Ethnographia • 64. évfolyam (1953)

Adatok a néprajz történetéhez — Contributions á l'histoire de l'ethnographie - Sándor István: Néprajzi múzeológiánk kezdetei — The beginnings of Hungarian ethnographical museology 312—344

a történeti becsű gyűjtemény, amelyet a kollégium énektermében, az Odeum­ban helyeztek el, már az 1910-es évek elejére túlnyomó részében megsem­misült. Az első hazai néprajzi gyűjtemény értékelése során azonban számolnunk kell azzal a különös ténnyel is, hogy az iskolás városi vagy a műkedvelő főúri szemlélet általában a népélet tárgyait bizonyos értelemben esetről­esetre »kuriózum« gyanánt fogja fel. A jobbágyság kultúrája a fejlődés ekkori fokán inkább, mint bármikor­i osztálykultúra. A 19. század küszöbétől növekvő iramban fejlődő polgárosodás új vívmányait a magyar főúri és nemesi társadalom fokozatosan birtokába veszi, parasztságunk viszont a modern fejlődés célszerűbb és finomabb tárgyi javainak, újszerű ipari termékeinek élvezetéből nyomorúságában kívül reked. Attól a kultúrától, amelyet kizsák­mányoltságának százados állapotában népünk őriz és fejleszt, így távolodik el mindinkább a városi iskolák és a főúri kastélyok kultúrája. Egyik a másik tükrében — sokoldalú összefüggésük ellenére — így lesz »kuriózummá«, gyűjtésre csábító különlegességgé. Sárváry gyűjteményén kívül e helyütt a cigánykutató Habsburg József magángyűjteményét is meg kell említenünk. Erről a kollekcióról az 1873. évi budapesti háziipari kiállítás, a magyar néprajz ez első nagyobb szabású bemutatója alkalmával tesz futó említést a Fővárosi Lapok kritikája. 10 A kiállítás gyönyörű karikásaival kapcsolatban olvassuk itt, hogy ezekrő­l »József főherceg azt jegyezte meg, hogy neki ugyan nagy karikás gyűjteménye van , de az övé ezekkel nem állja ki a versenyt«. E gyűjtemény terjedelme, pontosabb tárgyköre ismeretlen. A gyűjtő érdeklődése társadalmi helyzetéből következően a népi exotikumnak szól, a magyar környezetbe került idegen sajátos állapotából adódik. A gyűjtemény további sorsa ez idő szerint még ismeretlen. Ugyancsak figyelemreméltó az 1870 körüli­ években Szalay Ágoston bábosminta gyűjteménye, aki még vadasi Jankovich Miklós jurátusaként kapott kedvet kéziratok, ipari, művészeti tárgyak, régiségek gyűjtésére s évtizedek során sok ezer darabnyi kollekcióra tett szert. »Tudjuk, mily jeles gyűjteményt tudott utolsó években Szalay Ágoston famintákból összeállí­tani, "melyeket a bábsütők használnak, melyek a fametszésnek tanúi és gyak­ran régiségük mellett valódi művészi, tárgynak tekint­hetők«, — írja Rómer Fl­óris 1871-ben az Archaeológiai Értesítő lapjain. E gyűjtemény közelebbi jellegéről, sorsáról semmit sem tudunk . Szalay győri, soproni és pesti hivatali működése alapján bábosainak eredetét sejthetőleg ezeken a helyeken kell nyomoznunk. 11 További részletkutatások bizonyára számos adalékkal egészít­hetik ki futó vázlatunkat mind az iskolai, mind a magángyűjtemények köréből. Egyéb szorosan múzeológiai kiindulási alappal azonban a magyar­­tárgyi népkultúra gyűjtésére irányuló törekvések körében aligha találkoz­hatunk. Tárgyi népkultúránk feltárására nem is e szórványosan jelentkező tudós vagy műgyűjtői igények adják a döntő indítást, hanem a nagy erővel előre törő kapitalizmus mind mohóbb érdeklődése a népi tárgyi kultúrát létrehozó háziipar iránt. 12 10 Csukássi József: Még egyszer a Köztelken. Fővárosi Lapok, 1873. 250. 11 Rómer Flóris (névtelen) : A régi fadúczok. Archaeológiai Értesítő, 1871. 180. Szalay Ágostonról Szinnyei i. m. XIII, 310—312. 12 Vö. Kosáry Domokos: Kossuth és a Védegylet, Bp., 1942.

Next