Esztergom és Vidéke, 1994 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1994-01-06 / 1. szám
1994. január 6. C 1. szám ESZTERGOM és VIDÉKE POLGÁRI LAP Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: DR. KŐRÖSY LÁSZLÓ Újraindult 1986-ban SZILVESZTER '93 December 30-án, csütörtökön az Esztergomi Helyi Televíziós Egyesület szokásos adásnapján több mint négyórás szilveszteri műsorral kedveskedett nézőinek. Tudjuk, hogy külön programmal készültek az óév búcsúztatására, hiszen másokat is - főleg iskolákat -kértek arra, hogy érdekesnek ítélt produkciójukkal lépjenek a nyilvánosság elé. Széher Mihály főszerkesztő, Németh Árpád stúdióvezető és Sinkó Gyula szerkesztő munkatárs már hónapokkal ezelőtt elkezdték az előkészületeket. Mivel a felkérő levelekre „külsősök" nem jelentkeztek, csupán a maguk ötleteire hagyatkozhattak. Karácsony másnapjától az adás végéig talpon voltak. Láttam munkájukat, láttam adásukat, kitettek magukért. A korábbi anyagok feldolgozására számos órát áldoztak. A külső helyszínekre többször kimentek, előkészítették és kiválasztották a legjobb részleteket. Turi Béla technikus a második emeletről vitte le a technikát a földszinti csillagterembe. Mácsányné Slezák Aliz saját tervei alapján rendezte be a stúdiót, amihez a kellékeket is maga készítette. A főpróbán, szerdán este mindent „végigjátszottak", kivéve az élő számokat. Az adás napján este hatkor Széher Mihály még egy utolsó „eligazítást" tartott és hétkor indult a helyi TV-s produkció. Az év közben is sikeresnek tartott telefonos- és variajátékot most háromszor ismételték meg, más-más kérdésekkel. Nagy sikere volt, több mint kétszáz résztvevővel. Széher Krisztina és Széher Orsolya telefonos kisasszonyok alig győzték a jelentkezők ostromát. Hibátlanul dolgoztak. Hatszor jelentkezett a vididili, amit Oláh Gábor válogatott és ajánlott adásba. A nyáresti csevegésekből Sinkó Gyula válogatott ki részleteket. A további műsor két részre oszlott. Vidám, könnyed, laza hangulatot keltett a dzsesszbalett, az egészségügyi paródia, az italkészítés, az aerobik, a sminkkészítés, az erotik show, a szavalat, a Monteverdi kórus humoros éneklése, a képviseleti ülések zenés parodizálása, a képviselők zenekari játéka, a TV-kórus Obladi-oblada, Beatles zenére írott énekszáma, melyet Piatrik István kísért. Érdekes és a nagyközönség figyelmét elnyerő műsorszám volt Táboritáné Jó Dobronya Beatrix interjúja a Hungária Biztosító esztergomi vezetőjével, dr. Handzsa Máriával; Szeder Balázs beszélgetése Földes Vilmos karikaturistával esztergomi kötődésű fiatal művészek profi színvonalú műsorát: Vincze G. Péter (színművész), Vincze Zsuzsa (hegedűművész), Vincze Katalin (ének tanszakos zeneakadémiai hallgató), Welsz Péter (bécsi zeneakadémiai hallgató), Reményi József (zeneakadémista), Kuti Balázs (zenetanár). Műsoruk országos tévéadásban is megállná helyét. A pártok vetélkedőjét Sinkó Gyula vezette, melyben még a tánctudásról is képet kaphattunk: Paál dr. Sarkantyú Lajos (MDF) összetételű csapatból. Kár, hogy a Németh József-Szóda Ferenc (KDNP) páros „vis major" miatt kimaradt a műsorszámból. Dr. Könözsy László polgármester és dr. Etter Ödön beszélgetésével zárult az esztergomi „előszilveszter", melyet Táboritáné Jó-Dobronya Beatrix és Sárik Andrea konferált jókedvvel és bájosan. Az adást 28 cég és vállalkozás támogatta. A Szilvesztergom '93 című műsor közreműködői: Ámon Péter, Bihari Antal, dr. Etter Ödön, Erős Miklós, Magyar József, Mácsányné Slezák Aliz, Oláh Gábor, Paulovits József, Piatrik István, Pokorny Aurélia, Sárik Andrea, Sinkó Gyula, Szabóné Láng Éva, Szeder Balázs, Szederné Pereszlényi Márta, Széher Krisztina, Széher Orsolya, Táboritáné Jó-Dobronya Beatrix, Turi Béla, dr. Varga Győző, Vavrovics Károly, Németh Árpád adásvezető és Széher Mihály főszerkesztő voltak. Miként élték meg a nem mindennapi vállalkozást? Dr. Etter Ödön: - Büszke vagyok, hogy a tévés stáb sikeresen mutatkozott be. Nagyobb lenne az örömöm, ha a városban működő iskolák, egyesületek, kulturális csoportok is bekapcsolódtak volna. Jövőre talán sikerül, hogy a város jobban mutassa be önmagát. Köszönöm minden közreműködőnek és saját stábunknak is az éves munkát! Széher Mihály: - Az utcán megállítanak, véleményt mondanak. Érdekel bennünket, hogy miként fogadta a közönség. Körülményeink, lehetőségeink alapján ennyire futotta. Úgy érezzük, hogy nem vallottunk szégyent. Más műsorokkal, profi színészekkel, zenészekkel összehasonlítani nem szabad. Nekünk esztergomiakat kell szerepeltetni. Legfontosabb, hogy a nézők miként fogadták az adást. Várjuk a véleményeket a 315-666 -os telefonon, melyhez üzenetrögzítőt is kapcsoltunk! (Pálos) és dr.Etter Ödön társalgása Nemere Anikó-Kiss György (SZDSZ), István íróval. Csernusné Láposi Elza-dr. Törös Közel fél órán át élvezhettük az Péter (MSZP), dr. Antalics Mihály- KATI FOTO Fuji Labor Esztergom FIZESSEN ELŐ AZ ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1994-ES ÉVFOLYAMÁRA! Megrendelhető a szerkesztőségben: GRAN TOURS Utazási Iroda, Széchenyi tér 25. ESZTERGOMRÓL AZ ESZTERGOMIAKNAK! A városi polgárság hetilapja! * AZ ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1994-ES FALINAPTÁRA a Gran Tours Utazási Irodában kapható! Ára: 25 Ft Ára: 23 Ft