Esztergom és Vidéke, 1918 (40. évfolyam, 1-87. szám)
1918-10-24 / 71. szám
Esztergom, 1918. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.f HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DÍJAK STB. KÜLDENDŐK. XL. évfolyam 71. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : ALAPÍTOTTA : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRŐSY LÁSZLÓ * 7 Csütörtök, október 24. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 KEGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYÍLTTÉR SORA 50 FILLÉR. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. AA. Aá. /A Mindenki tudja... Nem újságokat akarok itt közölni, csak rámutatni mindenki által tudott dolgokra. Idegen ember mesélte nekem, hogy a nagy hídról jövet városunkba meglepte őt a Mária Valéria út baloldalán keletkezett villasor és módfelett csodálkozott rajta, hogy az elején és végén miért engedtek létesíteni szemét lerakó telepet. Ezt hallva magam is végigjártam az utat és bár tudtam róla, most bontakozott ki egész valójában előttem is a szemét egyveleg, melyet épen a város köztisztasági kocsija szórt le kocsijáról. Hát való bizony, hogy a város egyik legszebb úttestén szemétdombot létesít maga a város. Fertőző járványok elfojtására bizony ez nem a legalkalmasabb intézkedés. Járványról lévén szó, tudjuk, hogy a spanyol kór nemcsak körünkben, de a fogolytáborban is a járvány. Innét vasúton szállítják napokon át, Almásfüzitő, Komáromon át Párkánynánára és az útközben kiszenvedett muszkákat legutóbb is Nána község temetőjében hantolták el. Tudjuk jól, hogy a legrövidebb út a Táborból, P.nánára, nem Komáromon át vezet, de ez esetben köszönettel adózunk az intéző köröknek azért, hogy 40 muszkát vagon tételekben körüljárat. Bár talán mégis legjobb lenne a beteg muszkát ott tartani a lagerspirálban, annál is inkább, mert a mi szanitész katonáink, mint azt Nánán tették, vonakodnak a spanyolkóros hullákat érinteni a legyek miatt, melyek azokat ellepték. Aféle régimódi békés civilek, kikre akaratukon kívül rákényszerítették ezt a háborús négy esztendőt, gyakorta tanúskodnak rajta, hogy mi lesz a fogolytáborral ? Én részemről nem avatkoztam soha katonai kérdést tárgyaló vitába, mert rég rájöttem arra, hogy ebben a szakmában tehetségem nincsen, de múltkorjában mégis elgondolkoztam a afelett, hogy mit tesznek majd ott a sok felhalmozott hordódonga és abrinccsal ? Kezdtem számolni, hogy hány hordót lehetne abból összeállítani és hány hektó bort lehetne abba leszüretelni, hogy ne kelljen potom áron, hordóhiány miatt túladni rajta. E tárgynál azután rájöttem arra, hogy erős nemzetgazdasági érzékkel rendelkezem , de valószínűleg a tábort intéző köröket nemzetgazdasági kérdések nem érdeklik. Ha valaki megírja majd a nagy háború természetrajzát, külön fejezetet kell szentelnie annak, hogy a befejezését mily közönyösen fogadja a polgári népesség. Mert bár eddig untalan azt hallottuk, hogy bár csak vége volna, most mikor már egészen bizonyosan vége van, örülni sem tudunk rajta már. Emlékezzünk vissza a mozgósításra, az uccai néptribunok lelkes szóözönére, az uccai tüntető felvonulásokra, fáklyás zenére stb. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a rég óhajtott békét mily félen, csöndes, bizalmatlan, szótalan közönnyel vesszük tudomásul . Azt hittük, hogy a gondolat megszületése is már meg fogja őrjíteni az embereket, hogy a béke galambjának első szárnycsattogására zászlóerdő fog borulni a városra, örömmámorban még a halálos ellenségek is egymás nyakába borulnak, néptribunok Széchenyi-téren és Prímás-palota előtt a — feltehető ugye, hogy következetesek lesznek ? — és ha a születését oly lelkesen ünnepelték, — el is fogják parentálni a háborút. Wilson sok pontja már csak megér annyit, mint a mi első belgrádi bevonulásunk ? De nem, a jelek azt mutatják, hogy a háborúnak csak az eleje volt hangos, a végét a közöny egyszerűen el fogja sikkasztani ; úgy megyünk át észrevétlen, mint a télből a tavaszba, a béke azonban még ibolyát sem terem. Miért nem ujjongunk ? Hát kezdjünk már el örülni ! Vagy már örülni is elfelejtünk ? Igaz is, várjon mit hozott e háború, talán elégtételt? Talán nemzeti vívmányokat? Dehogy, papiros gazdagságot egyeseknek, gyászt, szomorúságot sokaknak, gondot, nyavalyákat mindnyájuknak. Hát örüljünk? _ . . . Szabolcs. Bulgáriban a zavart a bolgár bolsevikjeim csinálták, ők bomlasztották meg a frontegységet, ők törték ketté elsőnek a harci fegyelmet ép úgy, mint az orosz földön láttuk. Hogy ez az eszme úgy terjed egyik nemzetről a másikra, mint a spanyolnátha egyik emberről a másikra, sokan, főkép a bolsevikizmusra hajlók, azt hirdetik, hogy jön egy másik világ, amilyen még nem volt, jön a bolseviki kor, a népszabadság, helyesebben a zabolátlan szabadosság kora, így vélik, így jósolják sokan. Mást beszél ám egészen a história. Az élet mestere ezeket mondja: Minél nagyobb a háború dühe, minél hosszabbra nyúlik időtartama, annál jobban elvadulnak az erkölcsök, lazul a fegyelem, szaporodik az elégedetlen elem, több az alkalom a zavarosban halászni szeretők érvényesülésére, annál inkább alábbszáll a tekintély elve, elmosódnak a polgári erények, minden béketársadalmak oly vonzó tulajdonságai. A mostani öt éves világháborúban erről mindenki megyőződhetett. Antantnál példa Oroszország, központiaknál példa Bulgária, egyformán miazmaszerűen fertőzött a néphangulat a szélsőséges, felforgató eszmékkel. A bolsevikiek épp miazmás eszméket privilegizálják maguknak mindenfelé. Jó barátnál, ellenségnél egyaránt. Két helyen máris diadalmaskodtak ; lehet, sok más helyen is uralomra fognak még kapni. Ez az uralom az achlokratia, a csőcselékuralom szokott vonásait tünteti fel. Mindenben durvaság, megrémítés az uralom érdekében, a selejtes elemek uralomra jutása, itt-ott kegyetlenkedés, mindennek felforgatása, rombolás, pusztítás, az eltüntetett uralom minden építményének megsemmisítése. A jogok és kötelességek harmóniájának feldúlása. Ez a bolsevikizmus. Igenis, ez is eszme, ha rossz is. Divatos, ha kellemetlen is. Uralomra kapott, ha fájó is. De ... de ... uraim, ez az eszme diadalában hordja a pusztulás csíráit is. Ha valamely eszme rombolni tud csak, építeni nem, akkor annak élete csupán tiszavirág lehet, így lesz a bolsevikizmus is. Ideig óráig magához ragadja sokfelé az uralmat, borzalmas tűzvészeket támaszt a nemzeti államok épületében. De egyszer csak bent nem a partiális, hanem a világbéke, a világ nemzetei megborzadnak a vértől, a pusztulástól, a vad eszméktől és kiáltvakiáltanak a béke, nyugalom, kondiszált viszonyok, a törvényes államforma, a becsületes kormányzás után Mihelyst ez elmúlik, menten múzeumba kerül a spanyolnátha-szerű eszme , a bolsevikizmus is. ^ ötödször részesült szépért szomjas lelkünk a zeneművészet tiszta gyönyöreiben. Foerstel Gertrud és Lissy Lyssol (Hammeri) hivatott művelői a zenének. A hivatottság kötelességszerű komolyságával és poétikus elmélyedéssel interpretálták a nagy zeneköltők zseniális alkotásait. A két művésznő lelke kon zseniálisan olvadt bele a mesterművek poézisébe, tolmácsoló képességük azonban különössen a Brahm dalokban remekelt. Foerstel Gertrud énekbeli és Lissy Lyssol zongorás készültsége megkapó. Technikájukat azonban mégis kritizálni fogom, hogy megfeleljek a szerkesztő úr óhajának, aki kritikát kért tőlem. Többen hallották Foerstel Gertrudot régebben, akik ma azt mondják, hogy kissé el van már kopva a hangja. Sajnos, ez nagyon sok kiváló énekesnek szomorú sorsa, pedig be van bizonyítva, hogy késő öregségig üdén csengő hangon énekelnek, vagy beszélnek azok, akik orgánuma a természet szerencsés fejlődése, vagy pedig öntudatos képzés folytán az éneklésnek, vagy beszédnek olyan tökéletes hangszerévé válik, milyen az originális talentum, vagy a legújabb tudatos kutatások eredményein fölépült technika — remekelhet. E szerencsés két körülmény közül egyik sem játszott bele Foerstel G. művészetébe, azért kopik — sajnos — a hangja. Lissy Lyssol technikájának szintén az a betegsége, amire a gyógyszert csak a legújabb kutatások találták meg. Aki a zongorázás új technikájatitkainak még nem tudója, az tehetetlen a zongora lélektelen húrjaival szemben. Isten áldotta nagy művészek szinte öntudatlan hatalommal kényszerítik hangszerüket psychéjük gazdag változatainak viszhangozására; a zongorázók nagy tömegének azonban meg kell — mert hála a kutatásoknak, most már meg lehet — tanulni a módját annak, hogyan lehet lelket kicsalni a húrokból, vagy inkább hogyan lehet lelket beletapintani a húrokba, hogy a zongora tónusa meleg és színes legyen, nem pedig üres, merev, kemény. Lissy Lyssol szóló darabjainál hallottuk, hogy ezt még őneki is meg kell tanulnia. Aglaia. A Zeneegylet vasárnapi hangversenyét előkelő és nagyszámú közönség hallgatta végig a vármegyeháza dísztermében. A közönség feszült figyelme és lelkes tetszésnyilvánítása, amellyel a művésznőknek adózott, jóleső érzéssel tölthette el a zeneegylet érdemes igazgatóját is. Az agilis igazgatónak és a hangverseny fáradhatlan rendezőinek köszönhetjük és köszönjük is, hogy immár Minden esztergominak szent kötelessége a huszonhatos rokkantak támogatása ! — Ragasszuk leveleinkre hási esredünk levéljáró bélyegét!