Esztergom és Vidéke, 1992 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1992-01-15 / 1. szám
Mint az köztudott, városunkban született István, a szent király, s ilyentájt, karácsonykor koronázták meg, 992 évvel ezelőtt. Örökségének egyik legszebb gondolatát már sokszor idézték, de talán nem árt elégszer leírni: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő". Eme intelme mellé hadd tegyük ide a kései utód, az erdélyi Lászlóffy Aladár költeményét, amelyet a Kolozsvárott megjelenő Helikon közölt első ízben az 1990. augusztus 17-i számában. ALAPÍTTATOTT 1879-BEN . ESZTERGOM ÉS VIDÉKE TÁRSADALOM * POLITIKA * MŰVELŐDÉS * HELYISMERET * IDEGENFORGALOM 1992.JANUÁR 15. * 1. szám * ÁRA: 19,50 Ft LÁSZLÓFFY ALADÁR „ÉNEK ISTVÁN KIRÁLRÓL" Az Úr egy reggel, égi asztalánál a telekkönyvvel babrált csendesen; megállt a Loire-nál, a Visztulánál, ezt meg amazt adom vagy elveszem. Bélyegnyi telkeket és lepedőket passzitott, vágott és ragasztott, hogy térrel kevervén össze időket, Európának adjon alakot. Mint zsákból magot, pár maroknyi népet szórt ide s oda az erdők közé, ki amit megköt, mint álló egészet, úgy tervezte, az legyen az övé. A tűzhányók már régen kialudtak, az istennyila szerkezetre járt, ideje, hogy kik gazdálkodni tudnak, mind kapjanak vagy hét termő határt. Gyermekdeden napestig teregette, hiába volt a rajzolt papiros hajnalra folyton megbarnult, kiégett vagy átütött, a vértől lett piros. Különösen a Duna-Tisza-Dráva különben dúsan nedves tájain ismétlődött az égő furcsa dráma, sistergett fel a kardcsörgés, a kín. Az Úr akkor a térképre lenézett és angyalának parancsolta meg: sodord fel szépen onnan az egészet, most látom már, belátom nem lehet. Én jót akartam, csendet várok érte, hogy béke közben legyen aratás, és érdekeim senki meg ne sértse, lakoljon mind, hol ennyi a hibás! Ekkor István, a magyarok királya, mint árpaszem, hisz Árpádból szökött, mint hulló szikra, küszübére hága a mennyeknek s megállt az Úr előtt az egeket csak annyi kegyre kérte: egy üres erszényt hagyj számomra itt s jót állok, uram perceimmel érte, hogy senki téged meg nem károsít. Ráállt az Úr , egy angyalt rendelt mellé, vasszárnyú angyalt, aki nem repült, csupa kardpenge volt a szárnya tolla, megpendült mindig, amikor leült; mint főkönyvelő ült a pince mélyén, a trón alatt s elég ha suttogott, István ha lóra szállt a csaták élén, minden szavát meghallotta legott. István szavát meg ő hallotta menten s az egyezségre felvigyázva így, a négy folyó, a száz folyócska mentén mind diadalra vitte hadait. Eljött a béke hát: a láthatáron ki fegyverrel betör, drágán fizet a gyepük mögött csendes éjszakákon csak pásztortüzek égtek s őrtüzek Akkor már úgy tűnt: tele van az ország, lakosok, lovak, víg vásárhelyek, a pelyva száll, a szekerek behordják fedél alá a fontos terheket, cseléd dalol a kézimalmot hajtva, sereg vonul a rend ösvényein, tucatnyi nyelven zendül: rajta, rajta, munkára fel hát, édes híveim! s e hangzavar majd mindent jóra fordít, e sok gyökérrel megkötött homok, a pincegádor alatt részeg ordít, a kunyhók mélyén szülő asszonyok, köpenylobogva érkeznek heroldok, parancsok újabb fontos láncszeme kapcsolja törvénnyé, amit megoldott, ahogy szokás volt s ahogy kellene, vándor vajákos mondja a magáét s a sámán ellen új pap prédikál, a szélvihar elsöpri ott a sátét, ahol a kőből emelt templom áll, az új hit lassan, mint a por a múltat, belepi lelkük zsíros oldalát, néhány tavasz még s termőre borulnak a jól beásott oltott almafák... Pedig az angyal mondta: ez még semmi, e pár tucat család, ki itt lakik nem fogja termő tündérvölggyé tenni a haza bérceit és halmait, irigyek jönnek, többre, készre vágynak, s megint a tűzé lesz a diadal, a kitartók elaggva esnek ágynak. Ne költekezz, mert baj lesz itt hamar! ó mindig porrá őrli őket, az első büszke rend vitézeit sokáig fogták szülni: temetőket és szerte szétszórt sírok ezreit.. István, fején a koronával, őszült, mint szeptemberben Esztergom hegyén az átvonuló fellegárnyék őrült rohama közt a csendes szürke fény. S az angyal írt, nagy jelentését írta, elszámolt minden pillanattal itt, s rendre az Úr roppant erszénye bírta a kezes István összes perceit. Tiéd a térkép, most már megfizetted, így szólt az Úr azon a szép napon, ha te már nem lehetsz, akkor helyetted az unokáid népének hagyom -és karját védence karjába öltve az égi erkély korlátjához ment: megnyílt egy kút alant, üres tökélye előtt állt boldogtalanul a szent. Ez lesz az oszlop trónusomig érni majd akkor fog országod oszlopa., ó, mennyi nemzedék fog még beférni! ó, mennyi csont cemetnik még oda egy jobb, a kőművesé marad épen, az ország-világ emlékeztető, hogy nem fog ki az építkező népen a poklok kapuja, a temető, s áll azóta földbe süllyedt oszlop, és nyugszik rajta öreg, úri kéz, és amíg minden termést érte hoztok, a semmi tenyerén is ép, egész.