Esztergom és Vidéke, 1905 (27. évfolyam, 1-103. szám)

1905-01-01 / 1. szám

ESZTERGOM és Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. .. Előfizetési árak.­­ Egész évre . . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Pflokopp Gijula és Brenner' Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyílt terek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)­utca 485. szám. ====› Kéziratot nem adunk vissza. = =====› A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Az újév napján. Mennyi ömlengés, mennyi ha­tártalan cinizmus repül el az ajka­kon a mai nap, mikor az emberek egymásnak boldog újévet kivánnak. Isten a tanúm, hogy kivéve a legszűkebb családi és a legintimebb baráti körben elhangzottakat, nem csalódom, ha azt állítom, hogy a boldogság kivánata nem a mézne­dűjű életnek kivánata, hanem a szo­kás hatalmának, meg egy-két röp­szóban lesz az sokszor annak ellen­kezőjével együtt gúnyt, önzést, ér­deket takargatva a hízelgés köntö­sébe lép fel az embereket szép szó­val egymást ámítani. A megélhetés hajszája űzi, ker­geti az embereket. Ebben a létért való kavargásban egy napon éven­kint arra ébrednek, hogy ismét egy év csillaga tűnt fel, elűzvén a má­sikat a végtelenségnek végtelensé­gébe, az idők elmultának rémítően sötét örvényébe. E kiválasztott nap azután alkalmul szolgál arra nézve, hogy az emberek egymásnak min­den jót kívánjanak az újévre. Nem is volna ez ros­ szokás, ha az emberek boldogság kivánata abból a tartalomból fakadna, hogy egynek boldogsága mindnyájunk boldogságától függ. Ha meggyőznők magunkat, hogy a boldogság csak akkor igaz és való, ha az osztatlan és annak kivánata nem rejt magá­ban egyebet, mint a jónak, a fele­baráti szeretetnek tudatát. És tudjátok-e mi az ? Ebben a két szóban foglaltatik: egymásért élni. Egymásért élni, hogy megéde­sítsük az életet, hogy kedvessé te­gyük a földi zarándoklást, mely oly enyészően parányi az idők elképzel­hetlen végtelenségű sorozatában. És haj­­ ez a parányi életkor, mily nemessé tud lenni, ha a fele­baráti szeretet gyakorlásának te­rére lép, amelyben az én kiinduló központ másik javáért, boldogsá­gáért munkálkodni, küzdeni, áldozni ott és azon a helyen, a­hová a Gondviselés helyezte őt. Ennek a tudata nem tűri az altatást, a hazugságot, nem szen­vedi el az ömlengést, mert a bol­dogság kivonatában a boldogság elérésére való közreműködésre hivja fel az embert, s forrása tiszta, üditő, mint a lombos erdő árnyában fa­kadó ér vize. Merítsünk az üditő ér vizéből kupáinkkal, melyet a jövőbe vetett jószándékunk tett azzá és egymá­sért magasra emelve igyunk a bol­dogságért, a jólétért. És jegyezzük meg, hogy boldogságunk, közös jó­létünk boldogsága és jóléte a hazáé is, a melyért a remény az öröm ér­zelmei között már most ősi szokás szerint a hegyalján termő nedűvel telitett csengő pohárral kívánjuk és kívánnunk kell: boldog újévet! Messze keletről embervér sza­gát hajtja felénk a metsző szél és itthon az édes hazában a pártviszály sötét árnya ejt bennünket aggoda­lomba ... Az a vérszag az újév napján a nemzeti tudatot csepegteti belénk : élni a hazáért. Élni a házért s nem riadni el semmitől, ami a haza jólétét bol­dogságát teremti, mozdítja elő. A polgári társadalomra nézve nincs je­lentőségteljesebb nap, mint az újév napja, ha a boldogságért vágyó és boldogságot kívánó, érzelemkeltő szavak nem szénlesésből hízelgésből, nem ha­lakadnak a szivek mélyeiből. Repüljön is a jókivánat szerteszét a gúnyhótól a palotáig s tegye ezt bensővé a hazaszeretet, amelyben a felebaráti szeretet egy­beolvadva adja meg az igazi boldog újévet, melyre oly nagy szükségünk van. Mert jegyezzük meg: mind­nyájunk boldog újéve a haza bol­dog újéve, mely nem tűr meg mást, mint a haza polgárainak egymás iránt való tiszteletét és szeretetét s vesszen az, ki ezt fel nem érti és akár személyi, akár faji érdeke­ket szolgál, a magyar nemzet ro­vására. Boldog új évet Bertalan Vince. „Esztergom és vidéke" tárcája. Szent estén. Virágtalan földre Csilagos ég borul, Csodás ének zendül Mélységes magasbul . . . Szegény szegényeknek Jó kis gyermekeknek, Hirdeti: «született Egy kis gyernek nektek /» Hitnek erőssége, Reménynek forrása, Vérző sziveknek Balzsam orvossága: . . . Te 1 a, kit oly régen Várt az egész világ,» Árazd e szivre is Szent lelked vigaszát! . . . Karácsonyfa körül Vidám, boldog körben . . . Édes bálvány-képem : Csak Te vagy legyedül* ! Óh! Nem ! Nem egyedül! . Az én hű szerelmem Veled van . . . s érzem, Hogy szép szemeidbül Egy rejtett köny gördül! , Baross Kálmán: Rendkívüli files a megyénél. Esztergom, dec. 28. Esztergom megye törvényhatósági bizottsága ma d. e. 10 órakor rend­kívüli ülést tartott, mit az elnöki megnyitó szerint a felszaporodott és sürgős elintézést igénylő ügyek tet­tek indokolttá. A 116 pontból állott tárgysorozat inkább csak formai elintézést igénylő ügyekből állott. Érdekessé az ülést a különféle bizottságok kiegészítése és megválasztása, majd a kecske­méti átirat s ennek kapcsán a bi­zalomszavazás a kormánynak, tette. Olvastatott többek között a bel­ügyministernek leirata Tokod köz­ség vagyoni viszonyainak kölcsön felvétele utján való rendezése, mely régóta húzódó kérdés a képen olda­tott meg, hogy a megye a katona beszállásolási pótadó alapból 60000 Gábor András. Besötétedett a dombháti major fölött az ég. A gőzgép még sújt egyet-kettőt és az is elcsendesedett. Csak az arató lányok és legények vih­­ároztak, csipdesték egymást mosakodás közben. Utána mindenki oda telepedett, a­hová a szíve húzta. Gábor András is Göndöcs Klári köze­lébe ült, de ez csakhamar hátat fordított neki. Egy ideig csak elnézte a regény, de ké­sőbb oda szólt: — Ugyan Klári már mért vagy olyan durcás ? — Miért ? mert jól esik. Különben is kend miért követ mindig, mikor nem kell testemnek se lelkemnek. Válaszolt röviden, de Gábor András nem hagyta annyiba. — Nem kellek ? Úgy ! Hogy is kellenék, mikor a fiatal földes úr veti rád a szemét. Csak meg ne bánd. — Mi köze hozzá! akkor sem melt kendhez tanácsért. Klári felugrott és tovább állt. Gábor András maga maradt a bog­lya tövében. Ott gondolkozott, hogy mé­gis bolond ez a lány. Sajnálta, mert tudta, hogy a földes úr el nem veszi soha. Pa­rasztnak nem kell, bár elismerik, hogy a legszebb lány a faluban. Mert urat szeret, vén lány lesz belőle. Nyugodtan nézett a sötétbe, mint egy megláncolt oroszlán. Tehetetlen volt a lán­­nyal szemben. Elábrándozott, csak akkor futotta el a méreg, mikor a szomszéd szálláson valami mozgó tűz elvonta figyelmét. Markába szorította a mellette fekvő favillát s egy nagyot káromkodott . De hiszen pozdorjává török mindent, kiégetem az utolsó faját is, így háborgott­ benne a lélek, mert a lányt szerette. Merengéséből az egyik arató lány za­varta fel amint arrafelé haladt. — Hát a Klári hol van ? — Az ég tudja! — Bizonnyal a földesúr ajtaja előtt le­selkedik. De Gábor, hogy is lehet olyan kend, nem lát az ép szemére. Nem jó an­nak a lelke se. — Nem-e ? — Nem biz­a ! — Majd elválik. Beszélt volna még a lány tovább is, de Gábor András, eredj odább — szóval el­utasította. Nem hitt senkinek sem. Azt tudta, hogy eleven vérű fehérnép, de hogy rossz is legyen, nem engedte. Már már csúfja lett a többi legénynek, mert mind tudta, hogy Klári rá sem hederít. Kijárt a selyem kötény, selyem szoknya, selyem kendő, senkinek sem volt szebb, mint az övé. Ő pedig élt halt a szépért. Rátartós, de nem rost, gondolta magában. Az igaz a földesurat szerette. Kön­yörgött a lánynak, majd megfenye­gette, hogy leüti, de az hajthatatlan maradt. Nem nézhette sokáig, bánatában idő előtt beállott katonának. Azonban a kato­naélet nem bírta feledtetni vele, onnan is irogatott anyjának leveleket, tudta, hogy az öreg mindent elmond lányának. Intette minden levelében, hogy hagyjon fel áldatlan szerelmével, verje ki fejéből a földesurát, ki csak kárára van, de ez nem hallgatott a tanácsra. Már a káplárságig vitte a huszároknál, de tőle még egy szó nem sok, annyi írást sem látott. Midőn anyja mutatta az arcképét és di­csérte, hogy mégis helyre legény az And­ris, Klári az ajkát biggyesztve felelt : — Az is szép, az a féleszű, hogy a holló vájná ki a szemét. Hiába szólt az anyja, hogy az ördögé a lelke, elvakította a gonosz, nem igen hederített rá. Azért se, szokta mondani, s fordult egyet csizmája sarkán, miközben megelé­gedve nézett magán végig.

Next