Esztergom, 1930 (35. évfolyam, 1-178. szám)
1930-01-01 / 1. szám
ESZTERGOM Keresztény politikai és társadalmi napilap. Megjelenik hétfő- és ünnep utáni nap kivételével mindennap. —Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvételnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Közegészségügyünk befolyása városunk fejlődési lehetőségeire Irta : Dr. SERÉNYI ZSIGMOND. Az utolsó évek egészségügyi kimutatásait vizsgálva és összehasonlítva városunk ipari és kereskedelmi mérlegével, egy örvendetes, de egyúttal szomorú arányt látunk. Amily mértékben romlik iparunk, kereskedelmünk, oly mértékben javul közegészségügyünk, illetve betegségi statisztikánk. Holott a természetes viszonyok között az anyagi rosszabbodás rendszerint az egészségi viszonyok rosszabbodását szokta maga után vonni. Hogy nálunk ennek megfordította van, annak oka — miként a múlt évben már e lap hasábjain is rámutattam — Trianon, illetve megcsonkításunk, melynek következtében az ország egy oly sarkába kerültünk, ahol a sínpár és az országút végződik. Rajtunk keresztül nincs forgalom, itt van az ország egyik vége. Nálunk nincsenek gyárak, nincs kereskedelem, melyek nagy forgalmat és a forgalommal együttesen a betegségek behurcolását előidézhetnék. Ez az oka, hogy idén a heveny fertőző betegségek összege az egész évben kb. 80-at tesz ki, beleszámítva a vidékről kórházunkba hozott betegeket is. A tuberkolózis halálozás a múlt esztendeihez képest csekély emelkedést mutat, de ezen emelkedés sem esztergomi, hanem a környékből és a társadalombiztosító pénztár által kórházunkba utalt komárom megyei megbetegedésekből került ki. Az utolsó évek egészségügyi intézményei, mint a vízvezeték, a kövezés, a belső városrész kanalizálása úgyszólván a hasonló delyű összes vidéki városok teljefölé emelték városunkat. Országunk nevezetes városbódéja lettünk, hol évrőlévre több és több idegen fordul meg és gyönyörködik Szent István szülőhelyében, városunk gyönyörű panorámáján, melyhez fogható a megcsonkított hazában nincsen. A tavaszi és nyári pompában ragyogó Esztergom külső képétől lényegesen elüt belső képe. Nemcsak a jelen nyomorúsága okozza ezt, így nem is volna olyan kétségbeejtő, mert ez a nyomorúság csak ideiglenes lehet, de nálunk a Duna túlsó oldalának elvesztésének katasztrofális hatása volt, mely még az általános nyomorúság után is évről- évre fogja megszűnte éreztetni hatását, ha csak kormányunk hónunk alá nem nyúl és megélhetési lehetőségeket nem nyújt. A város polgárságában és vezetőségében meg van minden jó szándék és akarat ezen lehetőségek előteremtésére. Az eddigi újabb beruházások szintén erre vannak hivatva, a fürdő, a kirándulóváros ideája beoltatott minden polgár szívébe, a Takarékpénztár oly példával járult elő, oly áldozatokat hozott, amelyet az ország egy pénzintézete sem tett volna meg. A város erejét messze felülmúló erőt fejtett és még mindig fejt ki, hogy fejlődése valamely irányban meginduljon. Sajnos azonban ez oly lassú út, hogy generációknak kell elmúlni, míg ez mai, de még távol jövő anyagi viszonyai mellett oly méreteket öltsön, hogy lakosságunk nagyobb rétegének kereseti forrását képezhetné. De mindenesetre egy útja a lehetőségnek. A másik út egy iskolaváros kiépítése. Sokszor hallottam már említeni ezen szót: iskolaváros. Magamban, el is tudnám képzelni Esztergomot a maga várromjával, gyönyörű panorámájával, tiszta levegőjével, előbb leírt kedvező egészségügyi viszonyaival, főváros közelségével, mint egy magyar Heidlberget. Itt nem kellene félteni a magyar anyáknak gyermekeik egészségét a fertőző betegségektől, a tuberkolózistól, este az utcák sarkán álló mocsárvirágok. Egy egészséges diákélet összes lehetőségei az antik város romantikájával úgy vannak adva, mint az a könyvekben le van írva. Erre kell kormányunk figyelmét felhívni, ezirányban kell propagandát kifejtenünk, hogy az ország minden oly intézete, mely a jövőben országos intézménnyé készül, idehelyeztessék : árvaházak, gyermekmenhely, internátusok. Mért ne lehetne az egyetem egy-kit fakultását idővel szintelyezni? Budapesten mai ?lég. Magától értetődik, itt a váró érdekeltségéről már szó sem . Ezen két utat vélem annak, mielyen a távol jövőben unokáink ismét egy virágzó boldog városban fognak élni, de a jelen nemzedék elégedjék meg azzal, hogy az utódok érdekében nagy áldozatokat hozva az alapokat lefektette és a haladás irányát kijelölte. Báden fürdőhely 500 év alatt fejlődött azzá, ami ma. Ismerjük-e Esztergomot? Irta: Dr. BALOGH ALBIN. Odább már a Jókai-utcában, a Plebánia utca sarkán a Kamenszkyház áll, egykoron a híres Sándorgrófok esztergomi udvarháza. A szlavnicai Sándor-családnak, Bajna földesurának egyes tagjai már a XVII. század végén is Esztergomban laktak. Közülök Sándor Menyhért 1696—1701 a vármegye alispánja és báróságot kap. (Grófságra a család csak 1786-ban emelkedett, mikor Sándor Antal volt a család feje.) Talán Menyhért utóda, Vince építtette a család esztergomi házául szolgáló emeletes házat díszes barok stílusban. Sajnos, az ablakok egy- Garantáltan hibátlan bársonygalléros hócipő 950, gyermek 780 Balognál. Az „Esztergom" tárcája. Érettségi hatvan év előtt. Irta: Czobor László. I. Június hónapban a hazai lapok tele vannak felhívásokkal, mikkel találkozásokra szólítják fel az egykor érettségit tett volt diákokat. Kiváltképen a háború óta érzik az emberek fokozottabb mértékben a találkozás vágyát, mikor is az elszenvedett sok nyomorúság után vigasztalást a múlt kedves emlékeiből remélnek meríteni. „Boldog diákkor — tarka szép mozaik, mily quodlibet mig a pár év lezajg" mondja Arany László egyik költeményében. Hát igen — tarka szép mozaik, mely a diákévek kaleidos képszerűen változó eseményeiből van összerakva, mikre ráemlékezni öröm, mert életünk legszebb szakát varázsolja elénk. Megfigyelésem szerint az esztergomi volt diákok is hódolnak a koró kedves szokásának. Az diáktalárújságok közölni szokták a találkozó helyét és idejét. A főgimnázium „Értesítő "-je pedig a tanév végén szokott beszámolni az öregdiákok mikénti lefolyásáról, összejövetelének Az Értesítő ebben az esztendőben is június hó 12-én húszéves, június hó 23-án 35 éves találkozókról hozott hírt, melyeknek mikénti lefolyásáról — ígérete szerint — a jövő évi „Értesítőben" fog majd beszámolni. Akik 1870-ben tettünk érettségit Esztergomban, (számszerint 66-an, 43 világi és 23 papnövendék) azok közül tizenheten 40 év múlva,1910-ben, június 4-én találkoztunk Esztergomban, a Fürdő szállodában és 5-én a gimnázium dísztermében, amikor is együtt töltöttünk el egy kedves napot, azt a találkozás örömének és a múlt kedves emlékeinek szentelve. (Erről a találkozóról a „Esztergom" újság 1910 ibi 28. száma részletes tudósítást közöl.) A fotográfia, melyet akkor rólunk készítettek és melyet emlékként kegyelettel őrzök, szemléltető képét adja ennek a találkozónak (Egy-egy ilyen fotográfiát talán lehetne emlékezés okáért elhelyezni a gimnázium valamelyik helyisége falán.) Jelen voltak a következők : dr. Árkövy Lajos egyetemi tanár, dr. Csernoch temesvári püspök, Drnga Sándor János főszolgabíró, Gálba Károly ügyvéd, Geiger Ferenc jószágfelügyelő, dr. Koperniczky Ferenc kanonok, Mika József kórházgondnok, Molnár István miniszteri tanácsos, Oazy Dávid magántisztviselő, Petrás Károly gyül. képviselő, Reviczky Károly orsz. v. orsz. gyül. képviselő, Sághy Kálmán főerdőtanácsos, Somogyi Károly esperes, Schwendt Imre postafőfelügyelő, Székesváry Imre szentszéki tanácsos. Kimentették távolmaradásukat: Berzeviczky József jószágfelügyelő, Haydin Károly ügyvéd, Kellendorfer Károly fővárosi tisztviselő, Kropf Lajos londoni építészvállalkozó, Leffter István irodaigazgató, Mátray Elemér miniszteri tanácsos, Randlinszky József főgimn. tanár, dr. Weisz Lajos new-yorki orvos, Závody Albin törvényszéki elnök. E két névsor arról tanúskodik, hogy az abban megnevezetteknél nem veszett kárba az iskolábajárás, valamennyien igen tisztes állást mert töltöttek be. Uitatkozik elsősorban jára, boldogult Csernoch őeminencia-János hercegprímásra, aki negyvenéves találkozásunk idejében temesvári püspök lévén, a tíz év múlva bekövetkező félszázados találkozóra ,Temesvárra hívott meg vendégül minket valamennyiünket. Mit midőn társaim nevében neki megköszöntem, — utalva arra, hogy a primási széknek—már akkor is ő volt a legkomolyabb jelöltje — „Majd Esztergomban fogjuk igénybevenni a szíves meghívást" mondám. És valóban az ötvenéves találkozást a prímási palotában kellett volna megtartanunk, ha a háború gyászos következményei reánk nem szakadnak. Midőn Őeminentiája figyelmét — rendezői mivoltomból kifolyólag — a félszázados évforduló közeledtére reám irányítottam, 1920. június laszkóp ezeket írta nekem I 3-án rá„Teljesen helyeslem a folyó évi május hó 30-ki leveledben kifejtett nézetedet. Egyelőre lehetetlenné van téve a mi találkozásunk. A szomorú körülmények között mostanira sem lehet gondolni, minden egyébtől eltekintve, hogy oly hiányában vagyunk az élelmiszereknek, hogy lehetetlen volna még csak egy kissé tisztességes ellátásról gondoskodni. Azután egyes testvéreink a megszállott területein vannak, azokat most annál kevésbé hagyhatjuk, minél fájdalmasabban viselik az elszakadás keserveit. Várjunk tehát addig, míg a helyzet erre vagy arra fordul, mert hiszen vagy így, vagy amúgy, egyszer mégis csak meg kell nyilniok a határoknak. Ezen múlott tehát a mi ötvenéves találkozónk, mindazok nagy szívfájdalmára, akik Isten kegyelméből még élnek és epedve várják eljövetelét