Esztergom és Vidéke, 1916 (38. évfolyam, 1-101. szám)

1916-01-01 / 1. szám

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DÍJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : D­R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS DR KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE , 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM­ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS­ UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., LANSZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN, Esztergom újéve. Az elmúlt év igen nagy pró­batétel volt egész hazánkra, de talán egy magyar városon sem oly nagy, mint Esztergomra. Más városoknak érthető közös bajai mellett voltak örömei is, de a mi osztályrészünk csakis az üröm keserű pohara volt. Soha annyi csalódás, elkesere­dés, bűj, kicsinyhitüség hajlékaink­mint a lefolyt esztendő­ben. Városunk hajója örvény fölé került s közel jutott a tel­jes elmerülés veszedelméhez. A gyengéd lelkek már-már kezd­tek kétségbeesni s reményvesz­tetten sóhajtani, hogy rajtunk a jó Istenen kívül senki sem segíthet. Szerencsénk, hogy nem in­gott meg mindnyájunk 4 hite s bizodalma, hogy többen akad­tak, kik kerestek és találtak módot érvénybe került hajónk megmentéséhez egy oly férfiú­nak a kormányhoz állításában, kinek van tapasztalata, tudása s akaratereje a válságos hely­zetünkből való kivezetésre. Ha egyeseket kellemetlenül érintett is eleinte, hogy a választott nem saját fiaink közül való, de csakhamar általánossá vált belenyugvás, mikor minden ol­a­dalról a legjobbakat hallottuk a kiszemelt férfiú rátermettségé­ről és munkaerejéről. Ennek a közmegnyugvás­nak volt eredménye a múlt csü­törtöki választás, amely egy­hangú lelkesedéssel dr. Antóny Bélát ültette Esztergom polgár­mesteri székébe. A felemelő momentumokban gazdag választási esemény mély nyomokat hagyott a választó képviselők s a jelenvolt polgá­rok lelkében. Mintha mindenkit kicseréltek voltak. Mintha újra gyökeret vert volna bensőnkben a bizakodás sorsunk jövőbeli jobbrafordulása iránt. Kellemes külső, csengő hang, értelmes, logikus és lendületes előadó képesség megfelelő tar­talommal párosulva teljes sike­rűvé tették az új polgármester első fellépését. Ez a fellépés győzelem volt a szíveken, nem mesterséges színpadi fogások­kal, hanem a hivatott, nagyra­termett egyéniség természetes varázsával. A legnagyobb ha­tást ígért avval érte el, hogy nem nagyokat, fűz-fát, arany hegyeket, hanem csak annyit, amennyit egy minden tekintet­ben felkészült városfő komoly akarattal valóra képes váltani. Ez adott nyomatékot, súlyt be­köszöntőjének, mellyel ellenáll­hatlanul éreztetni tudta, hogy nem csupán a szavak bűvészé­vel, hanem egyszersmind a tet­tek emberével van dolgunk, aki akar is, tud is, fog is Esztergom javára dolgozni­ . Nem hisszük, hogy volt va­laki a képviselő testületben, ki az imponáló meggyőző s a külsőn is szemlélhető erővel tel­jes átérzéssel előadott beköszön­tő hatása alatt ne előlegezte volna bizalmát az új polgármes­ternek. Nyíltan észrevehető volt, hogy mindenkiben feltámadt a készség a megválasztott polgár­nagy férfiasan körvonalazott irányító e­ refr?*k támogatá­sára. Lehet-e vájjon ily kedvező auspiciumok után kétségünk benne, hogy Esztergom város újéve szebb, derűsebb, boldo­gabb lesz, mint a régi volt? Post nubila Phoebus! Derül az ég fejünk felett. Minden jel azt mutatja, hogy a hosszú jEsztajofk­ és Vidéke" tárcája. Álmodozom, Gyakran álmodozom nyitvahagyott szemmel, A jövő mennyei boldogságát látom; Telve minden perce, üávvel, szerelemmel, S véled szép kedvesem, egyetlen virágom-Az élet ezernyi aprólékos gondját, Mind-mind elképzelem az utolsó szálig; Álmaim azt véled egyenlőn megosztják, S az üröm örömmé, búm gyönyörre válik. Az életet mintegy, hosszú utat látom, Hol kis lábad nyomán ezer virág terem ; Előled a rögöt mind el­hajigálom, S virágió illatát tevéled élvezem A lanyha szellő is kedveskedik nekem, Lágyan cirógatva nevedet susogja; Elmenti lelkem tündéri mesékben, s az álmok aranyos országába vonja­ Mindenütt csak te­l te •­ Mint sötét tengeren, Eltévedt hajósnak a hajnalcsillaga; Te vagy vezetőm a zajongó életen Miattad nem hagy el a reménység soha. El-el hallgatom a kis madár áanáját, Amint párjához szól búsan, szerelmesen ; Figyelve vigyázva hallgatom a párját S a szerelmi választ esdő szívvel lesem­Csakhamar felel reá s a két kis madárka, Együtt folytat aztán zajos víg éneket; Egy sóhaj lebben el te is, én is, bárha, S aztán tova ragad megint a képzelet A szerelem mint a kelő nap sugara, A nyugton szendergőt álmából felveri, Eltölti a házat derült fény világa, Mosolygó ajakkal mond jó reggelt neki-Lázasan dobban meg a szív ketyegője, Mint a bomlott óra, hol siet, hol megáll; S az ész, az emberszív öreg könyvelője, Komoly munka helyett rossz verseket csinál. Az emlék az ember második világa, Midőn a valóság rideg kezét érzi; Jó hogy a tört szivet nehéz bánatába, A régi boldogság emléke kiséri­ Egy-egy száraz levél, egy elszáradt rózsa, Mennyi szép órát hoz hirtelen eszünkbe; S néhány barna hajszál szalaggal átkötve, Mint kifent tőrhegye szúr a sziveinkbe. Emlékedet látva mint ködfátyolképet, Magam előtt látlak téged szép kedvesem; Vagy csak viziő ez, ábrándos igéret? Vagy a nap sugara törik meg könnyemen ? Rövid multam mintegy régen hallott mese, Tarka színezéssel vonul el előttem ; Oly réginek tetszik az éltem eleje, Hol még álmaimat rémmesékbe szőttem. Látom magam mint kis pityergő gyermeket, Dédelgetve ütni a jó anya ölén ; Szegény anyám mennyit bajlódhatott velem, Még könyves fiúvá felcseperedtem én-Látom még a gyűlölt tanítói kezet, Hogy lecke-nemtudás s csiny miatt megfenyít; Látom a résztvevő anyai szeretet, Érettem és vélem együtt sírt könnyeit­ S előttem áll még a víg cimborák sora, Kik egy pohár bortól könnyen lelkesülnek; Lerázódott már az iskolapad pora, S az ifjú bajai gyönyörei gyűlnek. Hamar lángra gyúl a gyermek ifjú vére, Hol a szőke tetszik, hol a barna leány, Ma ennek fogadja, hogy örökké hive, Holnap a másiknak és még holnap után ? Csalódva adja a kétségbeesettet, E fájdalmat, úgymond, nem gyógyítja idő. De ugyan ki hallott ily bolod esetet, Egyik őt csalta meg, a másikat meg ő. Igyunk a csalfáért, igy csendül a pohár, Majd a hazáért szól s a lány feledve már; Aztán mintha sűrű könny jönne szemembe, Álomlátásaim elhomályosulnak; Anélkül, hogy lelkem valóra ébredne, Multam alakjai mind félre vonulnak­ S látom a jövendő tündér éden kertjét, Ahol a boldogság virági teremnek, Ürítem a gyönyör teli öntött kelyhét, Áldozva az édes örök szerelemnek­Te vagy az én lelkem imádott Mekkája, Kire az én szivem sóvárogva vágyik; Mint a muzulmánnak legfőbb óhajtása, Hogy bár térden csúszva eljusson odáig-Eljutok-e én is vágyam országába, Hol a boldogságot, üdvömet föllelem ; Vagy belehalok a reménységbe-vágyba, S könnyezetlen marad jeltelen sírhelyem * Fáy András II. A kis káplár. Maga helyett megérkezett a ka­tonaruhája a káplári duplacsillaggal a hajtókáján és az órája, mely utób­bi körülbelül akkor járhatott le mi­kor a szive megszűnt dobogni. Meg egy jókedvű levél, melyet a lövő­árokban irt, talán közvetlenül azelőtt, hogy a gránát lecsapott mellette. A kabátja zsebében találták. Két hóna­pig utazott a gazdátlan, kar­csú katonaruha, az elnémult óra és a mosolygó levél, a mig megérke­zett rendeltetése helyére, meghozván egyszersmint hirét annak, hogy ez az utolsó ruha, melyet viselt, az az

Next