Esztergom és Vidéke, 1894 (16. évfolyam, 1-103. szám)
1894-01-04 / 1. szám
ESZTERGOM Egész kő Fél évr . Negyed vre Egy hópra Egyeszám ára Előfizetési ár: 6 frt 3 „ 1 „ 50 50 7 kr. mínnoi PO Mnnvni ninn es raiB hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyilt terek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). 32. telefonszám. Magánhirdetések négyzet centiméterei kr. Ezenkivül 30 kr. bélyegdij. Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél 1000 , 11—20-szorinál 1500 , egy negyedévi (39-szer) és egy félévnéli (78-szor) 2000 • egész évinél (156-szor) 2500 engedmény. Nyilttér sora 20 kr. — Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és Vasárnap. VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Hirdetések: Szerkesztőség és kiadóhivatal, Hivatalos hirdetés 1 szótól 100 szóig 75 kr., 100-tól 200-ig 1 frt 50 kr., 200-tól 300-ig 2 frt 25 kr. Bélyegdij 30 kr. Virradni kezd. Esztergom, január 3. Ha jelek nem csalnak, az újonnan beközöntött esztendő városunk történetén epochális jelentőségű lesz. Eltuntve a már épülő állandó híd ügyél, az országgyűlés által már megavatott Budapesti új vasuti összeköttéstől, melyek bizonyára rendkivü fontos és városunk fejlődésére és velkedésére nézve megbecsülhetlek vivmányok; azonban ezek már a helyt évben elhatározott tények volt. A Vfontosabb s mintegy zárköve azo óhajoknak, melyektől mi városunk idogulását várjuk, a városrészek egyesülése, mint megbízható forrást halljuk, már a küszöbön áll. Városuk országgyűlési képviselője Fáy Ferencz néhány nap előtt szentesen érintkezett Hieronymi belügyminiszterrel; élénk színekben ecsetelte a személy- és vagyonbiztonságának teljes hiányát, reámutatott, hogy városunk jelentil; helyzete tovább nem tűrhető. A nister ezen előterjesztésre ajánlkozó, hogy elküldi Jek el falus ymi tanácsost a veszélyeztetett biztonság helyreállítására. Azonban országgyűlési képviselőnk a minisztertől nem ideiglenes, hanem gyökeres gyógyítást kért és kimutatta, hogy az nem lehet más, mint a városok egyesítése. Képviselőnk érvelése oly meggyőző erővel hatott a belügyminiszterre, hogy ez kimondta és többszörösen ismételte a következő nagy horderejű szavakat: „azonnal elrendelem a városrészek egyesítését." Az országnak volt alkalma többször megismerni Hieronymi belügyminiszter erélyét és szívósságát fontos országos ügyekben, midőn rövid néhány hét alatt keresztülvitte az ország fő- és székvárosának újjászervezését, az évek óta sürgetett káposztásmegyeri vízvezeték elkészülését stb. mely műveletek kivitelénél akadályoktól nem rettentő vissza; ennélfogva bizton elvárhatjuk most, hogy ily helyi érdekű ügy gyorsan el fog intéztetni. El nem mulaszthatjuk, hogy a vármegye alispánját, ki jelenleg a főispáni teendőkkel is meg van bízva, ez ünnepélyes alkalommal fel ne kérjük, hogy az esetben, ha a minisztertől véleményadásra fel fog kéretni, ne a vármegye régi tradíczióiból kifolyó véleményt adjon, mely városunk irányában mindig ellenséges volt — hanem mutassa meg az alispán úr, hogy ő e városnak nemcsak szavakban, hanem tényekben is barátja, és akkor igazi maradandó érdemeket fog magának szerezni. Mielőtt mai czikkünket befejeznők, még egy nyilatkozattal tartozunk Frey Ferencz országgyűlési képviselőnknek. Ki e lapok hasábjait figyelemmel kisérte, különösen a képviselő választások ideje alatt, tapasztalhatta, hogy mi nem álltunk a képviselő úr pártján, sőt sokszor személye és pártállása e lapokban éles támadásoknak volt kitéve, ezen körülmények azonban nem késztethetnek arra, hogy az igazi érdemek előtt szemet hunyjunk és azt kicsinyeljük, esetleg agyonhallgassuk csak azért, mivel politikai álláspontunk nem egyezik meg a képviselő úréval. Az „Esztergom és Vidéke" csak annyiban foglalkozott a politikával, amennyiben városunk érdekét szóban forogni látta. Frey képviselő úr rövid két évi működése alatt megmutatta, hogy szülővárosának és lakóinak érdekét igazán szívén hordja. Volt alkalmunk tapasztalni, hogy számos választói és nem választóinak magánügyeit tekintet nélkül a politikai pártállásra az intéző köröknél hathatós támogatásban részesítette és nem rajta múlt, hanem aratott mindenben sikert. Első fellépése az országházban, midőn a valláspolitikai kérdésben bátran felemelte szavát és minden tekintet nélkül választóira, meggyőződésének sikerült szónoklatban kifejezést adott, csak dicsőségére vált városunknak. Végül fel kell említenünk, hogy képviselőnk az állandó híd, a vasút és városunk egyesítése ügyében számos alkalommal érintkezett a kormány tagjaival, a híd ügyében interpellácziót is akart intézni, mely csak azért maradt el, mivel Lukács miniszter határozott ígéretet tett, hogy a a híd építése el lesz határozva, mihelyt herczegprímással a vám ügyében rendezés történik. Az épület betetőzése a városok egyesítése. Ha ez — mint most már bizton hisszük — nemsokára bekövetkezik, tisztán képviselőnk érdeme lesz, ki kellő időben megragadta az alkalmat e fontos kérdés megoldására. E város lakóinak közóhaja létesül, egy szebb jövőnek nézünk elébe. Ilyenkor megszűnik minden pártállás és szívesen bevalljuk, hogy Frey Ferencz országgyűlési képviselő úr ezen egyedüli ténykedéseivel elévülhetlen Az Esztm és Vidéke tárczája. Az újévi örömünk. — Elbes, egy kétségbeesett tárczairó. — Tamá vértanu püspök nevére kereszteltetel az anyám. Szinte a jövőbe látott az én anyám, én sem adom alább a kereszténég első Tamás vértanujánál. Csak két tgot említek: keresztapám váltig magr néptanítónak kivánt taníttatni. Elejtett koromban pedig beugrattak, hog lépjek fel egy biztos kormánypárti őrületben, így lettem én ripidnélküli.más. Egyéb pechjeimről is hallgatok. ht méltóztatnak tudni, a nevemnapom :czember 29-ére esik, éppen ezen a nap mélabúsan billegtem a szerkesztésre. Bosszút állok az emberiségen — gdoltam — irok egy olyan tárczát, amiben az összes Kanári-szigetek lakói kipusztitom. A szerkesztő megszólít: — Ha, Aquinói Tamás én önt meglepem. — Túl az aquinói előnévvel ? — Nemazzal, hanem ezzel a kis rellumeráczial, a neve napján. Remélem, ezután jobbiézákat fog irni? Tukoray Lóránd mésem csinált kétségbeesettebb arczot, mint erre. De félre nobilis büszkeség, vettem a szerkesztői renumerácziót, ugya mondom önöknek: csupa kétpalás numismatika volt, az újpesti hatos, jelentékenyen képviselve. Kogy teljes leereszkedéssel bocsájtott el magától a szerkesztő. — Édes merinói illetve aquinói, tudja mit vegyen rajta: egy újévi malaczot. Az újévkor egy családi szimbólum. Menjen kedves tárczaira, most piacz van, lepje meg a kedves éppen nejét. Beléptem a szerkesztőségbe, mint egy Kozarek és kiléptem belőle, mint Héthársy Balambér, az ablakfüggöny palástba bújt Báthory István, így alakított át az újpesti numismaticika. Elszántan törtettem a lityek-latyakban a malaczvásárra, de útközben egy czukrászda mellet ügettem el. És az ablakból oly kívánatosan, oly bájosan mosolygott elém a grillástorta disznó jelmezben, hogy mint „Ízléses" tárczaíró nem is sokáig tépelődtem a felett, hogy ne inkább ezt vegyem-e meg. Végre is ez egy türelmes és ennivaló malaczocska, míg a másik ? . . . A féltucat gyerekem oda lenne a sivitásától. Kifizettem a malaczot és a lakásomra mentem. Otthon aztán olyan titokzatos voltam, mint Fandora szelenczéje. Végre jött a fehérkötényes édességgyakornok. Az üvegtáblán mosolygott a grillás malacz. Esztikét ekkor mosdatta az anyjuk, de még könyein keresztül is mosolygott az új jövevényre. A feleségemről azt képzeltem, hogy ő a grillás láttára egy vígjáték fináléját cselekszi és boldog mosollyal veti magát karjaimba. Ajakáról pedig grillásszerüleg csorog le az ódai lendület: — Boldoggá tettél Tamás. Szó sincs róla. A feleségem megsemmisítően fitymálta újévi klenodiumunkat (amelyért hajh! hányan fognak meghalni, a tárczáimban.) — Ezt te vetted, te . . . Tamás? dani ? — Én . . . De mit akarsz ezzel monA feleségem nem mondott semmit hanem jelképesen rémített: sírt, mint a záporeső. Ha a nagy zsilipet megnyitják, megindul az ár: a hat gyerekem a jerikói csataharcz zavaros lármáját imitálta. Az összegabalyodott családi szcénában őrült kergeséggel száguldottam be a szobát, mint valami drámai hős. — Magyarázatot! — szavaltam vérbeborult szemekkel. A feleségem készségesen szolgált vele. — Ez az újévi malacz hátra kapar, nem pedig előre. A jövő évben sem lesz belőlünk semmi. Egy családi szcéna keretében tanultam meg az újévi babonát, hogy az újévi malacznak előre kell kaparnia. Farsangi dramolette. Vigan rakták a párok a csárdást. A czigányok emelvénye előtt álltam s a fülembe kongattam a czimbalmos futamait. Onnan néztem a mosolygó lázas arczokat, a ragyogó szemeket s a felhevült fiatalok elegáns rekedtséggel kiáltották a már-már kimerülő czigány-primásnak : — Sohse halunk meg! S a tánczosnők szemiben épp oly féktelen szilajság ragyogott, mint az urakéiban, a legettikettesebb, finnyás kisasszony is zsebkendőt lobogtatva járta, forogta a csárdást, nem látva, hallva semmit sem, csak a vér ösztökélte a régi jó csárdásbolonditó frisre, a mialatt még a nagymamák szive olvadt meg ötven esztendőkkel ezelőtt. . .. Azok a kedves, jó, öreg nagymamák.. Néhány lépésnyire előttem szőke leány tánczolt. Hosszabban megakadt rajta a szemem. Szelíd, szende, mondhatni bánatos arcza különös ellentétben volt ragyogó szemeivel és azzal a kitartó tűzzel, melylyel már egy félóra óta rezgett, forgott, hol itt, hol ott a párjával. Kis csipke zsebkendőjét kezében tartotta. Hol magasan lobogtatta, hol ajkaihoz szorította. Feltűnt, hogy köhögött és mindig akkor emelte szájához a kendőt, szabadon hagyott félkezével. Jobban szemmel tartottam a madonna arczu szőke leányt s nagy megdöbbenéssel vettem észre, hogy a halk, rekedt köhögés folyton ismétlődött. Eszembe jutott Dumas Fils Margitja és szánakozó tekintettel néztem a mosolygó arczot piros rózsáival, a lihegő keblet, melyből időközönkint azt a csúnya köhögést véltem hallhatni. Újra ajkaihoz emelte a kendőt s ekkor már piros foltot láttam azon. A tánczosok kurjongattak, a czigány uj csárdásba fogott, a szőke leány