Esztergom és Vidéke, 1883 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1883-01-01 / 1. szám

Esztergom, V. évfolyam.­EGJELENIK HETEN­K­INT KÉTSZER­. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. egész évre V ELŐFIZETÉSI ÁR: ...............................................0 I­­ — fél évre . ...............................................3 „­­negyedévre . . . Egye ..........................1 „ 50 ára 7 kr. kr. * I. szám. / SZERKESZTŐSÉG:a fasz-haz első emelet hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: SZÉCHENYI TÉR. 35., hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyilttérbe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reklamálások intézendők. Vasárnap, 1883. január­i év.­­ HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — fi t 7ő kr. 100—200-ig . 1 „ 50 „ 200—300-ig . 2 „ 25 „ •­. Bélyegdíj 30 kr. MAGÁNHIRDETÉSEK megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöl­tetnek. NYÍLTTÉR sora 20 Kr. HIRDETÉSEK. Közönségünkhöz. Az „Esztergom és Vidéke“ 1883- ban ötödik évi pályafutását kezdi meg s hű szolgája lesz ismét városunk és megyénk anyagi és szellemi érdekeinek. Esztergom helyi sajtójában az Esz­tergom és Vidéke nemcsak hetenként kétszeri megjelenése, de öt esztendős pályája által is olyan mozzanatot je­lez, melyhez foghatót nem találunk. Mint minden év elején, úgy most is programminnk vezéreszméjének latkoztatjuk ki, hogy függetlenek m­i­va­gyunk minden irányban, de azért meg­maradunk mindég az ildom és jóizlés törvényei között. A lap szerkesztősége, munkatársai­nak köre és kiadása ugyanaz marad s reméljük, hogy ugyanazon olvasó kö­zönség is csoportosul megint körénk, melynek pártfogása eddig elő is buzdí­­tóan hatott reánk A helyi eseményeknek nem száraz krónikásai, de élénk följegyzői kívá­nunk lenni s minden legcsekélyebb közéletbeli eseményt sem hagyunk figyelmen kívül. Munkatársaink mellett a közönség sok tagja is lapunk tartalmát gazda­gítja több rendű, kisebb-nagyobb tudó­sításaival, úgy hogy a mostani forrá­sok mellett már nem küzdünk többé a kezdet akadályai között. Reméljük, hogy olvasóink pártfo­gása megújítást fog találni az uj év elején s reméljük, hogy fáradozásainkat méltányolni fogja az a közönség, melynek érdekeit szolgálni legelső kötelességünk Az „ESZTERGOM és VIDÉKE“ szerk. Az „Esztergom és Vidéke" tárczája Mosolyoddal. . . Mosolyoddal válaszoltál, A­mikor a jó emberek Könnyes szemmel panaszolták, Hogy én érted mit szenvedek. E mosolyért más fejedre Irtóztató átkot kérne. Ezt nem tudlak megátkozni . . . Áldjon meg az Isten érte ! Mikor tőled. . . Mikor tőled elbucsuztam. Gúny mosolyra nyílott ajkad, Reméled, mint költők szokták Megátkozlak, megs­iratlak. Öl­ ne kívánd, mert ha téged Utólérne szörnyű átkom, Nem lehetne senki nálad Nyomorultabb e világon. lévai Sándor: Az „Esztergom és Vidéke“ hetenkint csütörtökön és vasárnap meg­jelenő helyi lap előfizetési ára : egész évre 6 frt, félévre 3 frt, évne­gyedre 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a kiadóhiva­talba (Széchenyi tér 35. sz. alá) inté­­zendők. A KIADÓHIVATAL. Uj takarékpénztár. „Népnevelés és műveltség“ jöjjön el a te országod, ezért sóhajtunk mi fel időnként, mi, a­kik szorosabb ös­­­szeköttetésben vagyunk a néppel és időnként érezzük a tövisszúrást, melyet nem gyakran a neveletlenség és mive­­let­lenség éreztet velünk. A templomok és népiskolák csak részben tényezői a művelődésnek, de hogy egy állampolgár, társadalmi mű­veltségre tegyen szert, szükséges az olvasás, társalgás, történelmi, földrajzi, természetrajzi és tani, bölcsészeti, szép­­irodalmi ismeret. Alakítsunk teh­át oly helyeket, hol ezen könyvek képviselve vannak, tár­suljunk. Hogy minő hatása van a tár­sulati szellemnek a nemzetek életére, hogy mit képes e téren csak egyetlen magas érzelmű hazafi és emberbarát létesíteni, arra például szolgálhat ha­zánk „legnagyobb magyarjának“, gróf Széchenyi Istvánnak működése. Alakítsunk tehát olvasóköröket, éb­resszük fel a népben az olvasás szen­vedélyét, zárjuk ki a ponyvairodalmat. Alakítsunk községi takarék­pénztá­rakat, mely alapra a legszegényebb munkás is képes 50 krt adni évenkint, készítsünk erre nézve alapszabályt, — melynek egy pontja a betett pénz he­lyett az erkölcsi életet tisztázó könyve­ket rendelne kiosztani, —­sük meg a hirlapolvasást, kedvelhes­különösen a helyi, a megye területén szerkesztett lapok pártolását, melyek legközvetle­nebb érdekeink ellenőrei. Ezen uj élet lesz az, mi népünk szellemi életét fejleszteni fogja és el­vonja oly helyektől, mint a korcsmázás, melynek vészes következményei eléggé ismeretesek társadalmi életünkben. Hívja fel a tan­felügyelőség időn­ként a községek lakosait olvasókörök alakítására, írja le azok magasztos czél­­ját és eredményét. Felhívom még a hatodik nagy ha­talmat a sajtó­t, mert tudom, hogy ennek hatása a közvélemény megterem­tésében és vezetésében, a visszaélések ellenőrzésében, a minden ágú ismere­tek gyors elterjedésében áll, előkészí­tője a törvényhozási és társadalmi re­formoknak, közege a politikai és tár­sulati érdekeknek. Pártolja a sajtó az új takarékpénztárak eszméjét, mert hi­szen azon intézmény czélja lenne, hogy kiszorítsa a ponyvairodalmat mint a babona, sötétség terjesztőjét és hasson úgy önállókig nyílt sisakkal, hogy a valódi mi­velődés eszközeit és azokat kiknek az kezükben van, ébressze, lel­kesítse, figyelmeztesse, hogy ki ki tudo­mányát a társadalom és az emberiség javára használja fel. PÓLYA LAJOS: Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva. Fővárosi levél. Immár hat éve annak, hogy a su­gárúti műv­észház első kiállítása alkal­mából egy párizsi fiatal festő képeiről emlékeztem meg, a­kit az esztergomiak is mindannyian ismertek. Azóta sok minden változott. Nemcsak az „Eszter­gom“, melynek hasábjain ama soraim megjelentek, boldogult inég az Urban, hanem a fiatal festő is — olvasóim­­­tán már sejtik, hogy Paczkáról van szó — kinek akkoron rózsásan mosoly­gott a jövő, nagyon is eltűnt szem elől, sokan mondják : hajótörést szen­vedett. Hogy mi okozta az ő bukását, ezt részletezni és fejtegetni, tán nagyon messze vinne bennünket; bukásának egyik fő okát azonban megnevezhetem anélkül, úgy hiszem, hogy tévednék és ez­­ a túlcsigázott várakozás, mel­lyel vele szemben a közönség és a kritika viseltettek. Ezen jogosulatlan követelést pedig épen a művész jó barátai és pártfogolói idézték elő ama túlhajtott hírlapi dicsériádákkal, melyekkel Pacz­­kának használni, egy nagy úrnak híze­legni, önmaguknak pedig kegyes mo­solyokat szerezni törekedtek. — No, de bármikép volt is, örüljünk neki, hogy m­íg a­z áldott emlékű „Esztergom“ még mos­­ is alussza, minden valószi­­űség sze­rint „örök“ álmát, addig a mi mű­vészünk újra feltámadott és lábra állt.­­'Ezt mondatja velünk az ő nagy képe, s m­ely az idei őszi tárlaton feltűnést kel­tett daczár? annak, hogy ezen tárlat azt eddigi kiállításokat úgy számra nézve mint belső értékben messze túlhaladta. Benczúr, Mészöly, Markó és Spányi képei bizonyságul szolgálnak, hogy van bevégzett magyar művészetünk. Szilveszter éj. — Töredék. — Mintha még most is hallanám,mint zú­gott a vihar s hatalmas erejével a járó­kelők szemébe szórta a házfedelekről lesö­pört havat. Éppen ma egy éve volt. Lamabár barátommal egy egész eszten­dőt temető torra voltunk hivatalosak. Örömmel siettünk a kedves körbe és alig vártuk, hogy elérjük azt az egyszerű kis házat, melynek küszöbe akkor még oly szent volt előttem, mint ájtatos hivő előtt a templom küszöbe. Azóta, sok minden meg­változott, de nem is csoda, hisz egy egész év múlt el. Hiúság, múlandóság minden s azért nem lehet semmi sem örök . Vígan dúdolva, ifjú makacssággal da­­d­olni akartunk az élesen sikoltó elemmel, nem törődve s nem is sejtve mily óriási gúny van a tomboló természet e megszo­kott játékában : a mint arczunkba vágódtak a megfagyott hószemerek. . . . Mily boldog az, ki azt hogy mind az, amit lát, jó és szép !hiszi, Oh boldog kor, Imi a gondolatok he­lyét az ábrándok foglalják el, mikor né­zünk - de nem látunk és a gondra még nincs időnk! Beléptünk. Angyalszelid arezon gyermeteg öröm ártatlan mosolya fogadott.a Alig vettük észre, hogy mily gyor­san röppentek a perczek s mikor után — leányos házak hagyományos estek­ szo­kása­ szerint — az ősi ólom­öntés fantas­tikus alakjait, szentül hivő jóslásként ku­tattuk . . . vágyó kíváncsisággal álltuk az­tán körül a tűzhelyet, lesve a hatalmas edényben forró vizet, vájjon melyikünknek dobja fel szik­ére a tésztából gyúrt böt, nem hagyva természetesen addig göm­bö­ket, míg az illető olykor pirulva, olykor harag avagy örömmel, meg nem mutatta azt a piczike papirszeletet, melyért helyes kis kezét, a mig a forró megégette tésztából, meg bírta menteni. Volt aztán nevetés és kedvesen csengő kaczaj, a­hogy az apró kis papirszelet ezt vagy azt a nevet jósolta, annak a leendő felesége, vagy ennek a jövendő férjéül. A nekem jutott jósczédulát még most is őrizem. Ma tehát egy éves már Akkor ugyan kissé duzzogtam a sors ellen, mert még G. nevű ismerősöm egy sem volt. Ma — egy hosszú év alatt — már egyike lett e név is azoknak a feledhetetlen emlékeknek, melyek fájók és szomorral le­verők... De ne nézzünk a jövőbe, sötét a fá­tyol mely eltakarja és bizonytalan az. Ma­radjunk még ez este a jelennél, hisz oly rö­vid, oly futó, oly múlandó már ez, alig hogy csak perczei vannak s a legnagyobb tragoediából, az életből el lesz te­metve ismét egy nagy jelenet, egy hosszú múlt egy egész év, s egy új fel­­­vonást hoz majd színre a­ jövő, melynek végét ember ki nem kérdezhetné, ha meg­éri-e ? Egy haldokló ágyánál vagyunk, lehet­­ett tehát, hogy el ne fogadjék a kebel. Lay­ is gyorsa­lácrorul a mutató a ketyegő antik órán, intve a szemlélőt, a rideg számítással kimért perezre, a­hol meg kell szállni mindennek. Egyedül vagyok. Mély csönd vesz kö­rül. Gyertyám lángja még lehelettől se lo­bog, oly ünnepélyes e perez. Gondolataimnak menetét nem zavarja senki­­ semmi, pedig a nagy temetésen, én is részt veszek, hol egy egész év em­lékeitől búcsúznak el. És kell is hogy ez estesen minden egyén lelkébe szálljon, számot adva önmagának mindenről, a­mi jót s rosszat tett. Ha nem volna a lelkiismeret ítélet éj­jele ez úgy másnap miért kívánna egy egész világ egymásnak boldogságot ? Voltak az őskorban, a­kik még az időt imádták istenük gyanánt. Ma már egy tisztultabb felfogás előtt állunk. A­ki nem hisz semmiben, az nevetve feleli : bolondság minden ! De azért lehetetlen, hogy ne volna egy mindenek felett uralgó, megmagyarázhatat­lan, megfoghatatlan valami, s ez az örök Mindenség, mely körül forog és mozog min­den. Ennek végtelen tengerébe nyugszik le az elmúlt idő, magával vive azokat is, kik vele együtt az elmúlás és megsemmisülés hontalan honába térnek. Voltak és nem­ fognak lenni soha többé. Kérjetek az rt bocsánatot mindazoktól, a kiket megbántottatok — s bocsássatok meg mindazoknak a kik megbántottak, csak akkor hajthatjátok nyugodt álomra fo-és

Next