Ethnographia • 33. évfolyam (1922)
I. Értekezések - Ernyey József: Tót nyelvű krónikás énekek és kuruc dalok 1
TOTNYELVÜ KRÓNIKÁS ÉNEKEK ÉS KURUC DALOK. Harminc esztendeje mult, hogy Káldy Gyula társaságunk egyik ülésén (1892 márc. 27.) bemutatta az 1672—1707. évekből való magyar dalgyűjteményét, 1894-ben pedig ugyancsak társaságunkban folytatta krónikás és vitézi énekei megkezdett sorozatát. A feledés homályából kimentett énekek itt keltek általa új életre, joggal mondhatjuk tehát, hogy társaságunk a néphagyományok kutatása mellett ezek felélesztésében is közreműködik. Azóta nagyot haladtunk a népköltés gyűjtése terén. Elég utalnunk Bartók és Kodály Európaszerte ismert fonográf-gyűjtésére, szólhatunk a Néprajzi Múzeum hasonló gazdag felvételeiről és más rokon társulatok hangjegyes népköltési kiadványairól. Ezek mind pozitívumok, mindamellett Káldy-Bartalus szűkebb medrű irányának a krónikás dalok kutatásában követője nem akadt, az utolsó török harcok, a daliás idők, Rákóczi-korának dalkincse még mindég nincs összeszedve. Sok mulasztást kell még pótolnunk. Mai tanulmányom, bár tizennégy tétellel szaporítja a krónikás közlések számát, mégis csak egyoldalú, mert kizárólag tótnyelvű adatai vannak, földrajzilag is szűk határra szorítkozik, Nyitra megye déli részén mozog, tehát nem versenyezhet az úttörők munkájával sem. Gyűjteményem érthetőleg nem a mai szomorú napokban támadt, diákkoromba nyúlik vissza, alapjában nem is az enyém. Gyűjtője, nevét érthető okokból elhallgatom, eredetileg Turócszentmártonnak szánta, ahol akkor a Slov. Pohlady-ban néhány kuruc dalt adtak ki, de tervét időközben megváltoztatván, kottáit nekem adta, tehát a közlendő krónikás és honvéd énekek a tót irodalom számára is újdonságok. A gyűjtés eredetét illetőleg vissza kell mennünk 1891-ig, amikor a kuruc dalok hatása szalmalángjánál, legalább azon a klasszikus területen, ahol az utolsó tárogató is helyet talált, mindenki kuruc nótákat keresett. Akkor történt, hogy Érsekújvár és Vidéke 1891-ik évi 42. számában Drága Mihály törvényszéki jegyző az egyik szőlősgazdától, Szabó Mihálytól hallott tótnyelvű kuruc dalra hívta fel a figyelmet. Ez volt az ismeretes Rákóczi-Bercsényi . . . Dallamát utóbb fölvette Dubrovay János újvári karmester és átadta Bartalus Istvánnak. Ezzel a kutatás új mederbe tért. Jól emlékszem, mint diák ennek a cikknek a hatására. Akkor hallottuk először, hogy a népléleknek saját kincsei, megíratlan még a szintakszisnál is különb tudománya van, utána jött az első felhívás néprajzi társaság alakítására. Akkor hagytuk abba az ócska írások dúlását, régi könyvkötések fejtegetését, ahol nótákat kerestünk s bizonyos tisztelettel kezdtük nézni a parasztot. Nemsokára Besztercebánya és Vidéke 1891. évi 48. száma az Érsekújvári szenzációval foglalkozva, két újabb tót nótát adott Óhajról: Ethnographia. XXXIII. 1