Esztergom és Vidéke, 1902 (24. évfolyam, 1-101. szám)
1902-01-01 / 1. szám
Vize t. i. ivóvize felséges, különösen a szenttamási részen, hol az i—8op aránynak megfelelő bacillussal telt Duna vizét, a szőke Duna habjait isszák. Az a viz, mely a magasabb rétegekből nagy erekben szivárog le és a melynél ki van zárva a Duna vizének a talajon való átszürődése, — az Eztergomban értékesithetlen. Kaszárnyája monumentális kalitka halmaz, megfejthetlen modorban épitve. Pavillon rendszerű uj kórháza a nap hőségének füllesztőjében lesz hivatva nemes hivatását teljesiteni. Tűzoltó tanyája valóban remek építmény s nagy előnye, hogy a kis Duna szélén áll; a gőzfecskendő hamar elláthatja magát vizzel addig, mig egy két ház leég és a párkányi tűzoltók megérkeznek. Vágóhidat, t. i. olyant, aminő ott, Szentgyörgymezőn kivül van, Argentina, Kolumbia, Chile legutolsó zugában se találhatsz ; oly modern pajtarakomány az, nyilt és kellemes szagot árasztó csatornával. Rakpartja annyiban különbözik más dunai városok rakpartjától, hogy azoknál az rendszeresen ki van kövezve, gondozva stb. stb. és tetejébe még egy pár stb. Mindez miért van így ? Őszintén szólva azért, mert ott és abban a hol és amiben a város jövőjének evidens érdeke lép előtérbe, intelligens társadalmi köreinkben sokkal több a tunyaság, mint sem gondolhatnók, amihez azután hozzájárul a szűkebb körű, megállapodásra jutott tehetetlenség, nem bánomság és ennek tetejébe a szenzációt hajhászó kürt akadékoskodó s minden tisztességet kizáró fellépése. Nos hát nem vagyunk mi esztergomiak szegények ? Dehogy nem ! Szabad-e szegénynek maradnunk, már t. i. ilyen, a közegészségre és a közjólétre kiható alkotásokban szegény városnak lennünk ? Semmi körülmények között. Sőt ellenkezőleg, mindent el kell követnünk arra nézve, hogy Esztergomot múltjához képest emeljük naggyá és virágzóvá úgy, hogy aki ide eljön hozzánk, egy minden tekintetben modern, kényelmes és otthonos várost találjon. Természeti szépsége, fekvése, kincse, szóval mindeneket utalják a fejlődésre és a meggazdagodásra. Csak a kezdeményezéstől nem szabad visszariadnia, amely abból állna : alakuljanak ki a hivatott és magukban hivatást érző egyének egy, a város fejlődését előmozdítani törekvő társasággá s vegyék kezük ügyébe mindazt, aminek meg kell lennie s biztosítom a várost, hogy rövid idő múlva másként alakulnak a viszonyok. Nem tagsági díjakkal kötelezett egyesületet értek, hanem egy, a város értelmi osztályából alakuló olyan testületet, mely bizonyos időközökben behatóbb tanulmányozás tárgyává teszi a teendőket, melyeket mint legilletékesebb testület ajánlana kivitelre, jobban mondva megvalósulásra a tanács elé. Egy ilyen testület volna jelenben a legszebb újévi ajándék! — Tájvolról sem érintettem a városi magisztrátust, bár ő tőle is sok függ, de el tudom képzelni, hogy ő sem képes mindenre, ha az intelligens és a város közérdekét szívén hordó — mondjuk ki őszintén — kompetens társak nem szegődnek segítségükre. Azt mondják, ott van a képviselőtestület. Kérem ! Hanem az nem zárja ki azt, hogy ezenkívül ne volnának olyan elemek, akiknél hasznos eszmék, életre való dolgok ne kerülnének ki. Vannak bizony, csak társítani kell őket. S ha az meg lesz, a többi magától jön. Adja Isten, hogy mentől előbb megjöjjön ! Verus. B. U. É. X. Boldog uj évet! Ez a kívánság lebeg minden ajkon. Az uj év reggelén egy magasztos érzés hat át mindnyájunkat, jót kívánunk egymásnak, barátságosan fogunk kezet egymással. Nagyon fájó szív lehet az, melyet e nap hajnala se tölt meg édes érzésekkel. Pedig sok a fájó szív, sok ember hordoz titkos sebeket. Az elmúlt év eseményei is sok csapást, fájdalmat hoztak, sok könnyet ontottak. Először is boldog uj évet kívánunk a szenvedőknek, kiknek szive a fájdalomtól vérzik, kiknek boldogságát ez elmúlt év látta romokká omlani. Kívánjuk az özvegyeknek és árváknak, a gyászoló szülőknek, kik kedvesüket, életük reményét vesztették el, hogy a feldúlt boldogság romjai között is találáljanak résztvevő szivekre, utan fakadó boldogságra. Csak a kik szenvedtek, tudják, mily drága kincs a részvét. Minden más örömet elfelejt az ember, de azokat, a kik a gyász napjaiban bennünket fölkerestek, kik részvétük puha fátyolával könnyeinket vették, dh ezeket nem tudjuk törülelfelejteni soha. A múlt évben hunyt el Munkácsy Kálmán, lapunk közszeretetben állott szerkesztője. Kérjük a mindenhatót, hogy sírhalma felett a béke és szeretet angyala lebegjen, valamint városunk és megyénk többi érdemes tagjainak sírján is, akiket az elmúlt év hívott örök pihenőre. Másodsorban boldog új évet kívánunk hazánknak és nemzetünknek! Óhajtjuk, hogy térjenek vissza a haza szebb napjai, hogy zendüljön fel ismét örömének a siralom völgyében, mert ki ne tudná, hogy hazánk mai közgazdasági és vagyoni viszonyai nagyon szomorúak. A nyomor és szegénység sötét árnyai boronganak ma ott, a az előtt a jólét, a megelégedés hol éltető napja ragyogott. Az egyháznak, templomi szószékeknek vigasztalásait ellensúlyozzák, gyengítik a társadalmi élet visszás kinövései. Itt a szegénység, a nyomor állja útját a vallásos buzgóságnak, amott a kétségbeesés láncolja kősziklához a magasra törő lelket. Az a példabeszéd, hogy : »Extra Hungáriám von est vita* — a mai időben jelentőségét elvesztette. Ezrenként vándorolnak ki új hazát keresni, ami megdöbbentő kórjelentősége a társadalom betegségének. Munkát tehát a munkanélkülieknek és segélyt a munkára képteleneknek ! Ha ez meglesz, talán ismét felragyog hazánk napja és megjön vele a béke és boldogság. Kívánjuk tehát ez új évben a társadalomnak és a valláserkölcsi életnek újjászületését, mert csakis a társadalmi erőknek ez irányban való tömörülése hozhatja meg a gyógyulást a sok sajgó sebre. Boldog új évet kívánunk az összes vármegyei papságnak és kérjük az egek urát, hogy hassa át minden egyes tagját a szentlélek erejével, hogy a válaszfalakat lerombolva — tisztelje és szeresse kiki másik embertársának meggyőződését. Ha a rendszer külömböző de mind egy célra törekszünk is, az embert jobbá tenni, közelebb vinni Istenhez. Ne legyen köztünk felekezeti súrlódás, mely mindig hátránya a haladásnak és tartsuk meg e jelszót: >Mindent a hazáért!* Boldog új évet a lap szerkesztőjének, munkatársainak és összes olvasóinak ! Pedig alig várom, hogy láthassalak, mert csak most érzem távol tőled, milyen végtelenül szeretlek !c Ilyen és ehhez hasonló tartalmú leveleket kapott naponta. Nem csoda hát, ha egy kissé megzavarta a fejét, annyira, hogy a hivatalában betegnek mondta magát, a feleségének meg azt hazudta, hogy hivatalos kiküldetésbe megy és eljött ide a fürdőbe, hogy csak pár napig is együtt lehessenek, így talán majd könnyebb lesz bevárni azt a néhány hetet, ameddig az orvos rendelete szól, amikor majd ismét naponta láthatják egymást. Ahogy most áhitattal tekintett fel arra a zöld redőnyös sötét eszébe jutott, hogy bizony nagy ablakra, áldozatába kerül neki ez az asszony. Hogy mióta ezt ismeri, azóta tetemesen megszaporodott a kiadása és hogy a feleségének, gyermekeinek az idén sem jut fürdőre való költség, pedig olyan betegesek mindnyájan. De hát az ő halvány arcú asszonya sohase tesz neki szemrehányást. Pedig hej, de sokszor megérdemelné . .! De félre a lelkifurdalásokkal és a sápadt, beteges feleséggel, mikor egy másiknak az édes mosolygó arca tölti be az egész lelkét . . ! Ah az a másik, az a másik . .! Miért hogy már akkor ismerkedtek meg, mikor mind a kettőjüket konvencionális házasság fűzte máshoz ? Bolond világ ! Hogy akarja bilincsekbe verni az embert ostoba Hát csak nyögjenek alatta törvényeivel! mások — ő lerázza magáról ezt a nyűgöt és megy arra, amerre a szive húzza. Bolygója lesz annak az édes asszonynak mind haláláig! Ha ez bűn, majd a másvilágon, de ezen már számol érte csak úgy tesz és úgy él, ahogy neki tetszik ! Oh mennyire is imádja azt az asszonyt! Egyik szivart a másik után szívta és dobta el, — mialatt oda át a nagyvendéglőben mindég zajosabban mulatott egy vidám kompánia. Elsétált arra, hogy azzal is teljék az idő. Majd eszébe jutott, hogy bizony jól esnék valamit inni. Bement tehát és anélkül, hogy a mulatókra ránézett volna, helyet foglalt egy félreeső asztalnál. Néhány katonatiszt mulatott benn, közöttük egy nő is ült, de akinek arcát nem láthatta. Azonban a nő hangja olyan ismerősnek tetszett, a mint egyszer poharát felemelve mondta : — A kapitány egészségére ! Mintha villamos ütés érte volna szivét, oly hirtelen felugrott helyéről és a tágra nyilt szemeit a társaságra meresztette, akik vidáman pezsgőztek. Káprázat ez talán, vagy valami gonosz szellem űz vele játékot? Az ő eszménye volna az a pezsgőtől ideáljas mámoros asszony ott a tisztek között ! Szerette volna a fejét a falhoz verni, hogy felébredjen ebből a csúnya, rossz álomból. O, most már látja, csakugyan ő van ott. Összefutott előtte a világ, nem látott többet semmit, csak hallotta azt a jól ismert gerlebúgáshoz hasonló kacagását az asszonynak és hallotta, hogy mint húzza el a cigány sorban annak a kedvenc nótáit. Ahogy lassankint tisztulni kezdett előtte a látókör, amikor újra oda nézett a társaságra, a kapitány éppen akkor lehelt egy csókot titokban az asszony vállára. Rettenetes düh fogta el erre a látványra. Szeretett volna oda rohanni, számon kérni azt a csókot a kapitánytól. Számon kérni ? Belemenni talán egy botrányos affárbe ? Oh nem ilyen asszonyért nem érdemes ! Azután fenékig kiitta poharát és távozott. De mielőtt elutazott volna fürdőből, bezörgetett a kertészhez, hogy a az egy pár sornyi ivást tegyen a csokor közepébe, ami az asszony kedvenc nótájának két sorát tartalmazta. Csak ennyit: Isten hozzád édes, Isten hozzád kedves, Élnünk együtt nem lehet ! . . És ez után az esemény után néhány napra a fővárosban egy halvány beteges asszonyka örömtől sugárzó arccal csomagolta a málháit, utóbbi hivatalos ki rette a fürdőre való rekek is végtelen. Csak a papa volt talán az ért, hogy ők legalább azt gc Nagy emberek ILOJ .»U^»».. A nemes büszkeség inkább rongyban jár és száraz kenyeret rág, mint sem abból élne, ami nem az övé. — Széchenyi. * A legbiztosabb számitások azok, melyek hiúságra, önszeretetre s fitogtatási vágyra vannak alapitva. Ezek az érzések meg nem halnak soha. — Balzac: * Mindig a szerencsétlenek részén van a hiba : hibájuk, hogy szerencsétlenek, hogy azt meg is mondják, hogy rászorultak másokra és hogy másoknak nem tehetnek szolgálatot. — Mirabeau. # A csak földhöz sújtott ellenség újra fölkelhet, de a megengesztelődött valóban le van győzve. — Schiller. * Az ajkunkról elröppent szó mi rajtunk uralkodik, az el nem mondottnak mi vagyunk urai. — La Rouchefoucauld.