Esztergom és Vidéke, 1913 (35. évfolyam, 1-101. szám)

1913-04-03 / 26. szám

1913. április 3. ESZTERGOM és VIDÉKE. év alatt jelentékenyen közreműkö­dött. A főszékesegyházi énekkar két gyönyörűen előadott egyházi éneke után Dr. Csernoch János hercegprí­­más tartott beszédet a közönséghez. Az egyesület megalakulását, — melyben ő is részt vett, az akkori idők szelleme követelte. Szükség volt akkor arra, hogy nyíltan is megmutassa az intelligencia a hi­téhez való ragaszkodást. A kör megalakulása eleinte sok aggoda­lommal járt. Nem igen bíztak élet­képességében, szalmatűznek, pil­lanatnyi lelkesedésnek gondoltak azok, kiknek okuk volt félni tőle, sőt talán sokan azok is, kik első tagjai közé állották. A lefolyt 20 év azonban megmutatta, hogy az egyesület szükséges volt, hogy életképes , hiszen Esztergom kath. intelligenciájának színét, javát már tagjai között látja. Ha más ered­ményt nem is tudna felmu­tatni a kör, arra az egyre büszkén hivatkozhatik, hogy meg­alakulása óta erősen megfogyat­koztak városunkban a Nikodemu­­sok. A bibliai Nikodemus három éven keresztül csak éjjel, titokban merte Jézus tanításait hallgatni csak három év után, Jézus halála­kor merte nyíltan megvallani a Mestert, midőn Jézust a keresztről levetetvén, temetése és drága, illa­tos olajokkal való bekevetése felől gondoskodott. Kivánja, hogy a ta­gok hitük bátor megvallásában mindinkább erősödjenek es jó pél­dájukkal az egész város hitéletere jótékony befolyással legyenek. Le­gyen e húsz éves évforduló egy uj kornak kezdete, mely a kört szent hivatásának magaslatára fogja emelni. Hogy ez a cél el lesz érve, annak garanciáját látja ő Mattyasovszky elnökben, kinek buzgalma bizonyára eljuttatja e kört igazi nívójára, a vasuttöltéseknél, tektükben, hogy leskelődtek. Már akkorra meghalászta a vizet. A felkelő nap sugarainál. — Elkéstetek. — Majd elunjátok a várakozást, aztán idejöttök. Csuka ravaszsága nem hagyta cser­ben. Dél felé már megindultak. —­ Megint itt kapál? — Itt, mig ebben tart... — Napszámban ? — Általjában ... — Hány holdat vállalt föl ? — Lehet úgy négy hold. Belevágott az omlós homokba­ Hogy kivágta a sort, odalépett a tarisznyájához. Leakasztotta az őszi barackfaágról. Kihúzta a csutorát. Megrázta. Maga elé tartotta. Mintha át akarna rajta látni. Vagy, hogy a bor színét, ará­nyosságát nézné. Kotyogtatott belőle. A csendőrök ténferegtek Talán vár­ták is, hogy megkínálja. Nem. Vissza­ballagott a szőlősorba. És új utat vágott egy nyitatlanba. — Miért nem jár napszámba ? — így kényelmesebb . .. — Bora is van. — Mégis vizet iszik ? — Megkívánja az emberfia .. . Hol borra szomjaz, hol meg vízre. — Én sohse vagyok szomjas. — Igyék bort! Úgy vetette oda az öreg a szót, hogy elment a kedvük a továbbfűzéstől. Eltávoztak. Akárhányszor akarták, az öreget rajta nem csípték. Meg is sokalták. Hogy nem boldogultak vele, tőrt eszeltek ki. Elbeszélték a bérlőnek, a halász-zsidónak. A beszéd mély hatással volt a jelenvoltakra, mely után Bogisich „Királyhimnusz“-ának hangjai mel­lett, a királyt és a hercegprímást él­tetve oszlott szét a közönség. Délután billiárd verseny volt a kör helyiségében, melynek nyertesei Ticserits János, Augusztin István és Skopetz Gyula voltak, kik értékes ajándékban részesültek. Este 8 órakor nagy társasvacsora volt a körben, mely vidám hangulat­ban folyt egészen az éjfélkor elkez­dődött táncig. Felköszöntőket mon­dottak : Mattyasovszky elnök a jelen­levő hölgyekre, Dr. Pacséri Károly kir. tanfelügyelő pedig az ünnepély szereplőire és Mattyasovszky elnökre. A tánc nyomán keletkezett fesz­telen jókedv egészen a hajnali órá­kig eltartott. 3 Hidat a Kis-Dunára! Esztergom azon lakosai, akik érzékkel bírnak a szabad ter­mészet iránt, s akik egészségük érdekében szívesen keresik fel a város egyetlen sétálóhelyét , a szigetet, bizonyára nem cse­kély bosszúsággal telnek el, va­lahányszor a Dunaparton járva, megpillantják az egykori „cifra híd“ ledöntésre ítélt csupasz tartófőrt. Alkalmasint felsóhaj­tanak ilyenkor magukban . Mért kellett ennek a hídnak végleg eltűnnie, és mért nem történik a gondoskodás a pótlásáról ? Hogy' bosszankodás és a sóhaj annál erősebb, minél feljebb esik lakásuk a szigetre igyek-Következő éven a tilos idő előtt egypár nappal a zsidóboltban talál­kozott Kosával. Végigment a bolton. Gondolkozva. Leütött fejjel. — Ejnye Kosa, nem vinne el egy sürgős levelet Enyingre ? — Megtehetem tens úr! — A szolgabirónak. Ott nyomban meg is irta. — Megjárhatja délig. Egy forint lesz a napszám. Elballagott vele .. . Átadja ... A szolgabiró elolvassa. Jegyzőt szólít maga mellé : — Kee a Kósa János ? — Igenis, tekintetes szolgabiró úr! Feleli gyanútlanul. — Hol lakik ! — Kensán — Mi a foglalkozása ? — Napszámos. — Volt büntetve? — Nem. — Itt azt írják, fogjam be keedet, mert hogy igen veszedelmes orvha­lász. A tilos napokra itt marad ! Az őrsvezetőség később szolgáltatja be az adatokat keeről. Kosa szítta a fogát. A köszvé­­nyes lába megbiccent alatta. Eddig is a tavaszi halászás gyógyította. Benn szóhoz sem engedték. Nem hagyhatta szótlan. Odamá­zolta a hajdú orra alá : — Nem úgy fogtak meg a hit­ványok ! vöknek a közforgalmat szolgáló poros Lőrincz-hídtól, az csak természetes és könnyen érthető S bizony gondolkozzék bárki bárhogyan, azt el kell ismer­nie, hogy a város egyetlen sé­táló­helyének nehezen megkö­­zelithetése — ha más egyébért nem, hát csak a közegészség­­ügy szempontjából is — nem rendjén való dolog. Súlyosbítja e helyzet ferdeségét az a kö­rülmény, hogy nem a lakosság kisebb részének, hanem épen a zömének van megnehezítve a szigetre való gyorsabb jutás lehetősége. A legszomorúbb pe­dig mindannyiunkra nézve az a híresztelés, hogy a város ve­zetőségének nincs is szándéká­ban — mert anyagi erő híján nem áll módjában — a cifra hídnak még gyaloglóddal való pótlása sem ! Egy vasúti átjá­róhoz hasonló magas gyalog­lódnak felállítása is, mondják, 30—­40000 koronába kerülne ; ennyi kiadásra azonban ez idő szerint nincsen a városnak fe­dezete. Vagyis­­ a belváros lakossága keresztet vethet az új hódba vetett reménységére. Ezt a dolgot azonban sze­rintünk nem lehet és nem sza­bad ily könnyedén eltemetni. Jól átgondolt meggyőződésünk szerint a városnak életbevágó érdeke, hogy a cifra híd helyén minél előbb uj átjáró létesül­jön. Felszólalásunknak ép az a célja, hogy ezt a lakossággal átláttassuk s az átlátás révén a hidlétesités sürgetésére ráve­gyük. Egyebek között különösen két nyomós ok szól a hid szük­ségessége mellett. Egyik a közegészségügy már említettük érdeke , másik a városnak idegen­forgalma. Nem szorul behatóbb fejte­getésre, hogy a közsétáló­hely könnyű és gyors megközelíthe­tősége eminens érdeke a la­kosságnak. Hogy pedig a Ko­los- és Lőrincz-hidak ezt a célt csak kis részben elégítik ki, minden kétségen kívül áll előt­tük. Egyszerűen nevetséges az ellenvetés, mely annak hajto­gatásában merül ki, hogy hi­szen hát akik sétálni akarnak, lekerülhetnek ezekre a hidakra is. Ilyforma vékonypénzű logi­kával a meglevő két hidat is felesleges lukszusnak lehetne bizonyolni, mert elvégre egyen át is elérhető volna a sziget a sétálóktól. Még nyomosabb ok az új híd létesítése mellett a város idegen­forgalmának érdeke Akik nem arasztos ésszel, ha­nem­ kellő előrelátással gondol­kodnak Esztergom jövőjéről, rövidesen igazat fognak nekünk adni abbeli véleményünk ala­posságában, hogy városunkat a jövőben első­sorban és legfő­kép csak az idegen­forgalom viheti előbbre. Értsük meg jól! Nem nem az ipar, nem is a ke­reskedelem, mert ezeket min­á­­lunk csoda nélkül felvirágoz­tatni már lehetetlen ; ezekről, sajnos, végleg lekéstünk ! Egye­dül az idegen­forgalom emelése segíthet rajtunk. Azaz világo­sabban és határozottabban szól­va : Esztergom csakis oly mér­tékben fog emelkedni, amily mértékben sikerül a közeli fő­város lakóinak kiránduló és ol­csó nyaraló helyévé tennünk. Ám ha erre igyekszünk, amint igyekeznünk is kell, akkor nem tekinthetjük a szigeti sétáló megközelíthetését csak amolyan tizedrangú dolognak , hanem legyünk rajta, hogy a sziget városból minél több helyen el­érhető legyen. Egyelőre meg­elégedhetünk a cifra híd pótlá­sával is , de ez a legkevesebb, amit az idegen­forgalom szem­pontjából okvetlenül meg kell cselekednünk. Az sem utolsó indító ok továbbá a pótlás szükségessége mellett, hogy a Magyar folyam­­hajózási Társaság új kikötője és állomása éppen a cifra híd útvonalába fog esni. Már­pedig a város lakóira nyilván nem közömbös dolog: egyenesen, avagy hosszú kerülővel juthat­nak-e majd oda. Több más ok közt azt nem is akarjuk újra hánytorgatni, mennyire méltánytalan dolog marad a belvárosi lakosságra nézve, ha a cifrahíd pótlásáról nem történik gondoskodás. Quod un­ iustum, alteri aequum ! Ami megvan a vízivárosiaknak és a Lőrincz-utcához közel lakóknak, az joggal kívánható a feljebb eső belvárosiak számára is! Egyébként úgy gondoljuk, azz előadottak után abban nem lesz nézeteltérés közöttünk, hogy az új híd a városra nézve szükséges és megépítése minél előbb kívánatos. Csupán az le­het vita tárgya : miből és mi módon építessék meg a hid­­ben Szerintünk ebben az ügy­a város szegénységére, vagy a mostoha pénzviszo­nyokra való hivatkozás nem szolgálhat elhalasztó, még ke­­vésbbé lehetetlenítő ok gyanánt. A városnak annyira nyilvánvaló érdeke az új híd sürgős felál­lítása, hogy a költséget bármi­kép elő kel rá teremtenie. A szegénység és a mostoha pénz­viszonyok itt nem jöhetnek számításba, mert nem százez­res költségekről, csak 30—40 ezer koronáról van szó. Különben még ezt az ös­­­szeget is — azt tartjuk — igazság szerint fejében az ál­lamnak kellene viselnie, mert az árvízi kirendeltség, nem a város rontatta le a cifra hidat. Tehát méltányos volna, ha fele

Next