Esztergom, 1928 (33. évfolyam, 1-99. szám)

1928-01-01 / 1. szám

XXXIII évfolyam, 1. szám. Áwm S50 fillér Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 1 P. 20 fill. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos* utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések fel­vétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában. Boldog újév? Irta: P. Bangha Béla S. J. Újévre megszokott, stereotip mó­don boldog újévet kivonnak egymás­nak az emberek. Voltakép nagyon szép szokás, az emberi jóérzésnek, szeretetnek és szolidaritásnak öntu­datlan kifejezése. De hogy az új év csakugyan boldog lesz-e, bezzeg nem tudjuk s erősen kétséges is. Boldog újévet kívánni mennyivel könnyebb, mint boldog újévet teremteni! Egy évvel ezelőtt szintén boldog újévet kívántunk egymásnak s hányan vannak, akik a most már öreg évre visszatekintve azt boldognak nevez­hetik ? Pedig a boldogság nem olyan mű­vészet, amelyet nem lehetne meg­tanulni. Csak az a baj, hogy az emberek nem ismerik ezt a művé­szetet s olyan utakon keresik a boldogságot, amelyek elvezethetnek pillanatnyi örömökhöz, vágyaink pillanatnyi kielégüléséhez, de amelye­ken az igazi boldogságot elérni nem lehet. Nagyon sokan megfeledkez­nek arról, hogy mint minden jó, úgy a boldogság is Isten adománya. Amiből azonnal következik, hogy a maradandó, mély és igaz boldogsá­got csak az Istentől szabad várni s hűséges istenszolgálattal lehet bizto­sitanunk. Ezzel látszólag, de csak látszólag áll ellentétben, hogy Isten szolgá­lata kereszthordozás és lemondással, áldozatokkal van tele. Hiszen emiatt kergetik az emberek a álmát az Isten szolgálatával boldogság merőben ellenkező utakon. Pedig ez nagy tévedés. A boldogságnak titka éppen az, hogy virága ott nyílik a tövis és a kereszt mellett. zés és lemondás nélkül Önfegyelme­nincs tiszta lelkiismeret és tiszta lelkiismeret nél­kül nincs tiszta öröm. A vértanuk és a szentek, például az örökké mo­solygó Lisieui-i kis Teréz vagy az örökké éneklő Assziszt Ferenc, ép­úgy túláradtak a boldogságtól foly­tonos lemondásuk mellett, mint ahogy ugyanezt Szent Pál mondja önma­gáról. A modern világ­­ persze csak a pénzben, szórakozásban, csillogásban és érzéki örömökben véli megtalál­hatni a boldogságot. Hogy mennyira csalódik, mutatja az a sok öngyil­kosság, meghasonlottság, békétlen­ség és nyugtalanság, amely korun­kat valósággal a boldogtalanság ko­rává teszi. „Nincs békéjük az isten­teleneknek", mondja a Szentírás, s ennek a szónak igazát nem tudja megcáfolni sem a báltermek ragyo­gása, sem a márványpaloták fény­ű űzése, sem a mulatóhelyek zsivaja s jazzbandok harsogása. Mindezt csak narkotikumnak, kábítószer­nek használja az a világ, amely az igazi boldogságot még csak megköze­líteni sem tudja. A mi vágyunk és imánk újév hajnalán az igazi boldogságot áhitja s azért abban a szent elszánásban csúcsosodik, hogy az új esztendőben Istent akarja első helyre tenni. Jé­zus elveit megvalósítani s az Ő or­szágának terjesztésén Akkor aztán reményeink apostolkodni, az újévet illetőleg nem fognak csúfos kudarccá silányulni s egy év múlva ilyenkor nyugodt öntudattal tekinthetünk vissza a befutott útra, mint amelyen, ha volt is göröngy és tövis, de volt­­ sok lelki öröm is, béke és derű,­­ tisztaság és szeretet, liliom és rózsa! Dr Serénii Jusitiniási bíboros hercegprímás jókivánatait küldte Esztergomnak a Rómából hazaérkezett polgármester útján A város képviselőtestízlefe díszközgyű­­léseit ünnepelte az aranymisés dr. Walter Gyula Esztergom szab. Mr. város képvi­selőtestülete f. hó 29-én, csütörtökön délután fél 5 órakor dr. Walter Gyula v. püspök, nagyprépost, főkáptalani helynök aranymisés jubileuma alkal­a­mából díszközgyűlést tartott, amelyen képviselőtestületi tagokon kívül szép számmal jelentek meg a város­ban székelő hatóságok és hivatalok fejei, illetőleg kiküldöttei is. Az el­nöklő dr. Antony Béla polgármester, aki éppen a­­ díszközgyűlésre érkezett meg Rómából, hangsúlyozta, hogy az ősi prímási város a magyar katoliku­sok Rómája, Eszergom, mindenkor együtt ünnepel a városban székelő hercegprímással, a főkáptalannal és­­ a rájuk eső fény és dicsőség a vá­rosra is szórja áldásos sugarait. Így van ez most is,­ amikor a főkáptalan nagyprépostja, dr. Walter Gyula aranymiséjének jubileumi ünnepét üli. Majd az ünnepi szónok, dr. Gróh József gyönyörű beszédben jellemezte dr. Walter Gyula hosszú, munkás pályája folyamán szerzett nagy tudo­mányos és társadalmi érdemeit, ame­lyek révén nemcsak Esztergomban, ha­nem­­ országszerte megérdemelt tiszte­letnek örvend. Dr. Walter Gyula a magyar katolikus egyház legnagyobb és legkiválóbb fiai közt foglal helyet. Ezután azt a gyönyörű történelmi képet idézte az ünnepi­­ szónok a kép­viselőtestület emlékezetébe, amely IV. Károly király koronázást ábrázolja.­­~ Ez a kép a eskütételét régi nagy Magyarország reprezentáns képe, a­melyen annak a dicsőséges kornak nagy történelmi jelentőségű emberei szerepel­nek. Dr. Walter Gyula ezen a képen az apostoli kettős keresztet tartja. Adja Isten, fejezte be nagy lelkesedés köz­ben beszédét dr. Gróh József, hogy a jubiláns püspök még sokáig tart­nemzet életében az apostoli kettős keresztet és ebben a felemelő szerepében Nagymagyarország feltá­madását is megérhesse. Dr. Brenner Antal főjegyző olvasta fel ezután azt a városi üdvözlő iratot, amelyet a polgármester vezetésével küldöttségileg fognak átnyújtani az érdemdús, ősz püspöknek, aki beteg­sége miatt a díszközgyűlésen jelen nem lehetett. Öt perc szünet után rendkívüli köz­gyűlés következett, amelynek rövid tárgysorozatát követőleg Antóny Béla dr.polgármester a közgyűlés szine előtt átadta az­t a szívélyes üdvözletet és jókivánatokat, amelyeket Magyaror­szág új bíboros hercegprímása dr. Serédi Jusztinián küld Rómából ked­ves székvárosa, Esztergom számára. Ezzel a nagy lelkesedéssel és öröm­mel fogadott üzenettel kívánt boldog új esztendőt a polgármester a kép­viselőtestületnek. Az új hercegprímás hazajövetele Mint ismeretes, Őszentsége a pápa különös jóindulatának jeléül Serédi Jusztiniánu, az új magyar hercegprí­mást azonnal a bíborosi méltóságra is emelte, ami pedig a hercegprimási kinevezéssel nem szokott mindig egy­idejűleg megtörténni, sőt Serédi bí­bornokot személyesen fogja püspökké szentelni január 8 án a Sixtusi-kápol­nában. Gasparri bíboros-államtitkár maga fog a pápának ez alkalommal segédkezni, ami a szokástól szintén elütő dolog s az államtitkár kiváló figyelmének és szeretetének jele. Buda­pestről január 5-én este 7-kor népes magyar zarándoklat indul Rómába, amelynek tagjai jelen lesznek a püs­pökké szentelés szertartásain is és azután az új hercegprímással együtt térnek vissza Magyarországba. Serédi bíbornok azután Pannonhalmát ejti útb­a, ahol elbúcsúzik volt rendtársai­tól , innen tartja meg bevonulását az esztergomi bazilikába. Figyelemre­méltó jelenség, hogy a Szentszék Magyarországnak azonnal adott új bíborost, holott sem Svájcnak, sem Csehországnak, sem Jugoszláviának, sem Romániának nincs bíborosa s az érdemekben oly gazdag katholikus Hollandiának is csak Rómában tartóz­kodó u. n. kuriális bibornoka van. Érdekes az is, hogy a decemberben kreált öt új bibornok között egy sincs olasz, hanem két francia, egy kana­dai, egy spanyol és egy magyar. Serédi hercegprímás ma az egész bíborosi testületnek legfiatalabb tagja. A hercegprímás püspökké szentelésére január 3-án dr. Kohl Medárd felszen­telt püspök, dr. Breyer István prelá­tus, h. államtitkár és dr. Drahos Já­nos prelátus, főegyházmegyei iroda­igazgató Bécsen keresztül Rómába utaznak. A hercegprímás esztergomi be­vonulásának és székfoglaló­jának napja pontosan még nincs megállapítva. A hercegprímás Rómából a tituláris templom ünnepélyes birtokbavétele után Pannonhalmára utazik, ahol hercegprímási iroda, valamint a vár­a megye és város vezetőségével együt­tesen fogja megállapítani az eszter­gomi székfoglalás idejét és módoza­tait. Mindaddig, míg az ünnepélyes beiktatás és szék­foglalás meg nem történhetik, a főegyházmegye egyház­kormányzati ügyeit dr. Walter Gyula v. püspök, káptalani helynök végzi. A Belvárosi Olvasókör üdvözlése. A Belvárosi Kath. Olvasókör és a Bel­városi Kath. Földm. Ifjúsági Egyesület elnöksége 1927. december 26-án tar­tott évi rendes közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel hozott határozat alapján az új bíboros-hercegprimást a követ­kező hódolatteljes távirattal üdvözölte: „Ö Eminenciája Dr. Serédi Jusztinián Bibornok, Érsek, Magyarország Hercegprimása Róma, San Anselmo. Az Esztergom-Belvárosi Kath. Ol­vasókör és a Kath. Földműves Ifjú­sági Egyesület mai közgyűléséből földműves nép hódoló tiszteletét, r­­a­gaszkodó szeretetét küldi Főmagawá­godnak; érkezését, apostoli munkás­ságát a legnagyobb szeretettel és re­ménykedéssel várja. Horváth Mihály másodelnök, Mátéffy Viktor elnök.« A helybeli izr. hitközség üdvözletei. Az Esztergomi Izr.Hitközség elnöke, dr. Zwillinger Ferenc a következő sür­gönyt küldte a hercegprímáshoz: „Az Esztergomi Izraelita Hit­község ősi szokáshoz hiven hódolat­tal üdvözli a dicső Magyar Sión új

Next