Esztergom és Vidéke, 1888 (10. évfolyam, 1-104. szám)

1888-01-01 / 1. szám

K­RZTlík­fIOM, X. HV FOLYAM. 1. SZÁM VASÁRNAP, 1888. JANÜAll 1 MR( I.JELENI­K METENKINT KÉTSZER, VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. . KI-ÖI'T/KTÚSt Ál! : égés:­ évre 0 fit — kr. fél évre 3 fit — kr. negyelévre 1 fit r>0 kr. Egy szám ára 7 kr. SZFJ IT­ ANNA-UTCZA 3­7. SZÁM, K­uvíV :i M­.OJÍMN­JÍ rén.­.az illető közlemények kiilileiulfik. KIADÓHVATAL : Inná a lap SZÉCSIENYI-TÉR 331­ SZÁM, hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe szállt köz­lemények, elők­­­elési pénzek és reklamálások in­tézendők. HIRDETÉSEK: HIVATALOS .IliitbliTKSKK :| 1 szótól 100 szóig — fit 75 kr.i 100—200-ig . 1 fit 50 kr.i 200—800-ig . 2 fit 25 kr.i Vélyegdij 30 kr. UAULA­MIMJ>KT8HtfK megállapodás szerint legta­lányosabban közöltetnek. NYJI/1TKR sora 20 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: TIZEDIK ÉVFOLYAMUNK. minden egyéni szavazat mellő­zésével a közvélemény szavát fogjuk hangoztatni. A milyen szánalommal nézzük az u. n. vidéki lapok legnagyobb részé­nek szellemtelen, sőt gyakran gramma­tikai és orthographiai ismeretek híján szerkesztődött egyes számait, olyan tisz­tán látjuk és határozot­tan tudjuk, hogy mivel tartozunk egy irodalmi színvo­nalon álló jóravaló vidéki lapnak, me­lyet a fővárosi sajtó is használható forrásnak fogadhat el. Tizedik évfolyamunk küszöbén nem jutnak eszünkbe hívságos jubiláris gon­dolatok, melyek a mai kor nem an­­nyira kitűnni, mint inkább kiemelkedni vágyó embereit jellemzik , — hanem eszünkbe jutnak azon kötelességeink, melyeknek betöltése többet ér minden sallangos programmnál. Mindig a közönség, az igazság, a méltányosság és jó izlés szolgálatában akarunk maradni. Ez a mi programmunk és útlevelünk egy újabb évtizedbe. A­ki velünk tart,­az velünk együtt fog küzdeni Eszter­gom szebb jövőjéért! Tizedik évfolyamunk előtt hálás kö­szönetet mondunk jóakaróinknak, hogy állhatatos pártfogásuk által ilyen szép stác­iót volt szerencsénk megérni, de köszönetet mondunk ellenségeinknek is, hogy most alkalmat nyújtottak életre­valóságunk nyilvános bebizonyítására. A tizedik esztendőt nemcsak számos hírneves fővárosi író társaságában, de az összes számbavehető esztergomi betű­vetők között üdvözöljük. Megerősödve, megizmosodva, meggyarapodva és nem megkopva és elöregedve folytatjuk nap­számunkat. A­mit Esztergom városa, a testvér­városok s a megyei községek érdekei legjobbnak és legszükségesebbnek ta­lálnak, az lesz programmunk a tizedik esztendőben is. Valláserkölcsös, komoly és kimerítő stílben fogjuk tovább folytatni munkás­ságunkat osztály­harczok, faji gyűlölkö­dések és társadalmi meghasonlások nélkül. Lapunk az esztergomi értelmiség, a művelt polgárság s a nép tanultabb vezérelemeinek képviselője lévén, az igazságos elvküzdelmeket mindig nemes tónus és irodalmi színvonalon álló tár­gyalás fogja szolgálni. Egyetlen egy személyes érdekünk sincsen, melyet a nyilvánosság fegyve­reivel kellene diadalra segítenünk. Minden küzdelmünk, minden gondola­tunk és minden munkánk a közönségé. A közönség érzelmeinek, hangulatának és gondolkodásának adunk kifejezést. A hetenkint kétszer megjelenő «ESZTERGOM és VIDÉKE» tizedik évfolyamának ára csak 6 frt — ki. Félévre 3 „ —• Negyedévre . . . . I „ 50 Az előfizetés összegei postautal­ványnyal az Esztergom és Vidéke» kiadó­ hivatalába (Esztergom, Széche­nyi-tér 331-ik szám alá) czimzendők. Az^Esztergom és Vidflko^tárGzája. Á. 5a 35 la 35 Oh, szép az élet, szép a boldogoknak, Kiket szerencse más fölé emel. De a kik porba sújtva, nyomorognak, A jármot lelkök mért nem unja el­? Mért vannak milliók, kik élni vágynak, Bár verje őket a lét ostora? S minek sóvárgják üdvét a világnak, Kik üdvöt élni nem fognak soha ? Csak élni, élni — ez a földi czél hát, Holott mulandóság a végzetünk 3 Oh, áldott, a ki tisztább, messze czélt lát, Mélyen nagy álma, jobb reménye A ki virágot nem hagy hervadásra, csüng ; De nem kiván elveszni nyomtalan ; Ki ugy él, hogy halottul földbe ásva Becsét megtartja, mint a vert arany! Nem az a boldog, oh, nem az az áldott, Ki kényelemben, gond nélkül hever ; De az, ki érti magát bár sohase látott, Fohászkodik, hogy jég ne verje el; Ki nem riad meg a vihar zajától, Ki másokért kész vérét ontani, Ki nem tud önzőn rejtőzködni hátul, Bár szél szárnyára jutnak csontjai! Oh, gyönge vándor, ha megszúr a Ne térj más útra gyáván, kishitün. tüske, Tied az élet — megalázva, küzdve, S gyorsabb a halál lejtője mint a bün. Egyetlen bűnödet le nem vezekled Egy hosszú, kinos élet-úton át, — Mig egyszer téve jót, e pereznyi tetted Reád árasztja mindig sugarát. Csak küzdj, halandó, s szenvedj! Ez az élet, És el ne csüggedj, hogy kevés javad : A te kis morzsád annál többet érhet, Mit más szív nélkül, bár halommal ad . . . Ott él a példa: Jézus egy kenyérből ötezret vendégelt meg egymaga . . . S mi haszna vársz jót a fukar kevélytől ? Koldusabb, mint a Lázárok hada ! RUDNYÁNSZKY GYULA. (k. 1. dr.) A mai nap legörvendete­sebb kívánsága, legszebb röpke szava s örökre ismétlődő refram­je : boldog uj évet! Szép társadalmi szokás, mely nem fog elavulni még akkor sem, ha a leg­több ember csak üzletnek s üres frázis­nak is veszi. Kire nem férne rá napjainkban en­nek a szép kívánságnak a beteljese­dése ? Nehéz időket élünk, komoly ipar­kodással, emésztő munkával s lázas serénységgel keressük­­ azt a kenyeret, a­mely kezünk vagy fejünk után kijár. A művelődés kívánalmai nagyok és drá­gák s a családi élet gondjai évről-évre terhelőbbek lesznek. Minden iparkodó ember érzi, hogy évről-évre nő a teher a vállain, az anyagi élet nehéz gondjai folytonosan gyarapodnak, az igyekezet, a haladás s a fejlődés fokozatosan na­gyobb tetterőt követel. Boldog újévet kívánni tehát nagyon szép és nemes óhajtás, mikor megint egy nehezebb esztendő erősebb küzdel­mei előtt állunk.­­ De ne csak egymásnak, hanem Esz­tergomnak is kívánjunk boldog új­évet. Esztergomra az újesztendő óriási anyagi terheket fog rakni s erősen napszámba bérli a nagy gondok közt való eligazodás minden tehetségét. De ha már ráléptünk a haladás út­jára, ha már a szebb jövő életerős vezéremberei mellé sorakoztunk, akkor nem szabad csüggednünk, hanem meg­aczélzott tetterővel kell szembeszálla­nunk a kitűzött czélok elé tornyosuló akadályoknak. Legyen boldog újéve a családi élet szentségének, mely nemcsak városunk, de hazánk fönállásának és virágzásának is alapköve. Legyen boldog újéve a becsületes munkának, a tisztességes iparkodásnak s a haladás szellemével lépést tartó jó igyekezetnek. Legyen boldog újéve az egyetértés­nek, a szeretetnek, az összetartásnak s adjuk a multak lomtárába a visszavonás rozsdás sisakjait, az ármánykodás sötét vérteit s az ellenségeskedés megmérgezett nyilait. Legyen boldog újéve a társad­­almi életnek. Virágozzanak fel kulturális és humánus egyesületeink, hassanak és al­kossanak hazafias szellemben munkálkodó vezérembereink. Legyen földműves boldog újéve a szorgalmas népségnek, mely homloka veritékével keresi meg a kenyeret ma­gának is meg nekünk is. Legyen boldog újéve az iparnak és kereskedelemnek, melynek felvirágzása egyet jelentene Esztergom felvirágzá­sával. Az ipar é s a kereskedelemé a jövő s az első világhatalom : a pénz. Kísérje iparkodásukat a polgárság sze­rencséje s városunk jóléte. Esztergom, jan. 1.­ ­ REGÉNY.­­Az „Eszt. Vid." számára francziából forditota : MARISKA. (Harmadik közlés.) — A fattyú! — szóla a m­arquise az elbeszélés végén — nem gondoltam volna, hogy igy történt minden. Tizenöt luisdor! Nagy szavak ezek. De annál inkább is hon­nét jönnek, ki által jönnek azok a titok­zatos aranyak ? Itt van a bökkenő ! Az asszonyság kissé elgondolkozott, az­után Carralra tekintve, gyorsan folytatá: — Tudod-e, miért akarom eltávolítani ezt a fiatal embert ? — Nem bátorkodom úrnőim titkaiba hatolni, — válaszolá Cárral ravaszul. — Azt gondoltam, hogy világosabban látsz. Xavér szereti Rumbrye kisasszonyt. — Ezt elfeledtem megmondani ke­gyednek. — És még­sem találod ki a többit ? Cárral, mintha csodálkoznék, kíváncsian tekinte úrnőjére. — Rumbrye kisasszony, — folytatá­a marquise — egyetlen örököse férjemnek, kinek ötszázezer frank jövedelme van. — Roppant nagy vagyon! — szóla a mulatt, miközben fölragyogtak szemei. — Fiamnak, Alfrédnak, még nagyobb birtoka volna, ha van Domingo ... de az a már megtörtént dolog. Alfrédnak alig van polgári állása. — Értem. Tehát jó házasság ? . . — Igen jó házasság által lehet segíteni a bajon. De uram, bocsásd meg bűneimet, ez a kis Heléna mindig Xavérra gondol. Továbbá Rumbrye úr, ki a száz napok alatt nagy veszélyből menekült meg Xavér által, azt az ifjú embert hálából különö­sen kegyeli. — Nagyon fatális körülmények ! — Tehát bolondul cselekednénk, ha tit­kos szándékokkal a közönséges utaktól el­térnénk. — Parancsára készen állok, urnöm ! — Midőn ide küldöttelek, más tervem volt. Hagyjuk el ezt a tervet, elejtem. — Annál jobb ! Egy fiatal embert meg­semmisíteni, lépésről-lépésre követni, aztán megsemmisíteni . . . Csúnya munka. — Mondtam, hogy ezt­­ a tervet elejtem. Ne folytasd tovább. Nagyon is ügyetlen vagy, ha morált akarsz nekem kitálalni. Új tervem sokkal jobb. Egy este ke­resztül lehet azt vinni. És a te becsületes jellemed (a marquise jól kiemeli ezeket a szavakat) bizonyára nem fog megbotlani benne. Hallgass meg! Itt Rumbrye asszonyság felhagyott azzal az unalmas beszédmodorával és a kreoli lassúság helyett, rövidebben és gyorsabban értekezett, a mint az üzlet nyelve is meg­kívánja. Most egész tervét lebonyolitá, melyet ha az olvasó megismer, alattomosnak fogja tartani, de a mely terv kitűnő óvatosság­ról tanuskodék. Cárral «jó úrnőjét* tiszteletteljes figye­lemmel hallgatta végig. Minél tovább beszélt, annál érdektelje­sebben hallgatta őt a mulatt, a­mi lehet, hogy gonosz természete volt. Időközökben csodálkozva kiáltott föl. De midőn bevégezte Rumbrye asszony­ság a beszédet, Cárral meggondolta már terve kivitelének következményeit, s a bor­zasztó jövő miatt rettegett annak kivitelétől. Volt még ebben az emberben is egy kis nemes érzés. — Miért gondolkodói már annyit fö­lötte­­? — kérdé a marquise, miután be­végezte mondani­valóját. Cárral­ nem­ válaszolt. Később félelem­mel monda : — Úrnőm, kegyed csak nem kívánhatja, hogy ilyen sötét tervekben bűntársa legyek? — Ki mondotta azt, hogy te segíteni fogsz nekem ? — kérdé Rumbrye asszony­ság, miközben ajkai megrezzentek. — Úgy gondoltam . . . — Tévedtél. Én nem is keveredem bele. Egészen tereád hagyom az egész­et. Mai számunkhoz fél ív melléklet van csat­o­l­v­a. ~^of

Next