Esztergom és Vidéke, 1897 (19. évfolyam, 1-102. szám)

1897-01-01 / 1. szám

Megjelenik Vasárnap és csütörtökön: ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre— — —­ — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULA­Péntek, január 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyílt terek és hirdetések küldendők) Bottyár* János­ utca, SpanraíMjáz. Kéziratot nem adunk vissza. 1<­- es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szilveszter estéjén. Esztergom, decmber 31. A magyar államiság első évezre­dének utolsó napját, ezt jelenti a vége felé siető év­ Szilveszter napja. Amint ennek az esztendőnek fel­virradtul, nagy terveivel és ünne­pélyeivel együtt üdvözöltük, úgy szenteljünk egy utolsó üdvözletet a búcsúzónak és vigyük legjobb ki­vánatainkat a jövő évezred első éve elé. Igazságosaknak kell mindenki iránt, főleg magunk lennünk iránt midőn az év eseményeire visszapil­lantuk és nagymérvű megnyugvással tölt el bennünket, ha a mai napon gyors ütemben még egyszer átél­jük az év történetét. Belső vi­szály nem zavarta az a fejnepélyeket melyekkel a magyar államiság ezer­éves fennállását ünnepeltük. A kor­mány minden irányban fáradhatat­lanul törekedett Magyarországot oly módon képviselni, amint az egy független, önnáló és előkelő állam­hoz az európai koncertben illik. Az egész ünnepélyt, azok minden kiemel­kedőbb mozzanatát elárasztotta a ko­rona lojális részvétele páratlan dicső fényével, amely fény abban az emlékezetes ülésben érte el csúcspontját, mikor a koronát a magyar országgyűlés uj büszke há­zába kisérték és az egész világ ünnepelte és áldozta. Azután a magyarok legalkot­mányosabb királya, a legelső ma­gyar ember egy ájtatos imát mon­dott és az isteni gondviselés min­den áldását kérte a­ nemzet szá­mára. A nemzet imája a király imája volt, a nemzet kivánatai a király szivéből, folytak.­­ Ez az ima és közös kívánat két szívből egybe folyt össze és bebizonyította hogy ez a nemzet csak ezen ural­kodó alatt juthatott erőhöz, tekin­télyhez, hatalomhoz és gazdagság­hoz, hogy visszont ennek a király­nak és trónjának az egész föld­kerekségén nincs hűbb támasza, nincsenek hívebb alattvalói, oda­adóbb barátai, mint a hű, lojális, hódoló magyar nemzet. A legelső magyar ember a király, kiért az egész magyar nemzet az utolsó emberig kiáll és utolsó csepp vé­rét feláldozza. Ez a nagy tanulsága ennek az esztendőnek és ezzel a tudattal lép át a nemzet a második évezredbe. Szüksége van a király szeretetére és a korona jóakaratára és e két elengedhetetlen feltétel biztos és zavartalan birtokában bizalommal tekint a jövő elé. Magyarország szabadságának és önállóságának legfőbb őre ; szereti hü nemzetét, magát egynek érzi vele és elválaszthatatlannak hnban és örömben. És ebben van a biztosi­téka a magyar állam békés fejlődé­sének, amely elé Istenben és első Ferenc József királyunkban vetett bi­zalommal haladunk. Krónikás. Az „Esztergom és Vidéke" tárcája. Dalok. Együtt bolyongunk künn a fák alatt, Hozzám simulsz, én átkaroltalak. Az ajkunk egyre-másra csókba forr . . . Ismét tavasz van, mint már annyiszor. Reám borulva halkan suttogod­.­­ Szeressük egymást, mig szivünk dobog*... Rejtelmesen zúg-búg a tölgyfa-sor . . . Ismét tavasz van, mint már annyiszor. 2. A tölgyfa-sor, a csók, a szép tavasz. Már ezredévek óta ugyanaz. És hosszú ezredévek óta itt. Csupán az úr s a hölgye változik. Ismét tavasz van, mint már annyiszor . .. S ma este éppen kettőnkön a sor. És fölnéztünk a csillagokba együtt. Hogy annyi sok van, szinte elfeledtük. S mig kis kezed kezemben nyugodott. Megolvastunk vagy három csillagot. Mikor a harmadik csillaghoz értünk. Véletlenül érintkezett a térdünk. Lábamra simult egy picinyke láb , az este már nem olvastunk tovább. Heltai Jenő: Esztergom, Esztergom, december 31. A városok történelmi fejlődésük­kel megőrzött szervezetükben bír­ják jellegüket. Elütnek abban a vármegyéktől, hogy míg azok az al­kotmány védbástyái maradtak ak­kor is, amikor az alkotmány épü­lete biztos fundamentumon szilárd anyagból újra fölépült és erejüket, idejüket nagyrészben tovább is a politikai akciókra fecsérelték, a vá­rosok föntartották és fejlesztették a kereskedelmet és az ipart, alapját az ország mai közgazdasági életé­nek. A városok, ezenfelül a saját bel­méletük alapjait is lerakták. Polgá­­raik, mikor lerótták már az orszá­­gos adókat, áldozatképen hordták össze filléreiket egy-egy városi in­tézmény létesítéséhez. És ha a ro­hamosan megindult országos fejlő­déssel nem tartottak lépést, ennek­­ oka inkább anyagiakra, városunk­ban például majdnem kizárólag erre az okra vezethető vissza, ám­bár kétségtelen, hogy a várost ve­zető hatóságok mulasztásán, kénye­lemszeretetén, közömbösségén is­­ megtört a polgárságnak nem egy üdvös, nemes mozgalma. Minthogy a szervezete a saját területén való fejlődésre utalja vá­rosunkat, anyagi akadályt sem a szükséges, sem a hasznos városi dolgokban és tervekben nem sza­bad ismerni. Főleg (bár nálunk ezt sehogyan sem akarják elhinni) a közegészségi és szépészeti­­ követelmények kielégíté­sével tétetik kívánatossá a város. A forgalom fokozását elősegítő intéz­mények biztosítják a kereskedelmi és ipari fejlődést, a küzdelmeket enyhítik, az megélhetési általános jólétet lehetővé teszik. Belső életé­ben pezsgő, élénk, külső látásában csínjával tetszetős város képes csak idehozni az idegeneket és megtar­tani a benszülötteket. A város emelésében minden osz­tálynak meg vannak a maga köre- Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. A diadalkapu. — Az »Esztergom és Vidéket eredeti tárcája. — írta: SZOMAHÁZY ISTVÁN. Sólyom, amíg a vasút kocsija vígan döcögött tova a vajk-szent-mihály-petro­váci szárnyvonalon, még egyszer elol­vasta azt a hosszú levelet, amit a ro­kertesétől kapott. Kapuváry Béni úr, aki már körülbelül nyolc generációt vitt be Szent-Mihályfalváról a parlamentbe, többek közt az alábbi sorokat intézte a kerület reménybeli képviselőjéhez: „Pákozdon magam várok Nagyságodra hogy Mihályfalváig még megbeszélhes­sünk egyet mást a körút programmjára vonatkozólag. A mihályfalvi vasúti állo­máson, melyet ez alkalomra virágfüzé­sekkel diszittettem föl, egy csapat fe­hérruhás leány várja akiknek egyike szép beszéd Nagyságodat, kíséretében nyújt át egy gyönyörű bokrétát. A mi­hályfalvi fő-utca szélén hatalmas diadal­kapu áll, fenyőkből, nemzeti szinü lobo­gókból és száz meg száz viruló napra­forgókból ... Itt az apáturn­ő nagysága fog beszélni és a helybeli kereskedő if­jak dalosköre eléneklendi a himnuszt és a szózatot. Majd megindul a menet a fellobogózott ucákon át, elől a pa­raszt bandérium, három cigányzenenekar, majd a nép, a környékbeli választók és a környékbeli banda. Programmbeszédét Nagyságodba Vásártér egy erkélyes há­záról" dörgi el, óriási hatással és frene­tikus tetszészaj közepette. Este bankett, fáklyásmenet és a kereskedelmi daloskör szerenádja . . ." Sólyom kéjesen dőlt hátra a kupé pi­ros plüss vánkosán és behunyt szemmel vonultatta el lelke előtt a tarka ünnepi programmot! Diadalkapu, fehérruhás le­ányok, szónokló apátor, fáklyásmenet, bankett és szerenád! Most már nem bánta az ezer forintját, amit Béni úr előleges költségekre követelt és a sze­mét gyönyörködve legeltette végig szántóföldeken, réteken, erdőkön, melyek a a kupé ablakából elmaradoztak. Mindez az ő kerülete volt és Sólyom hangosan mondogatta magában: „A kerületem.* Úgy érezte magát, mint a aki az udvari kocsija ablakából fejedelem, nézi a tovaszáguldó birodalmát. Eddig sohasem volt része a nyilvános ünneplésben, sze­rényen, majdnem fukarul adminisztrálta az ügyvédi irodáját és eleintén még csak hallani sem akart^célt, hogy kép­viselőnek fellépjen. De mikor az atyja­­ papírjait, készpénzét, házait és szőllőit­­ átvette, egy percig mégis tudatára éb­redt annak, hogy a gazdag ember a hazának is tartozik utasította el kereken a valamivel s nem mihályfalvi de­putációt, mely a kerület mandátumát felajánlotta neki. Mikor az eddigi képvi­selő püspökké lett, a polgárok ő­rá gondoltak, mint a város egyik jeles szü­löttére és Sólyom mindinkább megbarát­kozott a gondolattal, hogy a parlamentben a helye. Az ezer forintot még sajgó szívvel tette a postára, de most, hogy a vonat mindinkább közelebb vitte a választókerület székhelyéhez, ellágyulva olvasta át újra , és újra a vén kortes levelét. Sólyom már szinte maga előtt látta a szónokló apátot és a szeme be­lekáprázott a fáklyák lobogó lángjába. Önkéntelenül próbálgatni kezdte a be­szédet, amit az erkélyről az éljenző néphez intézni fog : » . . . Örömmel jöttem, tisztelt bará­taim, Örömmel, mert a szívem azt do­bogja, hogy itthon vagyok . . . E vén házak hangosan beszélnek hozzám, mert ez a hely volt gyermekreményeim, örömeim és bánataim színhelye . . . És mikor most az Önök szives felszólításá­nak eleget tettem, az imádott haza sorsa lebegett a lelkem előtt, a haza, melyért mindnyájunknak halni kell . . .« ~ Sólyom mámorosan gesztikulált, mert

Next