Esztergom és Vidéke, 1943 (64. évfolyam, 1-101. szám)
1943-05-15 / 39. szám
4 Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik férjem, illetve édesatyánk temetésén megjelentek és ottlétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Özv. Babura Sándorné és gyermekei Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondok köszönetet dr. Etter Jenő polgármester úrnak, jó atyám, Meszes Ignác búcsúztatásán mondott elismerő szavaiért, a városi tisztikarnak, a megyei és városi altisztikarnak és mindazoknak a jóbarátoknak, ismerősöknek, kik a temetésen részt vettek, mély fájdalmamat részvétnyilvánítással és koszorúelhelyezéssel enyhítették. Meszes Gyula. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondok hálás köszönetet midazoknak, kik forrón szeretett vőlegényem, Kiss 10. István próbarendőr temetésén részt vettek, ravatalára koszorút helyeztek, vagy bármi más módon nagy fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön mondok köszönetet a m. kir. rendőrség tisztikarának és legénységnek a ravatalra helyezett koszorúért és a temetésen való testületi megjelenésért. Molnár Erzsébet. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen és drága jó fiunk temetésén megjelentek, Őt utolsó útjára elkísérték, sírját a szeretet és kegyelet virágaival elborították, kik mélységes fájdalmunkban vigasztalóink voltak és gyászunkban bármily módon osztozni igyekeztek, ezen az úton mond hálás és őszinte köszönetet. Külön mondunk köszönetet a Petz Iparművek Rt. igazgatójának, tisztviselőinek és munkásainak, kik testületileg jelentek meg a temetésen és koszorújukat a sírra helyezték, továbbá az esztergomi Levente Egyesület iparos leventéinek, kik megjelenésükkel, szorájukkal és szép búcsúbeszéddel köszöntek el fiatal levente bajtársuktól. Komondy család. , Esztergom szab. kir. megyei város polgármesterétől ad. 7.224—1943. pm. sz. HIRDETMÉNY Felhívom az esztergomi lakosokat, akik tudnak arról, hogy a francia idegen légióban esztergomi születésű egyén, állítólag Kiss János név alatt szolgál, hogy ezt a körülményt hatóságomnál jelenteni szíveskedjenek. Esztergom, 1943. május 7. Dr. Etter Jenő s. k. polgármester. IriMMlNR NlMliMistrikNstbriMBrtlaMrsbTKte APRÓHIRDETÉSEK Eladó a kusztusi dűlőben 2 magyar hold kevésföld, a b barti kútnál 1 magyar hold szántó. Bővebbet Mikler igatlanközvetítőnél Jókai-utca 53. Tanulónak fiú és leány felvétetik Kiss fodrászüzletbe. Lucerna 2 hold a párkányi vásártér közelében s a párkányi réteken 3 drb. kisebb rét termése lábon eladó. Érdeklődni lehet Deák Ferenc u. 6. sz. Elvesztette egy kis polgarista leány hétfőn névvel ellátott fekete torna sákját felszereléssel együtt a vízivárosi zárdából a Lőrinc-utcai hidon keresztül menve. Ezúton kéri a becsületes megtalálót, legyen szíves azt jutalom ellenében a szerkesztőségbe beadni. Aki pedig a megtalálót ismeri, szíveskedjék címét közölni a szerkesztőséggel. ESZTERGOM éS VIDÉKÉ Bontásból eredő ablakok és ajtók eladók Deák Ferenc utca 48. sz. alatt. Használt baba pályahuzatok és egyéb babaholmik eladók. Cim a kiadóban. Keresek telket, villát, házat, szőlőt, birtokot megvételre. Reisenbüchler iroda Felsőgöd. Veszek írógépet, használtat, priváttól. Cim : Reisenbüchler iroda Felsőgöd. Fiatal bejárónőt felveszek a délelőtti órákra. Cim a kiadóban. Küön bejáratú bútorozott szoba fürdőszobával azonnalra kiadó Cim a kiadóban. Mérlegképes könyvelőt azonnalra felveszünk egész napra, esetleg félnapra. Cim a kiadóban. Kéményseprő tanulónak egy fiú felvétetik. Cim a kiadóban. Különféle bútorok eladók XI. Ince pápa utca 17. szám alatt. Eladó lábon álló here a Duna-dűlőben. Cim Szentgyörgy utca 18. sz. Szoba, konyha és kamrából álló magányos ház eladó. Megtekinthető Felsőszérűsor 5. szám alatt d. u. 1—2 óra között. Eladó egy faragott barokk szalongarnitúra és két ajtó. Megtekinthető hétköznapokon délután 3—5 óráig. — Cim a kiadóban. Házat vennék hát. templomhoz közel saját részemre Esztergom belterületén, azonnal beköltözhetőt, különálló (nem közös) nagyobb telekkel 2 szoba, 1 konyha , pince, istállóval és vízvezetékkel, azonnali készpénzfizetésért. Leveleket kérek az esztergomi főpostára Fülöp Rezső címre posterestante, vagy lakásomon kérném értekezni személyesen Esztergom-Világoshegy. Kézi húzókocsi, piacárusításra alkalmas, olcsón eladó Párkányban, Petőfi-utca 545. sz. Etető kövályú, gazdasági udvarban használható. 1 méter hosszú, jutányosan eladó Kossuth-u. 2. I. em. Eladó egy teljesen tiszta gyapjú férfi felöltő és egy világos barna kőhátú női gyapjú tavaszi kabát Kossuth-utca 3. szám alatt. Megtekinthető reggel 8 — 10-ig. Üzlettársat keresek 10—15 000 P- vel étterem részére, nem közreműködőt. Havi jövedelem 2—300 P. Bővebbet Mikter ingatlanközvetítőnél Jókai utca 53. sz. „Topolino“ prima állapotban, 200- as Puch, 100-as Zelka és egy SHB motorkerékpár eladó Honvéd utca 35. Jól gyakorlott hölgyfodrásznő, segédnek jelentkezik helyben, vagy Párkányban. Cim Csernoch út 12. sz. Esztergomtáborban egy gyönyörű, újonan épült kétszer 2 szobás összkomfortos téglaépület, továbbá még 2 kisebb ház eladó. Bóveddet Mikler ingatlanközvetítő Jókai-utca 53. Állami alkalmazott, egy gyermekes, szoba, konyha, spejz, esetleg pince és kis konyhakertből álló lakást keres azonnalra, vagy bármikorra, közvetítő 50 P jutalomban részesíteni. A Bejelentéseket : Horváth György m. kir. erdőör Esztergom, Mária Terézia-utca 1. sz. alá kéri. Elcserélném Jókai-utcai 1 szoba, konyhás lakásomat ráfizetéssel esetleg 2 szoba és konyhás lakással a Belvárosban. Bővebbet Mikler igatlanközvetitő Jókai-utca 53. szám. Felveszek gyakorlattal biró önállóan dolgozó hölgyfodrásznőt. — Cim Horthy út 31. sz. Esztergom. Istállót bérbeadók 8—10 nehéz állatra. Bővebbet Mikler ingatlanközvetítőnél Jókai u. 53. Eladó a Bánomi dűlőben két pince, két présház és egy nagy szobából való épület a hozzávaló kb. 1 hold földdel Cim Szüts Anna ugyanott. Ügynökök kizárva. Eladó földek : egy fél hold a Szigeten, fél hold a Táti-úton burgonyával bevetve és egy kat. hold a laposi első klasszison. Bővebbet Mikler ingatlanközvetítőnél Jókai utca 53. Lábon álló here eladó Basa utca 11. sz. alatt. Üzleti felszerelések, stelázók, pultok darabonként is eladók. Megbizva Mikler ingatlanközvetítő, Jókai-u. 53. 43-as bőrtalpú túra- és síbakancs darabel bőr, kitűnő állapotban eladó. Cim a kiadóban. Eladó a Belvárosban egy 4 szobás összkomfortos úriház. Megbizva Mikler ingatlanközvetítő Jókai-u. 53. sz. Esztergom szab. kir. megyei város adóhivatalától 2388—1943. aü. sz. HIRDETMÉNY Azok a háztulajdonosok, akiknél valamely bérbeadás útján hasznosított épület, vagy épületrész bérjövedelme a f. évi házadókivetés alapjául vett bérjövedelemmel (1942. évi novemberi bérrel) szemben emelkedett vagy csökkent — a beállott változást a városi adóhivatalnál beszerezhető nyomtatványon május hó 20-ig bejelenteni tartoznak. Felkérem az érdekelteket a bejelentések megtételére. Esztergom, 1943. május hó 10-én. Dr. Abonyi Géza s. k. a., számvevő, hivatalfőnök. Műhelymegnyitás. Tisztelettel értesítem a n é.közönséget, hogy Villanytelep utca 12. szám alatt (volt villanytelep) autó-, motor- és gépjavító és szerelő, valamint vízvezeték-szerelő műhelyt nyitottam, ahol az e szakmába vágó munkákat a legjutányosabb árak mellett a legszakszerűbben és pontosan készítek. A szakmában eltöltött évtizedes gyakorlatom garantálja azt, hogy t megrendelőimnek mindenkor a legszakszerűbben és legpontosabban teszek eleget. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérem. Tétényi János géplakatosmester. Lakás : Kossuth utca 21 ízlelje meg szekszárdi vörös és ezerjó boraimat literenként 270 P . Jarangozó Bort a lat csemegeüzlet, Kossuth L-u 1943. május 15 fekete mahagóni, rendelésre készült, minden kényes igényt kielégítő, teljesen új, raktáron lévő 1 komplett háló és 1 ebédlőgarnitura eladó. Megbízva MIKLER ingatlanközvetítő, Jókai u. 53 Oltott mész kicsiben és nagyban állandóan kapható. Helybe is szállítom ! tímár Máté mészégető üzeme, Esztergomtábor MIKLER FERENC INGATLANKÖZVETÍTŐ JÓKAI utca 53. sz. Érdeklődni lehet 12—2 óráig. A város minden kerületében kisebb-nagyobb házak, földek, szöllők, vidéken nagy birtokok eladók vagy bérbeadók. Szakvélemény a házak becslésére díjtalan ! Bankkölcsönt szerez 67a °/o-ra KULTUR MOZGÓ Szombat vasárnapSzerelmi NJL _ Iájk Gyönyörű magyar filmremek A magyar filmgyártás új utakon járó különleges művészi filmje! Dayka Margit, Csortos Gy., Romváry Gertrud, Makláry Férfiruhaszövetek, melyekből öltönyöket a legkényesebb igényeket kielégítően olcsón készít nagy választékban Schweiczer Vilmos férfiszabóüzletében Kossuth L.n. 5. sz.a Takarékpénztár épületében, a Három Szerecsen vendéglővel szemben. Kék Hordó vendéglőben minden __ " “ ~ női zene Ingatlanközvetítői iroda VALOVITS GYULA Rákóczi tér 2. Kaszás virág-üzletben Mindennemű ingatlanok vétele és eladása legelőnyösebben. BOTTYÁN MOZI VOLT ELIT MOZI Szombat, vasárnap, hétfő 16 éven felülieknek! A kútásó lánya A legmívészibb francia filmremek Magyar világhiradó Kedden és szerdán ÉLETREÍTÉLTEK A magyar film a legjavából Híradó Háborús felvételek Felelős szerkesztő és kiadó Laiszky Kázmér. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában, Esztergom (Felelős Laiszky Kázmér).