Esztergom és Vidéke, 1882 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1882-01-15 / 5. szám

Esztergom, IV. évfolyam. 5. szám. Vasárnap, 18&2. Január­­ 15én. Előfizet««! ár­a : egész évi« . fél évié . évnegyedre • 0 fit — Itv 3 „ — „ 1 . 50 . Egye» szám: 7 Icr. Az előfizetési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kind «­»hi­vjitsi láb­or. Széch­enyi-tér 85. sz. inlsézeiidő.k. és Városi és megyei érdekeink közlönye. Mi.gyi'm­in­k : l­­e I,­e­ni k­i ii­t k­é­t­s­z­e­r vasárnap és csütörtökön. Nyilvléi­­­étit soronként 20 ki. Hirdetések a legolcsóbb úton közöltétnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz* tőségbe/., J^ŐRINCZ-UTCZA <^0. SZÁM ALÁ, intézendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Munkásainkhoz. Az ország szivében Budapesten minden jó és rész­vér összegyűl, min­den nemes és nemtelen eszme találko­zik s minden nagyobb mozgalom or­szágos jelentőséggel bír. A napokban a magyar munkások tiszteségét igen megalázta az a bot­rányos gyülekezet, melyet, mint ren­desen, ismét a rendőrség erőszakos föl­lépése oszlatott föl. A fővárosi munkások, kik között nagyon sok külföldi elem van, éven­­kint ötször-hatszor össze szoktak gyü­lekezni, hogy „érdekeik megvédésére“ tanácskozzanak. Nagyon örvendünk, hogy ezek a tanácskozások nem összhangzóak. Két nagy párt küzd ott mindig egymás el­len. A magyar árnyalat, melynek kü­lön lapja is van, a Munkás Heti Kró­nika s a német párt, melynek közlö­nye valóságos revolver lap, a Socialist. Mindkét pártot hatalmas czivódók ve­zetik alkalmas s igy a rendőrség mindig talál ü­rügyet a tanácskozásokon folyt veszedelmes áramlatok meggátlá­­sára. Nagyon szomorú azonban az a kö­rülmény, hogy a magyar munkás­párt egyik matadora, bizonyos Horváth Já­nos, épen olyan elveket hangoztat, mint a legfanatikusabb német so­­ci­a­lista. Ő mondta ki múltkor egész leple­zetlenül, hogy nem halna meg éhen, mert ha két keze munkája után nem bírna megélni, akkor onnan venne ele­delt a­hol talál­n­a. Hasonló szellemű beszédének kö­vetkező részletei a munkásosztálynak már most kell készülnie arra a nagy küzdelemre, mely immár elkerülhetet­len. El kell láb alól tenni mind­ei akadályt, szembe kell szállani minden veszedelemmel. Csak a gyáva veszthet, a bátor elesik, de mint rabszolga soha. Hagyják abba a munkások a meddő reménykedést és lássanak végre mun­kához. Mindegy akár a megfeszített munka közben halunk m­eg, akár az ellensé­gekkel vívott küzdelemben.“ Hogy hol itt a józan ész, hol itt a tiszta irány, azt senki se tudná meg­mondani. A socialismus kérdése nálunk nem a mi társadalmi viszonyaink ferdesége, hanem idegen földről, nevezetesen Né­metországból átplántált betegség. Ott a kóros tünetek még indokolttá teszik a socialismus kifejlődését, habár ott se igazolják és szentesí­tik. Merő rajongás, érthetetlen vágyak és törekvések zűrzavara az egész irány­zat, mely ellen minden jó lelkű becsületes magyar munkásnak frontot kellene ké­peznie. Az egész magyar sajtó egyhangú­lag elitéli a socialistikus mozgalmakat Magyarországon, mert nem hogy semmi jogosultságuk nincsen, de dúló termé­szetüknél fogva vészes irányúak az összes magyar munkásokra. Herczegprímásunk a Szent Ist­ván társulat egy nagy gyűlésén erő­sen kárhoztatta a socialismus törek­véseit s ezek kiirtását az iparosítják vallásos nevelésében keresi. Az erdőégést elrekesztéssel gátolják, így kell a socialismus veszélyével is lenni. El kell vágni a megkorhadt ta­goktól a még romlatlan részeket s ezekre kell hatni az értelem s meg­győzés minden erejével. Már az iskola kezdje meg a har­­czot, a zagyva felfogású s vészes tö­rekvésű socialismus ellen, a templom szószékéről zúduljon le a felforgató tö­rekvésekre a hit átka s a társadalom vesse meg és rekessze ki mindazokat kebléből, kik a fenálló jólét ellen vak hadjáratot üzentek. A józan magyar iparosok pedig ítéljék el azt a mozgalmat, mely elő­­­ször is az ipar tisztességét másodszor magyar iparos jóhirnevét teszi tönk­re. As „Esztergom és Vidéket" tárolij* Dalok. h Mért nem születtem én Illatos virágnak, Kéklő nefelejcsnek, Vagy kis ibolyának? Zöld lombsátor alatt, Ott a völgy ölében, Ott nyílnék s virulnék Elrejtve-szerény­en, S ha te a kis völgybe Néha kisétálnál, S engem­et meglátva, Előttem megállnák, Halkan megsúgná azt Te néked illatom, Tűzz fel ^ kebledre Drága kis angyalom ! II. Ne higyjetek legények a leánynak Csalogató, édesgető szavának! Miutc a lepke mán m­arad­ egy virágon, Ügy a leány szerelme sem Állandó e világon. Lám! nekem is volt szeretőm elég már, De mi haszna, mind elvitte a tatár! A sok közül h­tt hozzám csak egy maradt S óh!­ez az egy is ott pihen A virágos hant alatt! F. Dr. Szmatanay József. Idegen földön pihennek az ő ham­vai, mert halált lelt ott, a­hol életet keresett. Temetésére nem­ mehettünk, holnap lesz az ő emlékezetének napja a vízivárosi templomban. Gyülekezze­nek tehát oda az ő tisztelői és ba­rátai. Fiatal ember volt. Életrajzot alig adhatunk róla. Csak néhány adatunk van, a­mit kötelességünk kegyelettel megölő­zni városunk évlapjai számára. Szmatanay József Esztergomban született 1852. octóber 16-án tisztes polgári bölcsőből. Első iskoláit és fő­gy­m u­á­sl­a­m­i tan­u­lmán­y­ai­t szül­ő­v­árosá­­­ban végezte el azután a papi pályára lépett. Két évet töltött a theologian s akkor más pályára való hivatása ki­­szólította a papnevelő falai közül. A fiatal ember beiratkozott a budapesti­ egyetem bölcsészet karához s két évig hallgatta a tanfolyamot. 1877-ben végezte el a tan­ V v­gálatot s rá két év múlva bök . .l . tudori rangot nyert. Az esz­teergom városi rét­­ 1876-tól kezdve volt buzgó Irodalmi működése még csak­­ r. szépet ígérő kezdet stádiumába a v . n. Augustus császár korával kivál­óa foglalkozott s egy értekezése a boldog római császárról áliskolai értesítőben.meg is jelent a re­Az utóbbi időben lankadatlanul dolgozott egy nagyszabású földtani s néprajzi munkán, ezt azonban már csak olyan befejezetlenül hagyta, mint szép jövőjét, mint szép fiatal korát s mint szép vágyait. Betegsége erős meghűlésből eredt s gégebaja majd két évig képtelenné tette azon szép ismeretei előadására, melyeket magának a saját erejéből gyű­j­tött. Az utóbbi hónapokban torokbaja annyira megroncsolódott, hogy mindez, jóakarója rendszeres gyógy [UNK]. : kv. ajánlott neki, így ment B.: a­­­z­zal a szándékkal, hogy ott a kórház­a• ban egy hónapi gyógyrendszer ne­­ ve­: magát alá. Bécsi tartózkodása azonban igen rövid időre nyúlt. Egyszerre ő a halálhíre érkezett vissza szülő­váro­sába. A halálhír nem volt váratlan, de annál sujtóbb mindazokra kik Szmata­­nayban a nemes önerejü törekvéseket s a szorgalom és tehetség adományait becsülni tudták. Kórházban hunyt el, idegen em­berek között. Ravatalát se állhattuk A doctor bácsi. (Rajz) Tulajdonképen ugrifüles Máténak hív­ták, de az egész környék csak „doctor úr“-nak ismerte. Reánk kik közelebb álltunk hozzá „doctor“-ért s a „doctor bácsi“ ért is ne­heztelt, s jogosan, mert minden inkább volt, csak doctor nem. E hibáját leszámítva elég derék ember volt, szómentében szépen ki is lehetett vele jönni! de a ki kételkedni mert szépségében, annak halálos ellensége lett. Nem is volt valami csúnya ember, ámbár a hölgyek „kiállhatatlan­­nak tartot­­­ták s talán tévesen is — ő mégis nagy tisztelője volt a hölgy világnak,­ s ugyszólva rögeszméje volt a boldog családi élet. Ha valahol egy szép leányt látott mint a bra­zíliai azonnal beleszeretett, s magának szánta azzal a különbséggel, hogy a Mungó sze­repét is ő vitte, mert bámészkodva nézett a szép leány után mindaddig, mig valamelyik irigy utcza el nem csábitotta. Hogy ennyi jó tulajdonai m­ellett is „kiállhatatlan“ volt a h­ölgy világ előtt, az egyedül nem neki róható fel, tőle elég bá­torság volt már az is, ha gondolni meré­szelte hogy: szeret. Egyszer azonban, hogy, hogy nem még most sem értem, oly hallatlan vakmerőségre vetemedett, hogy egy „kis mókus­“vak miatc ő nevezé bizalmas barátai előtt —• udva­rolni kezdett. Hogy „milyen hangból“ ud­varolt azt most­ is sötét fátyol borítja, an­­­nyit azonban tudok, hogy a „kis mókus“ sírva panaszkodott a mamának, s hogy az én „doctor bácsi“-m­ egy hét múlva azzal állt elő, ha „törik-szakad ” azt a „kis mó­kust“ a főkötő alá hajtja. — Lelke rajta „doktor bácsi“, csak meg ne bánja, tudja hogy a házasságról mit tartanak hogy az egy vár, a­ki kívül van erővel, be akar hatolni, s aki bejutott, hogy kiszökhessek, mart a hölgyek nem elégszenek meg . ..... .. . — Tudom, ön ismét gunyolódni akar.. Téved, ha azt véli, hogy lebeszélhet. El­ képesnek érzem magam egy férj szerepkö­rét elkölteni. Én szeretem őt s ő enyém lesz s ezzel punctum­! (kedvencz szava volt a szerencsétlennek) — Ön szereti őt, de azért neje nem lesz punctum . . Ezért annyira megharagudott rám...hogy egy álló hétig nem beszélt velem, s ha vé­letlenül találkoznunk kellett volna, inkább háromszor annyi utat tett, csakhogy elke­rüljön. Egy ilyen alkalommal hogysem ve­lem találkozzék inkább a piacznak ment, a piacz pedig abban a városban ember em­lékezet óta egy sár tenger volt, s az én „doctor bácsi" m is ezt volt kénytelen ta­pasztalni, mert alig lépett tizet, azon vette észre magát, hogy „czipő nélkül ködik.“ Ez annyira a szívére hatott, szűkös­hogy jövőre ilyen kellemetlenség ne érje, mikor észrevette, hogy az egész jelenetnek tanúja valék, felém jött és szent lett a béke. Később tudtam meg, e szelíd megadás okát ő ugyanis akkor s­e kis készült. De mint hallottam ott mókus­,ho is pórusz járt, mert az ajtó közt levő deszkában meg­botlott, s egész terjedelmével hatolt ae szobába, hol a „kis mókus“ daemeni kaczaj­­a jal felelt e furcsa beköszöntőre. Az én sze­gény „doctor bácsim“ mintegy vert had visszavonulót fuvatott, s négy napig sehol sem láttatta magát, ez alatt az idő alatt sem nem evett, sem nem ivott hanem egyre az ajtó közt próbált átlépni. A történtek után a paradicsomból an­gyali kaczajjal­ kiűzött „doctor bácsi“ na­gyon levert volt, alig lehetett vele boldo­gulni, s ha csak távolról is említettük hamis kis mókusokat, annyira felbőszült, a­hogy képes volt a társaságot oldalba rúgni. (szoliden, ott hagyni.) A catastropha után engesztelésül meg­hívták a szegényt egy „barátságos vacso­rára“. A vacsorát a szőlőben tartották, s a vacsorán én is ott voltam. „Doctor bácsi,­­ugyancsak kitett magáért klakk, frakk, fe­hér nadrág, lakk c­ipő. Az asztalnál egy fa­lusi kis­lány mellé került, a­kinek félórás kínszenvedés után egész tűzzel beszélt a falusi élet boldogságáról, az idült élet pá­­ratclanságáról. A kis leány nem ismervén emberünket szörnyen contrázott neki s duett vége. az lett, hogy az én „doctor bá­n csiém­ pogányul "potiios­ al beaiala:bele melegedett s nagy

Next