Esztergom és Vidéke, 1893 (15. évfolyam, 1-118. szám)

1893-03-19 / 23. szám

fölött azóta, midőn 1848-ban a szabadság eszméi nemcsak Mag­yarországon, de Európa szerte elterjedtek. Bécs és Prága alkotmányt követeltek az osztrák kormánytól, melynek akkor Metter­nich herceg­ volt a mindenható feje. Lom­bardia és Velence kifejezést elszakadási nyílt lázadásban adott törekvéseinek. A pá­risi forradalom a zsarnokság teljes leveré­sével végződött és a pozsonyi országgyűlés zajongva követelte az elkobzott alkotmány visszaállítását és a gyűlölt adminisztrátori rendszer megszüntetését. Ezen fontos események alapos félelembe ejthették ugyan a bécsi kormányt, mind­azáltal a megrögzött konokságánál és go­noszságánál fogva hajthatatlan maradt és a népek jogainak megadásáról tudni sem akart, ami felett Bécs város közönsége an­­nyira felháborodott, hogy március hó 13-án forradalomban tört ki s a gyűlölt kormányt elűzte és Metternichnek, hogy bőrét meg­menthesse, több társával együtt szökve kellett Bécsből menekülnie, futva és Ezen nagyfontosságú politikai események befolyással voltak ugyan a márciusi na­pokra, de a március 15-ikét egészen más ezeknél sokkal fontosabb tényezők idézték elő, amelyeket, hogy kellőleg megismer­hessünk s méltathassunk, szükségesnek­ tar­tom Magyarország történelmében 1848-at megelőzőleg 25 évre egy rövidke vissza­pillantást vetni. Az 1823-ik év volt az a nevezetes esz­tendő, amely egy lefolyt hosszú gyászos korszaknak zárkövét képezte egyrészt, más­részt pedig egy szebb s boldogabb jövőnek reményét keltette. Ekkor ugyanis több je­les író hazánkfia, név szerint: Kazincy, Ré­vai, Berzsenyi, Virág, Dugovits, Csokonay, Kis János, Dayka, Kisfaludy Károly, Kis­faludy Sándor, Szemere Pál és Kölcsey Ferenc mind megannyi remek irója Ma­gyarországnak, belátva azt, hogy ha a ma­gyar nemzet tespedése és elnémetesítése még tovább is tartani fog, akkor Magyar­ország léte felett a lélekharang megkon­dult és akkor bátran el lesz mondható, hogy Magyarország csak volt, de nem lesz többé soha ! egy szívvel, lélekkel elhatá­rozták, hogy a magyar nyelvet művelni, azt az őt megillető polcra emelni, a ma­gyar közszellemet ébreszteni, terjeszteni s fejleszteni fogják, mely hazafas vállalatuk keresztül viteléhez nyomban hozzá is fog­tak az által, hogy lelkesítő hazafias műve­ket írtak s azokat az ország minden ré­szeiben elterjesztették, majd a léhaságot, elnémetesedést és uszályhordozást maró gúnnyal ostorozták, mi közben Kölcsey megírván remek Hymnusát, amelyet, egye­nesen a mindenható Istenhez fordult, kér­vén öt eképpen : «Isten áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel* és mert nemzetét féltette a tovább üldö­zésektől és jogtalan zaklatásoktól, hozzá tette még ezen imaszerű fohászához azt is, hogy «Nyújts feléje védő kart Ha küzd ellenséggel.* Ezen hazafias vállalatot egy később irói nemzedék is Vörösmarthy, Bajza, Katona, Garai és Petőfi személyében teljes oda adással támogatta, kik közül Vörösmarthy örökbecsű szózatát irta meg, melyben el­térve Kölcsey irányától, egyenesen a ma­gyar nemzethez fordult, felirva és intve őt hogy cHazádnak rendületlenül Légy hive óh magyar,* s hogy ezen felhívása ne legyen kiáltó szó a pusztában azt remekül, dicsően, lélekeme­lően indokolta is azzal hogy «Bölcsőd ez s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar,* Mily remek, mily magasztos eszmék és gondolatok vannak, ezen néhány röpke­szócskában összegyűjtve, összpontosítva ! Oda állítja a bölcsőt a sír mellé, de nem közvetlenül, hanem egy nagyjelentőségű «smajdan» szócskát ékel közbe s azután keresztül vezeti a csecsemőt, a gyermeket, az ifjút, a férfiút egy hosszú küzdelm­es életen s midőn ez pályafutását bevégezte, oda állítja őt a sír elé, mondván : ez az a föld, mely téged hordott és éltetett; ez az a föld, melyen apáid vére folyt; ez az a föld, a mely most midőn pályádat megfu­tottad, ölébe fogad, örök nyugvóhelyet ad és hantjával eltakar ! A Szózat és Hymnus tisztelt uraim a magyar nemzetnek mindenkor és minden időben örökbecsű szellemi kincsét képezte és fogja képezni, mert mig a Hymnus mi­d az ifjaink ajkairól felzeng a minden­ható Istenhez, vigaszt, reményt és meg­nyugvást nyújt a szenvedések és zaklatások korszakában, addig a szózat lelkesít, tettre buzdit, erőt és kitartást kölcsönöz, a to­vábbi küzdelemre. Ezekhez tisztelt uraim méltóan sorako­zik Petőfinek rendkívüli hazafiasságáról ta­núskodó Talpra magyarja, melyben ő is Vörösmarthy irányát követve szintén e ma­gyar nemzethez fordul, fennván és figyel­meztetvén őt, hogy talpon legyen mert «ki a haza.» S midőn ezen figyelmeztetését előre bocsájtja egyszersmind megfenyegeti a zsarnokságot és a nemzet nevében esküt tesz a magyarok istenére «Hogy rabok tovább nem leszünk* Az irodalmi téren kifejtett ezen nagy­szabású és fényes eredményekre vezetett munkássághoz, mintegy támogatásképen hozzájárult még több lelkes hazánkfiának a politikai téren kifejtett ténykedése is. Minthogy azonban beszédem keretén messze kivül esik, hogy azokat mind név szerint felsoroljam s tetteiket méltassam, azért itt csak a vezérfériakról s ezek közöl sorrend fogok m­egemlékezni szerint először gróf Széchenyi szággyűlésen Istvánról, a ki az 1825-iki or­szerzett tapasztalatait érvé­nyesítendő, nemcsak dasági téren is, fényes politikai, de közgaz­eredményeket ví­vott ki, a miért ez a hálás magyar nem­zet, a­­ legnagyobb magyar” jelzővel tün­tette ki. Követte őt Deák Ferenc a haza bölcse, a ki bölcs mérsékletével és széleskörű jog­tudományával a nemzetet igen sok veszély­től és jogsérelemtől megóvta. Majd Wesselényi Miklós báróval találko­zunk, a ki mint az ellenzék dicső vezére rettenthetlen bátorsággal küzdött a szabad­elvű eszmékért, nem riadva vissza még a bebörtönöztetéstől sem. Mig a történetem­nek egy messze kimagasló alakja követke­zik nagy hazánfia Kossuth Lajos szemé­lyében, a ki lánglelkével és lángoló haza­szeretetével meggyújtván a szent szabad­ság szövétnekét, annak világításánál kive­zette a magyar nemzetet az egyiptomi sötétségből, az ígéret szent földére ! Ezek voltak tisztelt uraim azon nagy­fontosságú tényezők, a­melyek a márciusi napokat előkészítették és a­melyek már­cius hó 15-én a szabadság, egyenlőség és testvériség magasztos eszméjének megva­lósításával, oly csattanós kifejezést nyertek. A pesti márciusi napokra vonatkozólag a történelem aranybetűkkel jegyezte fel gyémánt lapjaira, hogy a mozgalom lelkes vezérférfiai név szerint Jókai, Petőfi, Vas­váry, Irányi, Vidats János és Nyáry Pál március hó 14-én délután a Pilvas-féle uri­ utcai kávéházába hoztak, miközben Petőfi összeültek s tanács­talpra magyarját a kávéházi nagy közönség előtt elszaval­ván, azzal olyan óriási hatást idézett elő, hogy már másnap az egész város talpon volt s a múzeum terét — mely akkor a demonstrátiók kiindulási pontja volt — zsúfolásig megtöltötte, a hol Petőfi a mu­­­­zeum lépcsőiről talpra magyarját újból el­szavalván, Jókai pedig azon 12 pontot, melynek cime volt «mit kivan a magyar nemzet* felolvasván, ezt a fellelkesített tömeg óriási magáévá tette. éljenzések közt elfogatta s s Innen a nagy közönség Pest főbb utcáit bejárván s mindenütt a szabadságot és a vezérférfiakat éltetvén, a Landerer-féle nyomda elé vonult, a hol a talpra magyar és a 12 pont sok ezer példányban kinyo­matván, a nép közt azonnal szétosztatott Ez volt a szabad sajtó legelső terméke. Innen a nagy emberáradat a városház­térre ment, hogy ott a városi tanácsot 12 pont elfogadására felkérje s midőn e vég­ből a mozgalom vezérférfiai a tanácste­rembe felmentek, ott a városi tanácsot már­mind együtt találták s dicséretére legyen mondva ezen tanácsnak, a 12 pontot min­den vonakodás nélkül elfogadta s ennek jeléül azt nyomban aláírván, erről a nagy közönséget a városház erkélyéről azonnal értesítette. A lelkesedés ekkor tetőpontjára emelke­dett s ezzel a szabadság Pesten hivatalo­san kihirdetve lőn. A nagy közönség in­nen Buda várába ment fel s ott Stancsics Mihály politikai államfoglyot és vele együtt tévedésből Murgu Egu­m oláh írót és ta­nítót is — aki a magyar állam elleni iz­gatásaiért volt elzárva — kiszabadította s mindkettjüket diadalmenetben Pestre át­vitte. E közben tisztelt uraim Pozsonyban is nagyfontosságú események történtek, mennyiben az országyűlés belátva azt, hogy a fölirataival Bécsben nem boldogul, mert azok vagy félretétetnek, vagy visszaküldetnek, az országgyűlés egyszerűen háza elhatározta, hogy egy nagy mindkét küldött­séggé alakul s Bécsbe felmegy, hogy ott a királyt, az alkotmány visszaállítására s független felelős minisztérium kinevezésére s a hozott törvények szentesítésére fel­kérje. Midőn ezen nagyküldöttség március 15-én István főherceg vezetése alatt külön hajóval Bécsbe felment, az ottani lakoság részéről leírhatatlan üdvrivalgással fogad­tatott. Nem úgy azonban a Burg lakói által, a­hol a küldöttség megjelenésekor nagy volt a rémület, a félelem, volt lotás­futás, tanácskozás, mert március 15-én egész éjjel, március 16-án egész nap, mig végül március 16-án éjjel István főherceg aki a tanácskozásban folyton részt vett hivatta Kossuthot és Batthyánit s midőn ezek a Burgban megjelentek ott a király határozottan kijelentette, hogy a magyar nemzet jogos kívánalmait teljesíteni kész és a ki egyszersmind megbízta Batthyányt magyar felelős miniszterim megalakításával. A küdöttség ily fényes eredményekkel csak március 17-én estefelé érkezett vissza Pozsonyba, s midőn a hajó a látha­táron feltűnt, a Duna partot ellepet nagy sokaság részéről riadó éljenzéssel fogad­tatott, a mely mindadig tartott mig csak a hajó ki nem kötött. A küldöttség tagjainak egy része István főherceget kisérte lakására a primási pa­lotába, mig a másik része Kossuth és Batthyán vezetése alatt a zöldfa-vendéglő­ben szállt meg, mely előtt mintha a földből bujt volna elő, megjelent 3000 fáklyás és mintegy 60,000-nyi közönség, mi­közben Kossuth több társával együtt az erkélyre lépvén, onnan két óráig tartott s érces hangon elmondott remek beszédében a küldöttség eljárásának eredményéről be­számolt s midőn beszéde folyamán odáig jutott, hogy mindent t. i. a reformokat, — egyedül István főhercegnek köszönhetjük, a­ki ő felsége előtt határozottan kijelen­tette, hogyha a magyar nemzet jogos kí­vánalmait teljesíteni nem hajlandó, meg­szűnt Magyaroszág nádora lenni, olyan óriási éljenzés keletkezett, hogy Kossuth a beszédét tovább nem folytathatta, mert a fáklyás menet megindult s egyenesen Ist­ván főherceg lakására ment, a­hol őt is fáklyás zenével tisztelte meg. A nagy közönség innen csak 18-án reg­gel 4 óra tájban oszladozott szét. Az események ezek után gyorsan követ­ték egymást. Az alkotmány visszaállítta­tott, a független felelős minisztérium ki­neveztetett, a hozott törvények szentesí­tettek s az országgyűlés ő felsége a király, április hó 11-én a nemzet öröm­zaja közt személyesen rekesztette be. Vele voltak ezen alkalommal az udvartól Ferenc Károly főherceg és Ferenc József mostani kirá­lyunk ő felsége is. Az országgyűlés berekesztése után a kö­vetek és főrendi tagok a szélrózsa minden irányában elszéledtek s a minisztérium le­költözött Pestre, hogy ott a hozott refor­mok keresztülvitelét eszközölje. Az egész ország örömárban úszott, min­denfelé medeumok és hálaadó isteni tisztele­tek tartattak, örömére annak, hogy ily kor­szakot alkotó reformok minden vérontás és megrázkódtatás nélkül voltak keresztül vihetők és dicsőítésül annak, hogy most már nem csak egy kiváltságolt osztály ré­szesül az alkotmány jótéteményeiben, ha­nem Magyarország összes lakossága is, le­rázván magáról a háromszázados rabigát, s felvétetvén az alkotmány sáncaiba, mind­nyájan rang­os osztálykülönbség nélkül, szabadokká és egyenlőkké lettek a szabad hazában. Amen­ Frey Ferenc országgyűlési képvise­lőnk a «szabadság ! egyenlőség ! test­vériség !» hármas jeligéből indulván ki, ecsetelte a szomorú helyzetet, melyet a vallásharcok teremtettek, poharát a békére, a testvériségre emelte. Szent­tamási Béla ügyvéd a «Tarkaság»-ra s attnak lelkes titkárára Liszkay Ala­josra ürítette. nyájan azt is, hogy amily célirányos, biztos és jövedelmező ezen pénzel­he­lyezés, ép oly egyoldalúnak mutatkoz­hatnék az a társulatoknál elhelyezett nagyobb bet­éti tőkék esetleges töme­ges felmondása alkalmával, mert míg a bevételek rövid 3 havi, vagy ennél kisebb idejű felmondással minden kö­rülmények között kifizetésre várnak, ad­dig az oly igen jól elhelyezett jelzá­logos kölcsönök csak legjobb esetben 3 havi, vagy ennél jóval hosszabb idő múlva tehetők pénzzé. E visszás helyzet megszüntetése cél­jából alakult a magyar ipar és keres­kedelmi bank kezdeményezése folytán, a magyar takarékpénztárak központi jelzálog bankja, mely társaság üzletköre, a magánosok részére való direkt jelzálog kö­lcsön­üzlet kizárásával főkép saját zálog­levelek kibocsájtása alapján a vidéki pénzintézetek jelzálogos követeléseinek megszerzéséből áll. Még­pedig oly feltétellel, hogy az engedményező pénz­intézet, az átadott követeléseknek a bank kamatlábát esetleg meghaladó kamat­többletét továbbra is élvezendő. Ez által megoldottnak tekinthető a fent előadott méltán jogos aggodalom, mert­ a vidéki pénzintézetnél oly nagy mérvben kultivált jelzálog kölcsönök, esetleges nagyobb mérvi betéti tő­kék felmondása alkalmával, kellő biz­tosíték mellett engedményezés útján lesznek értékesíthetők, később kedve­zőbb pénzügyi viszonyok beállavai a a cedáló intézet által újból vissza­vált­hatók. A bank 2.000.000 frt teljesen be­fizetett alaptőkével még a múlt évben megalakult, imént körülírt főüzletágát azonban csak az átruházások illeték­men­tességének törvényhozás útján leendő megállapítása után óhajtja megkezdeni. Társulatunk­, melynek 3 és fél millió forint alaptőkéből, több mint, 2 millió forint van bekebelezett kölcsönökben­­ elhelyezve, már rég óhajtotta egy oly intézménynek létesítését, minek folytán örömmel csatlakozott azon társintéze­tekhez, melyek e nagy hézagot pótló, fontos missióra hivatott bank létesítése körül csoportosultak és az esztergomi takakarékpénztár saját, jól felfogott, ér­dekében, az igazgató választmány ha­tározata folytán 100 db. 500 frtos részvénnyel, tehát 50.000 frt alap­tőke jegyzése által lépett az alapítók közé. És midőn még jelentenek, hogy az ala­kult, magyar takarékpénztárak központi jelzálog­bankja hozzájárulásunkat kel­lőleg méltányolva, társulatunk képvi­seletében Reusz József igazgató urat igazgatósági taggá, sőt ennek kebeléből végrehajtó bizottsági tagnak választotta meg, kérjük ebbeli intézkedéseinket is tudomásul venni.* Az igazgatói jelentésből látjuk, hogy a betét és kölcsönökbe elhelyezett­ tőke a befolyt, üzleti évben 1­ 1 millióval gyarapodott­. A választmányból kilépett 14 tag helyébe ugyancsak azok választattak be. Új tagot Munkácsi Károly főkáp­talani főszámvevő választatott meg. A felügyelő bizottságból kilépett 3 tag, újból be­választatott. A takarékpénztár közgyűlése. Az esztergomi takarékpénztár f. hó 16-án tartot­ta évi rendes közgyűlését, melynek fő érdekességű tárgya az igaz­­gatói jelentés volt, amelyben foglalt javaslatokat, a mérleget, a nyereség­felosztási tervezetet a közgyűlés válto­zatlanul elfogadta. Ezen igazgatói je­lentésből kiemeljük a következő fontos és közérdekű részt: «Köztudomású dolog, hogy a legtöbb vidéki takarékpénztár a rendelkezésére álló tőkéket, és így nagyobbrészt a be­téteket is a biztosan elhelyezett és a mellett jól jövedelmező jelzálogos köl­csönökbe szokta fekteteni, tudjuk mind­MUNKATÁRSAINKAT felkérjük, hogy a húsvéti ünnepi számba szánt közleményeiket lehe­tőleg 1 hó 28 ig szerkesztőségünkbe beküldeni szíveskedjen­ek.

Next