Esztergom és Vidéke, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)
1881-01-01 / 1. szám
Előfizetési ára: egész évre..................................................3 fél évre.......................................................3 évnegyedre .............................................. 1 Egyes szám: 8 kr. Megjelenik : hetenkint kétszer vasárnap és csütörtökön. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Nyílttól- petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. np szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, J^ŐRINCZ-UTCZA ,pD. SZÁM ALÁ, intézendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Január elsején. Megint letűnt egy kínos év S oly távol messze még a rév, Hová pihenni vágyom én — . . . Nyugodni lenn a sír ölén. Ma a remények napja van, Boldog ma a boldogtalan ; A koldus utcza szegletén, — Bár éhes fázik a szegény — Ma boldogságról álmodik . . . Templomba megy s imádkozik. Csak én ülök itt bús magam, Remény télen, vigasztalan. Kit elrabolt a sirhalom, Te hozzád vágyom angyalom! Oh mily nagyon boldogtalan, Kinek reménye veszve van, Kire nem vár egy szebb jövő, Csak a halál, a temető. . . . Városi és megyei érdekeiek közlönye. -----------------------------------TM-------------------------^ Uj esztendő napján. Boldog uj esztendőt kiváltunk neked édes mostoha sorsú szülővárosunk! Boldog uj esztendőt neked hanyatló társadalmunk! Boldog uj esztendőt nektek becsületes emberek! Ha van a pangásban s a vergődésben élet, akkor éltünk a múlt évben. A mostoha törvényhozás okozta íniseriák lépten nyomon felütötték fejüket s kaczagtak legönzetlenebb törekvéseinken. Innen-onnan három éve lesz, hogy városunk s megyénk részéről három képviselőt küldtünk le az ország ügyeinek intézői közé. Érdekeinket képviselték-e odalen s szemébe merték-e mondani az ország kormányzóinak: uraim, ezt Esztergom s a méltányosság nevében követelem! s amit önök akarnak, az ellen választóim érdekében tiltakozom. Ha valamennyien meg merték tenni, akkor valamennyien tiszta szívből boldog új esztendőt kívánhatnak választóiknak. Nem várunk mi már csodálatraméltót. Megelégszünk a mindennapi kenyérrel is, csak éltető, csak fentartó ereje legyen. Bármerre tekintsünk, a jellemtelenség és becstelenség bűne ép azokon szárad, akiknek kezébe a legtöbb felelősség van letéve. Vannak megyék, melyekből a romlottság irthatatlan, hol a legfőtisztviselőtől az utolsó szolgáig sikkasztókkal és okmányhamisitókkal van dolgunk. A magyar társadalom legfiatalabb, de legveszedelmesebb bűne írja meg a legszomorúbb tragédiákat. Mindenfelé nagyzás, mindenfelé pazarlás. Az igények óriásiakká nőttek, de a módok csak a régiek maradtak. Az egyszerűség helyett fényűzés kapott lábra s ahol nincsen elegendő anyagi mód, ott eleinte hitelezők, azután uzsorások s végre börtönőrök vagy sírásók következnek. Szomorú kép tárulna elénk,ha legnagyobb megyéinkben a corruptio 1880-ik évi történetét megírnánk. Megdöbbentő arányokban hanyatlott alá a becsület, az eskü elvesztette értékét, a kötelezettség elavult, a szerelem és szeretet elvesztette idális jellegét. Az emberek csak számokban beszélnek, mikor egész életre frigyesülnek s csak czégtársaikat nevezik barátaiknak. Júság: Kitör azután az elégedetlenség, a nyomor meghasonlás s végül a kétségbeesés. A vének letértek a régi útról, az ifjaknak nincsenek példányképeik. Eszmék nem hozzák hevesebb dobogásba a szivet, a szégyennek és szeméremnek már nincsen pírja. Féktelen élvhajhászat az ifjú nemzedéknél, határtalan meggazdagodási vágy a férfiaknál, túlzás és fölös költekezés az aggoknál. Divatkereskedők és ékszerárusok az asszonyoknál, jó parthie vadászat, biztosított fényűzési módokat kereső szenvedély a leányoknál. így következik be azután mindenfelé a törvénytelen életmód, a bivságos külső fény, a hazugság s az érzések megalázása. A szívnek húrjai nem rezdülnek meg, a legnemesebb érzések legélesebb gúnytárgyai s a ki igazán mer szeretni, az még igazán a legszerencsétlenebb. A túlhajtott élvvágy, a pazarló fényűzés a szív szózatának s a becsület törvényeinek — Mikor hasad meg már e szív ? ! ! Jövök halál, — ne hívj,—ne hívj! Lányi Adalár j teljes megvetése okozza napjaink kétségbeejtő tragédiáinak szaporaságát. Szinte statistikai kelléknek tetszik már az öngyilkosságok, becstelen csődök, sikkasztások, szökések, családi drámák s tönkre jutások számarányai. Megdöbbentő mérvben szaporodnak az előkelő öngyilkosok, a tisztességes sikkasztók s az elegáns pénztárrablók. És akik elgondolkoznak a sivár képen, azok az okokat mind csak a megromlott társadalmi életnek, a becsület s az érzés törvényei hiányának fogják tulajdonitani. Igazuk is van. Hála az égnek a mi megyénk s a mi városunk egyetlen egy adattal sem járult a lefolyt év gyalázatainak történetéhez. De nálunk is meglazult már a régi erkölcs. A nemes egyszerűség helyett túlságos költekezés kap lábra, mely már a pazarlás veszedelmes határát érinti. A feddhetlen becsületnek tisztelői ugyan nem apadtak, de vannak, még pedig sokan vannak, akik mások becsületét kérlelhetetlenül összevissza tiporják. S a kinek becsületén kívül egyebe nincs, azt megfosztják a lét örömeitől. Az érzések szentsége is csökkent hatalmában. Hiába palástoljuk, nőinknél a jó partidé vadászat s férfiainknál a telekkönyvek s takarékpénztári könyvek kutatása ■ előbb jár egy nemes szív tanulmányozásánál. Lehet-e ott családi öröm, ahol a meggazdagodási vágy a legislegelső? Az önzés kora elhatalmaskodott. Átalános társadalmi jólétért már nem igen áhítoznak. Mindenki magának kuporgat s a közjusz-zal, megelégült mimikával s bizonyos uras hetykeséggel. Utánuk egy szende szobacziczus két névjegygyel. Erre a levélhordó valóságos halmaz gratulátióval. No most már elég lesz. Tizenegy óra. Szalonkabátos jelenségek kezdenek jelentkezni. A déli égöv plirázisai csillognak kivánataik közt. Tizenkét órakor a harminczkettedik gratuláns kopogtat ajtómon. Bebotorkál. Udvari kőszénszállitóm. Mosolyog és dülöngél, szavalni is akar meg esni is. Az ég minden szerelmére kérem, hogy csak hagyja el üdvözletét s menjen pihenni. Nagy nehezen ki is tuszkolom, de ekkor egy vén koldusba ütődöm. Szótalan alázattal kapja le foszlányos káját. Meggörnyedt alakján több a nyomorúság, sap mint az agg kor terhe. Galambhaja nem boldogságban ezüstösödött meg. Soká, nagyon soká viseli ő már a koldulás gyalázatát. Reszketeg, komoly hangon mondja el kívánatát. Olyan őszintén akár a miatyánkot. — Legyen kitartása és ereje. Akkor még annyi ellenség se tiporja le, mint amennyi nekem volt. Szomorúság fogott el. Ez az ember a legjobbat kívánta. És mégis van valami az ő kívánságában, ami első pillanatra leverő. Elváltam a szegény öregtől is s mikor a város harangjai delet kongtak, kimerevülve dőltem soprnimra s mereven tekintettem illatos cigarettem kék füstjébe. Uj esztendő napja. — Gratulánsok. — Testületek. — Egyesek. — Engedélyezett zsebmetszés. — Szabadalmazott tolakodás. • Egy vén koldus kívánsága. — B. u. é. k. — Dupla költség. — A legkései alkalmatlankodás. — Mikor a tolakodás, szemtelenkedés és zseb s metszés szentesitve van, azt a napot uj esztendősnek hívják. Lámpagyujtók és hordárok, sajátságos illatú joanászok és unalmas bakterek kinyomtatott versekkel árasztanak el. Istenem milyen versek azok! 1 És milyen ligéna szemekkel mered reám — a t j boldogtalan favágó, midőn gyatra ríifreit — vissza- adom. — Szabad! Uj alakok rohannak rám. Kettő nyomtatott s | verssel, az egyik ki se nyomtatta kivánatait, csak úgy nyomorítja ki megőrjítő komolysággal. Ez van látni egyesült első ujesztendei haramia-banda Esztergomban — gondoltam magamban s mind a hármat nyájasan elégítettem ki. Tíz óra. Istenem még mennyi hóhér számit reám ! Megint egy deputátió. A tűzoltók. Azután az egyesült várbeli apostolok küldöttsége kimondhatatlan jámborsággal. Majd rendőrök veszedelmesen kiélesitett ba I Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.