Esztergom és Vidéke, 1924 (46. évfolyam, 1-103. szám)

1924-01-01 / 1. szám

ESZTERGOM VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János­ utca, 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. A hiv. rész szerk . Főmunkatárs : FEKETE REZSŐ VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési árak: egy évre 24003 K, félévre 12000 K, negyed­évre 6000 K, egy hóra 2000 K. Egyes szám ára: hétköznap 250 K, vasárnap 300 K. — Kéziratot nem adunk vissza. Az idők végtelensége ism­ét fordított egyet a homokórán. Leperegtek 1923 homokszemei, hogy ismét egy éven át folytassák évezredek óta a meg­megújuló munkájukat. A lepergett homokszemek mindegyikéhez keserű­ség, bánat, vesztett remény, nyomorú­ság, megaláztatás, ellenségeink gú­nyos mosolya, belső megnemértés, pártoskodás, széthúzás tapad. Vájjon a reánk köszöntő évben is így lesz ? Nem tudjuk. Nem volt még elég a megpróbáltatásokból, hogy megvál­tozzunk? Nem tudjuk. A jobbérzé­sűek, akik előtt nem az egyéni érdek, hanem a Haza érdeke lebeg, újra kezdhetik munkájukat, hogy újabb gáncsot vessenek azok, akik minden­áron, még a magyar romokon is, érvényesülni akarnak. De remény­kedjünk ! 1924. évvel a mi szűkebb hazánk­ban a vármegyében is egy ujabb, ideiglenes állapot lép életbe. A „vér­nélküli" 1 „fehérsapkarázsás" „forrada­lom", az őrület diadala szétszaggatta 1000 éves országunkat, ketté tépte sok régi vármegyénk között Komárom és Esztergom vármegyéket is. Cson­kán maradtak. Komárom vármegye elvesztette ősi székhelyét és Eszter­gom vármegyétől elrabolták éléstárát. Komárom vármegyének ökölbe szorul keze valahányszor áttekint az avar­sáncokból felépült Komáromba, Jókai szülővárosára, Klapka bevehetetlen várára. Idegenek tanyáznak benne. Idegenek, akik nem fegyverrel, hanem árulással győztek. Esztergom vármegye megmaradt, hegyes-völgyes részéről ha áttekin­tünk Párkány síkjára, hozzánk száll az ott maradt magyar testvéreink sóhaja. Fácántollas cseh muzsikusok szedik a magyar föld gyümölcsét és éhségre kárhoztatják a megmaradt vármegyerészt. Egyformán megcsú­folt, megalázottak vagyunk. Az egyik elvesztette ősi székházát, a másiknak csak az maradt meg. Most, amikor a megpróbáltatások láncolatának legnehezebbb láncszmé­hez értünk, amikor a két vármegye­től Komárom-Esztergom ideiglenesen egyesített vármegye lett, értsük meg egymást. Mi testvéri és ősi vendég­szeretettel fogadjuk Csonka-Komárom várm­egye hozzánk jövő, mindenkor a keresztény magyarságért küzdő fiait. Legyenek segítségünkre a közös cél elérésében. Mélyen meg vagyunk győződve felőle, hogy az „ideiglenes" jelző a valóságban is úgy lesz és a jelzővel meg fog szűnni a vármegye kettős neve is. A kettős név meg­szűntével teljesülni fog minden törek­vésünk célja is: — az integer Magyarország. Amidőn Esztergom vármegye kö­zönségének nevében magyar becsüle­tességgel üdvözöljük Komárom vár­megyét, mindent­­ el fogunk követni, hogy enyhítsük lelkükben leszűrődött keserűségeket. Egymásra vagyunk utalva, segítsük egymást, hogy amikor elérkezik a felszabadulás dicsőséges ideje, harsány éljennel kísérhessük haza közös osztályrészeseinket: — Komárom vármegyét ősi székhelyére. Addig kitartás, megértés legyen ve­zérlő jelszavunk! Néhány szó a turániakról. Manap immár közkeletű szó a Turán. Akadtak persze nagyképűek, akik a tudomány nevében akarták nevetségessé tenni, hitelét előre el­venni. Mások meg lesajnálták, mint műveletlenség, ázsiai elmaradottság típusát, mely legfeljebb lovas kalan­dozásokban, huszáros virtuskodások­ban merült ki. A történelem kutató munkája azon­ban egészen mást állapított meg. Mai műveltségünknek alapvetői, történelmi idő megindítói éppen t­­a­rániak voltak, és legyen szabad eh­hez hozzátenni, hogy e földnek, a Duna-Tisza mellékének legrégibb is­mert lakói között a turániak nem­csak számuknál, hanem alkotásaik­nál fogva is elsőrangú szerepet töl­töttek be. * * * Kevesek előtt ismeretes, hogy a Tigris és Eufrátes folyók környékén Kr. e. már 6000 körül magas mű­veltségű nép, a szumir lakott, mely az összhangzó kutatások szerint az uralaltáji, másként turáni nyelvcsa­ládhoz tartozott. Az ő nevükhöz fűződik az írás feltalálása, mely pedig a szellemi élet alapja ; az ő írásuk ugyan nem betű, hanem képírás, melyből ékírás fejlődött, de érdemüket ez nem csök­kentheti. Az írás birtokában nagy tudományos és szépirodalmi műkö­dést fejtettek ki. Legkiválóbbak a számtanban és a csillagászatban voltak. Tőlük szár­maznak az első mértékegységek (láb, köbláb s egy köbláb víz súlya, a talentum), a hatvanas, illetve a ti­zenkettes számrendszer. A kört ők osztották 360 fokra, a fokot 60 percre. Kr. e. 4500 táján már csillagvizsgá­lót építettek és ismerték a Napon, Holdon kívül a Merkur, Venus, Mars, Jupiter és Saturnus bolygókat és pl. a Venus keringésének idejét oly pontosan kiszámították, hogy mind­össze 22 perc különbség van az ő és a mi számításaink között. Tőlük származik a hét napjainak megálla­pítása és a bolygókról való elneve­zése. Naptárt csináltak már Kr. e. 5700 esztendővel, mely szerint az év 52 hétre oszlott, tehát alig tért el a miénktől. De hiszen ez is elég. Amikor má­sutt teljesen rendezetlen, kóbor tör­zsek barangoltak, náluk törvények szabályozták az állami, a társadalmi rendet; s amikor másutt még nem is hallottak az írásról, ők kró­nikákban megörökítették a történeti eseményeket. Nimródról, a Holdisten fiáról ősi mítosz szólt náluk, melyet később 12 énekből álló hőskölteménybe fog­laltak ; lírai költészetükből pedig csak a zsoltár-jellegű énekeket említjük. Nincs helyünk arra, hogy építke­zéseikről, szobrászatukról beszéljünk, hogy leírjuk csatornaépítő, folyam­szabályozó munkásságukat. E né­hány vonás elég világos igazolása a turáni alkotó erőnek, zsenialitásnak.*) Ami a hazai turániakat illeti: itt nem szólhatunk a praehisztorikus időkről, tehát nem tárgyalhatjuk, hogy a neolith kor vagy a bronzkor idején kik voltak Európa lakói, bár a tudósok egy része erre az évre is szerepelteti a turániakat. A leletekből egészen határozottan csak Kr. e. 700—400 tájára állapít­hatjuk meg­ eddigelé a turániak itt­létét. Zalamihályfa, Somlyó (Vas­megye), Pilin (Nógrád megye), Vatta majd Kőhalom (Borsod megye), Sza­bolcs, Bereg nagyszámú leletei elég világosan bizonyítják, hogy ezidőtájt már laktak itt turániak, akik értettek a földmiveléshez, állattenyésztéshez, volt iparuk, s készítményeken sajá­tos (hullámos körvonal, cikkcakkos kör, indadísz) díszítéseket alkalmaz­tak. Szent állatjuk, melynek alakját fémbe öntve díszítő motívumul min­denfelé fölhasználták, a szarvas volt. (Gondolhatnánk itt mindjárt a csoda­szarvas mondájára !) És turáni vonás a fényűzésre való hajlam, ami az öltözködésben, ékszerekben, még a temetésben is megnyilatkozott. Közelebbi meghatározással (nyelv, törzs szempontjából) a leletek nem szolgálnak s így meg kell eléged­jünk azzal, hogy e szittyák (scy­thák) hazánknak kétségtelen, ha nem is kizárólagos lakói voltak, akik más­fajta népek mellett századokon át itt éldegéltek. Elhelyezkedésük pedig a keleti népek behatolásának, tehát a magyar honfoglalásnak irányát is világosan meghatározza, mikor a Vereckei-szorosra utal. Lényegében, sőt valószínűen nyelv­ben sem különböztek tőlük azután a szarmaták, akik Krisztus születése előtt az első században tűnnek föl a Duna-Tisza mellékén. Törzseik kö­zül ismerjük a jazygokat, a limigan­tokat, szó van az amicentisek, meg a picentisek törzséről s egy hadjá­rat alkalmával itt szerepelnek­­ a ro­xolánok is. (A nevek római irónái, részben bizonnyára elferdítve marad­tak reánk.) Ezek már igazi lovas vitézek, tí­pusai a szabad sikok lovas vitézé­nek, aki kicsiny lován a szélvésszel versenyt nyargal s úgy eltűnik, mint­ha­­ a föld nyelte volna el. A római uralomnak elég baja volt is velük, mert a kalandozásokhoz kitűnően ér­tettek, de nyilt csatában is nem egy­szer tettek tönkre egész légiókat. Jó­részük nomád életmódot folytatott (metanastae), de azért a békés munka terén is megállották a helyüket. Ki­tűntek, mint ácsok, kik fából készí­tették kisebb-nagyobb házaikat. (Ál­lítólag Attila fapalotáit is szarmaták építették, pedig ezek a byzánci Pris­cos rhétor kényes ízlését is kielégí­tették). Amellett pl. az ötvösség te­rén más gépeknek, pl. germánoknak tanítómesterei voltak. Legfontosabb alkotásaik azonban azok a hatalmas erődítések, melyek részben római sáncok, Cserszárok, részben földvárak nevén ismerete­sek. Ez utóbbiakat a szláv grad, hrad néven szoktak­­ emlegetni (No­vigrád, Visegrád, Csernigrád stb.), de immár minden bizonyítékunk meg van arról, hogy ezeknek alkotása ismét nem idegen népeknek, hanem a magyarral törzsrokon turáni ősla­kosságnak elvitázhatatlan érdeme, annál is inkább, mert elhelyezésük, megépítésük és berendezésük igazán nagy intelligentiára, kiváló katonai szakértelemre vall. Dr. Balogh Albin: *) Kár, hogy a szomszéd vidékekről be­vándorló szemiták, akkádok, babylonok, asszírok az országban lassankint többségre jutottak s a hatalmat kezükbe kerítették; a szumirok nyelve csak irodalmi és diplomá­ciai nyelv maradt, mint erről a szumir nyelv­tanok és szótárak tanúskodnak. Komárom-Esztergom vármegye virilistái 1924. évre. Komárom és Esztergom közigaz­gatásilag ideiglenesen egyesitett vár­megyék közös igazoló választmánya 1923. december 20-án tartott ülésé­ben a következő 130 bizottsági ta­got jelölte ki a legtöbb adót fizetők névsorából adófizetésük arányában: Gróf Eszterházy Ferenc Tata 53,892.987, dr. Csernoch János Esz­tergom 43,711.362, gróf Eszterházy Copperfield Dávid Charles Dickens regénye filmen 7 felvonásban Bemutatja a KORONA MOZGÓ jan. hó 5. és 6-án, szombat és vasárnap. Az évad legragyogóbb filmje! Ne mulassza el megnézni!

Next