam, kérdeztem, hogy miről ismerte meg, hogy ez a kispap ma­gyar? A válasz ez volt, „mert közülünk egy sem beszéli oly klasszikus szépen az olaszt, mint a magyarok, akik nem beszélnek tájszólással, nem hadarják a szót, hanem mivel az iskolában tanulják az olaszt, azt eredeti szépségében sajá­títják el." Beszélik a magyar szaléziánusok a né­met nyelvet is, sőt többen a francia és spanyol nyelvet, mint pl. a szentkereszti igazgató is, aki 7 évig időzött Spanyolországban. Többen közü­lük, mint kispapok Amerikában is tartózkodtak : Newyorkban, Argentiniában stb. utóbbi helyen a spanyol nyelv van használatban. A szaleziánusoknak van propaganda füzet­jük is , a „Szalézi Értesítő", mely, sajnos, a mos­toha anyagi viszonyok miatt már hosszabb idő óta nem jelenhetett meg az ügy nagy kárára. Míg Magyarország területi épsége meg volt, a szalézi intézmény ismerőinek és barátjainak ál­dozatkészsége lehetővé tette az előmunkálatokat hazatérésükre; most, hogy itt vannak, a háború okozta általános nagy elszegényedés válságossá teszi megélhetésüket. A kommün még attól a kevéstől is megfosztotta őket, amijük volt. Jel­lemző az az eset, melyet a történelmi hűség ked­véért elmondok. Midőn az egyházi ügyek liqui­­­dátora náluk járt Szentkereszten és meglátta­­ náluk azt a mosolygó szegénységet, kijelentette: „Erről fogalmam nem volt és pirulva hajtom végre a reám bízott munkát!" Tisztelt Szerkesztő Úr! Hálára kötelezi a szegény magyar szaléziánusokat és a legneme­sebb ügynek­ tesz szolgálatot, ha érdemes olvasó­közönségét tájékoztatja felőlük. Ezt az ügyet eléggé pártolni nem lehet! Az esztergomi főkáp­talan, biztos értesülésem szerint, ötvenezer koro­nát juttatott a szentkereszti Szaléziánusoknak, hogy az ottani templomon és hajlékukon a leg­szükségesebb javító munkákat eszközölhessék, de hát hogy éljenek az ott nevelődő, jobbára nagyon szegény családokból származó szalézi papnöven­dékek, honnan fedezzék a neveltetésükkel, ruház­tatásukkal járó egyéb költségeket? Hátha még meggondoljuk, hogy minő nagy feladat vár reájuk a tekintetben, hogy valamely budapesti munkáskerületben települjenek le, ahol ha nem is tudnának egyelőre munkás internátust építeni és fenntartani, legalább oratóriumaik révén a­dná­nak módot arra, hogy a züllésnek induló mun­kás ifjúságot esténként és vasár- és ünnepnapo­kon maguk köré gyűjtsék, oktatásban részesítsék, szórakoztassák zenével, társasjátékok rendezésé­vel, sporttal, szóval minden nemes, az ifjúság testét-lelkét felüdítő összejövetelekkel, mint azt teszik oly sok világvárosban . . . A s­zalézi intézményt megismerni és azt elő nem mozdítani lehetetlenség. Részükre minél több oldalról csak egy kis adományt kérnék. A sok kicsiből sok lesz, de legyen ez a támogatás rendszeres, nem ötletszerű és a siker nem fog elmaradni! Módot kell adni arra, hogy a szaléziánusok minél szélesebb körben kifejthessék működésü­ket. Internátusaik révén megadatnék a lehetőség, hogy intelligens családok is rászánják magukat arra, hogy fiaikat iparos pályára adják, aminek" akadályát eddig főleg az képezte, hogy rettegtek a gondolattól, hogy azok inas éveik alatt a züllés veszélyének vannak kitéve és mire szak­­­májukban a kellő jártasságot megszerezik, a nem kívánatos környezet befolyása alatt eldurvulnak, megmételyeződnek. Ez a internátusi neveléssel kizártnak tekinthető. Nem mondom ezzel azt, hogy a mai viszonyok között nem üdvözölhe­tünk igazi keresztény és magyar érzelmű iparos­ifjakat pályájukon, de mi tagadás benne, hogy ezek számát messze felülmúlja az oly ifjak száma, kik elidegenedtek a vallástól, kik nélkülözik azt­­ a finomabb modort és szerény viselkedést, mely­­ nélkül sokszor visszataszítóvá válnak és kétsé­­­gessé teszik, hogy beválnak-e a szülők, a család, a haza, a társadalom reményei, melyeket jövő­j­ükhöz fűznek. A magyar szaléziánusok Magyarország jobb jövőjének előharcosai, megjelenésük új prospek­­­tivát nyújt. Ma, midőn a hivatalnoki és tudo­mányos pályák oly kevéssé biztatók és a meg­élhetés szempontjából oly kilátástalanok, viszont az ezen pályákra való kiképeztetés a rossz anyagi viszonyokra való tekintettel oly fölötte nehéz, midőn sok szülő kénytelen más kenyérkereseti pályára képeztetni gyermekét, elsőrangú­ feladat oly intézményekről gondoskodni, melyek az ipari célokra való kiképeztetést lehetővé teszik és megnyugtatják a szülőket, hogy e mellett fiaik arra a szellemi és műveltségi fokra is emeltet­nek, mely képessé teszi őket, hogy helyüket megállják, vallásos és hazafias érzelmüknél fogva pedig tiszteletreméltó, pozitiót foglaljanak el a társadalomban! Segítsük a szegény magyar szaléziánusokat! Tisztelt Szerkesztő Ur igaz hive : Egy szalézi munkatárs.

Next