Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)
1880-04-08 / 29. szám
Esztergom, II. évfolyam. 29. szám. _ 1 Csütörtök 1880. április 8-án. ISZTERGIMes TIBIKE Városi és megyei érdekeink közlönye. Megjelenik : hetenkéntiétszer vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár : egész évre........................................6 frt. — kr. fél évre.............................................3„ — évnegyedre........................................1 » 50 „„ Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendő!”. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltétnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉR^ 35-IK SZÁM ALATT, intézendő!?. Kéziratok nem adatnak vissza. A 8000 forint. hát A vallás- és közoktatásügyi miniszterrenemcsak reményt nyújtott, hanem kötelezte is magát a városi hatóság által nyolczezer forint erejéig fölveendő kölcsönt a tanulmányi alapból évenként kétezer forintjával négy éven át törleszteni, erre, bár azon alap sok oldalról van igénybe véve, mégis hiszi úgy Felsége mint a törvényhozás jóváhagyását megnyerni. A miniszter erre vonatkozó fölterjesztését a koronához már megtette és talán az elintézés nemcsak kedvezően fogja eszközöltetni, hanem sok ideig sem fog magára váratni. Nincs okunk benne kételkedni. A gymnasium építésénél fölmerült költségtöbblet ennélfogva, részint a napokban megtartott faárverés alkalmával befolyt és eleve e czélra megszavazott összeggel, részint a felveendő és a tanulmányi alapból fizetendő kölcsönnel fedezve van. Mellékesen megemlítjük még, hogy a kamatok fizetéséről a miniszteri leirat nem szól és így az még nem tudatik, hogy a kamatokat a négy éven át ki fogja fizetni. A miniszteri leirat a holnapi közgyűlés napirendjére valószínűleg ki lesz tűzve. E közgyűlésnek kell gondoskodni helyről is, honnan a kölcsön fölveendő, a módozatokról is, hogy az mikép veendő fel, és engedély megszerzéséről is a belügyminisztériumtól, hogy egyátalán felvehető legyen. csön A közgyűlésnek gondoskodni kell a körfölvételéről. Talán nem lesz nehéz, amennyiben födezetnek miniszteri szó szolgál, de talán mégis nehéz le;a, mert annak a miniszteri szónak beváltása még két más fórumtól is függ. A negyvenötezer forintos kölcsönnek törénete nagyon tanulságos vola ; mintha a belügyminisztérium keresve kereste volna az okokat, melyek a kölcsön felvételét késleltetni képesek voltak; mintha annak a kölcsönnek fölvétele talán épen a m>inisztériumnak okozott vagy hozott volna terheket és nem a városnak, annak a városnál , melynek anyagi viszonyai ugyan elég terhesek, de majdnem számszerűn kimutatva lett, hogy a kölcsön mennyire előnyös. És épen azért.A rés okunk kételkedni abban, hogy a közoktatásügyi miniszer keresztülviszi a korona jóváhagyását, mégis kétkedve kell tekintenünk a másik, a belügyminisztériumnak sokszor kimagyarázhatlan akarata felé. A közgyűlésnek gondoskodnia kell esetleg a nyolczezer forint kölcsön kamatainak fedezéséről is, miután erről a miniszter nem beszél és már volt róla szó, hogy — bocsánat a triviális kifejezésért, — ajándék lónak nem kell csikófogát nézni. Teljesen helyt adunk a nézetnek. Jó volna, ha a kamatok is a tanulmányi alap terhére esnének, de ha a cultusminiszteri végleges intézkedés máskép fog is lenni, nem szabad ezért nekünk ellene szólni, mert már a nyolczezer forint is oly segítség, melyet a közgyűlésnek elismerőleg és hálásan kell tudomásul venni. A miniszteri leirat beszél a befejezés megkezdéséről. A képviselőtestület áldozatkészsége erről már eleve gondoskodott, gondoskodott akkor, midőn a 4—5 ezer forintra becsült erdőrész fáját e czélra felajánlotta és már eddig úgy eszközöltette is ennek értékesítését, hogy a befejezése a monumentális épületnek megkezdetett. Mindazonáltal sok megjegyzésünk lehetne e modalitásokhoz , azonban miután a közgyűlés a gymnasium kérdésében eddig mindig a legnagyobb tapintatosságot, a legjobb akaratot és a lehető áldozatkészséget tanussta, nem akarjuk ezen megjegyzéseinket azon remény miatt elmondani, hogy a felmerülendő nehézségeket és kifogásolható körülményeket a közgyűlés bölcsesége le fogja győzni és ki fogja egyenlíteni. Figyelmeztetjük azonban képviselőinket, hogy a kérdés tárgyalása fontos és teljes figyelmünket megérdemli. „ESZTERGOM Ig VIDÉKE11 T4RGZÍJ4, ^Rumy sírjára. I. Harm mezhárom esztendőnek Moha lepi sírodat S érdemeid egyre nőnek S hírneved nem hervatag. Harrainczhárom esztendeig . . . Másnak örök elmúlás, Oh, de neked bús sírodból Magasztos feltámadás ! II. Mikor gyászos koporsódat Kivitték a temetőbe, Megnyilallott fájdalmában , Gúnyos hazád szive tőle. Oh, mert téged megtagadtak S mert följajdult fájó vádja Ötvenéves napszámodnak ! Dicsőkóros kortársaid Már nem félték koszorúdat, Csöndes emberekké lettek Néma márványkövek alatt. Már most gátat nem rakhatnak, Hogy emléket emel korunk Ötvenéves napszámodnak ! III. Fényes siroolt, büszke márvány, Drága szobor, mint a bálvány, Ki sírja az ? — Húsz éves volt száz verset irt, Sok pénzt hagyott, de semmi hirt. Jeltelen hant, töviskóró, Megveti a földön futó , Ki sírja ez ? — Ne piruljunk, nincs rá írva, Hogy a szegény Kumy sirja ! Kőrösy László. Egy elkésett húsvéti tárcza. „ ... de szivemnek kétszer nyílni nem lehet !u Jól van, pirongasson meg csak Szerkesztő barátom, hogy oly sokára teljesítem Ígéretemet , de higgje el már egy álló hete töprenkedem azon, miről és miként írjak úgy, hogy soraim az „Esztergom és Vidéke”-ben napvilágot láthassanak. Bizony nem könnyű feladat ez. E kétely, e gond nyomta szivemet még a feltámadás nagy ünnepén is. Szerkesztő barátom valóban elronta ünnepeimet. De hála istennek hamar találtam kibúvó ajtóra. Eh mit gondolom magamban, majd leirom híven mindazt, mit az utczán látok, —jó lesz ez húsvéti tárczaczikknek s miután az ablakomon betekintő nap is oly kedvesen hívogatott, fogván kalapom és botomat sétára indultam a Károly körúton. Tarka kép tárult itt elém. Mindenki sietett az első szép tavaszi napot élvezni, a levonatok ostrom állapotba kerültek, néhányon ott ékeskedett a sokat ígérő felirat is: „a zugligetbe.” A fővárosiak igen jól tudnak reclamot csinálni. Tömve is lett az ily feliratú kocsi legottan s magam is kedvet kaptam egy kis sétára a hegyek közé, hogy legalább ez egyben az elsők között lehessek. Felültem tehát és útközben a Margithidról gyönyörködtem Budapestünk világvárosi nagyszerűségem, mihez ugyan most még egy kis képzelő tehetség is fér, de a jövő majd meghoz mindent s elgondolkoztam azon, hogy lesz idő, mikor a Margitsziget fogja a főváros, gyápontját képezni s a Dunapart mindkét oldala Ó-Budától lefelé beláthatlan messzeségben fog palotáival büszkélkedni s a város pénztára adósságmentes leszen. Ily boldog álmokba merülve élveztem szivarom illatát. Egyszerre a kocsi megáll s vezetője nyersen tudtomra adja, hogy czélnál vagyunk. Körülnézek , ligetet nem látok sehol, hanem helyette szemeim előtt egy más kert terült el, melyre nézve a nyers vezetőnek csakugyan igaza van, hogy itt czélnál vagyunk. A budai temetőnél voltunk. Mily csodálatos véletlen. Húsvét vasárnapján, a feltámadás ünnepén akaratom ellen a halálra kellett gondolnom. A társaság egy része a még meglehetős távol fekvő Laszlovszky major felé indult, én a kopasz fáktól semmi jót nem remélvén, követve szivem sugallatát a temetőnek vettem utamat. Ott egy kis sírnál pihenőt tarttam s elgondolkoztam a világ folyásáról. Különös az emberi természet, szereti az ellentéteket, nekem örömöm telt abban, hogy midőn mindenki örül, vigad, akkor én a halálra gondolok. Gondolataimban igyekeztem a két látszólagos elleni tétet, a feltámadás ünnepét a rideg valósággal, a halállal kiegyeztetni s lelkem megnyugodott, midőn megtalálta a rejtvény kulcsát: a halál után feltámadunk. Elmélkedésemben hangos kaczaj és lármás beszéd zavart meg. Oh a fővárosiak még a temetőben is vigadni akarnak. Önkénytelenül jutott eszembe Aucun úr egyik Fővárosi Levele, melyben a vidéki ünnepeknek ad előnyt a fővárosiak felett. Bizony