Esztergom, 1930 (35. évfolyam, 1-178. szám)

1930-01-01 / 1. szám

ESZTERGOM Keresztény politikai és társadalmi napilap. Megjelenik hétfő- és ünnep utáni nap kivételével mindennap. —Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvételnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Közegészségügyünk befolyása városunk fejlődési lehetőségeire Irta : Dr. SERÉNYI ZSIGMOND. Az utolsó évek egészségügyi ki­mutatásait vizsgálva és összehason­lítva városunk­ ipari és kereskedelmi mérlegével, egy örvendetes, de egy­úttal szomorú arányt látunk. Amily mértékben romlik iparunk, keres­kedelmünk, oly mértékben javul köz­egészségügyünk, illetve betegségi statisztikánk. Holott a természetes viszonyok között az anyagi rosszab­bodás rendszerint az egészségi vi­szonyok rosszabbodását szokta maga után vonni. Hogy nálunk ennek meg­fordította van, annak oka — miként a múlt évben már e lap hasábjain is rámutattam — Trianon, illetve megcsonkításunk, melynek következ­tében az ország­­­ egy oly sarkába kerültünk, ahol a sínpár és az or­szágút végződik. Rajtunk­­ keresztül nincs forgalom, itt van az ország egyik vége. Nálunk nincsenek gyá­rak, nincs kereskedelem, melyek nagy forgalmat és a forgalommal együttesen a betegségek behurcolá­sát előidézhetnék. Ez az oka, hogy idén a heveny fertőző betegségek összege az egész évben kb. 80-at tesz ki, beleszámítva a vidékről kór­házunkba hozott betegeket is. A tuberkolózis halálozás a múlt esztendeihez képest csekély emelke­dést mutat, de ezen emelkedés sem esztergomi, hanem a környékből és a társadalombiztosító pénztár által­­ kórházunkba utalt komárom megyei megbetegedésekből került ki.­­ Az utolsó évek egészségügyi in­tézményei, mint a vízvezeték, a kö­vezés, a belső városrész kanalizá­lása úgyszólván a hasonló delyű összes vidéki városok telje­fölé emelték városunkat. Országunk ne­vezetes város­bódéja lettünk, hol évről­évre több és több idegen fordul meg és gyönyörködik Szent István szü­lőhelyében, városunk gyönyörű pa­norámáján, melyhez fogható a meg­csonkított hazában nincsen. A tavaszi és nyári pompában ra­gyogó Esztergom külső képétől lé­nyegesen elüt belső képe. Nemcsak a jelen nyomorúsága okozza ezt, így nem is volna olyan kétségbe­ejtő, mert ez a nyomorúság csak ideiglenes lehet, de nálunk a Duna túlsó oldalának elvesztésének kataszt­rofális hatása volt, mely még az ál­talános nyomorúság után is évről- évre fogja megszűnte éreztetni hatását, ha csak kormányunk hó­nunk alá nem nyúl és megélhetési lehetőségeket nem nyújt. A város polgárságában és vezetőségében meg van minden jó szándék és akarat ezen lehetőségek előteremtésére. Az eddigi újabb beruházások szintén erre vannak hivatva, a fürdő­, a ki­rándulóváros ideája beoltatott min­den polgár szívébe, a Takarékpénz­tár oly példával járult elő, oly ál­dozatokat hozott, amelyet az ország egy pénzintézete sem tett volna meg. A város erejét messze felül­múló erőt fejtett és még mindig fejt ki, hogy fejlődése valamely irányban meginduljon. Sajnos azon­ban ez oly lassú út, hogy generá­cióknak kell elmúlni, míg ez mai, de még távol jövő anyagi viszonyai mellett oly méreteket öltsön, hogy lakosságunk nagyobb rétegének ke­reseti forrását képezhetné. De min­denesetre egy útja a lehetőségnek. A másik út egy iskolaváros kié­pítése. Sokszor hallottam már emlí­teni ezen szót: iskolaváros. Magam­ban, el is tudnám képzelni Esztergo­mot a maga várromjával, gyönyörű panorámájával, tiszta levegőjével, előbb leírt kedvező egészségügyi vi­szonyaival, főváros közelségé­vel, mint egy magyar Heidlberget. Itt nem kellene félteni a magyar anyáknak gyermekeik egészségét a fertőző betegségektől, a tuberkoló­zistól, este az utcák sarkán álló mo­csárvirágok. Egy egészséges diák­­élet összes lehetőségei az antik vá­ros romantikájával úgy vannak adva, mint az a könyvekben le van írva. Erre kell kormányunk figyelmét felhívni, ezirányban kell propagandát kifejtenünk, hogy az ország minden oly intézete, mely a jövőben or­szágos intézménnyé készül, idehe­lyeztessék : árvaházak, gyermek­menhely, internátusok. M­ért ne le­hetne az egyetem egy-k­­­­it fakultását idővel szinte­lyezni? Budapesten mai­­­ ?lég. Magától értetődik, itt a váró érdekeltségéről már szó sem . Ezen két utat vélem annak, mie­lyen a távol jövőben unokáink is­mét egy virágzó boldog városban fognak élni, de a jelen nemzedék elégedjék meg azzal, hogy az utó­dok érdekében nagy áldozatokat hozva az alapokat lefektette és a ha­ladás irányát kijelölte. Báden fürdő­hely 500 év alatt fejlődött azzá, ami ma. Ismerjük-e Esztergomot? Irta: Dr. BALOGH ALBIN. Odább már a Jókai-utcában, a Plebánia­ utca sarkán a Kamenszky­ház áll, egykoron a híres Sándor­grófok esztergomi udvarháza. A szlavnicai Sándor-családnak, Bajna földesurának egyes tagjai már a XVII. század végén is Esztergom­ban laktak. Közülök Sándor Meny­hért 1696—1701 a vármegye alis­pánja és báróságot kap. (Grófságra a család csak 1786-ban emelkedett, mikor Sándor Antal volt a család feje.) Talán Menyhért utóda, Vince építtette a család esztergomi házául szolgáló emeletes házat díszes barok stílusban. Sajnos, az ablakok egy- Garantáltan hibátlan bársonygalléros hócipő 950, gyermek 780 Balognál. Az „Esztergom" tárcája. Érettségi hatvan év előtt. Irta: Czobor László. I. Június hónapban a hazai lapok tele vannak felhívásokkal, mikkel találko­zásokra szólítják fel az egykor érett­ségit tett volt diákokat. Kiváltképen a háború óta érzik az emberek fokozottabb mértékben a ta­lálkozás vágyát, mikor is az elszen­vedett sok nyomorúság után vigaszta­lást a múlt kedves emlékeiből remél­nek meríteni. „Boldog diákkor — tarka szép mo­zaik, mily quodlibet mig a pár év le­zajg" mondja Arany László egyik költeményében. Hát igen — tarka szép mozaik, mely a diákévek kalei­dos képszerűen változó eseményeiből van összerakva, mikre ráemlékezni öröm, mert életünk legszebb szakát varázsolja elénk. Megfigyelésem szerint az esztergomi volt diákok is hódolnak a koró kedves szokásának. Az diáktalár­újságok közölni szokták a találkozó helyét és idejét. A főgimnázium „Értesítő "-je pedig a tanév végén szokott beszá­molni az öregdiákok mikénti lefolyásáról, összejövetelének Az Értesítő ebben az esztendőben is június hó 12-én húszéves, június hó 23-án 35 éves találkozókról hozott hírt, melyeknek mikénti lefolyásáról — ígérete szerint — a jövő évi „Ér­tesítőben" fog majd beszámolni. Akik 1870-ben tettünk érettségit Esztergomban, (számszerint 66-an, 43 világi és 23 papnövendék) azok közül tizenheten 40 év múlva,­­1910-ben, június 4-én találkoztunk Eszter­gomban, a Fürdő szállodában és 5-én a gimnázium dísztermében, amikor is együtt töltöttünk el egy kedves na­pot, azt a találkozás örömének és a múlt kedves emlékeinek szentelve. (Erről a találkozóról a „Esztergom" újság 1910 ibi 28. száma részletes tudósítást közöl.) A fotográfia, melyet akkor rólunk készítettek és melyet emlékként ke­gyelettel őrzök, szemléltető képét adja ennek a találkozónak (Egy-egy ilyen fotográfiát talán lehetne emlé­kezés okáért elhelyezni a gimnázium valamelyik helyisége falán.) Jelen vol­tak a következők : dr. Árkövy Lajos egyetemi tanár, dr. Csernoch temesvári püspök, Drnga Sándor János fő­szolgabíró, Gálba Károly ügyvéd, Geiger­ Ferenc jószágfelü­gyelő, dr. Koperniczky Ferenc kanonok, Mika József kórházgondnok, Molnár István miniszteri tanácsos, Oazy Dávid ma­gántisztviselő, Petrás Károly gyül. képviselő, Reviczky­­ Károly orsz. v. orsz. gyül. képviselő, Sághy Kálmán főerdőtanácsos, Somogyi Károly es­peres, Schwendt Imre postafőfelügyelő, Székesváry Imre szentszéki tanácsos. Kimentették távolmaradásukat: Ber­zeviczky József jószágfelügyelő, Hay­din Károly ügyvéd, Kellendorfer Ká­roly fővárosi tisztviselő, Kropf La­jos londoni építészvállalkozó, Leffter István irodaigazgató, Mátray Elemér miniszteri tanácsos, Randlinszky Jó­zsef főgimn. tanár, dr. Weisz Lajos new-yorki orvos, Závody Albin tör­vényszéki elnök. E két névsor arról tanúskodik, hogy az abban megnevezetteknél nem veszett kárba az iskolábajárás, valamennyien igen tisztes állást mert töl­töttek be. Uitatkozik elsősorban jára, boldogult Csernoch őeminencia-János her­cegprímásra, aki negyvenéves találko­zásunk idejében temesvári püspök lé­vén, a tíz év múlva bekövetkező fél­százados találkozóra ,Temesvárra hí­vott meg vendégül minket valamen­­nyiünket. Mit midőn társaim nevében neki megköszöntem, — utalva arra, hogy a primási széknek­—már akkor is ő volt a legkomolyabb­ jelöltje — „Majd Esztergomban fogjuk igénybe­venni a szíves meghívást" mondám. És valóban az ötvenéves találkozást a prímási palotában kellett volna megtartanunk, ha a háború gyászos következményei reánk nem szakad­nak. Midőn Őeminentiája figyelmét — rendezői mivoltomból kifolyólag — a félszázados évforduló közeledtére reám irányítottam, 1920. június laszkóp ezeket írta nekem I 3-án rá­„Teljesen helyeslem a folyó évi május hó 30-ki leveledben kifejtett nézetedet. Egyelőre lehetetlenné van téve a mi találkozásunk. A szomorú körülmények között mostani­ra sem lehet gondolni, minden egyébtől el­tekintve, hogy oly hiányában vagyunk az élelmiszereknek, hogy lehetetlen volna még csak egy kissé tisztességes ellátásról gondoskodni. Azután egyes testvéreink a megszállott területein vannak, azokat most annál kevésbé hagyhatjuk, minél fájdalmasabban vi­selik az elszakadás keserveit. Várjunk tehát addig, míg a helyzet erre v­a­gy arra fordul, mert hiszen vagy így, vagy amúgy, egyszer mégis csak meg kell nyilniok a határoknak.­­ Ezen múlott tehát a mi ötvenéves találkozónk, mindazok nagy szívfáj­dalmára, akik Isten kegyelméből még élnek és epedve várják eljövetelét

Next