Esztergom és Vidéke, 1987 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1987-11-01 / 9. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFÜZET — KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ a nico-Musicus. Nagy részét vásárolta múzeum, de szép számmal van gyűjteményünkben magánszemélyek és idős mérnökök által ajándékozott vagy valamely vízügyi szerv által a múzeumnak átadott dokumentum, tárgy, térkép, ill. fotó. A múzeum jogi helyzete A Magyar Vízügyi Múzeum a Víz­gazdálkodási Intézet keretében mű­ködik. Mint országos múzeum, az egész ország területére vonatkozó vé­detté nyivánítási joggal rendelkezik. Szakmai felügyeletet gyakorol az összes vízügyi kiállítás, illetve gyűj­temény felett. Ilyenek többek között Siófokon a Beszédes Múzeumban, a marostoroki gátőrházban, a gyulai várban, vagy a nagycenki kastély­ban lévő kiállítások. A múzeum állandó kiállítása Az épület emeleti és földszinti ré­szében jellegénél fogva is egészen eltérő kép fogadja a látogatót. Míg ugyanis fent az ismert vitrin-meg­oldással a kiállított tárgyakat csak szemükkel érinthetik az érdeklődők, addig a földszinti részben mozgó makettekkel „játszhatnak": vízimal­mok, hajómalom, áramfejlesztő ví­zikerék, vízemelő szerkezetek, fény­grafikák stb. szórakoztatják a mú­zeum látogatóinak apraját, nagyját. Nem kevésbé izgalmas a történe­lem szeretői számára a kiállítás eme­leti része, ahol a Duna-táj geológiai, földrajzi, vízrajzi és a vizekhez kap­csolódó történelmi múltját ismerhet­jük meg: — az Ős-Duna építő munkáját, — az ősember Duna-menti jelenlé­tét, — a rómaiak vízgazdálkodását, for­rásfoglalatokat, aquaeductusokat stb., — Zsigmond korából (1416) szárma­zó lójárgányos budavári vízeme­lőt, — a híres magyar hajóépítő műhe­lyekben készült bőgőshajók ma­kettjeit, vízidudát, hajóvontató emberhámot, — aranymosó- és halászszerszámo­kat, — a hídépítés, hajózás és folyósza­bályozások történetét, — neves vízmérnökeink munkássá­gát és műszereit stb. Jelen kiállításunk tehát eleinknek a vízszabályozási, hajózási és vizi­erő-hasznosítási munkálatok során kifejtett szinte példa nélkül álló erő­feszítéseit mutatja be, ami azonban vízgazdálkodásunknak csak az egyik arculata. Bizonyára sokakat érdekelne egy, a vízellátás, csatornázás és fürdőkul­túra magyarországi történetét össze­foglaló kiállítás is. Ez még csak ter­veinkben él ugyan, de előkészítését és az anyag gyűjtését már megkezd­tük. Addig is a fentebb már emlí­tett „csodákkal" szeretettel várja kedves látogatóit hétfő kivételével minden nap a Magyar Vízügyi Mú­zeum „Duna-Múzeuma". Deák Antal András Pilisszentlélek 700 éves Bensőséges ünnepség keretében avatták fel Pilisszentléleken a tu­rista pihenő- és emlékhelyet. Az ebből az alkalomból létesült pihenőt, és a hét évszázadot idéző emlékhe­lyet Brunszkó Antal, a Városi Ta­nács elnöke ünnepi beszéd kereté­ben adta át a település lakosságá­nak és mindazoknak, akik majd idelátogatnak. A beszéd felidézte, hogy IV. Béla és IV. (Kún) László adományozták a királyi vadászkastélyból átalakí­tott monostort a pálosoknak és a velük idetelepedett kis népcsoport­nak, amely a szerzetesrend minden­napi életében segédkezett. A monostor időnként történelmi szerepkört is betöltött. Róbert Ká­roly kiemelten becsülte a rend mun­kásságát, és Nagy Lajos király 1378-ban a húsvéti nagyhetet is itt töl­tötte. A török hódoltság idején 1541— 1543 között a monostor elnéptelene­dett és csak a török kiűzése után vette újra birtokba a pálos rend, magukkal hozva kis szlovák­ népcso­portot. E csoport utódai lakják ma is Pi­lisszentléleket, ahol még mindig igen szépen beszélik a szlovák nyelvet egyidejűleg a magyarral. II. József megszüntette a Pálos rendet és ezzel együtt a kis népkö­zösség még jobban elszegényedett. Az egész erdő állami birtok lett. Ke­resetük: mészégetés, fuvarozás, fa szállítása, gombaszedés meg — bi­zony — falopás is volt. De a me­szet nehezen tudták értékesíteni, a fuvarozás sem hozott sokat a kony­hára. 1937-ig az utak járhatatlan állapotban voltak. Csak ekkor épült meg közhasznúan az Esztergom-Do­bogókői út és a faluba a bekötő út. Közben a szentlélekiek a 30-as évek­től bányába is jártak, (gyalog Do­rogra!) a kenyérgabonáért pedig ara­tásba, már régebben is. Az 1931—33-as ásatásokat is azért végeztette Re­viczky főispán, hogy valamilyen munkájuk és keresetük legyen szentlélekieknek. A faluból sok ki­a váló mesterember került ki, ezek azonban többnyire elköltöztek Esz­tergomba, ahol nem egy unoka foly­tatja ma is a nagyapja mesterségét, mint megbecsült iparos. Esztergom város is szívesen alkal­mazta a hazaiakat a Pilisszentlélekig húzódó erdeiben fakitermelésre. A fakitermelés 1945 előtt azonban in­kább idényjellegű volt. A háború sok szenvedést hozott, so­kan haltak meg nemcsak a harcté­ren, hanem idehaza is a háromhó­napos súlyos harcokban. A 700 éves Pilisszentlélek lakos­sága kiállta a nagy idők próbáját. A pihenő-emlékhely létesítéséért, a fáradságos munkáért a tanácsel­nök köszönetet mondott elsősorban a pilisszentléleki lakosságnak, amely erre a helyre igényt tartott és a meg­jelenítéshez ötleteket adott, majd kö­szönetét fejezte ki a társadalmi munkáért a Pilisi Parkerdőgazdaság­nak, a kertvárosi honvédségnek, kik a gépi erő nagy részét adták és a Labor MIM vezetőségének, a Haza­fias Népfrontnak, a tanácstagoknak a szervező munkáért. Végül kiemel­te azokat az építőket, akik fáradsá­got nem ismerve fizikai munkával keltették életre a szép környezetet és a 700 évre emlékeztető emlék­je­let. Kiemelten említette a munkák orosz­lánrészét végző Rékai Györgyöt, a Labor MIM dolgozóját és Horváth Lajost, aki a helybeli munkavégzést szervezte. Ezután a tanácselnök fölavatta és átadta rendeltetésének az új és szép létesítményt. Az esztergomi Tanítóképző kola hallgatói, a helyi pávakör Főis­ és az Általános Iskola szlovák szakköre szép műsorral örvendeztette meg a közönséget, s tette még ünnepélye­sebbé az avatást. ZF.

Next