Ethnographia • 3. évfolyam (1892)
I. Értekezések. Néphagyományok - Xantus J.: A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi osztályának története és egy indítvány jövőjét illetőleg 298
Múzeum rendszeresített ethnographiai osztálya őrévé, de nem volt egy krajczár dotáczióm se rendelkezésre, sőt dolgozószobám, de még asztalom vagy székem se, tulajdonképeni feladatom csakis arra szorítkozott, hogy egyelőre a meglevő gyűjteményeket pusztulástól megóvjam, míg egy jobb financziális korszak bekövetkezik. Ezen időszakba esik Duka hazánkfia több küldeménye Indiából, úgy B. Bózsán János agyagiparból álló hagyománya, s néhány más hazánkfia kisebb ajándéka. Eközben a közoktatásügyi miniszter megbízást adott, hogy utazzam be az országot, beleértve az erdélyi részt is, s gyűjtsem össze a kívánatosnak mutatkozó háziipart, hogy azt a küszöbön álló bécsi világkiállításon be lehessen mutatni, s kilátásba helyeztetett, hogy a kiállítás után az ethnographiai gyűjtemények közé fog beosztatni az egész szerzendő gyűjtemény. Én a megbízást egész lelkesedéssel és odaadással teljesítettem és összegyűjtöttem 2000 tárgyat, Stómer Flóris pedig (ki néhány tót és néhány dunántúli megyében gyűjtött), mintegy 600 darabot hozott össze. Ezen nagy, legalább 2500 darabból álló hazai hadiipar-gyűjtemény azonban sohase kebeleztetett be a múzeum ethnographiai osztályába, de a világkiállítás után, illetőleg annak befejeztével a vallás- és közoktatásügyi minisztérium átengedte a kereskedelmi minisztériumnak, az akkor alakulófélben levő iparművészeti múzeum számára nemcsak, de az iparművészeti múzeum igazgatója engedélyt kapott, hogy a kelet-ázsiai s egyéb gyűjteményekből is, kiválogathassa és mint örökletétel elvihesse az iparművészeti múzeumba mindazokat a tárgyakat, amelyeket szükségeseknek tart. S így el is vitettek csaknem minden agyag, fém és textil tárgyak, s a többiekből is igen sok, s a gyűjtemények nagyon érdekes és nagybecsű kultusztárgyai csaknem mind. Ekkor a már szépen fejlődésnek indult ethnographiai osztály egyszerre felbomlott, a megmaradt részt egészen újra kellett rendezni és leltározni, s ezzel beállott kezdete a II. érának, mely tulajdonképen a tespedés és tengődés érájának volna nevezhető, mert a minimumra leolvadt gyűjteményt fejleszteni sem lehetett, minthogy 1872-től 1887-ig egy krajczár rendes dotáczióm sem volt vételekre, de az igaz, hogy valami jelentékeny dotácziónak nem is volt értelme, mikor azok illő elhelyezésére semmi megfelelő és alkalmas helyiséggel nem rendelkezhettem.