Esztergom és Vidéke, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)

1881-01-01 / 1. szám

Előfizetési ára: egész évre..................................................3 fél évre.......................................................3 évnegyedre .............................................. 1 Egyes szám: 8 kr. Megjelenik : hete­n­­kint kétszer vasárnap és csütörtökön. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Nyílttól- petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. np szellemi részét illető levelezések, a szerkesz­tőséghez, J^ŐRINCZ-UTCZA ,pD. SZÁM ALÁ, intézendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Január elsején. Megint letűnt egy kínos év S oly távol messze még a rév, Hová pihenni vágyom én — . . . Nyugodni lenn a sír ölén. Ma a remények napja van, Boldog ma a boldogtalan ; A koldus utcza szegletén, — Bár éhes fázik a szegény — Ma boldogságról álmodik . . . Templomba megy s imádkozik. Csak én ülök itt bús magam, Remény télen, vi­gasz­talan. Kit elrabolt a sirhalom, Te hozzád vágyom angyalom! Oh mily nagyon boldogtalan, Kinek reménye veszve van, Kire nem vár egy szebb jövő, Csak a halál, a temető. . . . Városi és megyei érdekeiek közlönye. -----------------------------------TM-------------------------^ Uj esztendő napján. Boldog uj esztendőt kiváltunk neked édes mostoha sorsú szülővárosunk! Boldog uj esz­tendőt neked hanyatló társadalmunk! Boldog uj esztendőt nektek becsületes emberek! Ha van a pangásban s a vergődésben élet, akkor éltünk a múlt évben. A mostoha törvényhozás okozta íniseriák lépten nyomon felütötték fejüket s kaczagtak legönzetlenebb törekvéseinken. Innen-onnan három éve lesz, hogy vá­rosunk s megyénk részéről három képviselőt küldtünk le az ország ügyeinek intézői közé. Érdekeinket képviselték-e odalen s szemébe merték-e mondani az ország kormányzóinak: uraim, ezt Esztergom s a méltányosság nevé­ben követelem! s a­mit önök akarnak, az ellen választóim érdekében tiltakozom. Ha valamennyien meg merték tenni, ak­kor valamennyien tiszta szívből boldog új esz­tendőt kívánhatnak választóiknak. Nem várunk mi már csodálatraméltót. Megelégszünk a mindennapi kenyérrel is, csak éltető, csak fentartó ereje legyen. Bármerre tekintsünk, a jellemtelenség és becstelenség bűne ép azokon szárad, a­kiknek kezébe a legtöbb felelősség van letéve. Vannak megyék, melyekből a romlottság irthatatlan, hol a legfő­tisztviselőtől az utolsó szolgáig sikkasztókkal és okmányhamisitókkal van dolgunk. A magyar társadalom legfiatalabb, de legveszedelmesebb bűne írja meg a legszomo­rúbb tragédiákat. Mindenfelé nagyzás, mindenfelé pazarlás. Az igények óriásiakká nőttek, de a módok csak a régiek maradtak. Az egyszerűség he­lyett fényűzés kapott lábra s a­hol nincsen elegendő anyagi mód, ott eleinte hitelezők, azután uzsorások s végre börtönőrök vagy sírásók következnek. Szomorú kép tárulna elénk,ha legnagyobb megyéinkben a corruptio 1880-ik évi történetét megírnánk. Megdöbbentő arányokban hanyat­lott alá a becsület, az eskü elvesztette érté­két, a kötelezettség elavult, a szerelem és szeretet elvesztette idális jellegét. Az emberek csak számokban beszélnek, mikor egész életre frigyesülnek s csak czégtársaikat nevezik ba­rátaiknak. Júság: Kitör azután az elégedetlenség, a nyomo­r meghasonlás s végül a kétségbe­esés. A vének letértek a régi útról, az ifjak­nak nincsenek példányképeik. Eszmék nem hozzák hevesebb dobogásba a szivet, a szé­gyennek és szeméremnek már nincsen pírja. Féktelen élvhajhászat az ifjú nemzedék­nél, határtalan meggazdagodási vágy a férfi­aknál, túlzás és fölös költekezés az aggoknál. Divatkereskedők és ékszerárusok az asszonyok­nál, jó parthie vadászat, biztosított fényűzési módokat kereső szenvedély a leányoknál. így következik be azután mindenfelé a törvénytelen életmód, a bivságos külső fény, a hazugság s az érzések megalázása. A szívnek húrjai nem rezdülnek meg, a legnemesebb érzések legélesebb gúny­tárgyai s a ki igazán mer szeretni, az még igazán a legszerencsétlenebb. A túlhajtott élvvágy, a pazarló fényűzés a szív szózatának s a becsület törvényeinek — Mikor hasad meg már e szív ? ! ! Jövök halál, — ne hívj,—ne hívj! Lányi Adalár­ j teljes megvetése okozza napjaink kétségbeejtő tragédiáinak szaporaságát. Szinte statistikai kelléknek tetszik már az öngyilkosságok, becstelen csődök, sikkasz­tások, szökések, családi drámák s tönkre ju­tások számarányai. Megdöbbentő mérvben szaporodnak az elő­kelő öngyilkosok, a tisztességes sikkasztók s az elegáns pénztárrablók. És a­kik elgondolkoznak a sivár képen, azok az okokat mind csak a megromlott tár­sadalmi életnek, a becsület s az érzés törvé­nyei hiányának fogják tulaj­donitan­i. Igazuk is van. Hála az égnek a mi megyénk s a mi városunk egyetlen egy adattal sem járult a lefolyt év gyalázatainak történetéhez. De nálunk is meglazult már a régi er­kölcs. A nemes egyszerűség helyett túlságos költekezés kap lábra, mely már a pazarlás ve­szedelmes ha­tárát érinti. A feddhetlen becsületnek tisztelői ugyan nem apadtak, de vannak, még pedig sokan vannak, a­kik mások becsületét kérlelhetetle­nül összevissza tiporják. S a kinek becsületén kívül egyebe nincs, azt megfosztják a lét örömeitől. Az érzések szentsége is csökkent hatal­mában. Hiába palástoljuk, nőinknél a jó par­tidé vadászat s férfiainknál a telekkönyvek s takarékpénztári könyvek kutatása ■ előbb jár egy nemes szív tanulmányozásánál. Lehet-e ott családi öröm, a­hol a meggazdagodási vágy a legislegelső? Az önzés kora­­ elhatalmaskodott. Áta­­lános társadalmi jólétért már nem igen áhí­toznak. Mindenki magának kuporgat s a köz­jusz-­zal, megelégült mimikával s bizonyos uras hety­keséggel. Utánuk egy szende szobacziczus két névjegy­gyel. Erre a levélhordó valóságos halmaz gratulá­­tióval. No most már elég lesz. Tizenegy óra. Szalonkabátos jelenségek kez­denek jelentkezni. A déli égöv plirázisai csillognak kivánataik közt. Tizenkét órakor a harminczkettedik gratuláns kopogtat ajtómon. Bebotorkál. Udvari kőszénszállitóm. Mosolyog és dülöngél, szavalni is akar meg esni is. Az ég minden szerelmére kérem, hogy csak hagyja el üdvözletét s menjen pihenni. Nagy nehe­zen ki is tuszkolom, de ekkor egy vén koldusba ütődöm. Szótalan alázattal kapja le foszlányos káját­. Meggörnyedt alakján több a nyomorúság, sap­­ mint az agg kor terhe. Galambhaja nem boldog­ságban ezüstösödött meg. Soká, nagyon soká vise­li ő már a koldulás gyalázatát. Reszketeg, komoly hangon mondja el kívána­­tát. Olyan őszintén akár a miatyánkot. — Legyen kitartása és ereje. Akkor még an­­­nyi ellenség se tiporja le, mint a­mennyi nekem volt. Szomorúság fogott el. Ez az ember a legjobbat kívánta. És mégis van valami az ő kívánságában, a­mi első pillanat­ra leverő. Elváltam a szegény öregtől is s mikor a vá­ros harangjai delet kongtak, kimerevülve dőltem soprnimra s mereven tekintettem illatos cigaret­­tem kék füstjébe. Uj esztendő napja.­­ — Gratulánsok. — Testületek. — Egyesek. — Engedélye­­zett zsebmetszés. — Szabadalmazott tolakodás.­­ • Egy vén koldus kívánsága. — B. u. é. k. — Dupla költség. — A leg­­kései alkalmatlankodás. — Mikor a tolakodás, szemtelenkedés és zseb­ s metszés szentesitve van, azt a napot uj esztendő­­s­nek hívják. Lámpagyujtók és hordárok, sajátságos illatú j­oanászok és unalmas bakterek kinyomtatott versek­­­­kel árasztanak el. Istenem milyen versek azok! 1 És milyen ligéna szemekkel mered reám — a t j boldogtalan favágó, midőn gyatra ríifreit — vissza-­­ adom. — Szabad! Uj alakok rohannak rám. Kettő nyomtatott s | verssel, az egyik ki se nyomtatta kivánatait, csak­­ úgy nyomorítja ki megőrjítő komolysággal. Ez va­­n látni egyesült első ujesztendei haramia-banda Esz­tergomban — gondoltam magamban s mind a hár­­­­mat nyájasan elégítettem ki. Tíz óra. Istenem még mennyi hóhér számit reám ! Megint egy deputátió. A tűzoltók. Azután az egyesült várbeli apostolok küldöttsége kimondha­tatlan jámborsággal. Majd rendőrök veszedelmesen kiélesitett ba­ I Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.

Next