Ethnographia • 64. évfolyam (1953)
Adatok a néprajz történetéhez — Contributions á l'histoire de l'ethnographie - Sándor István: Néprajzi múzeológiánk kezdetei — The beginnings of Hungarian ethnographical museology 312—344
a történeti becsű gyűjtemény, amelyet a kollégium énektermében, az Odeumban helyeztek el, már az 1910-es évek elejére túlnyomó részében megsemmisült. Az első hazai néprajzi gyűjtemény értékelése során azonban számolnunk kell azzal a különös ténnyel is, hogy az iskolás városi vagy a műkedvelő főúri szemlélet általában a népélet tárgyait bizonyos értelemben esetrőlesetre »kuriózum« gyanánt fogja fel. A jobbágyság kultúrája a fejlődés ekkori fokán inkább, mint bármikori osztálykultúra. A 19. század küszöbétől növekvő iramban fejlődő polgárosodás új vívmányait a magyar főúri és nemesi társadalom fokozatosan birtokába veszi, parasztságunk viszont a modern fejlődés célszerűbb és finomabb tárgyi javainak, újszerű ipari termékeinek élvezetéből nyomorúságában kívül reked. Attól a kultúrától, amelyet kizsákmányoltságának százados állapotában népünk őriz és fejleszt, így távolodik el mindinkább a városi iskolák és a főúri kastélyok kultúrája. Egyik a másik tükrében — sokoldalú összefüggésük ellenére — így lesz »kuriózummá«, gyűjtésre csábító különlegességgé. Sárváry gyűjteményén kívül e helyütt a cigánykutató Habsburg József magángyűjteményét is meg kell említenünk. Erről a kollekcióról az 1873. évi budapesti háziipari kiállítás, a magyar néprajz ez első nagyobb szabású bemutatója alkalmával tesz futó említést a Fővárosi Lapok kritikája. 10 A kiállítás gyönyörű karikásaival kapcsolatban olvassuk itt, hogy ezekről »József főherceg azt jegyezte meg, hogy neki ugyan nagy karikás gyűjteménye van , de az övé ezekkel nem állja ki a versenyt«. E gyűjtemény terjedelme, pontosabb tárgyköre ismeretlen. A gyűjtő érdeklődése társadalmi helyzetéből következően a népi exotikumnak szól, a magyar környezetbe került idegen sajátos állapotából adódik. A gyűjtemény további sorsa ez idő szerint még ismeretlen. Ugyancsak figyelemreméltó az 1870 körüli években Szalay Ágoston bábosminta gyűjteménye, aki még vadasi Jankovich Miklós jurátusaként kapott kedvet kéziratok, ipari, művészeti tárgyak, régiségek gyűjtésére s évtizedek során sok ezer darabnyi kollekcióra tett szert. »Tudjuk, mily jeles gyűjteményt tudott utolsó években Szalay Ágoston famintákból összeállítani, "melyeket a bábsütők használnak, melyek a fametszésnek tanúi és gyakran régiségük mellett valódi művészi, tárgynak tekinthetők«, — írja Rómer Flóris 1871-ben az Archaeológiai Értesítő lapjain. E gyűjtemény közelebbi jellegéről, sorsáról semmit sem tudunk . Szalay győri, soproni és pesti hivatali működése alapján bábosainak eredetét sejthetőleg ezeken a helyeken kell nyomoznunk. 11 További részletkutatások bizonyára számos adalékkal egészíthetik ki futó vázlatunkat mind az iskolai, mind a magángyűjtemények köréből. Egyéb szorosan múzeológiai kiindulási alappal azonban a magyartárgyi népkultúra gyűjtésére irányuló törekvések körében aligha találkozhatunk. Tárgyi népkultúránk feltárására nem is e szórványosan jelentkező tudós vagy műgyűjtői igények adják a döntő indítást, hanem a nagy erővel előre törő kapitalizmus mind mohóbb érdeklődése a népi tárgyi kultúrát létrehozó háziipar iránt. 12 10 Csukássi József: Még egyszer a Köztelken. Fővárosi Lapok, 1873. 250. 11 Rómer Flóris (névtelen) : A régi fadúczok. Archaeológiai Értesítő, 1871. 180. Szalay Ágostonról Szinnyei i. m. XIII, 310—312. 12 Vö. Kosáry Domokos: Kossuth és a Védegylet, Bp., 1942.